Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)

2013-10-25 / 41. szám

Obama győzött, a republikánusok vesztettek- A jó ügyért harcoltunk. Csak éppen nem nyertünk - ezek­kel a szavakkal foglalta össze a képviselőház republikánus elnöke, John Boehner az elmúlt heteket egy rádióműsorban. Szerda délután, a politikai vál­ságot lezáró szavazás előtt pedig egy zárt megbeszélésen párttár­sainak azt mondta: szavazzanak, majd menjenek haza, pihenjenek, és gondolkodjanak azop, hogyan tudnának a jövőben jobban, egy csapatként együtt dolgozni. Az elmúlt hetek csatározá­saiból ugyanis a republikánusok egyértelműen rosszul jöttek ki. 16 napra leállították a kormány­­hivatalok működését, és az utolsó pillanatig kivártak az adósságpla­fon megemelésével, amivel sok milliárd dolláros kárt okoztak az amerikai gazdaságnak, és az ron­totta az ország nemzetközi meg­ítélését. Népszerűségük hatal­masat zuhant, ezzel csökkentet­ték esélyeiket az egy év múlva esedékes kongresszusi választá­sokon is. Cserébe pedig gyakorla­tilag semmit sem kaptak. Barack Obama, illetve a demokraták egyetlen, ám jelentéktelen en­gedményt adtak: szigorúbban ellenőrzik majd a betegbiztosí­táshoz állami támogatást igénylők rászorultságát. A New York Times felveti: Boehner és csapata szándékosan hagyta, hogy a kongresszusba újonnan bekerült jobboldali, tea­­délutános képviselők kitombolják magukat, és kenyértörésre vigyék a szívüknek kedves ügyet. Azaz hagyta, hogy megtámadják az általuk olyannyira gyűlölt Obama­­féle egészségbiztosítási reformot, és belebukjanak, remélve, hogy ezután észhez térnek, és váltanak olyan ügyekre, amelyekben való­ban előrelépést tudnak elérni. Ám a The Washington Post riportja szerint a teadélutánosok csak még elszántabbak lettek. Szerin­tük ugyanis a kétpárti megál­lapodást elfogadó szenátorok és képviselők megadták magukat, és csak ezen múlt, hogy nem sikerült az Obama-féle törvényt megbuktatni. Azt is hangsúlyoz­ták: jövőre az előválasztásokon kihívást intéznek minden olyan republikánus képviselő és szená­tor ellen, aki szerintük „nem elég konzervatív”. Mindeközben a republikánus párt veteránjai, élükön John McCain arizonai szenátorral, egykori elnökjelölt­tel, azt hangsúlyozzák: remélik, párttársaik tanultak az esetből, és ezentúl megnyerhető harcokba mennek bele olyan ügyekért, amelyekért érdemes, nol.hu Rekord bírságot fizet a JPMorgan Rekordösszegű, 13 milliárd dolláros peren kívüli bírságban egyezett meg a JPMorgan Chase & Co pénzügyi szolgáltató az amerikai igazságügy-miniszté­riummal - jelentette a Reuters hírügynökség meg nem nevezett, bennfentes tájékoztatókat idézve. Ez lesz a legnagyobb összeg, ame­lyet egyetlen vállalat egy összeg­ben valaha is fizetett az amerikai kormánynak peren kívüli megál­lapodásban. A bírságot azért kell meg­fizetni, mert elsőrangú minősítésű kötvényeket bocsátottak ki 2005 és 2007 között nem elsőrendű (subprime) és más nagy kockázatú jelzálogkölcsönök fedezetével. Az igazságügyi vizsgálat szerint ez a módszer megtévesztette a kötvények befektetőit. Az ügyek egy részéért nem közvetlenül a JPMorgan felelős, hanem két másik pénzintézet - a Washing­ton Mutual jelzálogkölcsönző és a Bear Stearns befektetési bank -, amelyeket a JPMorgan 2008-ban felvásárolt. A JPMorgan az Egyesült Álla­mok legnagyobb és a világ máso­dik számú pénzügyi szolgáltatója a mérlegfőösszeget tekintve. Az amerikai gazdaságtörténet eddigi legnagyobb egyedi, peren kívüli kártérítését a Bank of Ame­rica fizeti, szintén jelzálogkölcsön­ügyletek miatt. A 2011. júniusban kialkudott összeg 8,5 milliárd dollár, de ez nem az amerikai igazságügy-minisztériumnak jár, hanem az állítólag megtévesztett intézményi befektetőknek. A legnagyobb teljes kártérítés eddig az a 246 milliárd dollár, amelyet egy 1998-as megállapodás szerint az öt legnagyobb amerikai dohánygyárnak kell megfizetnie 25 év alatt részletekben az ötven amerikai szövetségi állam helyi egészségügyi költségvetésének. A csoportos ügyekben a második helyezett az amerikai szövetségi kormány tavalyi, 25 milliárd dolláros megállapodása a Wells Fargóval, a JPMorgan­­nel, a Citigrouppal, a Bank of Americával és az Ally Financial­­lel, mert ezek a pénzintézetek állítólag visszaéléseket követtek el nem fizető adósok ingatlanainak lefoglalásakor. MTI Új csúcson az amerikai államadósság A múlt hét végére első ízben 17 billió dollár fölé, 17,08 billió dolláros új rekordra emelkedett az amerikai szövetségi kormányzat adóssága - jelentették az amerikai pénzügyminisztériumban. Az amerikai kormány és a törvényhozás múlt héten elért megállapodása szerint jövő február 7-ig felfüggesztik a szövetségi adósságkorlátot. A limitet akkor elvileg ismét emelni kellene új törvénnyel. A korlát múlt heti felfüggesz­tés után a pénzügyminisztérium feltöltötte mindenekelőtt a szövet­ségi nyugdíjprogramokat és más állami alapokat, és ettől két nap alatt új csúcsra nőtt az adósság. Huszonhárommilliárd dollár, vagyis több mint ötezer milliárd forint. Ennyibe került az ameri­kai kormányzat és a közszolgálta­tások leállása a Moody’s elemzői szerint. MTI Milliók élnek rabszolgaságban Kisvárosnyi rabszolga élhet Magyarországon Indiában van a legtöbb rabszolga (14 millió), de a lakossághoz képest Mauritániában élnek a legnagyobb arányban (százból négy ember rabszolga). A Global Slavery Index 2013 (globális rabszol­gaságindex) 162 országot állított sorba a rabszolgatartás elterjedt­sége alapján. Magyarország 34-38 ezer rabszolgával a lista 54. helyén áll, a népességhez mért arányukat tekintve megelőzzük Banlgadest, Szaúd- Arábiát és Líbiát is, és körülbelül azonos szinten állunk, mint a környező országok. A listát készítő ausztrál Walk Free Foundation ide sorolta az adósságuk fejében dolgozókat, a kényszerházasságban élőket és az emberkereskedelem által érintett embereket. Az ő becslésük maga­sabb, mint a más szervezetek által közreadott hasonló adatok. Szerin­tük világszerte 29,8 millió ember él rabszolgasorsban, ehhez képest a Munkaügyi Világszervezet 21 millió főre teszi a modern kori rabszol­gák számát. A lista élén India mögött Kína, Pakisztán, Nigéria és Etiópia áll. Itt él az összes rabszolga háromnegyede. A lakossághoz mért arányukat tekintve Mauritánia mellett Haiti, Pakisztán, India és Nepál az első öt helyezett, de hatodiknak becsúszott egy európai állam is: Moldova. A lista végén zömében észak- és nyugat-európai országok állnak, valamint Új-Zéland. Izlandon például kevesebb mint 100 ember él rabszolgaként. A napokban az EU is kiadott egy becslést az unió területén élő rab­szolgák számáról. Eszerint a tagállamokban összesen 880 ezren élnek és dolgoznak rabszolgaként, közülük 270 ezren szexuális kizsákmá­nyolás áldozatai, origo.hu LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. V indon SZEM VIZSGÁLAT MjlUUeii SZEMÜVEG upKjmeiry. kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE In most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Llmfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Október 25, 2013 ÍD DR. CSETŐ ILDIKÓ - Attorney at Law PRACTICE LIMITED TO IMMIGRATION LAW Ügyvéd • ZÖLDKÁRTYA ÉS VÍZUM ÜGYINTÉZÉS • CSALÁDEGYESÍTÉS: házasság, szülő, gyermek, testvér behozatala; • MUNKAVÍZUMOK: "H" - egyetemi végzettségűeknek, és X" - magyar, vagy más külföldi cég vezetőinek, a most bejegyzésre kerülő vagy már működő USA (leány) vállalathoz történő áthelyezés alapján; • USA MUNKÁLTATÓ ÁLTALI "LABOR CERTIFICA­TION"; • INGYENES ZÖLDKÁRTYA LOTTÓ BEADÁS; • MENEDÉKJOG, ASYLUM a hazájukban üldözötteknek (ttyi, el­­ni kuni, slb.); • HITELES FORDÍTÁS 11959 Crest Place Beverly Hills, CA 90210 TEL.: (310) 858-1987, FAX: (310) 858-6842 MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Ámerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: .................................................................................................. Utca, házszám: ................................................................................ Város, állam: ................................................................................... Telefon: ........................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:..................................... Zip kódja:.............. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR Tel. (323) 463-6376 * E-mail: amhirlap@sbcglobal.net FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre S50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. AMERIKAI Magyar Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom