Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-04-18 / 16. szám
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us _________________✓ A virágvasárnapi istentiszteleten a Luk 19:28-40 alapján hirdettük Isten igéjét (Határozottan, Jézussal 8 - A szolga-királylyal). Köszönjük a Virágvasárnapi konferencia megrendezését a hawthomi Első Magyar Ref. , Egyház lelkipásztorának, Nt. Tóth Viktornak, és az egyház tagságának a szíves vendéglátást. Imádkozzunk! „Ha majd letelik időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre”- 2Sám 7:12-13 A Nátán prófétával küldött üzenet Isten válasza Dávid király templomépítési szándékára. Miért is nem építhetett Izráel legnagyobb uralkodója „házat az Úrnak”? Később, fiával, Salamonnal beszélgetve mondja el, hogy az Úr igéje szólt hozzá: „Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére” (IKrón 22:8). A prófécia a kőtemplomon is túlmutat. A Szentsátrat váltó első Jeruzsálemi Templom Salamon uralkodása idején készült el. Izráel történelmének a viharai nem kerülték ki a választott nép vallásos életének ezt a szimbólumokban gazdag központját. A Templom körül felélénkült élet jelzi a pozitív fordulatokat is - hol a lelkiségre, az istentisztelet tisztaságára, hol pedig magának az épületnek a helyrehozatalára, illetve újra építésére helyezett hangsúllyal. A Babiloni Fogságból hazatértek ismerték fel történelmük tanulságait, akképpen, hogy a dávidi dinasztia és a templomi szertartások örökkévaló szövetségi jellegének folytatását a várt Messiás személyéhez kössék. Az első evangélium Jézus származását, majd születésének a történetét mondja el úgy, hogy Dávid utódját, a Messiást ismerjük fel a betlehemi szülöttben. Urunk tanítása és munkássága is arról tanúskodik, hogy messiási szolgálatban jár itt (a zsidó vezetők másféle elvárásai, majd egyre durvább ellenállásuk is ezt igazolja). A negyedik evangélium Jézusnak a történetiségbe nem szorítható, örökkévaló, isteni identitását tanítja már a kezdeténél, akiben a Templom szimbolikus jelentősége is testet öltött („Az Ige testté lett , közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”- Ján 1:14). Nem véletlen hát, hogy János evangéliumának az elején (Jn 2:13-22) olvasunk történetet a templom megtisztításáról is, amikor a zsidók kétségbe vonják Jézus jogát a tetthez, amiben tanítványai a messiási zsoltár ígéreteit látják beteljesedve. A romba dőlt kőtemplom helyett „feltámasztott” újszövetségi valóság, a Jézus Krisztusban kínált kegyelmi lehetőség meghirdetésének alkalma ez: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem” - mondja Jézus („Ő azonban testének templomáról beszélt...”). Az ünnepélyes bevonulás leírásában és a Máté, Márk és Lukács evangéliumában „azután”-nal hozzácsatolt történetben (a templom megtisztításáról), az örökkévaló királyt, a Messiást látjuk Jeruzsálembe érkezni, a Heródes által épített templomhoz. Nagyhétnek ez a nyitánya. Látjuk majd, miképpen „épít házat az Ő neve tiszteletére” Jézus, a Krisztus. A nemsokára újból romba döntött templomon megjelenik még a mostani üdvtörténeti korszak jele (kettéhasad a kárpit), mert Jézus halálában és feltámadásában válnak valósággá a templomi szertartások szimbolikus ígéretei. Főpapunk egyszeri áldozata örökérvényű - amint ezt a Zsidókhoz írt levélben is olvassuk. A Jelenések könyvében pedig újra találkozunk a templomot kereső Jánossal, aki már „Új Jeruzsálemünk” csodáiról ad hírt; így: „nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak temploma” (Jel 21:22). És most képzeljük magunk elé Dávidot, aki e próféciát hallva „bement az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? Sőt még ezt is kevesellted, Uram, ó, Uram, és a távoli jövőre is tettél ígéretet szolgád házának, ezzel is az embert tanítva, Uram, ó, Uram!” (2Sám7:18-19). — Magasztaljuk Krisztust, a Dávid Fiát, az örökkévaló Királyt! Következő alkalmaink: ápr. 17, csütörtök - Simeon kör (10:00) ápr. 18, Nagypéntek - Istentisztelet, úrvacsora (19:00) ápr. 20, Húsvétvasárnap Agapé felnőtt vasárnapi iskola (10:00) - Youth Meeting (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Ünnepi ebéd ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 527-4191 Missziói lelkész: NT. DR. LÁNYI GÁBOR E-mail: revsand@aol.com revszabo@ gmail .com gaborlanyi@yahoo.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Virágvasárnap Jeruzsálem felé tartva, amint Jézus látja a ragyogó várost Pazar templomával, a zsidóság egész nemzeti és vallásos öntudatának a szimbólumát, nem a virágokkal teleszórt út és a hozsannázó tömeg üdvrivalgása ragadja meg. Nem! Pontosan ellenkezőleg: prófétai látomása könnyekre fakasztja, mert a fény és ragyogás mögött látja a várost, mint romhalmazt, mint sötét bűnök tanyáját, a templomot, mint üzérek és árusok barlangját. Lelket tépő keserűséggel önti fájdalmát szavakba: ’’Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” Mindez Jézus megfeszítése előtt néhány nappal hangzik el. Az engedelmesség, lemondás, megbocsátás és a maga hasznát nem kereső szeretet, békességszerző vonások, amik mindaddig vastag betűkkel vannak szedve szótárunkban, amíg másoktól várjuk azokat, de azonnal kihúzzuk és töröljük a lelkűnkből, ha nekünk kell gyakorolni másokkal szemben. Jézus nem azért jött a földre, hogy sirató asszonyok fekete sora kígyózzék koporsója után. Krisztust nem siratni, hanem követni kell. De nem lehetnek Krisztus követői a csupán őseikkel kérkedő emberek, akik büszkén mutogatnak vissza a múltba és fennen hirdetik, hogy szép templomukat az ő elődeik építették, de az istentiszteletet csak nagyobb ünnepeken, vagy akkor sem látogatják. Krisztusnak a munka terhét hordozó emberekre van szüksége, akik merik vállalni az Ő követésével járó keresztet és segítenek másokat is annak hordozásában. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Russell Joe, v.Hefty Frigyes, Bodrogi Gyula, Püsök József, Cserhalmi István, Bognár Jenő. Magyarországon Kereki András, Kereki Kati édesapja, Bálint Edit édesanyja. Negrea Lívia édesanyja és Bodor Lídia édesanyja Magyarországon elhunytak, Isten vigasztalása legyen a gyászoló családok minden tagjával. Április 18. péntek este 7-kor Nagypénteki istentisztelet Április 20. Húsvéti istentisztelet, úrvacsora - Ontarioi Húsvét-Locsoló Bál, ebéd, zenés műsor Május 11. Anyák napi istentisztelet- Ontarioi Anyák Napja, ebéd, zenés műsor Június 8. Pünkösdi istentisztelet, úrvacsora Augusztus 17. Újkenyéri úrvacsora- Szent István Napi ünnepség, ebéd, zenés műsor Szeptember 28. Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 19. ’56-os megemlékezés, ebéd, ünnepi műsor November 2. Reformációi úrvacsorái istentisztelet November 22. szombat Harangszó Benefit Bál, vacsora, zenés műsor December 21. Ontarioi Karácsony December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet, Ontarioi Szilveszter SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebbi istentisztelet május 4-én vasárnap d.u. 3:30-kor. f ” \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffyzsolt@gmail.com Főgondnok: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org j Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet.. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Virágvasárnapi istentiszteletünk alkalmával Zakariás könyve 9:9 és a Máté evangéliuma 21 fejezete alapján hallgattunk igehirdetést. Köszönjük az adományokat: Cser Mózsi és Schreck László emlékére: a Cser család: $300, Isten dicsőségére: Csiszár Ida: $200, Csontos család: $200, Kocsis Klára $200, Szoboszlai Sándor: $100, Csergő Zsuzsa: $50. Isten áldja meg az adakozókat. Köszönjük az úrasztali virágokat Balogh Irénkének, Csiszár Idának, a Bereczki családnak, a Diószegi családnak, a Péter családnak. Vasárnap délután a Hawthorne-i Első Magyar Református Egyház adott otthont a Virágvasárnapi Konferenciának. Hálásan- köszönjük a szépen megszervezett istentiszteletet, a vendéglátást, a fórumot Nt. Tóth Viktor lelkipásztornak és a Presbitériumnak. Magyar iskolánk nevében külön köszönjük a Konferencia adakozását, $426-t, melyet a magyar oktatás támogatására kaptunk. Élmény volt együtt lenni, Istené legyen a dicsőség ezért az áldott alkalomért. Április 18-án Nagypéntek este 7 órakor istentisztelet. • Április 19-én, Nagyszombat délután 5:30 órakor filmnézés és bűnbánati ima-alkalom. Április 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Húsvéti ünnepi istentisztelet, locsolkodás. Május 4-én, Majális és tavaszi fesztivál, Anyák Napi ünnepély, bazár, vásár, gyermek majális, magyaros ételek és sütemények. Aznap az istentisztelet 10 órakor kezdődik. Május 10-én, szombaton presbiteri csendes nap. Május 17-én Magyar Iskola Benefit Bál. Zenél: Radóci Péter. A finom, magyaros vacsorát Veres János és Ica csinálják. A meghívókat a héten postázzuk. Védnökök jelentkezését várjuk. Június 7, szombat. Gyülekezeti piknik Simi Valley-ben. Szeptember 20-án meglepetés zenei esemény, ismert magyar sztárok közreműködésével. Szervezés alatt. Október 11-én Szüreti Bál. Zenél Baki József. November 15, szombat - Zenés est. Szervezés alatt. December 7, vasárnap. Magyar Mikulás December 21, vasárnap délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisztelet. December 24-én, Szenteste 7 órakor istentisztelet, utána családi karácsony. December 25-én, Karácsony első napján délelőtt llórakor úrvacsorás istentisztelet. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! K ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: TÓTH VIKTOR (310) 533-9788 revtoth@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Kórusvezető: Csaba Marcsi ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor ^ www.eIsoegyhazla.org ^ Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Április 13-án gyülekezetünk rendezésében került megrendezésre a Virágvasárnapi Konferencia. Az istentisztelet előtt a közösségi teremben gyülekeztünk, ahonnan a Lukács Evangéliumának 19 részének felolvasása után közösen vonultunk me be az istentiszteleti terembe, amit Garai Ilona, Garai Tünde és Hudák Ibolya díszítettek fel az alkalomnak megfelelően virágokkal és pálmaágakkal. A résztvevők mindegyike egy pálmaágat tartott a kezében, amelyet az Űr asztalán helyezhetett el, majd az istentisztelet után (az áldás jelképeként) haza is vihetett. Az istentisztelet liturgikus jellegű volt, ami azt jelentette, hogy a kiválasztott igéket a megjelent lelkészek felolvasták, de igemagyarázatra most nem került sor. Ezúton is hálánkat fejezzük ki Ft. Theodore Smithnek, Nt. Nagy Bálintnak, Nt. Danyi Istvánnak, Nt. Dr. Szabó Ildikónak, Nt. Novák Józsefnek, Nt. Jakabffy Zsoltnak és Nt. Vadász Hunter Jánosnak, hogy szolgálatukkal és az istentiszteletet követő fórumon, tanulságos hozzászólásaikkal igazi Virág Vasárnapi légkört teremtettek. A dicséreteket a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház ifjúsági kórusa vezette. Az ökumenikus istentiszteleten összegyűjtött adományokat a Reményik Sándor Református Magyar Iskola megsegítésre ajánlottuk fel. Köszönjük mindazoknak, akik erre a nemes célra adakoztak. Az istentisztelet után a közösségi teremben folytatódott az alkalom, ahol Garai Tünde és Ilona, Andrássy Anna, Castillo Hilarion, Hoft Carmen és Laubender Jasmine, Kakuk Sárika, Németh Marika és Havasi Katalin finom ételekkel várta a kedves vendégeket (hálásan köszönjük a szolgálatukat). Az étkezés utáni fórum témája „az istentisztelet szerepe a hívő életben” volt. Minden jelenlevő egyetértett abban, hogy autentikus hívő életről csak gyülekezeti kontaktusban lehet beszélni. Köszönet illeti azokat is, akik a vendégek távozása után még ott maradtak, hogy rendet rakjanak: Garai Tünde, Andrássy Anna, Dr. Chen Tai, Castillo Hilarion, Németh Marika, Courtney Moyer, Csaba Marcsi és Hegedűs Andrea. Ezúton is köszöntjük Castillo Piroskát 90. születésnapja alkalmából. Életére és családjára Isten gazdag áldását kívánjuk. Közelgő események: Április 20-án úrvacsorával egybe kötött Húsvéti istentisztelet. Utána pedig sütemény vásár. Április 27-én kerül megrendezésre következő fórumunk. Minden vasárnap Vasárnapi Iskola, az istentisztelettel párhuzamos időben. A Bibliaismeret mellett a magyar nyelv és kultúra oktatása is része a tananyagnak. Az iskola után hímzési tanfolyam is folyik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Virágvasárnap Isten Igéjét a Lukács evangéliuma 19:41-42 vs. hirdettük: „Látta a várost”. Ennek a fejezetnek az olvasásakor érzékelhetjük, hogy elkezdődik a „nagy mű” beteljesesedik Zakariás próféciája, - Jézus halála előtt bevonul Jeruzsálembe. A Golgota keresztjén életét adja sokakért.. Hogyan fogadta Őt a város? - Ruhájukat leterítették - pálmaágakat tettek az útra “Palmorumnak” is nevezték- mely a győzelem jelképe. Jézus azonban, amikor meglátta a várost sír - szomorú volt. Ő az evangéliumok leírása szerint csak kétszer sírt: - Lázár sírjánál - és amikor meglátta a várost, Jeruzsálemet. Mi napjainkban mit teszünk Jézus elé? Azt kéri Isten, hogy szenteljük meg ezt az ünnepet az Ő igéjével. Jézus másképp látta a várost mint a tanítványok, más volt az érzése. A szíveket látta és az érzést. Van-e benne szív, mely érez. Engedjük, hogy az úr megvizsgálja szívünket. A város láttán nem magát siratta. Ő nem sírt, amikor elárulták, amikor megverték - az emberek miatt sírt. Mi is, azokat szoktuk siratni, akiket szerettünk. Ő miattunk is sírt. Szeretett - szeret bennünket. Köszönéseink: Áldás, Békesség! Békesség Istentől!, mert ez kellene- ezért sírt Jézus, ezt kérte. Sírt a város fölött Jézus, mert küldetése és szeretete volt az Úr és az emberek iránt. Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt Dolinszky Terikének, Lassan Erzsikének. Kérjük a Jóistent imádságunkban, hogy mindannyian megerősödjenek, felépüljenek. Könnyű ebéddel tudtuk várni a megjelenteket. Köszönjük Okos Mária és Fóris Krisztina segítségét és a Női Kör munkáját. Patkós Ilonka szép úrasztalai virágokat hozott saját kertjéből erre az alkalomra. Az istentisztelet után a teremben Bibliaóra, közös imádság volt: „Taníts imádkozni” majd konferencia az Első Magyar Ref. Egyháznál du. 3 órakor. Témája: Az istentisztelet szerepe a hitéletben. Köszönjük a szép virágvasárnapi istentiszteletet és a vendéglátást. Nt. Magyari-Köpe Gábor és családja San Francisco-i lelkipásztor szeretettel köszönti a Los Angeles-i magyarságot. Április 18. Nagypéntek, istentisztelet este 7 órakor. Április 20.* Húsvét, úrvacsora. Április 26. Cserkészvacsora a 17. sz. Könyves Kálmán cserkészcsapat szervezésében du. 5-től. Belépő vacsorával $20. Műsor lesz a vacsora előtt a cserkészek fellépésével. Május 2-3. Egyházmegyei Közgyűlés. Június 8. Pünkösd, úrvacsora. Adományok Isten dicsőségére: Mester Zoltán és Katalin $150, Varga Gizella $50, Józsa Károly és Erzsébet $50, Erdély Sárika $50, N.N. $50. N.N. $30. ■üi—iir Április 18, 2014