Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-07-04 / 27. szám
1107 íjász emlékezett a győztes csatára A magyarság legnagyobb diadalára, a 907-es pozsonyi csatára emlékeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetében a magyarok megsemmisítő vereséget mértek a keleti frank seregre. A rendezvényen a csata leglátványosabb elemét is megelevenítették: 1107 íjász zúdított nyílzáport a hatalmas bajor-sváb haderőre. A VIII. Nyílzápor és íjásztalálkozóra több ezer lovas és gyalogos hagyományőrző érkezett korhű ruhában, hogy előadják a világ legnagyobb történelmi íjász együtt lövését. A nyílzápor célja az ősök előtti tisztelgés mellett a magyar íjászhagyományok felelevenítése is.- Ez a rendezvény már a X. század hagyományőrzésnek a központjává vált, hiszen azt terveztük a rendezőkkel, hogy minden évben annyi hagyományőrző íjász fogja kilőni a nyilait, ahány éve történt a pozsonyi csata. Ez az idén az 1107 évvel van, és már két hete le kellett állítanunk a hagyományőrzők jelentkezését. Természetesen jönnek a parkba, és itt vannak, és tulajdonképpen itt élnek velünk három napon keresztül, de a nyílzáporban 1107 íjász fogja kifeszíteni az íját - közölte Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója. A többszörös túlerőben lévő bajor csapatokat először a lovasok támadták meg, így lelassították a Duna két partján felvonuló seregeket, majd Pozsonynál a zárt hadrendben felsorakozó íjászok a pajzsfalak mögé bújó nyugati vitézekre nyílzáporokat zúdítottak. A magyarok végül fölényes győzelmet arattak, de a legenda szerint Árpád fejedelem itt kapott halálos sebet, mno.hu_____________________________________________ Meddig jutottak el a kalandozó magyarok? Egy bő ezredévvel ezelőtt, a 9-10. században őseink megítélése meglehetősen kedvezőtlen volt Nyugat- Európában és a Bizánci Birodalomban. Elődeinket rendkívül erőszakos, kegyetlen, ugyanakkor jól képzett és felkészült harcosként tartották számon, akiknek fő célja különféle értékes javak megszerzése volt. Ami Nyugat- Európának veszedelmes rablóhadjáratokat jelentett, a magyar történetírásban a kalandozások korává szelídült. A magyar kalandozó hadjáratok már a honfoglalás előtt, 830 körül elkezdődtek, és egészen 970-ig tartottak, legsikeresebb szakasza pedig a 900-as évek első felére, a Kárpát-medencei megtelepedést követő időszakra esik. A magyarok kezdeti sikereiket egyrészt sajátos, ellenségeik számára nehezen kezelhető harcmodoruknak köszönhették, másrészt pedig annak, hogy a 9-10. század mind Nyugat-Európában, mind Bizáncban a széttagoltság és a válság időszaka volt. Már a magyarokról fennmaradt legkorábbi, 830-as évekből származó adatok is azt sugallják, hogy őseink rablóhadjáratokat folytattak szomszédaik ellen. Az ekkor vélhetően Levédiában, illetve később Etelközben élő magyarok főként a tőlük északra és északnyugatra élő szlávokat zaklatták. Ezenkívül vannak adataink arról is, hogy Bizánc és a bolgárok ellen is vezettek hadjáratot már a 9. században. 862 után már távolabbi, nyugati vidékek elleni támadásokról is tudunk: időnként már a nyugat-európai ügyekbe is beavatkoztak egymással rivalizáló hercegek, fejedelmek szövetségeseként. A honfoglalás'csak néhány évre állította le a hadjáratokat, 899-ben már itáliai portyára indultak. A honfoglalás és a kalandozások 970 körüli lezárulása közötti évekből összesen 47 hadjáratról van idő- és célpontot is megadó adatunk. A korszakot két részre oszthatjuk: 899 és 955 között 42 hadjáratot ismerünk, ezekből 38 indult nyugat felé, és mindössze négy délre, Bizánc ellen. Az Augsburg mellett 955-ben elszenvedett vereséget követő másfél évtizedből csupán öt, kizárólag dél felé indított hadjáratról van tudomásunk. Szinte bizonyos, hogy ennél jóval több hadjáratot vezettek, ez*különösen a déli hadjáratok esetében valószínű. A nyugati hadjáratok kapcsán világosan kirajzolódik, hogy őseink fokozatosan egyre távolabb merészkedtek a Kárpát-medencétől. 899-ben még „csak” Itáliáig jutottak, 909-ben Svábföldet dúlták, 911-ben átkeltek a Rajnán, 915-ben egészen Dániáig mentek, 926-ban és 937-ben eljutottak az Atlanti-óceánig, 942- ben pedig az Ibériai-félszigeten kalandoztak. A hadjáratok nem a hódítást szolgálták, hiszen a magyaroknak tartós hódításra nem lett volna erejük a nyugat-európai haderők ellen. A korabeli, a magyarokkal értelemszerűen nem rokonszenvező nyugat-európai források eevértelműen őseink zsákmánv utáni váevát emelik ki. A Sankt Gallen-i kolostorban 926-ban például följegyezték, hogy a magyarok még a kolostor haranglábjának csúcsán elhelyezett kakashoz is fölmásztak, mert azt hitték, aranyból van. A magyarok fő célpontjai a kolostorok voltak, hiszen ezeken a helyeken megtalálhatták mindazt, amire vágytak: nemesfémből készült tárgyakat - ezeket beolvasztották Magyarországra visszatérve -, selymet, értékes textíliákat, ritka étel- és italféleségeket. Főként olyan luxuscikkeket igyekeztek megszerezni, amelyek könnyen szállíthatóak voltak, ugyanakkor a magyarok társadalma nem volt képes előállítani. A 950-es évek elejére a nyugat-európai viszonyok megszilárdulásával a Bajorországon és Szászországon át vezető utak lezárultak a magyarok előtt. 954-ben azonban úgy tűnt, hogy a magyarok kihasználhatják, hogy a német területeken Ottó német király - későbbi németrómai császár - ellen lázadás tört ki. A magyarok Ottó ellenében, a lázadók hívására vonultak be, ám végül nem ütköztek meg közvetlenül a királlyal, hanem továbbhaladtak. A mai Belgium és Franciaország területén jelentős pusztítást vittek véghez, majd Burgundián és Itálián át tértek haza gazdag zsákmányukkal. Nem sejtették, hogy ez utolsó nagyobb szabású sikerük. 955 augusztusában ostrom alá vették Augsburg városát, ám amikor hírét vették, hogy Ottó felmentő sereggel közeledik, fölhagytak az ostrommal. Az bizonyos, hogy az Ottó páncélos lovagjaitól elszenvedett vereség súlyos volt, és külön csapást jelentett, hogy a magyarok vezetőit, így Bulcsút, Lehelt és Súrt is foglyul ejtették a németek, majd Regensburgban kivégezték őket. Német területen később nagy kultusza alakult ki ennek a csatának: a krónikások a jelentőségét ahhoz hasonlították, amikor Martell Károly 732-ben megállította az arabokat Poitiersnél. A csata világossá tette a magyarok számára, hogy a nyugati irányú hadjáratok a továbbiakban nem folytathatóak. Föl is hagytak ezzel az iránnyal, és a továbbiakban Bizánc ellen vezettek további hadjáratokat. 958-ban Bizánc falai alatt álltak őseink, ezt az esetet őrizte meg Botond mondája. 970-ben Arkadiupolisznál a bizánci seregek nagy győzelmet arattak, így erről az irányról is le kellett mondaniuk. A 10. század második felére a rablóhadjáratokból befolyó gazdag zsákmány és a megzsarolt uralkodók adói fontos szerepet játszottak a magyar gazdaságban és társadalomban. Amikor Nyugat-Európa konszolidációja lehetetlenné tette a további hadjáratokat, a magyaroknak és vezetőiknek szembe kellett nézniük addigi életformájuk válságával. Szerencsére 972-ben olyan fejedelem került a trónra, aki világosan látta a válságból kivezető utat. Géza fejedelem és fia, István a Nyugat- Európa hatalmaival megkötendő békében, a keresztény állam létrehozásában és a földművelő-letelepedő életforma átvételében találta meg a megoldást, origo.hu Kilencvenedik születésnapját ünnepelte vidám baráti körben Havas Emil a hollywoodi Csárdás Étteremben. A képen balról jobbra: Tolnai Rózsa, Harkay Miklós, Havas EmU. „(Erősítse egészségét, növeCje szépségét és óoídogságát” Mindezt elérheti rendelőnkben: Susan Pekarovics, M.D. Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, Fibromyalgia specialista Klinikánkon megtalálható: 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök 3. Általános endocrinológiai problémák és fibromyalgia kezelése 4. A szervezet öregedési folyamatának és növekedési hormon zavarok szabályozása 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb kozmetikai lézer kezelés 6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe: 6360 WlLSHIRE BLVD. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916 215 éve találták meg a nagyszentmiklósi kincset Varga Imre szobrászművész alkotása, a nagyszentmiklósi aranykincs felnagyított bikafejes ivócsanakja a Boráros téren. 1799. július 3-án aranyból készült korsókat, csészéket, tálkákat, poharakat talált árokásás közben egy szőlősgazda a Bánátban, a Torontál vármegyei Nagyszentmiklóson (ma: Sannicolau Maré, Románia). A tárgyak helyi kereskedők és egy bécsi görög gyapjúkereskedő közvetítésével elkerültek Pestre, s Boráros János városbírónál gyűlt össze a 10 kilogramm összsúlyú leletegyüttes 23 darabja. (A Boráros téren lévő emlékoszlop tetején ma is látható az egyik bikafejes csésze kőből faragott, nagyított mása.) A nagyszentmiklósi kincs kalandos útja Pestről Bécsbe vezetett tovább. 1799. október 1-jén I. Ferenc osztrák császár és magyar király intézkedése nyomán az aranyedények a Császári és Királyi Régiségtárba kerültek, majd később a bécsi Kunsthistorisches Museum vette át őket őrzésre és bemutatásra. A nagyszentmiklósi kinccsel tudósok és amatőrök kétszáz éve foglalkoznak, de máig válaszra várnak a kérdések: hol és mikor készültek az edények, ki készítette azokat, kinek a birtokában voltak, miért páratlanok a technikai bravúrral és tág szellemi háttérrel készített edények, ki, mikor és miért rejtette el a kincset? Sokféle elképzelés, magyarázat látott napvilágot, de végleges, minden kérdésre választ adó egy sem. Az egyik felfogás szerint a kincs 8. századi késő avar művészet terméke. Egy másik elmélet alapján 9. századi a lelet, és a bolgárokhoz köthető. A harmadik magyarázat amellett szól, hogy a kincs 10. századi és a honfoglaló magyarság kiemelkedő alkotása. Az aranyedényeken számos rovásfelirat is látható, ennek alapján László Gyula a kincset a honfoglalóknak tulajdonította. A magyarral szemben - Bóna István kutatása alapján - az avar eredetet tekintik napjainkban a legvalószínűbbnek, erre utalnak Bálint Csanád legfrissebb kutatásai is. Találtak Szarvas mellett, Magyarországon egy csont tűtartót, amelyen 57 olyan írásjel van, amelyek megegyeznek a nagyszentmiklósi kincs rovásírásával. (E felismerés óta a szakemberek ezt az írásmódot nagyszentmiklósi-szarvasi rovásírásnak nevezik.) E tárgy készítői voltak a nagyszentmiklósi kincs alkotói is. Kürti Béla kutató véleménye szerint a kincs 23 edénye a 8. század végén valamilyen legmagasabb rangú avar méltóság tulajdona lehetett. Vagy a család, vagy a kincstárnoka menekítette, rejtette el a földbe a bolgár kán támadásakor. A nagyszentmiklósiak büszkék lehetnek erre a leletre, ugyanis Nyugat-Európában egyetlen olyan tárgy sincs, amely a nagyszentmiklósi kincshez hasonló lenne. A páratlan értékű leletegyüttest Magyarországon először 1884-ben mutatták be, a budapesti Magyar Ötvösmű Kiállítás alkalmából. Második alkalommal 2002-ben járt a kincs a magyar fővárosban, amikor az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki a bécsi és a budapesti gyűjtemény együttműködése kere- ^--------------------------------------tében. mtva.hu 7 \ Július 4, 2014 |
