Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)
2012-09-07 / 34. szám
A Dunántúl egykori erődítményrendszere IV. Az előző napi jégesővel rám szakadt vízözön sajnos nem hűtötte le a légkört, és hála az égnek az én elszántságomat sem. Ennek köszönhetően ma is készülődöm az útra, de előtte még testi igényeimet kell kielégítenem. Ezek után feltöltöm fizikai energiakészletemet, ellentmondást nem tűrő, étvágygerjesztő illatok terjengnek a légtérben. A kellő kalória- bombák elfogyasztása után érzékeny búcsút veszek a nagyon kedves és szeretetre méltó vendéglátóimtól, megköszönve a családias miliőt, hiszen estére kelve már majd szerény otthonomban fogom pihenésre hajtani megfáradt fejem és testem. „Felmálházom paripám, megsimogatom a tomporát,” majd szűnni nem akaró integetések közepette elhagyom a meghitt hangulatot árasztó cseszneki fészket. Ismét a Balatonnak veszem az irányt, ma a „Balaton várát” Szigliget ékét keresem fel először. Útjaim során, soha nem feledkezem el azokról a hősökről, akik a földi életük legnagyobb kincsét az életüket áldozták a hazáért. Ezt csak azért említem meg, mert nem tudok elmenni egy emlékmű előtt sem, hogy minimum egy főhajtással ne tisztelegnék nagyságuk előtt. Badacsonytomaj településen keresztül- haladva, az út kettéválik. Szinte megtorpanásra inti az itt elhaladót, a szemben magasodó első világháború hőseinek emlékezetére állított mementó. Továbbhaladva a jobbra kígyózó aszfalt szőnyegen, hamarosan a hősök kertjéhez értem, itt minden badacsonytomaji áldozatról,akik az első világégésben odavesztek, kis márványoszlop tanúskodik. AII. világháború hőseinek nevét egy obeliszkre véste fel a művész. Szokásomhoz híven mécsest gyújtok, majd kis nemzettszínű masnit kötök a bejárati alacsony vaskapura, ezek után folytatom utam a kitűzött elsődleges célom felé. A Balatonba nyúló kis félkörnyi földnyelvet elérve, a várhoz vezető feljárat előtti parkolóban egynéhány autó árválkodik. Mindnek gazdája igyekezett a lehetőségeket kihasználva, hűvösbe állítani a négykerekű jószágokat. Én is így teszek; paripám elejét befűrom a lombok árnyékot adó sűrűjébe. A kantárszárat helyettesítő kormánykereket megsimogatva, én is magára hagyom, hadd pihenjen egy keveset. Megindulok hegynek fel, lassú kimért tempóban, hisz tudom, a levegő oxigénje ilyenkor nagyon hamar elfogy a tüdőből. Míg felérek kis számvetés és visszaemlékezés nem árt. A vár elődjét a XIII. század derekán a pannonhalmi bencés rend szerzetesei építették. IV. Béla királyunknak olyannyira megakadt rajta a szeme, hogy birtokcserével uralkodói tulajdonba vette. A felügyeletét az idő tájt a Móriczhidai családra bízta. Az Árpád-ház kihalása után királyi kegyek döntötték el a tulajdonlás jogát, többek között nyolcvan évig Újlakiak, majd az ide-oda pártolgató enyingi Török Bálint kapta adományként Habsburg Ferdinándtól, mivel az időben éppen őt támogatta. Igaz a vár őrsége nem akarta neki átadni, ezért ostrommal fenyegetőzve próbált érvényt szerezni az adománylevélben foglaltaknak és mikor az általa megbízott Imre deák serege az ostromágyút felállította a szemközti sziklán, a védők ijedtükben feladták a várat. Az oszmán birodalom térnyerésével ez a vár is végvárrá avanzsált elő. Abban az időben az országos főkapitányi tisztet Nádasdy Tamás nádor töltötte be és ő a több csatában és várostromban jeleskedő Palonai Magyar Bálintra bízta Szigliget várának védelmét, kinevezvén őt várkapitánynak. Magyar Bálint ekkor már neves bajvívó hírében állott, hiszen a XVI. század derekán, együvé sorolták tettei miatt Thury Györggyel, és Rátóti Gyulaffy Lászlóval. Sok borsot tört a török orra alá. Harminc éven keresztül védte a rábízott várat, eredményesen. Miután a török megszállás véget ért a vár elvesztette jelentőségét, sőt egy villámcsapás megpecsételte a sorsát, az egyik tornyában tárolt lőpor felrobbant és ettől leégett. A tulajdonos Lengyel família elszegényedésének köszönhetően nem építtette újjá. A Rákóczi-szabadságharc idején nem töltött be hadi szerepet, mégis a leverése után, Lipót császár elrendelte a teljes megsemmisítését. A XIX. században több ízben folytatott munkálatok keretében megerősítették meglévő falait, így ma látogatható. Kissé lihegve érem el az úgynevezett Török Bálint kaput, ami az alsó vár védelmi rendszerének lényeges eleme volt hajdan. Innen tovább balra egy olasz típusú félkör alakú bástya maradványon szemlélődöm. Baktatok egyre feljebb, a felső várudvart elérve rögtön egy kovácsműhelyrészlet fogad, üllővel, kalapácsokkal, fogókkal, tűzhellyel. A falakra épített egyéb helységekben szemlélődve tájékozódhatom a múltról. Középen egy hatalmas színpad, vele szemben kihasználva a terep kínálta adottságokat, bepadozott nézőtér látható, ami mellett megkerülve egy ágyút, lépcsők sokaságán, majd egy újabb fahídon keresztül bejutok a felső várba és az ott található bástyákhoz, tornyokhoz. Odafent a fogazott bástyák lőréseiben várágyúk vigyázzák a terepet és figyelik a Balaton vizén hajókkal érkező betolakodókat. Hosszas szemrevételezés után elköszönök a várvédőktől és folytatom a missziót, irány Somló, hiszen tegnap a mindenható nem akarta, hogy megmásszam a hegyet, dühödt villámokat szórt, mennydörgések kíséretében hatalmas vízáradatot zúdított a hegyoldalra és a környékre. A vártúrák alkalmával fizikai pihenést nyújt számomra az autóvezetés. így, mire elérem a következő helyszínt már frissen indulok a hegy meghódítására. Miután megközelítem Somló hegyet Dóba községen keresztül, borospincék, borházak, présházak és a szőlőkben foglalatoskodó, szorgos munkások hada fogad és már feltűnik a 432 méter magasságban épített vár. A legmagasabb tornyán felszabadultan lobogtatja a háromszínű magyar lobogót a szelek istene. Kezdem most is a múltidézéssel. Úgy regélik, hogy Somló vára is a tatárjárás utáni korok szülöttje. Tény, amikortól nyilvántartásokban szerepel, közel száz év alatt mintegy tucatnyi tulajdonos jegyezte. Közöttük a nagy történelmi családok, mint Garaiak, Rozgonyiak, Kanizsaiak, sőt még Kinizsi Pál is birtokba vehette, miután Mátyás király neki ajándékozta. Később a Szapolyai családé volt, tőlük Bakócz Tamás püspök vásárolta meg, és mint az ország leggazdagabb főpapja, hatalmas anyagi ráfordítással egy olasz típusú reneszánsz várkastéllyá építtette át, felszerelve a kor követelményének hadászati szempontjából is megfelelő védelmi rendszerrel. Bakócz halála után végrendeletének megfelelően, unokaöccse Erdődy Péter örökölte meg. A mohácsi vészt követően a kisebb török rohamokat sikerrel hárította. Az 1543-as csatában a vár alatt közel 3.000 törököt mészároltak le a magyarok. Akkoriban a térség legerősebb magyar kézen lévő váraként tartották számon. Hamarosan zálogbirtokként Csórón András tulajdonába ment át, ő a török elleni harcot igen komolyan vette, ezért állandóan erősítette és megfelelő hadieszközökkel egészítette ki a vár felszereltségét. Ezen tevékenység sokszor a környékbeli jobbágyok, apácák sanyargatásával járt, Csórón ezzel kivívta az uralkodók rosszallását. Kihalásukat követően a Listiek birtokába került házassági hozományként, ők is becsülettel harcoltak a török ellen, de sokuk az életével fizetett. Végül Listi László védte eredményesen, ő viszont törvényen kívülinek számított a Habsburgok szemében, hiszen rablógyilkosság, hamis pénzverés vádjával halálra ítélték és kivégezték. A Rákóczi-szabadságharc idején az osztrákok gyakorolták felette a hatalmat,, mígnem rövid időre a felkelők vették ellenőrzés alá, egy darabig hadianyag-utánpótlás raktára volt. A későbbiekben, ismét sűrűn váltakoztak a tulajdonosok, bár az egyre romló állapotát elősegítették a környék lakói, hiszen a köveket elhordták építőanyag gyanánt. Végezetül, a már elértéktelenedett vár nem is nagyon számított, de a hozzátartozó értékes birtokrendszer miatt folyt a tulajdonlási küzdelem. Végül is az Erdődyek mondhatták magukénak 1945-ig, az után a hazánkat „ideiglenesen” megszálló szovjet vörös hadsereg csapatai vették birtokba, akik teljes mértékben leamortizálták, a m-ég valamire való és hasznosítható építményt. A rendszerváltozást követően 1991. június 19-én végre az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét. Számukra bizonyára könnyebben ment a megközelítés, mert én bizony igencsak kapkodom a levegőt, mikor az utolsó száz métereket teszem meg a meredeken felfelé kaptató erdei betonúton. Önmagámnak elkél a biztatás, hisz a fák lombjainak takarásában néha-néha kibukkannak a robusztus faltöredékek. Végre elérem az úgymond tetőt, innen még laza lejtőn mintegy 150 méter megtétele után, mintha egy óriási brokátfüggöny nyílna meg az erdei színpadon, a díszlet teljes pompában ott áll a néző elkápráztatására. A díszlettervező sikeres produktumot alkotott. Bevallom a somlói labirintus végén, igazi élményt szolgál a vár látványa. A tájékoztató tábla tanulsága szerint, a fentiekben említett történelmi múltat olvashatom. Mint felelőtlen, hiperaktív gyermek, úgy járkálok a különböző helyiségeket megelevenítő falak között, olykor bizony meggondolatlanul. - Őrtorony, laktanyahelyiségek, belső udvar, konyha, égbenyúló kürtővel, ebédlőpalota, palotaszárny, külső őrtorony, átjárók stb.- Annyira magával ragad a látvány, hogy nem tudok magamnak parancsolni. Miután tüzetesen és módszeresen bejárom a vár minden zeg-zugát, a korábbi külső őrtorony felől még megcsodálom a Dóba községre és Somlószőlősre nyíló pazar kilátást, búcsút intek e méltán büszkeségünknek nevezhető, egykori erődítménynek, megköszönve az ősök tudatos és alázatos helytállását és a vitézül harcolók véráldozatát. Albert Ferenc A hősök kertje Badacsonytomajban A szigligeti vár lentről nézve Szigliget felső várrészlet Somló vára a szőlőkből nézve Somló belső várrészlet r ^^^^^P^^^^^7^~Szeptember~7, 2012
