Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-09-30 / 38. szám
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http: //zsoltaros.benlicio.us L á Múlt vasárnap, az AGAPÉ vasárnapi iskolai foglalkozáson Ézsaiás próféta könyvének a 61. fejezetét tanulmányoztuk („Örök szövetség”). Emlék istentiszteleten adtunk hálát volt lelkipásztorunk feleségének, Hunter Vadász Márta nőtestvérnek az életéért. Isten igéjét a 37 zsoltár alapján hirdettük (’’Hitélet”). Imádkozzunk! így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak á'z anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt • válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!- így szólt az ÚR. — Jer 1,4-8 Szépen illusztrálja Jeremiás elhívásának a története „hivatás” szavunk jelentését. Aki hivatástudattal végzi a küldetését olyan, mint aki valakinek a felkérését teljes odaadással (rendíthetetlen hűséggel) teljesíti, A történet szerint Jeremiást maga Isten hívta el prófétának. A másikat a tennivalók hívják - egy felismert szükség, vagy megoldatlan kérdés, de még a betöltetlen helynek is lehet „hívása.” Izgalmas dolog szívvel figyelni azt a folyamatot is, melynek során egy fiatal a „szárnyait bontogatja”: veleszületett, vagy szerzett képességeit felismeri, az érdeklődési köre változik, és még a társaságát illetően is válogat (gyakran nem a szülők kedve szerint)- mintha valami, vagy valaki hívná kifelé a körből, melyben a gyermekkorát töltötte. Az elhívás és a hivatástudattal végzett tevékenység (céltudatos élet) között él az ember. Hisz, készül, reménykedik, döntéseket hoz - majd mozdul a rá egyre inkább jellemző irányban. Hallottam már a Jeremiásénál is csodásabbnak tűnő elhívásról, aminek a folytatásáért az elhívót nem hibáztathatjuk. Hiányzott az elhívott hűsége, a kitartás. A naponkénti odaszánást, az Istenre hagyatkozást és az engedelmesség apróbb döntéseit nem szabad elhanyagolni, mert a legcsodásabb kezdet sem szárnyalja túl a tétova topogást. Viszont, felülről jövő hang híján is hasznos odafigyelni a belső hangra, és azokéra, akik maguk is istenfélők és szeretnek bennünket. Belső hangon azokat a hatásokat és felismeréseket értem, melyekre szert tettünk, és amelyekre - Isten segítségével - támaszkodni tanulunk. Ide sorolhatók még az érzéseink és a vágyaink is, ember voltunk fontos tényezői. Változhat az érdeklődésünk is, amint az Úrra figyelünk -írja a baptista szerző, Henry Blackaby - miért is fontos a Szentlélek jelenlétét és munkáját keresni a világban. A képességeinket hasznos szolgálatra csiszolgatva tesszük nyilvánvalóvá a „hívást” - gondoljunk a művészre, vagy a tudósra, aki sohasem a pénzért dolgozik! Az ember közösségi lény. A teljességre törekvésben nem csak adni, szolgálni és másokat gazdagítani kell, de megtanulnunk a környezetünkből élni is; legyen az a szűk család, a gyülekezeti közösség, vagy akár a legtágasabb kör. A szülő féltőn szerető tanácsa, a jó barát nógatása, a lelki testvér bátorítása, mind a ránk szegezett figyelem és elvárások „hangjai” - aki figyelmen kívül hagyja ezeket, magának árt vele. Hivatástudattal élni és dolgozni nem könnyű, de szép és érdemes. Bármilyen meghatározó volt az első hang, az első hívás, a kitartáshoz szükségünk van arra, hogy ezek a több irányból is érzékelhető hatások újból és újra a célra irányítsák a figyelmünket. A már az anyaméhben „népek prófétájává tett” Jeremiásnak folyton előre kellett néznie, meg „fel”, hogy lásson (ezt jelentette prófétának lenni). Le kellett győznie az méltatlansága érzetének a kísértését. Viszont, akár miről is szóljon a hivatásunk, Teremtő Istenünk segítségét nem kérve és nem fogadva, a küldöttei nem lehetünk. Más szóval, hivatásunkat Isten szerint (megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek...), csak az Úr jelenlétében tölthetjük be. A hívások jöhetnek több irányból, ám Isten segítségének és vezetésének a személyes megtapasztalása a mindennapok lelkesítő élménye, melyek összessége az élet nagy öröme. Hitelődeink között a puritánok igen sokat foglalkoztak a hivatás kérdésével. Csodáljuk őket, mert vállalták egy ismeretlen, vad világ kihívásait, és óriási áldozatot hoztak azért, hogy létrejöjjön a társadalom, ahol az „audience of One,” az Isten előtti élet szabadsága és szabályai kormányoznak mindent - a paraszt életét ugyanúgy, mint az iparosét, vagy a lelkipásztorét. Kétségtelen, elkövettek hibákat is mindeközben (az utókor nem bánik velük kesztyűs kézzel). Ha jól olvassuk az írásaikat, a hibák és a jogos kritika ellenére sem döntenének másképpen. A gyerekeiknek próféták neveit adták: Jeremiások, Hóseások és Ámósok törték az ugart az Új Világ első telepein. Hallották a hívás hangját, majd hallatták is azt. Most rajtunk a sor. — Adjunk hálát az elhívásunkért! Következő alkalmaink: Szept. 27, kedd - ELIM Prayer Meeting- in Spanish (18:00) Szept. 28, szerda - Bibliaóra (18:30) Szept. 29, csütörtök - Simeon kör (10:00) Szept. 30, péntek - ELIM Worship Service -in Spanish (16:00) Okt. 2, vasárnap - Idősek napja Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet, úrvacsora (11:00) Igét hirdet: Novák József- Szeretetvendégség (13:15) - Kórus-próba (14:00) - ELIM Worship Service - in Spanish (17:00) ^ ONTARIOI > FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email: onthunref@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email: revszabo@gmail.com Missziói lelkész: Nt.Dr.Molnár Sándor Károly Email: mskleipzig@gmail.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet minden vasárnap d.e. 11-kor Minden vasárnap istentisztelet után magyaros ebéd. Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Általában Istentől várjuk a csodát. Azt szeretnénk, ha cselekedne már, ha lépne. Szeretnénk látni beteljesedni minden ígéretet, amit nekünk adott, mert várjuk már mindennek a végét. Érdekes, hogy a várakozásnak is lehetnek árnyoldalai, ha nem látjuk a saját szerepünket Isten tervében! Mert itt is ez történt. A tanítványok minden megoldást Jézustól vártak. Nem kell ezen csodálkozni, mert így gondolkodott minden csalódott követő: “Hát nem ez időben állítod-é helyre a te országodat?” Urunk válasza különleges mert a jelenből a jövőre, saját tetteiről az elkövetkezendő közös munkára irányítja a figyelmet. Mi emberek- még a hívő emberek sem kivételek ebben - a jelenben szeretnénk megélni minden lehetséges boldogságunkat. Na, nem feltétlenül érzéketlen önzés van e mögött, lehet csupán fáradság is. Belefáradtunk a várakozásba, a szenvedésbe, a bántás elhordozásába, abba, hogy kigúnyolnak, lenéznek és elvetnek minket. Abba, hogy egy jelentéktelen kis közösség vagyunk, akiknek a szava alig számít valahol. Valami eget verő eseményre várunk, valamire ami átütő eredményt hoz és ezt az Istentől várjuk. Pedig a kulcs bennünk van, abban, ami velünk is megtörténhet. Ez pedig nem más, mint az, hogy Isten munkatársaivá válunk. John F. Kennedy híres mondása volt: “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem hogy mit tehetsz te a hazádért.” Milliókat ösztönzött ezzel szolgálatra, munkára a hidegháború idején, amikor az emberek rettegtek az eljövendő lehetséges jövőtől. A Szentírás szerint a mi jövőnk teljességgel bizonyos és pozitív. Nekünk nincs mitől félnünk! Bár a mi ellenségünk erős és hatalmas, mégis miénk lesz a győzelem! Akkor mi az oka annak, hogy motiválatlanok vagyunk, nem kapcsolódunk be a munkába? Mire várunk még? Megváltónk szerint ez a jövő a tanítványokkal kezdődött és velünk folytatódik. Egyetlen feladat van csupán: tanúskodni. A gyengeségre pedig a válasz: Isten Szentlelke! “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeábán és Samariában és a földnek mind végső határáig.” Apostolok cselekedetei 6:1. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Tóth Miklós, Hódossy Nelly, Stefanek Gabriella, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Hirschpold József (Dodó), Bognár Jenő. Magyarországon Lukács Györgyné, Szabó Zsóka édesanyja és Horváth Katalin édesanyja. Október. 16. Megemlékezés az 1956-os Magyar Szabadságharc 60. évfordulóján. Koszorúzás, ebéd, ünnepi műsor November 12. Harangszó Benefit Bál- Jótékonysági rendezvény, vacsora, műsor, zene November 27. Úrvacsorái istentisztelet reformáció és új bor alkalmára December IS. Ontarioi Karácsony, a gyermekek karácsonyi műsora, ebéd, a Mikulás ajándék-osztása, Kántálás December 25.Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet.- Este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés program Január 1. Újévi istentisztelet SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebb istentisztelet október 2-án vasárnap délután 3:30-kor. {------------------:—\ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e: 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffyzsolt@gmail.com Főgondnok: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: www.sfvmre.org j Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi kétnyelvű istentiszteletünk alkalmával Márk 9:23 alapján hallottunk igehirdetéseket. Jézus csodát tesz egy család életében, de a csoda jóval előbb kezdődik, mint .azt első olvasatra gondolnánk. Az apa és beteg fia történetében láthatjuk azt, hogy a hit miképpen irányítja az ember figyelmét a helyes irányba, miképpen nyitja meg értelmét és szívét a helyes dolgok felismerésére és megértésére. Az istentisztelet végén keresztelőre is sor került, melynek során Horváth Ákos és Lázár Lucia kisfiát, Alex Ákost részesítettük a keresztség sákramentumában. Isten áldása legyen az egész családon. Köszönjük az úrasztali virágokat - Posch Mária emlékére - Kékessy Gertrúdnak. Imádkoztunk betegeinkért, gyengélkedőinkért, hálát adtunk a gyógyulásokért. Hálásán köszönjük az adományokat: Fejes Zoltán: $300, Oláh Sándor: $100, Tunigold Rózsa: $50, keresztelésre: NN: $100. Isten áldja meg az adakozókat. Minden pénteken 7 órakor imacsoport és dicsőítés. A helyszínért kérjük, hívják a lelkészi irodát. Minden vasárnap az istentiszteletek után finom, magyaros ebéd kapható. Október 8-án - szombaton, Szüreti Benefit Bál. Zenél: Baky Józsi. Vacsorát Gál Gizi főz. Helyfoglalás szükséges. Részletes információért kérjük, hogy keressék a nagy hirdetést. Október 16-án családos, zenés, modern istentisztelet. Október 30-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében emlékezünk meg az 1956-os forradalomról és a reformációról. Szeretettel várjuk a város magyar közösségeinek tagjait. November 27 - Advent első vasárnapi úrvacsorás istentisztelet. December 3-án karácsonyi vásár, délután Finucci Brothers koncertje. December 4 - Mikulás-várás, előtte már szombaton karácsonyi vásár, bazár. December 18 - Gyertyafényes Istentisztelet és karácsonyi műsor - délután 4 órakor. Aznap délelőtt NEM LESZ istentisztelet. December 24 - szombat este 6 órakor istentisztelet, majd Családi Karácsony és kántálás. December 25 - vasárnap - Karácsony első napi istentisztelet, úrvacsora. Délelőtt 11 órakor. December 31 - San Fernando Völgyi Szilveszter Egyházunk irodáján Bibliák kaphatók. Érdeklődni a lelkészi hivatalban. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Beszolgáló lelkipásztor: BÁTORIZOLTÁN elsoegyhazla@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Zongorista: PUHÓ MELINDA Istentisztelet: VASÁRNAP de. 11 órakor Minden hónap harmadik vasárnapja BARÁTI DÉLUTÁN www.elsoegyhazla.org “Az Örökkévaló teremtette szavával az egeket, leheletével az égi seregeket. Mert amit ő mondott, az megtörtént, amit szavával létrehívott, az előállt.’’(Zsolt 33:6,9) A Biblia első lapjain találhatjuk Földünk, és az azon található dolgok létrejöttének történetét. Azt olvassuk, hogy valamikor, a kezdetkor teremtette Isten a Földet, és az eget. Ez nem az első napon, hanem egy meghatározatlan kezdetben történt. A leírásban azt találjuk minden teremtési szakasz lezárásaként, hogy”És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (I Móz 1:28). Ha Isten jónak találta alkotását, akkor bízhatunk abban, hogy valóban jól sikerült minden. Ha valóban minden jó volt, miként történhetett, hogy elromlott? Az Istennek alkotása kezdetén két választása volt: 1. Alkot “biorobotokat”, amelyek kizárólag a beléjük programozottak szerint képesek élni. 2. Szabad akarattal élő értelmes lényeket... Isten szeretete megélésével összeegyeztethetetlen önálló akaratérvényesítési jog nélkül teremteni értelmes lényeket. Tudta azt azonban, hogy a szabad akarat joga előhozza alkotásából a kétséget, hogy valóban az Ó szeretettörvénye és lénye az egyetlen működő út a világmindenség irányítására. Ez a kétség legkiválóbb, legszebb és leghatalmasabb teremtményében merült fel, eszméit elterjesztette a világegyetemben, mely lázadást indított Isten ellen. A lázadás Isten legfrissebb konstrukciója, az ember alkotásakor robbant ki. Lucifer a kígyót, mint médiumot használta fel az ember megkísérlésére, és lázadóihoz való csábításában. Az első emberpár elbukott ebben, s ezzel kivonta magát és utódait Isten uralma alól. Lucifernek eladta önmagát. Isten nem hagyhatta, hogy az első emberpár, az Édenkertben található teremtménye, -az élet fája- gyümölcse és levelei által örökké élve képviselje a bűnt a végtelenségig. Kiűzte őket onnan, és elindult az elmúlás és Isten ismeretének elhomályosodása. Isten a bűnre, a teremtés kezdete előtt eltervezte a bűn megoldását, lénye egy darabja, Szent Fia feláldozása útján. Jézus, mint Isten Fia meghalt bűneinkért a Golgotán. Áldozatával elkezdődhetett az elrontott Föld megújítása. Elsősorban Jézus, - Isten Fia - az emberiség istenképét állította helyre, hiszen akik láthatták Őt, Atyját láthatták benne. Elkezdődhetett azok helyreállítása is, akik megismerve áldozatát és azáltali kegyelmét, életüket helyre kívánják állítani. Krisztus szívükbe költözik, és életüket Krisztusban élik meg. Isten, az egész Földet, és a világegyetemet is meg kívánja tisztítani a bűn okozta pusztulástól, torzulástól. 4”És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.”(Jel 21:4,5) Ami jó volt, a helyett nem kell új konstrukció, csak az elrontott helyreállítása. Ebből a helyreállításból is mintát adott Jézus, amikor feltámadása után megjelent tanítványai közt. Érinthették sebhelyeit, halat evett, tanította őket. Bárcsak mi is megérinthetnénk egykor, az Ő romolhatatlan országában megváltásunk következményeit, azokat a sebhelyeket, melyeket értünk szenvedett el! Programok: Október 9. A gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából ÜNNEPI KONCERT Október 16. Baráti délután November 13. ÜNNEPI ISTENTISZTELET a gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.” OKTÓBER 16. Istentisztelet után BARÁTI DÉLUTÁN Közös-Batyus-Potluck Nyitott műterem - Alkotás Egészségfejlesztés Népdaltanulás NEM CSAK MAGYARUL Zene - Tánc! Belépés díjtalan HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323)930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754 Istennek Igéjét Lukács evangéliuma 21: 36.VS. alapján hirdettük. „Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.” Sohasem tudhatjuk, hogy a holnap mit hoz számunkra. Mégis az ember természetéből fakadóan szeret - akár valamelyest is - felkészülni a holnapra. Emberi szokás, hogy várjuk a következő napot. Nem akarjuk és nem is hisszük, hogy mégis valami történhet velünk. Pedig az ige éppen az ellenkező esetre figyelmeztet: „Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek...” Mert a jövendő teljes bizonytalansága imádságra sarkall. Nem tudjuk mikor jön vissza Jézus, nem tudjuk mikor jön el halálunk órája, nem tudjuk mi történik velünk a következő percben. . Az Úr a mi rendíthetetlen sziklavárunk, ígérete a biztos fogódzónk. Az imádság a hit karja, ami megragadja Urunk felénk nyújtott kezét. Ezért kell imádkozni magunkért és mindazokért, akiket szeretete ránk bízott, ugyanakkor az egész teremtett világért is. Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt betegeinknek, idős testvéreinknek. Hunter Ilona (Ica néni) egyházunk egyik legrégebbi tagja, a múlt hét csütörtökön megtért Teremtő Urához. Nyugodjék békében az örök feltámadásig! Gyászolják családtagjai, hozzátartozói, valamit egyházunk tagsága. Vasárnap az istentiszteletet követően emlékezünk róla. Imádkozzunk betegeinkért: Gábor Józsefért, Kovács Gedeonért, Török Editért (Florida). Az istentisztelet után, ebéd várta a megjelenteket. Köszöntöttük a szeptemberi születésnaposokat: Józsa Erzsébetet és Okos Károly főgondnokot. Köszönjük az ebéd elkészítését Fóris Krisztinának, a tortát Okos Máriának. Szombaton a Magyar Házban tartott fogadást Széles Tamás Magyarország újonnan kinevezett Los Angeles-i főkonzulja. Lassan György presbiterünknek az 56-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából állami kitüntetést adott át. Október 16. Születésnaposok köszöntése, ünnepi ebéd Október 30. Úrvacsora, újborra, du. 3 órától a Rezedái Egyháznál ökumenikus istentisztelet. November 13. du. 2 órától az Első Magyar Református Egyház fennállásának 90. évfordulóját tartja. November 27. Advent első vasárnapja, úrvacsora. December 11. Karácsonyt előkészítő ünnepi műsoros istentisztelet a 17-es cserkészcsapat előadásában. December 25. Karácsony, úrvacsora. Áldás békesség! Békesség Istentől! 30,2016