Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-06-20 / 25. szám
Bor Zsolt Los Angeles-ben élő tudós 65 éves Bor Zsolt Széchenyi-díjas lézerfizikus, akadémikus, a Corvin-lánc kitüntetettje 1949. június 20-án született Orosházán. 1973-ban a Kijevi Műszaki Egyetem Rádióelektronikai Karán végzett elektromérnökként, 1974-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen (ma: Szegedi Tudományegyetem) fizikából is diplomázott, 1984-ben megszerezte a fizikatudomány doktora fokozatot. Kutatási területe a lézerfizika, az optika és a kísérleti fizika. 1973- tól 1989-ig a JÄTE TTK kísérleti fizika tanszékén dolgozott. 1977 és 1987 között megszakításokkal, több mint 6 évet töltött a göttingeni Max Planck Intézet lézerfizikai részlegében, ahol pikoszekundumos lézerimpulzusok generálásával és femtoszekundumos optikával foglalkozott. (Pikoszekundum az egymilliomod másodperc egymilliomod része, ennek ezredrésze a femtoszekundum.) 1988-tól ő irányította Szegeden a Magyar Tüdományos Akadémia (MTA) és a JATE közös Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoportját. 1989-ben megalapította és egyetemi tanárként csaknem negyedszázadon át vezette a szegedi egyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékét. 1990-ben az MTA levelező, 1995-ben rendes tagja lett. 1993-ban a londoni székhelyű Európai Akadémia (Academia Europaea) is felvette tagjai sorába. Tagja az Európai Fizikai Társulatnak, részt vesz több magyar és nemzetközi szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában. 1995 júniusában ott volt a Professzorok Batthyány Körének alapító tagjai között. Munkásságát 1994-ben Széchenyi-díjjal, 2004-ben a Bolyai János Alapítvány Bolyai-díjával ismerték el. 1998-2001-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban, 2001-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjban részesült. 2012-ben Corvin-láncot kapott, 2013-ban Prima-díjas lett. Tudományos kutatásai során új lézerfizikai jelenségeket fedezett fel, a piko- és femtoszekundumos lézerspektroszkópiában új irányzatot alapozott meg. Nevéhez fűződik egy új lézerfizikai alapjelenség elméleti kidolgozása, kísérleti kimutatása és bizonyítása. Univerzális összefüggéseket ismert fel a klasszikus optika területén, több fotolitográfiai elvet dolgozott ki. Több mint százharminc tudományos közleményt adott ki, és tizenegy szabadalmat jegyeztetett be. Jelentős orvosfizikai munkássága is. Az általa kifejlesztett, nemzetközi összehasonlításban is a legkorszerűbb és a legpontosabb műtéti technikát biztosító femtoszekundumos lézert a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának szemészeti klinikáján 2012-ben helyezték üzembe. Az új berendezés a szaruhártya-átültetéseknél és más szemsebészeti korrekciós műtéteknél lehetővé teszi, hogy az előre betáplált adatok alapján a számítógép egyénre szabottan, önállóan végezze el a műveleteket, így a beavatkozások könnyebbé, gyorsabbá, megbízhatóbbá válnak. Jelenleg az Egyesült Államokban, Los Angeles környékén él, az Alcon/Novartis egyik kutatás-fejlesztési igazgatójaként a szürke hályog lézeres műtéti technikájának fejlesztésén dolgozik magyarországi szemészekkel együttműködve. Bor Zsolt akadémikusról, fizikaprofesszorról készült riportműsor: nava.hu/adatlap/?id=1266086 mtvahu Az elektronika megoldja az emberiség problémáit!? A jelenleg gyerekcipőben járó technológia hamarosan az élet legtöbb területén megoldja az emberiség legnagyobb problémáit - hangzott el szórakoztatóelektronikai cégeket tömörítő szervezet, a CEA által szervezett varsói konferencián. A szakember szerint a mikro-elektromechanikai rendszerek a jövő építőelemei. Azokról a chipekről van szó, amik az okosmobilok mellett egyre több eszközben megtalálhatók, egyre több eszközünket teszik képessé a környezetükben található információk begyűjtésére, az ezeknek megfelelő viselkedésre, illetve a tárgyak internetes kommunikációjára. Egyre több érzékelő bukkan fel a háztartási eszközökben, illetve nem várt helyeken, többek között a gyerekjátékokban is. Példának hozta, hogy ma már egy babák számára érdekes gyerekjátékban, egy plüssállatkában is lehet légzésfigyelő, mozgásérzékelő és akár pulzusfigyelő is. Az eszközök hálózata ráadásul egyre intelligensebben is viselkedik: az összekapcsolódó készülékek “értik egymás szavát”, a lakásban lévő klíma például időben kapcsolhat be, ha a mobilunk jele alapján látja, hogy elindultunk hazafele. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a 3D-nyomtatás is radikálisan befolyásolni fogja a jövőt: saját mobiltoktól kezdve a nyomtatott élelmiszerekig rengeteg dolgot előállíthatunk majd otthon az egyre megfizethetőbbé váló 3D-nyomtatókkal. Gary Shapiro CEA-elnök úgy fogalmazott: véleménye szerint az ilyen módon felokosított készülékek 20-25 éven belül megoldják az emberiség legtöbb nagy problémáját, a mezőgazdaságban gondot jelentő kártevőktől kezdve a legfontosabb egészségügyi kérdésekig, vagy éppen az egyre problémásabb ivóvíz-ellátásig. A technológiai innováció gondokat is okoz, de az előnyök túlmutatnak a hátrányokon: a feleslegessé váló munkahelyek helyett például korábban nem létező foglalkozások jönnek létre. A CEA elnöke szerint a technológia jelenleg kisgyerekkorban van, éppen járni tanul. De ha feláll, és elkezd járni, drámai, az eddigieknél is komolyabb változásokat hoz majd az életünkbe. Mindez egybevág a Google technológiai igazgatója, Ray Kurzweil jövőkutató jóslataival, aki szerint közelítünk á technológiai fejlődési görbe térdéhez, annak elérése után pedig exponenciálissá válik a növekedés és egészen elképzelhetetlen mértékű lesz a változás, hvg.hu A Nagy Testvér beköltözik az autókba lálható a fekete doboz, amely balesetnél olyan adatokat rögzít visszamenőleg, mint a gázpedál állása, a fékezés, a kormányszög, az autóra ható gyorsulási erők. Az adatok felett az autó tulajdonosa rendelkezik, de bírósági végzésre kötelező kiadnia perhez vagy nyomozáshoz. Aggodalomra inkább az amerikai kormány következő lépése adhat okot, hiszen a tervek szerint 2016-tól egymással is kommunikálniuk kell az autóknak, ami hasznos ugyan a baleset-megelőzésben, de a megfigyeléshez is tálcán kínálja fel a lehetőséget, hiszen pontosan nyomon lehet majd követni, hogy merre járt egy jármű, origo. hu Miután a szenátus és a képviselőház is megszavazta a MAP21 törvényt, az Egyesült Államokbana2015-ös modellévtől minden új személyautóba kötelező beépíteni a fekete dobozt. Mivel ott a modellév nem egyenlő a gyártási évvel, hanem előző ősszel megkezdődik, így már az idén szeptember l-jével szériatartozék lesz az eseményadat-rögzítő (EDR). Ugyanakkor Amerikában az eladott autók közel 90 százalékában már most megta-Highest Quality Care at the Best Price! Elderly, Rehabilitating, Children, Newborn Beszélünk magyarul is! Ingyenes konzultáció otthonában. Hívják Piroskát vagy Krisztinát! *4 Hour Immediate Response * Licensed & Insured AdvantagePlusAgency.com ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON A. Suzuki Swift 1.0 manual 150 usd/hét B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c 190 usd/hét C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c 220 usd/hét D. Opel Astra 1.4 manual, air.c 250 usd/hét E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c 270 usd/hét Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség). Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email: info@angyalflrentacar.com __________Web: www.angyalllrentacar.com _________ „(Erősítse egészségét, növeCje szépségét és ßoEfogsägät” Mindezt elérheti rendelőnkben: Susan Pekarovics, M.D. Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, Fibromyalgia specialista Klinikánkon megtalálható: 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök 3. Általános endocrinológiai problémák és fibromyalgia kezelése 4. A szervezet öregedési folyamatának és növekedési hormon zavarok szabályozása 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb kozmetikai lézer kezelés 6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe: 6360 WlLSHIRE Blvd. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916 Ajándékozza meg ismerősét és mi megajándékozzuk Önt! Ha ismerőse még nem volt előfizetője a Hírlapnak, fizessen elő számára, és az új megrendelés időtartamának felét Ön megkapja ajándékba. A részletekért hívja a szerkesztőséget. AMERIKAI tfagyar Hírlap ©Június 20, 2014 * Companions * Assistants (CNA, CHHA) * Nurses (RN, LVN) * Newborn Nurses * Nannies & Babysitters * Group Child Care * Live-in or Live-out * Temporary or Permanent * Qualified & Screened * Flexible Payment Plans * Most Insurances Accepted • Worker Comp. & Long Term Care