Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-05-02 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us Múlt vasárnap a Gál 1:6-24 alapján hirdettük Isten igéjét (Az elfogadásra méltó evangélium). Imádkozzunk! „Az Úr lelke beszélt általam, az 6 szava volt nyelvemen” (2Sám 23:2). Jákob (lMóz 49), majd Mózes (5Móz 33) után Dávid az a kiemelkedő ószövetségi személyiség, akinek utolsó szavait költemény formájában találjuk a Szentírásban. Isai fiaként és Jákob Istenének a felkentjeként mutatkozik be ez énekben. A máig is fennmaradt zsoltárok szerzője „Izráel énekeinek a kedveltje” (l.v.) is, mert igaz, istenfélő uralkodójára hálával emlékezik a nép. Dávid uralkodását a „fölkelő nap reggeli fényéhez”, és a „felhőtlen reggelhez” hasonlítja az utókor, míg „elvetemült" utéidaiét a „szélhordta tövis” haszontalanságával jellemzi. Ez utóbbiakra emlékezni is kellemetlen - olyan, mint mikor a szúrós tövist, vagy az izzó vasat érinti a kéz: vág és éget. Az utókor előtt világossá vált Dáviddal kapcsolatban az is, hogy áldásos uralkodásának a titka az Úrral való kapcsolatában keresendő. Erről szól az idézett mondat. Szócsöve volt Istennek, eszköz, akin keresztül a választott néphez szólt. Izráel királyai, ugyanis, a Mindenható Isten szolgáiként, a „Főpásztor” megbízottjaiként voltak hivatottak élni. A király felelősségét gyakran a pásztoréhoz hasonlítja a Szentírás. Az újszövetségi gyülekezet jólétéről a lelki ajándékok bőségét kínálva, és az azokkal való szolgálatra megbízottak elhívásával gondoskodik a Lélek (lKor 12; 14). A páli levelekben felsorolt ajándékok sokfélesége és szerteágazó hatásuk a mindenkori gyülekezet szükségeire is utal, mert élővé és hasznossá még a hívő közösség sem válik önmagától. A Szentlélek élteti a Gyülekezetét, mint Krisztus-testet. Az újszövetségi gyülekezet szolgálatára rendelt férfiak, köztük a lelkipásztorok, nem „uralkodók” (lPét 5:3). A lelkek gondozásában elsődleges fontosságú Isten akaratának a megismerése és annak ismertetése. A pszichológiában való jártasság, a lelki gondozás bevált módszerei sem helyezhetők Isten Szava elé. A lelkipásztor elhívása arra szól, hogy a Főpásztort követve (és Megváltónk elénk tárta erről is a „jó” példát) éljen és másokat is az Úr Jézus követésére neveljen. Én Pál apostolnak a Timóteushoz és Tituszhoz írt leveleit olvasom úgy, mint amikben a szolgálatommal kapcsolatos elvárások le vannak fektetve. Több mint negyed évszázad megtapasztalásai, sok fájó és örömteljes emlék „húzza alá” Bibliám lapjának bal alsó sarkában az apostol szavait: „szent írások”..."bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim 3:15-17). Hiába keresnénk a Bibliában garanciát arra, hogy bármelyikünk is csak jót cselekszik. Magamról semmiképpen-nem gondolom ezt. Az elhívást felülről, és a megbízást a testvériség részéről ki kell egészíteni még sok mindennel. Ahogy öregszem, egyre bővül a lista. Aki egy éve voltam, amit akkor tudtam, és amire képes voltam, az ma már nem elég. A gyülekezet, egészében és tagjaiban, folyton változik; a kihívások és a lehetőségek is mások. Éppen ezért, a „minden jócselekedetre felkészített”-ség ígéretének beteljesülését én is az Úr Szavára ügyelve remélem. A baptista gyülekezetekben nem csak a lelkipásztor hirdeti az igét. Mindenki a munkatársa ebben, akár helyettesítik, akár kiegészítik az igei szolgálatokat a közösségi élet különböző területem. Vallom, hogy az Úr lelke ma is beszél általunk, vígasztal, irányt ad, még szeretettel fényit is, ha felelős készséggel tanulmányozzuk a Szentírást és engedelmeskedünk az Úr Szavának. Az elhívott lelkipásztornak feladata ebben elöl járni. Könyörögjünk az igehirdetőkért! Következő alkalmaink: ápr. 30, szerda - Bibliaóra (18:30) - A Prédikátor könyve máj. 1, csütörtök - Simeon kör (10:00) máj. 3, szombat (de. 11 - du. 5)- Társnak lenni jó! máj. 4, vasárnap Agapé felnőtt vasárnapi iskola (10:00) - Youth Meeting (10:00)- Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Nt. Debreczeni András (Magyar Református Egyh., Phoenix) - Szeretet-vendégség ni áj. 11, - Anyák napi istentisztelet ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 527-4191 Missziói lelkész: NT. DR. LÁNYI GÁBOR E-mail: revsand@aol.com revszabo@gmail.com gaborlanyi@yahoo.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek i bérelhetők olcsó áron j Húsvét után: reménységgel, vagy reménység nélkül a szívben? Mi hogyan megyünk tovább az életben? A tanítványok kétségtelenül reménység nélkül, kétségbeesett állapotban vannak együtt és Pétert követve, halászásba kezdenek, mintha munkába ölnék bánatukat. Az ilyen munka azonban eredménytelen. A parton ismeretlen férfi alakja körvonalazódik, aki kérdezi őket, hogy van-e valami kenyér mellé való náluk? Miután a válasz nemleges, újra kiáltást hallanak, vessék be a hálót jobb felől. A halász-tanítványok szó nélkül engedelmeskednek, és szakadozik a háló. Ebben a pillanatban válik nyilvánvalóvá, hogy az ismeretlen férfi, a feltámadott Jézus. Péter itt is az első cselekedetében, vízbe veti magát, hogy hamarabb odaérjen Jézushoz. Végül a partra érve meglepetve látják, hogy az Úr már előkészített a tanítványok számára valamit, az égő parázson hal és kenyér van. Jézus megvendégeli az övéit, felkészíti őket jövendőbeli hivatásukra. Most már niíjps reménytelenség, mert a későbbiekben éppen a Péterrel való beszélgetésében adja tudtul az Úr, hogy nagy megbízatás vár rá és a tanítványokra. A Krisztus iránti érzés: "Tüdőd Uram, hogy szeretlek!” - bizonyságtétele után az Úr feladatot ad: vigyázni az egyházra, táplálni, erősíteni, legeltetni a bárányokat, amely Krisztus tulajdona. Ahogy Jézus önmagát jó pásztornak nevezte, úgy kell Péternek és a tanítványoknak is a jó pásztor jellemét cselekedeteikben és bizonyságtételeikben megélni. A megbízatás nekünk is szól, a reménytelenséget váltsa fel a Krisztus egyházáért égő szív szeretetben és aktív cselekedetekben megnyilvánuló rendíthetetlen hite. János evangéliuma 21:1-17. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Russell Joe, v.Hefty Frigyes, Bodrogi Gyula, Püsök József, Cserhalmi István, Bognár Jenő és Magyarországon Kereki András, Kereki Kati édesapja és Bálint Edit édesanyja. Szeretettel köszöntöttük gyülekezetünk legidősebb tagját vitéz Hefty Frigyest 90. születésnapján és feleségét Magdolnát 85. születésnapján. Magyarországról lányuk családja, Amerikából az unokahúg családja és a nagy család, a gyülekezetünk közösségében adtunk hálát istentiszteletünkön és az azt követő ünnepi ebéden a Zágonyi teremben az eltelt hosszú esztendőkért. Gratulálunk az ünnepeiteknek, boldog születésnapot kívánunk, Isten gazdag áldását kérjük életükre. Május 11. Anyák napi istentisztelet - Ontarioi Anyák Napja, ebéd, zenés műsor Június 8. Pünkösdi istentisztelet, úrvacsora Augusztus 17. Újkenyéri úrvacsora - Szent István Napi ünnepség, ebéd, zenés műsor Szeptember 28. Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 19. ’56-os megemlékezés, ebéd, ünnepi műsor November 2. Reformációi úrvacsorái istentisztelet November 22. szombat Harangszó Benefit Bál, vacsora, zenés műsor SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebb úrvacsorái istentisztelet május 4-én vasárnap d.u. 3:30-kor. C " \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffyzsolt@gmail. com Főgondnok: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org j Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet.. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi kétnyelvű istentiszteletünk angol részében Lukács evangéliuma 23 része 13-24 versei alapján Pilátus tragédiájáról beszéltünk, aki majdnem elengedte Jézúst, mert látta ártatlanságát. Micsoda dráma az, amikor az ember félelemből, érdekből, kényszerből, vagy bármilyen más okból a lelkiismerete ellen cselekszik. A magyar istentiszteleten Máté evangéliuma 27 része 1-10 versei alapján Júdás tragédiájáról beszéltünk, aki eljutott ugyan a megbánásig, de a kegyelem elfogadásáig már nem. Jézusnál, a kereszt lábánál és az üres sírnál mindenki számára lehetőség van a megtérésre. Nincs olyan bűn, amit az Úr meg ne tudna bocsátani. Hálásan köszönjük az újabb adományokat: Csiszár Ida: $500, Békés család: $300, Fiika Emese: $100, Sidló Judith: $100, Tóth Judith: $100, Frank de Balogh: $50, Galambos Ildikó: $50, Szabó Gábor: $50. Isten áldja meg az adakozókat. Szombaton a konfirmációs csoport kirándulni volt Frazier Parkban. Hálásan köszönjük Okos Károly hollywoodi főgondnoknak és feleségének, Marikának, hogy rendelkezésünkre bocsátották nyaralójukat. Május 4-én, Majális és tavaszi fesztivál, Anyák Napi ünnepély, bazár, vásár, gyermek majális, magyaros ételek és sütemények. Aznap az istentisztelet 10 órakor kezdődik. Árusok jelentkezését várjuk. Május 10-én, szombaton presbiteri csendes nap. Május 17-én Magyar Iskola Benefit Bál. Zenél: Radóci Péter. A finom, magyaros vacsorát Veres János és Ica csinálják. Védnökök jelentkezését várjuk. Június 7, szombat. Gyülekezeti piknik Simi Valley-ben. Szeptember 20-án meglepetés zenei esemény, ismert magyar sztárok közreműködésével. Szervezés alatt. Október 11-én Szüreti Bál. Zenél: Baki József. November 15, szombat - Zenés est. Szervezés alatt. December 7, vasárnap. Magyar Mikulás December 21, vasárnap délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisztelet. December 24-én, Szenteste 7 órakor istentisztelet, utána családi karácsony. December 25-én, Karácsony első napján délelőtt llórakor úrvacsorás istentisztelet. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. _Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! f ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: TÓTH VIKTOR (310) 533-9788 revtoth@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Kórusvezető: Csaba Marcsi ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor ^ www.elsoegyhazla.org ^ Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Avé. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. (Márk 15:12-16:8) „Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: ’Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?’ Azok ismét felkiáltottak: ’Feszítsd meg! Pilátus megkérdezte tőlük: ’De mi rosszat tett?’ Azok pedig még hangosabban kiáltották: ’Feszítsd meg!’ ... Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” A Márk evangéliumának a 16. részének két vége is van. Az egyik vég a nyolcadik versszak. A Bibliatudósok nagy része megegyezik abban, hogy a könyv eredetileg itt végződött és az ezután következő versszakok csak később lettek a könyvhöz adva, mintegy magyarázat képpen. Miért kellet a magyarázat? Valószínűleg azért mert sokán úgy gondolták, hogy a „Jó Hír” (az Evangélium szó eredeti jelentése az, hogy „jó hír”) nem érhet azzal véget, hogy a tanítványok félnek. Egyáltalán, milyen „jó hír” az, ami azzal ér véget, hogy a főszereplő barátai félnek? Mégis azt gondolom, hogy van létjogosultsága egy ilyen végződésnek. Mindannyian félelemben éljük le az egész életünket. Félünk a haláltól, betegségtől, éhezéstől, testi és lelki fájdalmaktól, és még folytathatnám a listát. Persze ezeket a félelmeket próbáljuk elnyomni magunkban. Mégis jelen vannak a hétköznapjainkban tudat alatt. Isten is tisztában van ezzel és ő nem akarja kikerülni ezt a témát, hanem meg akarja oldani. Az isteni megoldás Jézus Krisztusban jött el. Ő általa és ő rajta keresztül megtanulhatjuk, hogy milyen az igazi istenfélelem. Az igazság az, hogy nem tudunk félelem nélkül élni, de meg tudjuk tanulni, hogy mit értet Jézus az alatt, hogy: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Máté 10:28). Az istenfélelem nem rettegésről szól. Ahelyett, hogy megpróbálnám elmondani, hogy mit értek én „istenfélelem” alatt, inkább arra- buzdítok mindenkit, hogy ismerje meg ezt az érzést a maga számára. Az első lépés a megismerés felé, hogy nem utasítjuk el a már meglevő félelmeinket. Nem próbáljuk a háttérbe (tudat alá) szorítani őket, hanem szembe nézünk velük. Nem csak a félelmeinkkel, de a szenvedéseinkkel is szembe kell tudnunk nézni. Nem feltétlenül elmenekülni, hanem megérteni, hogy a szenvedés és a félelem az emberi létezés részét képezik. Amikor képes vagyunk, ezzel szembe nézni akkor tudjuk Istent őszintén megkérdezni a szenvedéseink felől. Amikor a kérdés lényege nem az, hogy hibáztassunk valakit (akár embert akár Istent) a szenvedésért, hanem a megismerés és a tanulás. Ne felejtsük el Pál apostol szavait sem: „sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába” (ApCsel.: 14:22). Arra buzdítok mindenkit ezen a húsvéti istentiszteleten, hogy bátran merjünk szembe nézni ezekkel a súlyos kérdésekkel, és Krisztus szenvedéseiből erőt merítve, legyünk nyitottak az isteni válaszokra. Közelgő események: Május 4-én kerül megrendezésre következő fórumunk, utána presbiteri gyűlés. Minden vasárnap Vasárnapi Iskola, az istentisztelettel párhuzamos időben. A Bibliaismeret mellett a magyar nyelv és kultúra oktatása is része a tananyagnak. Az iskola után hímzési tanfolyam is folyik. /------------------------------------\ HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY ^ Tel: (805)581-1754 ^ Istennek igéjét a Feltámadás utáni első vasárnap a Malakiás 3,1 alapján hirdettük. “.....eljön az Úr...” Malakiás ebben az igeszakaszban Keresztelő János eljöveteléről beszél, akit Isten küldött el a Messiás eljövetele előtt, hogy utat készítsen számára. Keresztelő János eljövetele Jézus eljövetelének bizonyos jele volt. Akkoriban sok álmessiás támadt, Isten azonban egy határozott jelet adott a népnek amely alapján eldönthették, hogy melyikük is az igazi. Ő volt Keresztelő János,aki felkészítette Isten népét arra, hogy megfelelő szívvel és hittel várja az eljövendő Krisztust. Az ige második része Jézusról szól. Ő az Úr,aki eljön az Ő templomába. Jézus első útja is a templomba vezetett Jeruzsálemben is. Ő a szövetség követe is , aki helyreállítja ,megerősíti Istennel kötött szövetségünket. Eljön az Úr! Egyszerű, könynyen érthető és egyben csodálatos ígérete ez Istennek. És Ő azóta is újból és újból megerősíti ezt az ígéretét. Minden kor és minden idők emberének. Ez a mi reménységünk, ez minden hívő reménysége, akármilyen helyzetben is vagyunk. Ez az ígéret minden nemzedéket áthidal, érvényes minden időben és vigaszt, bátorítást reményt ad nem csak az örülőknek, hanem a szenvedőknek is. Ámen Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt Dolinszky Terikének, Lassan Erzsikének, Józsa Erzsébetnek. Kérjük a Jóistent imádságunkban, hogy mindannyian megerősödjenek, felépüljenek. Süteménnyel és kávéval tudtuk várni a megjelenteket. Köszönjük Patkós Ilonka és Fóris Krisztina adományát és segítségét, a Női Kör munkáját. Az istentisztelet után a teremben Bibliaóra, közös imádság volt: „Taníts imádkozni”. Szombaton volt a cserkészvacsora a 17. sz. Könyves Kálmán cserkészcsapat szervezésében du. 5-től. Közel 140 fő jelent meg. A vacsorán jelen volt dr. Kálmán László főkonzul úr és köszöntötte cserkészcsapatunkat, valamint Latkóczy László cserkésztiszt részére elismerő oklevelet adott át. Május 2-3. Egyházmegyei Közgyűlés. Június 8. Pünkösd, úrvacsora. Adományok Isten dicsőségére: N.N. $200, N.N. $50. Áldást békességet! Békesség Istentől!