Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)

2012-10-05 / 38. szám

A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes meg­szüntetését javasolta a kormány - jelentette be a Miniszterelnök­séget vezető államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet rendkívüli ülése után. Lázár János és Giró-Szász András kormányszóvivő indoklá­sul kifejtette: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányo­sabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt - mint arról Orbán Viktor tájékoztatta a kabinetet - súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-ipar­ban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek. Lázár János megjegyezte Szerencsejáték Szövetség: tízezreket kell elbocsátani A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1.200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából; a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke. Úgy fogalmazott: “a magyar Országgyűlés kormánypárti képviselői a nyerőgépek betiltása mellett ma megszavazták negyvenezer becsü­letes munkavállaló munkanélkülivé tételét, közel kétszázezer családtag megélhetésének elvesztését”. A szövetség szomorúan tapasztalja, hogy a magyar kormány “homályos érveléssel”, egy tollvonással szüntet meg egy ágazatot, holott a nyerőgépiparág huszonegy évig volt komoly pillére a magyar gazdaságnak - áll az elnök közleményében. A piaci szereplők különböző jogcímeken évente 70 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe. Ebben a gazdasági és pénzügyi helyzet­ben ezért az elnök aligha indokolhatónak nevezi a kormányzati lépést, hiszen az MSZSZ szerint az online szerencsejáték megadóztatása ezt a kieső tételt nem pótolja. Schreiber István kiemelte: érdemi indoklás hiányában csak talál­gatják a “szakma kivégzésének okát”. Nemzetbiztonsági kockázatot, maffiózókat emlegetnek, holott a legszigorúbban szabályozott és ellenőrzött iparág tagjairól van szó - fogalmazott. Schreiber István szerint lényeges kérdés, hogy miért hoztak tavaly novemberben törvényt az új típusú üzemeltetési formáról, emelték ötszörösére a játékadót, és adták ki júniusban a jogszabály végrehajtási rendeletét, befektetésre biztatva mindenkit. Miért nem lehetett már akkor meghozni a mostani döntést - mielőtt vállalkozásokat lovainak bele olyan beruházásokba, amelyek nem térülhetnek meg? Felteszi azt a kérdést is: ha a “Fidesz krédójával” ellentétes a szerencsejáték, akkor az online szerencsejáték, amelyet több országban betiltottak, miért nem az. inforadio.hu ugyanakkor, hogy “a mi. politikai családunk krédójával” önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szüksé­gesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körül­belül 4.500 játékgép működik. A parlament ezért - kivételes sürgős eljárással - kedden elfogadta a kormány törvényjavaslatát, amely kihirdetése után hatályba léphet, így “a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva” Ma­gyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek - mondta az államtitkár. Elmondta, hogy ma három, koncessziós alapon működő játék­­kaszinó van az országban, és a jövőben a jelenleginél is szigorúbb feltételekhez kötik az alapításukat. inforadio.hu Magyarország saját erőből meg tudja oldani a gondokat, így a gaz­dasági, pénzügyi bajokat is, az IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágáb­ban; erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt egy interjújában. A kormányfő úgy fogalmazott: “(...) Magyarország ma erősebb, mint volt, és nincs senkinek kiszolgáltatva. Minden gondot meg tudunk oldani egyedül, saját erőből, még a pénzügyi és gazdasági bajokat is”. “Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatás­sal lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban” - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy csak egy jó megállapodás előnyös az ország számára, rossz nem jöhet szóba. “Nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el” - tette hozzá. Megjegyezte, “2008-ban a szocialisták már aláírtak egy rossz, hazánk számára kedvezőtlen megállapodást, mi nem fogunk”. Az elmúlt két év eredményeiről szólva elmondta, miközben Európa csaknem minden országában csökken a munkában állók száma, Magyarországon az elmúlt két év alatt több mint százezerrel nőtt. Kétszázezer olyan ember van, aki korábban segélyből élt, most pedig közmunkából tartja fenn magát és családját - tette hozzá a miniszterel­nök. inforadio.hu Orbán: Óvintézkedésként írták bele a forintot az alaptörvénybe A kormány Nemzetközi Valutaalapnak és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzet­közi szervezetekkel - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor arra is kitért, alkotmánymódo­sítás kell ahhoz, hogy Magyarország a jövőben az euróövezet tagja legyen, az eurózóna ugyanis sokat változott a 2004-es EU-csatlakozá­sunk óta. Orbán Viktor óvintézkedésnek minősítette, hogy az alaptörvény­ben rögzítették, Magyarország fizetőeszköze a forint. “Ha bárki be akarna lépni az eurózónába, ahhoz meg kell változ­tatni az alkotmányt. Ahhoz kétharmados többség kell, egy dologban tehát a magyar emberek biztosak lehetnek: a parlament kétharmados döntése nélkül senki sem csatlakozhat az eurózónához” - jelentette ki a kormányfő arra a felvetésre, hogy Magyarország nyolc évvel ezelőtt szerződésben vállalta csatlakozását az euróövezethez. vg.hu Orbán: IMF-hitel nélkül is sikerül átvészelni egy újabb válságot Zentai nem adható ki Magyarországnak Az ausztrál legfelsőbb bíróság úgy döntött: nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított Charles Zentai (Zentai Károly). A 90 éves Zentai a második világháború alatt a náci rezsimmel szövetségben álló magyar had­seregben szolgált. A náci háborús bűnösöket felkutató Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 novemberében halálra kínzott egy 18 éves zsidó fiút, amiért nem viselte a megkülönböztető jelzést, a sárga csillagot, majd holttestét a Dunába dobta. Zentai felkerült a jeruzsálemi szervezet “tíz legkeresettebb náci bűnözőt” felsorakoztató listájára. Budapest 2005-ben kérte az ausztrál hatóságoktól a Perth­­ben élő férfi kiadatását. Az ausztráliai szövetségi rendőrség még 2005-ben őrizetbe vette Zentait, és megkezdte ellene a kiadatási eljárást. Az ausztrál kormány 2009-ben jóváhagyta Zentai kiadatását, de a szövet­ségi bíróság első fokon érvény­telenítette a döntést, arra hivat­kozva, hogy a “háborús bűn” vétsége a gyilkosság idején még nem szerepelt a magyar jogrend­ben, így Zentait nem lehet átadni a magyar hatóságoknak. Az ausztrál kormány szerint hibás döntés született az ügyben, ezért a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely tavaly decemberben úgy határozott, hogy a Canber­rái vezetés megfellebbezheti a szövetségi bíróság ítéletét. A legfelsőbb bíróságnak az Ausztrália és Magyarország között érvényben lévő kiadatási egyez­ményt figyelembe véve azt kellett megvizsgálnia, hogy az ügyre vonat­­kozik-e a “kettős büntethetőség” elve, amelynek követelménye, hogy a szóban forgó cselekmény mind az elfogatóparancsot kiadó, mind az azt végrehajtó állam joga szerint bűncselekménynek minősüljön. A bíróság megítélése szerint a “háborús bűn” vétsége az áldozat halála idején még nem szerepelt a magyar jogrendben. Charles Zentai, aki jelenleg feltételesen szabad­lábon van, az 1950-es évek­ben vándorolt ki Auszt­ráliába, ahol állampolgárságot kapott. Tagadja, hogy részt vett volna a zsidó fiú megölésében, és azt állítja, hogy a kérdéses időszakban nem is tartózkodott Magyarországon, hirado.hu PS FORM 3526 on Pg. 2. AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER HI Mailed from Los Angeles, CA on October 3rd 2012. If the next issue has not been received by Tuesday, please call (626)765-4534. Betiltották a pénznyerő játékgépeket Magyarországon st:*************************^JXED ADC 901 FRI250 41/4/2012 G ran bury TX 76048-2619 Hmlilliilliii.l.ill.iliiil.lillimiilliiiilliiiiii.ilmü

Next

/
Oldalképek
Tartalom