Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-05-23 / 21. szám
Debreceni diák pókerrobotja Los Angelesben Második helyezést ért el a 19 éves Hegyesi Donát Sándor debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja az amerikai Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén Los Angelesben - közölte az Intel. Az 1950 óta minden évben megrendezett ISEF célja, hogy középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a mindennapokra. Az idén 72 ország 1784 diákja közel fele-fele arányban fiúk és lányok - mérte össze tudását és ötleteit Los Angelesben. A versenyen a fődíj 75 000 dollár, 16,7 millió forint, az összdíjazás pedig - a pénzdíjak, nyeremények és szponzorációs támogatás - eléri a 4 millió dollárt. A verseny presztízse nagy, hiszen 27 olyan Nobel-díjas van, akik tudományos pályafutásukat egykor az ISEF-en kezdték. Hegyesi Donát Sándor a pókerrobot első prototípusát évekkel ezelőtt kezdte el fejleszteni, hogy két hobbiját, a pókert és a programozást ötvözze. A robotnak a hardverét és a szoftverét is ő tervezte és alkotta meg, az Intel versenyére már a negyedik prototípussal érkezett. A félbevágott pókerasztalra szerelt kar mozgatja a zsetonokat és a kártyákat, amelyeket a robot kamerák segítségével ismer fel. A gép felismeri a helyzeteket, blöfföl, ha kell, képes a tanulásra, figyeli emberi ellenfele taktikáját, és erre építve módosítja úgy a játékát, hogy az összességében minél nyereségesebb legyen. Hegyesi Donát Sándor a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, idén érettségizett, és a BME mechatronika szakára felvételizik. A magyar diák robotja a második helyen végzett saját kategóriájában, a fiatalember a díjjal együtt 1500 dollár pénzjutalomban is részesült. MTI Bezár az iWiw Tavalyig még nyereségesen működött a magyar közösségi hálózat, de a tulajdonos Magyar Telekom idén már nem tudta így üzemeltetni, ezért június 30-án lekapcsolják - robbantott a hírrel az Origó. A leállás oka igen egyszerű: a Facebook gyorsabban és látványosabban fejlődött, és az amerikai portálon külföldiekkel is lehet tartani a kapcsolatot, nem csak magyarokkal. A csúcson 4,7 millió felhasználó volt az iWiwen és félmilliárd kapcsolat volt közöttük, és naponta másfél millió felhasználó lépett be a portálra. Az Origó szerint mostanában már csak a vidéken élő, középkorú és idős felhasználók körében népszerű a szolgáltatás, és nagyjából hetvenezren lépnek be mindennap az oldalra. Az iWiw egy évvel a Facebook előtt, 2002-ben indult el Wiw néven, Várady Zsolt ötletéből kiindulva. 2006-ban, amikor a szolgáltatás még növekedési pályán volt, és naponta hatezerrel bővült a felhasználók köre, a Magyar Telekom egymilliárd forintot fizetett érte. Szerencsére nem kell aggódni a portálon lévő adatok miatt, mert június 30-ig elérhető lesz egy gomb, amellyel mindenki elmentheti a profiljáról készült képet, a korábbi üzeneteket, az ismerősök kontaktlistáját és a feltöltött fotókat, index.hu Dobra verik Drakula kastélyát Eladó az erdélyi “Drakula-kastély” - értesült a The Daily Telegraph. A brit lap online kiadása szerint a Brassótól 30 kilométerre fekvő törcsvári “vámpírkastélyt”, amelyben manapság múzeum működik, nem hirdették meg nyilvánosan. “Ha valaki egy ésszerű ajánlattal áll elő, megnézzük, kiről van szó, mit is javasol és komolyan fontolóra vesszük az ötletet” - közölte Mark Meyer, az eladás ügyeinek intézésével megbízott New York-i Herzfeld and Rubin ügyvédi iroda munkatársa. A Telegraph megjegyezte, hogy Meyer egyúttal Moldova tiszteletbeli amerikai konzulja. A kastélynak több tulajdonosa volt már eddig. Bár most nincs kimondottan jó állapotban, vitathatatlanul izgalmas hely. Egy hegy csúcsán magasodik, ahol nincsenek szomszédok, és a kilátás is teljesen háborítatlan. A törcsvári kastélyt először a 13. században említette egy írásos feljegyzés. Az ezt követő évszázadokban többször átépítették, a török hódítás korában kész erőd volt. A hírhedten kegyetlen Vlad Tepes havasalföldi vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Bram Stoker róla mintázta híres hősét, Drakula grófot, akinek halhatatlanságához a Christoper Lee főszereplésével forgatott filmek is hozzájárultak. A kastély híres tulajdonosai között volt az 1920-as évektől Mária romániai királynő, a brit uralkodó, Viktória királynő unokája. Halála után lányára szállt az épület, aki a második világháborúban hadikórházzá alakította át. A háború után a királyi családnak távoznia kellett innen, de majdnem 60 évvel később, a kommunista rendszer bukása után a kastélyt renoválták, és csaknem tíz éve visszakapta az uralkodócsalád három leszármazottja. Az örökösök nem is sikertelenül vezetik: évente 560 ezren fordulnak meg a kastélymúzeumban. A három Habsburg testvér azonban már hetvenes éveiben jár, és sem idejük, sem energiájuk nincs arra, hogy az épületet a 21. századi követelményeknek megfelelően alakítsák át. Meyer szerint Dominic főherceg és családja sok gondot fordít a kastélyra, de a cél mégis az lenne, hogy a hely igazi turistacsalogató célponttá váljon, ahol két-három napot is eltölthetnek a látogatók. Elég nagy a birtok, hogy felépülhessen rajta egy kis hotel - tette hozzá. “Ez nem csupán nemzeti műemlék, de egyben a legnagyobb és legjelentősebb idegenforgalmi attrakció is Romániában” - hangsúlyozta Meyer, aki nem említett konkrét eladási árat. A Telegraph azonban emlékeztetett, hogy Dominic főhercee évekkel ezelőtt 80 millió dollárért ajánlotta fel a kastélyt a román kormánynak. MTI Az öntözés is növeli a földrengésveszélyt Kaliforniában A túl sok talajvíz kiemelése, a földek öntözése növeli a kisebb földrengések veszélyét Kaliforniában - állapította meg egy új kutatás. Évtizedek óta süllyednek a San Joaquin-völgy egyes részei, míg a környező hegyek magassága nő - derült ki GPS-mérések eredményéből. Az ok a talajvíz túlzott kivétele, elsősorban mezőgazdasági célokra, a földek öntözésére. A mozgás miatt kissé megváltozott a Szent András- és a többi környékbeli törésvonalra gyakorolt nyomás. “A nyomásváltozás egészen kicsi ahhoz képest, amekkora egy hatalmas földrengés idején keletkezik” - mondta Colin Amos,' a Nyugat-Washingtoni Egyetem geológusa, a Nature tudományos lap friss számában ismertetett kutatás vezetője. Az elmúlt évszázadban a kaliforniai Central Valleyben a vízvezetékek és az öntözőberendezések annyi talajvizet használtak fel, mint amennyi víz a Sierra Nevada Tahoe-tavát kitölti. A jelenlegi szárazság várhatóan súlyosbítja a problémát, mivel a települések gyorsabban fogyasztják a talajvizet, mint amilyen sebességgel az újra visszatér. A völgy így süllyed, a mellette húzódó Sierra Nevada és a partvidék lassan, évente 1-3 milliméterrel emelkedik. MTI Napenergiára vált a Fehér Ház Barack Obama háza is beállt azon, egyre nagyobb számú amerikai ingatlanok sorába, mely a napenergiára lehetőségként, tiszta energiaként és a jövő sok szempontból meghatározó iparágának egyik kéznyomaként tekint. Amerikában jelenleg minden negyedik percben egy újabb lakástulajdonos lép be a napenergiatermelők körébe. Az elmúlt évben 23 ezer új munkahelyet teremtett a napenergiaipar. Nem csoda, hogy az egyre nagyobb ismertségre szert tevő technológia nem hagyta hidegen az amerikai elnököt sem. Miután a tavaly még 21 centes kilowattóra-előállítási ár jelenleg már 11 cent közelébe esett, az üzleti racionalitás veszi át az irányítást. Az árakról szóló prognózisok 2030-ig ráadásul azzal számolnak, hogy ez a szint 6 centig süllyedhet. Ez önmagában elég felhajtóerőt jelenthet ahhoz is - írja a Cleantechnica, hogy az Amerikai áramtermelésből jelenleg alig 0,05 százalékot elérő napenergia 2030-ra akár a 14 százalékot, 2050-re pedig a 27 százalékot is elérje, hvg.hu ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON A. Suzuki Swift 1.0 manual 150 usd/hét B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c 190 usd/hét C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c 220 usd/hét D. Opel Astra 1.4 manual, air.c 250 usd/hét E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c 270 usd/hét Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség). Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email: info@angyalfirentacar.com Web: www.angyalfirentacar.com DUNA Travel 8530 Holloway Dr. If 102 W. Hollywood, CA 90069 Spa, Hotel foglalások, Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak Hajóutak bárhová a világon Hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 652-5287 1-888-532-0168 Május 23,2014