Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-07-26 / 30. szám
Üdvözlöm a kedves Olvasókat! Petényi Edinának hívnak, Magyarországon élek egy Gödöllő nevezetű városban. 2013. májusában megnyertem a Gödöllői Önkormányzat és a Gödöllői Városi Könyvtár által kiírt Gödöllői Irodalmi Díj 2013. nevű szecessziós pályázatot vers kategóriában. Ezen felbátorodva próbáltam szerencsét az Amerikai Magyar Hírlapnál. Számomra fontos, hogy az Amerikában élő magyarjaink olyan színvonalas és érdekes cikkeket olvassanak tőlem, amely által szeretettel emlékeznek és gondolnak vissza Magyarországra, hiszen ez az ország olyan sok szép csodát rejt, amelyet kár lenne veszni hagyni az emlékek homályában. Bízom abban, hogy hétről hétre megörvendeztethetem az Olvasóinkat a saját gondolataimmal és érzéseimmel, valamint reménykedem abban, hogy ez az Önök számára is ugyan olyan pozitív „utazás” lesz, ahogy a számomra. Üdvözlettel: Petényi Edina Petényi Edina: Misiké A nap arany sugarai töltötték be az apró szoba pókhálós zugait. A szobában alig voltak bútorok. Csak egy ágy hevert magányosan a közepén. Ha az ember csak úgy, hanyagul tekint oda, elsőre talán észre sem veszi, hogy a hatalmas dunyha alatt egy vézna kis test lapul. A falu fazekasmesterének egyetlen fiúgyermeke, az alig 8 éves Bíró Mihály, akit a család minden tagja csupán Misikének hívott. Korához képest komoly gondolkodású kisfiú volt, aki már 4 évesen kijelentette, hogy szakít a család mesterségének szokásaival és belőle bizony masiniszta lesz. Ez a drága gyermek, most lázrózsáktól tarkított arccal feküdt a hatalmas paplanok között, amelyekről mindig azt hitte, hogy azok a felhők, amelyeken az Istenke ül és figyeli, ahogy esténként kishúgával az 5 éves Mariskával imádkoznak. Szülei rettegtek attól, hogy gyermekeiknek bármilyen bántódása is esik és erre tessék. A család szeme fénye nagyon beteg. Édesanyja, Jolán az előszobában térdepelt a feszület előtt. Kezeit szorosan összekulcsolva maga előtt tartotta. Olyan erősen szorította össze törékeny ujjai, hogy a kék erek egészen kidudorodtak kézfején. Majd megszakadt a szíve egyetlen fiáért. A büszkeségéért. Visszaemlékezett, hogy milyen boldogság öntötte el a szívét, amikor a bábaasszony közölte vele, hogy fiúgyermeknek adott életet. Mindig félt attól, hogy elsőszülöttje leány lesz és félje csalódni fog benne. Pedig jó ember volt az. Szerette a családját és dehogy átkozta volna őt, ha leányt hord a szíve alatt. Hiszen milyen büszke volt a kis Mariskára is, mikor hozták neki a hírt a fazekasműhelybe, hogy második gyermeke kislány. Mindent félredobva sietett haza a szülés kínjaitól kimerült asszonyához és az új jövevényhez. Egy pillanatra mosolyra húzódott a szája, mikor ezek az emlékek eszébe jutottak, de aztán gyorsan visszatért a szomorú jelenbe. Az apró szoba felé pillantott, ahonnan halk neszek szűrődtek ki. Misikét tovább gyötri a láz. Bármit adnak neki, nem csillapodik. Az asszony szívét mérhetetlen fájdalom járta át. Azért fohászkodott, hogy inkább őt sújtsa az Isten ilyen borzalommal. Ne azt a drága gyermeket, aki soha senkinek nem ártott. Ekkor Mariska rohant be az előszobába és édesanyja keblére hajtotta a fejét. Göndör aranyszínű fürtjei gyengéden simultak a hátára, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, hogy rendezetten megpihenjenek ott.- Édesanya, ugye a Misiké nem fog itt hagyni engem? Ugye nem költözik fel az Istenke mellé, ahogy azt a szomszéd Kati néniről meséltétek? Jolán képtelen volt rá válaszolni. Szívét még inkább szaggatta a fájdalom és a keserűség. Mariska se kérdezett többet, csak csendesen befészkelte magát édesanyja ölébe. A kitárt kis ablakokon át elevenen érződtek be a meleg illatok. A heves orgona és a lágy rózsák. A nyíló bokrok és a fénylő nyári égbolt festményhez hasonló képet öltött. Hányszor csodálta így, erről a helyről, ugyanebben az órában, enyhülést hozó pihenőnapokon a még mindig ifjú fazekasmester, idősebb Bíró Mihály a gondtalan falusi házának kertjét. A szabályos gallyú szilvafák édes gyümölcseinek illata most is bejárta az egész házat. Hányszor játszottak itt Misikéjével a tűző napon. Hányszor kaptak dorgálás Jolántól, amiért ilyen melegben kint vannak.- Még valami baja lesz annak a gyereknek, Mihály! - visszahangzik fülébe asszonyának szavai.- Dehogy lesz ennek! Életrevaló legényke! - jött rá a hanyag válasz. Ez az életrevaló legényke most szinte élettelen testtel fekszik az elméjében felhőkhöz hasonlító paplanok között embertelen lázgörcsök közepette. Egy könnycsepp gördül le a kemény férfi arcon. Ez az apró kis csepp szinte elveszik a munkától meggyötört érdes redők között. Mihály nem törli le. Hagyja hagy cseppenjen le. Mit számít ez most, mikor egyetlen fia élet és halál között szenved itt mellette. Ha le akar, hát essen le, áztassa el szakadt munkásnadrágját, őt az sem érdekli, csak Misiké keljen innen fel. Ő még a házát is eladná, csak Misikéjét újra lássa boldogan kacagni. Ez minden vágya. Bármit feláldozna érte, még a tulajdon életét is. Ekkor vékony, elhaló gyermekhang hallatszik ki a kicsiny szoba falai közül. Misiké az. Mindenki felkapja a fejét.- Talán jobban van! - suttogja reménykedve Jolán. Bizakodásuk azon nyomban elillan, amint besietnek a szobába. Egyetlen fiuk arca még mindig rózsás, s nem a nap sugaraitól, hanem a láztól. Misiké azonban összeszedte minden erejét, mint egy hős katona a harcban és nehézkes mozdulatokkal felült a hatalmas párnák és paplanok szegélyezte ágyon. Szemeit alig tudta nyitva tartani, s még a lélegzetvétel is nehezen ment neki, de erőlködött.- Édesapám! - szólt finom, ám de a betegségtől meggyötört gyermeki hangján. - Édesapám!- Itt vagyok gyermekem. - lépett elő a magas férfitest felesége mögül.- Mikor érkezik meg az a mozdony, amit napnyugtakor szoktunk édesapával a műhely ablakából nézni?- 8 óra körül gyermekem.- Édesapám! Vigyen ki engem ma is!- Szó sem lehet róla! - harsogta Jolán. - Beteg vagy szivecském. Majd ha meggyógyulsz, akár minden este nézheted az ablakból.- Hagyd. - intette csendre feleségét a mester. - Persze, hogy kiviszlek Misiként. Persze, hogy kiviszlek. A gyermek arcán a boldogság lágy szellője suhant át és nyugodtsággal a szívében feküdt vissza a puha felhőkre. Mihály kézen fogta sírdogáló A-l ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 Email: ildiko@alable2care.com MAGYAR BIBLIAI^ GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 feleségét és kivezette a tornácra. A kis Mariska a szobából figyelte szüleit. Nem értette, hogy édesapja mi olyat mondhatott szeretett mamájának, amiért az keserves sírásba kezdve a papa mellkasához verte ökleit. Egy apró mondat foszlány ütötte meg a kislány fülét, amelyet édesanyja suttogott bele a nyári langyos és virágillattól édes levegőbe:- Mihály, nincs Isten! Esteledett. A nap már nem sütött olyan erősen. A falu fazekasmesterének háza csendes volt és kihalt. Pedig otthon voltak a lakók. Jolán legszebb ünneplőjébe öltöztette a kis Misikéjét és hogy az apró Mariska se érezze a szeretetének hiányát, a kislány hajába búzakék maslit tűzött. Mihály kaijába vette a betegségtől lesoványodott büszkeségét, Jolán pedig kézen fogta a porcelánbabára emlékeztető, szőke copfos Mariskáját. A mindig gyermekkacajtól hangos család most búval és szívet megrendítő fájdalommal hagyta el a kis parasztházat, s elindultak a családfő műhelyébe, amelynek ablakából olyan sokszor csodálta Misikéjük az elsuhanó mozdonyokat. Egymás kezét erősen szorítva, lehajtott fejjel tették meg a rövid utat. A földút porát Mariska mindannyiszor kacagva felrugdosta, miközben édesanyja minduntalan dorgálását hallgatta. Misiké köhögni kezdett a portól, aminek következtében a kislány még inkább elszégyellte magát és abbahagyta a számára viccesnek tűnő mókát. Gyermek volt még. Talán fel se tudta fogni mi történik a bátyjával. Szülei nem is hibáztatták ezért soha. A nap egészen vörösesre színezte az égboltot, amikor a család megérkezett a műhelyhez. A házikó előtt egy padocska volt, amelyen Mihály és felesége megpihent gyermekei társaságában. A mozdony süvítő hangját már messziről hallani lehetett. Mikor ez a jellegzetes hang megütötte Misiké fülét, mintha javulás költözött volna a gyenge kis testbe. Szemeit olyan nagyra nyitotta, amilyen nagyra csak bírta.- Mindjárt ideér gyermekem... - nyugtatta Jolán a fiát. Mihály felállt, karján a fakóra soványodott kis alakkal, s közeledett a peron felé.- Csak óvatosan! - kiáltott utánuk az asszony, de úgy érezte, hogy meg se hallják. A férfi erősebben szorította magához egyetlen fiát, talán még a gyorsuló szívverését is érezte.- Nézze apám! Én már látom SZENT ISTVÁN > RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. a füstjét! - kiáltotta izgatottan a fiú. A mozdony az állomáshoz közelítve egyre csak lassult. A masiniszta - miután megállította a nagy gépszömyeteget - már messziről kiszúrta a lázrózsáktól vörös és a gyengeségtől verítékes kisfiút és annak édesapját. Elhúzta az ablakot, majd kihajolt rajta és így szólt a kisfiúhoz:- Mi a neved fiam?- Ifjabb Bíró Mihály. De mindenkinek csak Misiké vagyok.- Na, akkor Misiké, mond meg nekem, hogy mi szeretnél lenni felnőtt korodban?- Masiniszta! - vágta rá azonnal a kisfiú.- No, az igen komoly szakma! Elhiheted nekem, én is ezt művelem. Egy kérdésemre felelj még nekem te gyerek. Akarsz-e ide feljönni hozzám, megnézni milyen innen a kilátás?- Persze, hogy akarok! - villanyozódott fel a gyermek, és mint aki új erőre kapott, apró sovány kezeit a férfi felé nyújtotta. Édesanyja és Mariska a ház oldalából figyelték a történéseket és amikor ezt a jelenetet látták, Jolán felsikoltott.- Mihály, fel ne engedd! Férje azonban csak intett és feladta fiát a masinisztának. Az öreget a gyermek testének érintésére kirázta a hideg. Még soha nem érintett ilyen lázas kis testet. Misiké büszkén ül az öreg ölébe és a magasból integetett édesapjának, akinek a látványtól megteltek a szemei könnyel.- Igaz-e, hogy innen milyen szép a kilátás? - kérdezte a masiniszta a kisfiút.- Soha nem láttam még ennél szebbet... - mondta elcsukló hangon a fiú. - És még az Istenke is sokkal közelebbnek tűnik innen. Tessék nézni! Ott ül fenn azon a felhőn! Az öreg masiniszta szemében egyre csak gyűltek a könnyek, s mikor már nem volt hely az újaknak, végigfolyt az arcán és szakállának szőrszálai között megsemmisültek. Jolán az előszobában térdepelt a feszület előtt. Kezeit szorosan összekulcsolva maga előtt tartotta. Olyan erősen szorította össze törékeny ujjai, hogy a kék erek egészen kidudorodtak kézfején. Majd meg szakadt a szíve egyetlen fiáért. A büszkeségéért, aki most egy koporsóban fekszik a feszület alatt. A sokat gyötört test most édesen megpihen, s a felhők között az angyalok mozdonyát vezeti az ő Istenkéjének vágányain. ELEKTRONIKUS KÉZBESÍTÉS A nyomtatott kiadás előfizetői számára az újság elektronikus kézbesítése ingyenesen igényelhető. További információ: 626-765-4534 ÄMER1K&|
