Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-05-24 / 21. szám
Egyházi nyitást sürgetett Ferenc pápa Bátor fordulatot, a mai ember bátor szemléletváltását és az egyház “nyitását” szorgalmazta homíliájában Ferenc pápa a több száz bíborossal, püspökkel és pappal koncelebrált szertartáson. A pápa az önmagába bezárkózó egyházat veszélyesnek nevezte, hangsúlyozva, hogy ha az egyház elveszíti befogadó képességét, a hívők párhuzamos utakat keresnek. “Félünk az újdonságtól, akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzés alatt tartunk, Istent is csak egy bizonyos pontig követjük, itt is félünk új utakat követni, félünk kilépni korlátolt, bezárt, egoista világunkból” - fogalmazott a pápa az emberre és az egyházra is utalva. A katolikus egyházfő ugyanakkor hozzátette, kizárólag az “egyház vezet Krisztushoz”. A pünkösdi szentmisén résztvevő egyházi mozgalmakat, katolikus csoportokat arra szólította fel, hogy püspökeik útmutatását kövessék. Hangsúlyozta, hogy az újdon-Béreljen nagymamát! Rengeteg szabadidővel rendelkező, magányos nyugdíjasok és nagyszülők nélkül élő, időzavarral küzdő kisgyerekes családok próbálnak egymásra találni apróhirdetésekben vagy az interneten, hogy megkönnyítsék egymás életét. A pótnagymamák segítsége sokszor nemcsak azt akadályozza meg, hogy az anyák tönkremenjenek a lelki és a fizikai terhek miatt, hanem egy házasságot is megmenthet a jelenlétük. Azokról a szülőkről van szó, akik nagyszülők nélkül próbálnak boldogulni, és az energiáik, illetve anyagi forrásaik jó részét az köti le, hogy találjanak valakit, aki szükség esetén vigyáz a gyerekükre. A másik oldalon pedig ott vannak a nyugdíjas korú, de még nagyon is aktív és segíteni próbáló nők, akiknek nagymamái kihívásokra lenne szükségük, de nincsenek unokáik. A kölcsönös hiányérzet rengeteg fórumot hívott életre, ahol idegenek keresik a generációs kapcsot, amely egy kicsit kipárnázná a túlhajszolt családok életét, és amely túlmutatna a bébiszitteri intézmény keretein. A kereslet és a kínálat szerencsés alakulását már több országban felismerték, és vállalkozások szakosodtak arra, hogy összehozzák a nagymama- és unokajelölteket. A bébiszitter vagy nagymama dilemma szerintük egyértelműen az utóbbiak javára dőlt el. “Ki a felelősségteljesebb? Ki az érettebb? Naná, hogy a nagymamák! Mindannyiunknak kellemes, boldog emlékei vannak a nagymamákról. És nem SMS-eznek vagy twittereznek, miközben felügyelik a gyerekeket” - idézte fel az ötlet kipattanásának a körülményeit a Los Angelesben élő Tod Pliss, aki Rent-A-Grandma (Bérelj Nagymamát) néven indította el hiánypótló szolgáltatását. A nagymamák jelentőségét egy család alakulásában és fejlődésében nemcsak érzelmi, hanem tudományos érvek is alátámasztják. A turkui egyetem biológus kutatójának, Mirkka Lahdenperának a nevéhez fűződő nagymamaelmélet például azt állítja, hogy kevesebb gyerek születik azokban a családokban, amelyektől távol vannak a nagymamák. Jó esetben egy 50-60 éves ember más tapasztalatokkal, más életszemlélettel rendelkezik, mint egy 20-as vagy 30-as éveiben járó szülő, és a nyugalmával nagyon más és nagyon fontos dimenziókat tud behozni a gyerek életébe, a gyereknek ugyanis szüksége van arra a lassúságra és türelemre is, amely egy idősebb emberből sugárzik. A másik oldalon viszont ott vannak a tétlenül ülő nyugdíjasok, akikkel azért nem törődik a gyerekük, mert a szerephalmozásban egyszerűen már nincs idejük arra, hogy a gyereknevelés, munka és háztartás mellett még a hatvanas édesanyát is szórakoztassák. Ha azonban ezek a nők az unokákkal foglalnák le magukat, az rájuk is frissítő hatással lenne, és nem azokat a felméréseket igazolnák, amelyek szerint a nyugdíjasok átlagosan napi hét órát tévéznek, nem látják a gyerekeiket, és nem beszélgetnek velük. Amerikai közvélemény-kutatások szerint ismét kezd divatba jönni a sok generációs együttélés. A tengerentúlon családok tízmilliói döntenek úgy, hogy a szülőkön és gyerekeken kívül a nagyszülőknek is ott a helyük a háztartásban. A Pew Research Center közvélemény-kutató felmérése szerint például 2007 és 2008 között 2,6 millióval nőtt a többgenerációs háztartások száma az Egyesült Államokban, és a folyamatok azt mutatják, hogy az egy évszázaddal ezelőtti családmodell egyre nagyobb teret hódít vissza magának, origo.hu LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com * (213) 984-4013 * Zöldkártya * Vízumok * DUI / Ittas vezetés * Bérkövetelés * Munkaügyi kártérítés * Csődeljárás * Rokkantság / Disability *SSI * Gyermektartás * Válóper * Személyi Sérülés * És más ügyvédi szolgáltatások... BEVÁNDORLÁS-BŰNÜGYI VÉDELEM - LESZAZALEKOLAS MUNKAJOG - VÁLÁS - BALESETEK TÖBB, MINT 15 ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 ság nemcsak az unalom elűzésére szolgál, ahogyan a mai ember gondolja, és az egyház egysége sem egyformaságot, a különbségek felszámolását, hanem összhangot jelent. A szentszéki sajtóközpont szerint több mint 200 ezren vettek részt a misén. MTI MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 Segítségkérés egy magyarországi családtól Kedves Olvasóm! Január óta - a lap kedves fogadtatásának köszönhetően - több írásom is megjelenthetett a lap különböző rovataiban. Remélem írásaim eljutnak kedves Olvasómhoz, szívéhez-lelkéhez-értelméhez is. Remélem olvassa írásaimat, szeretném, ha továbbra is kedves és figyelmes Olvasóm lenne. Kedves Olvasóm! Mint az első bemutatkozásom óta bizonyosan tudja, veseátültetett vagyok, ez igen-igen meghatározza életemet. Feleségemmel és két szépséges gyermekünkkel Magyarországon élünk. Feleségem is leszázalékolt, autoimmun betegsége van (SLE), én eladóként dolgozom itthon egy sportáruházban, feleségem adminisztrátor egy budapesti gyerekklinikán. A rokkantsági rendszer magyarországi átalakításának köszönhetően feleségemtől már elvették az állami segítséget, s néhány hónap múlva rám is ez vár. Elég szűkösen, hónapról-hónapra élünk, megtakarításunk nincs, ez megnehezíti kilátásainkat. Kedves Olvasóm! Biztosan hallott arról, hogy Magyarországon milyen sokan vettek fel svájci frankos hitelt, s milyen sokan vannak nagyon komoly bajban amiatt, hogy a svájci frank és a forint árfolyamkülönbözete ennyire megnőtt. Családok sokasága került fizetésképtelen helyzetbe, rengeteg ingatlan és autótulajdonos fizet dupla annyi törlesztőrészletet havonta, mint amennyit a válság előtt. Emellett, s ennek köszönhetően rengeteg embernek ingatlanjának vagy autójának értéke devalválódott el, hisz a legtöbb ilyen hiteles esetében sokkal nagyobbra duzzadt a hitel összege, mint az azt fedező ingatlan vagy autó aktuális értéke. Erről sajnos kevesen beszélnek. Mi is ugyanebben a cipőben járunk, nekünk is svájci frank alapú hitelünk van. A futamidőből még 5 év van hátra, jövedelmeink a felére fognak visszaesni, mert sajnos az állami járadékot nagyon sokaktól elveszik. Svájci frank alapú autóhitelünk van, kis autót vettünk 5 évvel ezelőtt 2,5 millió forintért (10 éves futamidővel), öt éve havi közel 50.000 forintos törlesztőrészletet fizetünk, s az árfolyamkülönbözet miatt még mindig 2,2 milliós forintos tartozásunk van. Az 5 éves autó ára (értéke) mára kb. 0,9 millió forintot ér, úgyhogy a hitelből képtelenek vagyunk kiszállni. Tudjuk, sokan vannak hasonló helyzetben. Minket azért érint ennyire rosszul a jelenlegi helyzet, mert jövedelmeink nem hogy nem nőnek, hanem a rokkantsági járadékok megszűnésével a felére csökkennek, s az autóra további 5 évig kell fizetnünk a törlesztőrészleteket. Emellett még lakásunkat is hitel terheli (20 évre), annak is van havi törlesztőrészlete, de az legalább forint alapú hitel. Szóval, mint oly sokaknak Magyarországon, a mi helyzetünk is kilátástalannak tűnik. Kedves Olvasóm! Segítségét kérném. Segítségét abban, hogy az adósságcsapdából valahogy kilábaljak. Segítségét, mert nem tudjuk segítség nélkül megoldani e kilátástalan helyzetet. Őszinte leszek. Egy szervátültetésen átesett ember egészségügyi állapota és ezért munkavállalói helyzete nagyon labilis és kiszámíthatatlan Magyarországon. Emiatt a labilitás miatt nekem valamit tennem kell, a svájci frankos adósságcsapdából valahogy ki kell mentenem családomat, mert a mi esetünkben a jövő sokkal kiszámíthatatlanabb, mint az egészséges embereknél. Kedves Olvasóm! Bízom abban, hogy segítségkérésem meghallgatásra talál, bízom abban, hogy lesznek olyan Amerikában élő magyarok, akik tudnak nekünk segíteni. Ha segítene, kérem, vegye fel a kapcsolatot a szerkesztőséggel, vagy írjon közvetlenül családunknak, a poosgergo@gmail.com levélcímre. Poós Gergely A-l ABLE 2 CARE N CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 ________ Email: ildiko@alable2care.com _________ ^ (TELEFONKÖNYV amhir.com) AMERIKAI 1 MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us VJ._____________________S Anyák napján a Példabeszédek 1:1-9 alapján hirdettük Isten igéjét („Életiskola”). A gyerekek alkalmi költeményekkel köszöntötték az Édesanyákat. A Férfi kör ünnepi ebéddel szolgált. Imádkozzunk! “...(B)ölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: “Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.” (lKor 2:6-12) Háromféleképpen találkozunk a „lélek” szóval ebben az igeszakaszban. Á „világ lelke” az a lelkűiét, ami körülöttünk, az észlelhető események mögött van. Szemléletmódnak is nevezhetnénk, de mégis több annál. A hatását érzi az egyén, szárnyra kap különböző eszmei irányzatokban, és meghatározó tényezője a történelmi folyamatoknak is. Az „emberi lélek” az énünk hordozója. Képességeink, a már megvalósítottak és a lehetségesek, mind a lélekből erednek, melyekkel folyton előbbre és „magasabbra” fogódzunk - bocsánatért, békességért és üdvért Istenbe, az embertársi kapcsolatok öröméért emberbe, de lelkűnkkel érintjük az anyagi világot is. Viszont is igaz, hogy végső soron a lelkünket érik a hatások: attól függően, hogy mennyire vagyunk nyitottak azokra - Istentől, embertársainktól és a környezetünkből, egyaránt. Az „Istenből való Lélek” a Szentháromság harmadik személye: a Szentlélek Isten. A Fiú Isten eljövetelét Karácsonykor ünnepli a keresztyénség, a Szentlélekét pedig ma, Pünkösd vasárnapján. A Korinthusiaknak írt levél idézett szakaszában arról tanítja Pál apostol a Gyülekezetét, hogy Isten megismerése a Szentlélek által lehetséges. Kifürkészhetetlen, az emberi értelem számára „elrejtett bölcsesség” az, ami a Szentlélek kinyilatkoztatása folytán megtudható Istenről. Ő ihlette az ószövetségi prófétákat, majd az újszövetségi apostolokat arra, hogy Istenről helyesen gondolkozzanak. Ő „szerkesztette” egybe és vigyázta a történelem viszontagságai között a Szentírást és annak tanítását, hogy a Gyülekezet élő Igét halljon és hirdessen minden korban, egészen a Krisztus visszajöveteléig. Az Istent szerető hívők személyes kapcsolatban élnek a Szentlélekkel. A hitre jutástól megdicsőülésünkig oltalmát élvezzük. Szolgálatunk végzésére sem vagyunk képesek a Szentlélek ereje nélkül. Pártfogónk és Tanítónk ő, aki a Megváltó Úr Jézus Krisztus személyére és munkájára irányítja a figyelmünket, hiszen az Atya Isten kegyelmes szeretetét Benne kínálja az üdvözlésünkre. Az üdvösséggel megajándékozott ember öröme folyamatosan mélyül - erre utal az apostol, amikor így ír: „hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk”. Isten ajándékainak az „ismerete” a hívő megtapasztalása. Ez a hit tudása. Sokkal több a szubjektív élménynél, mert Isten országosának a Bibliában kijelentett törvényszerűségeihez igazodik, és mindig a Krisztust dicsőíti. A hit tudásának nem az emberi hiszékenység a határa, hanem a kijelentés. A bűn rontásától megtisztított és megújított emberi lélek képességei helyre állnak a Szentlélek Isten uralma alatt, hogy az „imago Dei”, az Isten képmására teremtett ember „szólaljon meg”: igazat mondva (Istenről is), és igazán élve (Isten előtt). Ez a bibliai értelemben vett „istendicsőítés” - a Szentlélek által.- Adjunk hálát, hogy a Szentlélek által megismerhetjük Istent és az ő ajándékait! máj. 23-26: Tavaszi Ifjúsági Találkozó (kirándulások, tanítások, játékok) „What on earth is life about? “No longer a slave but a beloved brother” - Fil 15-16 máj. 24, péntek - Istentisztelet (Igét hirdet: Püsök Dániel) - 19:00 máj. 25. szombat - Istentisztelet (18:00) máj. 26. vasárnap - Istentisztelet (10:00), hitvalló bemerítés - Igét hirdet: Püsök Dániel lp. (Toronto) - Szeretetvendégség Május 24, 2013 Yj Q