Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-10-07 / 39. szám

Trump zseni vagy csaló? Ügyeskedő vagy csaló Donald Trump? Megkapta a republikánus amerikai elnökjelölt adóbevallását a New York Times - e szerint olyan veszteségeket halmozott fel, ami miatt nem kellett szövetségi jövede­lemadót fizetni. Vajon hogy hat ki mindez esélyeire? Donald Trump 1995-ös adóbevallása szerint 915 millió dolláros veszteséget halmozott, ami lehetővé tette neki, hogy ne fizessen személyi jövedelemadót az amerikai szövetségi adóhivatalnak. A reakció? Trump ellenfele, Hillary Clinton „politikai bombának” nevezte a hírt, maga az ingatlancézár viszont nem volt hajlandó a számokról szólni, csak annyit mondott „illegálisan szerezték meg” a dokumen­tumot. Ez ugyanaz az érvelés, amit Clinton is alkalmazott, amikor vélhetően orosz hekkerek feltörték a Demokrata Párt levelezését, vagy amikor ugyanaz a csoport napvilágra hozta, hogy magukat tisztának mondó olimpiai sportolók legálisan szedhettek mások számára tiltott szereket. Miközben amerikaiak milliói élnek egyik napról a másikra és az utóbbi évtizedben az elégedetlenség utcára vitte a szupergazdag „1 százalék” ellen tüntetőket, Trump egyes hívei „zseniálisnak” nevezték ajelölt adózási gyakorlatát. Ő maga pedig azt mondta: „mert okos vagyok” - amikor Hillary Clinton első tévévi­tájukban felvetette, hogy nem fizetett szövetségi adót. A coloradói Pueblóban kampányolva hétfő este Trump azt hangsúlyozta, hogy briliáns módon élt az érvényben lévő amerikai adótörvényekkel, és ez segített neki abban, hogy túlélje az ingatlanpiac akkori nehézségeit. “Ki tudtam használni ennek az országnak az adótörvényeit, így ástam ki a vállalkozásomat az ingatlanpiac gödréből, akkor, amikor nagyon kevesek voltak képesek erre” - fogalmazott Trump. Ezzel lényegében a saját képességeit dicsérte, ahogyan kampánymenedzsere és szoros politikai szövetségesei is tették vasárnap óta interjúk egész sorában. Chris Christie, New Jersey kormányzója és Rudy Giuliani, New York volt polgármestere például zseniálisnak nevezte emiatt Trumpot. De vajon bizonyosan az adóügyeskedők hőse-e Trump? Még ha sokakban erősek is az erkölcsi aggályok, egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy jogsértő módon lépett volna fel. Sok amerikai számára örömet jelentenek Trumpnak „az elitnek” célzott beszólásai, de ezek az ameri­kaiak is adófizetők és felmerül a kérdés, ha hősük „zseni”, akkor ők „buták”-e? A BBC idézi Leona Helm­­sey szálloda-tulajdonost, aki egyszer megjegyezte „csak a kisemberek fizetnek adót”. Donald Trump egyébként Pueblóban hosszasan fejtegette, hogy most az amerikai nép és nem a saját érdekében dolgozik, sőt azt a tudását, amelynek köszönhetően bizonyos időn keresztül nem fizetett szövet­ségi jövedelemadót, most a nép szolgálatába állítja. MTI inforadio.hu Október 7,2016 Többször is megpróbál­ták feltörni az amerikai szavazói adatbázisokat A korábbihoz képest több internetes behatolási kísérleteket tapasztaltak az Egyesült Államok szavazói regisztrálási adatbázi­saiba - közölte James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetője. A FBI-igazgató a képviselőház igazságügyi bizottságában kijelen­tette, hogy az FBI “nagyon éberen figyeli” az- orosz hackereket, akik megpróbálhatják megzavarni az amerikai választást. Az Egyesült Államokban folyamatos az aggodalom amiatt, Oroszország vagy más országok hackerei képesek megzavarni a választási számítógépes rend­szereket. Mivel két államban- Illinois-ban és Arizonában- bebizonyosodott, hogy hacke­­rek vették célba a helyi választói adatbázisokat, az FBI a múlt hónapban figyelmeztette az állam választási tisztviselőit, fokozzák a kiberbiztonságot. hirado.hu Eltemették a zsidó állam alapítóinak utolsó tagját Eltemették Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államfőt és miniszterelnököt, a zsidó állam alapítóinak utolsó tagját Jeruzsálemben. Simon Peresz kilencvenhárom éves korában hunyt el. A politi­kust rendkívüli biztonsági intéz­kedések közepette temették el a Herzl Tivadarról elnevezett jeru­­zsálemi hegyen lévő díszsírhelyen számos magas rangú izraeli és külföldi vezető jelenlétében. Utoljára 1995-ben, Jichák Rabin temetésére sereglett egy időben Izraelbe ilyen számú, mintegy hetven politikai vezető és közjogi méltóság az egész világról. Köztük volt Barack Obama jelenlegi és Bili Clinton volt amerikai elnök, Theresa May brit kormányfő, Francois Hollandé francia elnök, és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. MTI DR. CSETŐ ILDIKÓ Ügyvéd - Attorney at Law PRACTICE LIMITED TQ IMMIGRATION LAW • ZÖLDKÁRTYA ÉS VÍZUM ÜGYINTÉZÉS • CSALÁDEGYESÍTÉS: házasság, szülő, gyermek, testvér behozatala; • MUNKA VÍZUMOK: "H” - egyetemi végzettségűeknek, és X" - magyar, vagy más külföldi cég vezetőinek, a most bejegyzésre kerülő vagy már működő USA (leány) vállalathoz történő áthelyezés alapján; • USA MUNKÁLTATÓ ÁLTALI "LABOR CERTIFICA­TION"; • INGYENES ZÖLDKÁRTYA LOTTÓ BEADÁS; • MENEDÉKJOG, ASYLUM a hazájukban üldözötteknek (faji, et­­ntkum, stb.); • HITELES FORDÍTÁS 11959 Crest Place Beverly Hills, CA 90210 TEL.: (310) 858-1987, FAX: (310) 858-6842 MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: ................................................................................................. Utca, házszám: ................................................................................ Város, állam: .................................................................................. Telefon: ........................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:............................................ Zip kódja:................ Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.

Next

/
Oldalképek
Tartalom