Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)
2012-09-07 / 34. szám
Lebontják a torontói Magyar Házat A következő két-három hét során lebontják a torontói Magyar Házat - közölte a Toronto Star. A lap tudomása szerint a St. Claire Avenue nyugati felén található, sárgatéglás Magyar Ház volt a legnagyobb Magyarországon kívül található magyar kulturális központ, amely csaknem négy évtizeden keresztül állt a torontói magyarság rendelkezésére. Mivel a tagdíjat is fizető magyar közösség létszáma 450- re csökkent és a fenntartási költségek folyamatosan emelkedtek, a Kanadai Magyar Kulturális Központ tavaly úgy döntött, hogy eladja az épületet. A 2011 januárban 5,7 millió kanadai dollárért meghirdetett ingatlant decemberben vásárolta meg az Urbancorp társasházépítő vállalat. Miközben a torontói magyarok keresik az új központ befogadására alkalmas ingatlant, az Urbancorp bejelentette, hogy lebontják a Magyar Házat. A lap úgy értesült, hogy noha többen azt szerették volna, hogy az épületet emlékművé nyilvánítsák, ilyen kérvényt nem nyújtottak be. A Toronto Star szerint a Magyar Ház egykor hétszáznál több tagot tömörített. A központ ügyeit önkéntesek intézték és az ott megtartott nyelvtanfolyamokat, bálokat és vacsorákat látogatók jó része hajdanán csak magyarul beszélt. Ez mára megváltozott, a központnak az új tagok toborzásakor új kulturális kihívásokkal kellett szembenéznie. Toronto magyar lakossága abban az időben duzzadt fel, amikor ezrek érkeztek a kanadai nagyvárosba az 1956-os forradalom szovjet elfojtása után. A közösségi találkozóhely a bevándorlási hullám miatt, a 70-es években költözött egy kisebből a St. Claire Avenue-n található épületbe. “Kellett egy hely a betelepülő magyarok számára, ahol össze tudnak jönni, egy olyan hely, ahol barátságokat lehetett kötni” - jelentette ki Endes Erika, akinek néhai félje az épület megvásárlásakor a központ elnöke volt. hvg.hu George Pataki felveszi a magyar állampolgárságot George Pataki, aki olasz és ír is, mindig magyar származását tartotta a legfontosabbnak. Patakit ma is sok szál köti Magyarországhoz és ezt kívánja azoknak az amerikai fiataloknak is, akik azon túl, hogy picit magyarok is, ma még szinte semmit nem tudnak Magyarországról. „Mind a négy gyerekemet elvittem Magyarországra, hiszen részben ők is magyar származásúak, és ezeknek a látogatásoknak óriási szerepük volt abban, hogy fontossá vált számukra a magyar kultúra és történelem, a csodálatos városok és más magyar települések. Szeretném, ha a következő amerikai-magyar generációk tagjai, - akik már lehet, hogy azt is alig tudják, hogy magyarok, - megismernék Magyarországot, hazatérvén pedig nagykövetei lennének a magyar kultúrának Amerikában”- fogalmazott a volt kormányzó. Amerikában 1.4 millió a magyar a 2000-es népszámlálás szerint, 7 százalékuk mondta azt is, hogy beszél magyarul. Pataki volt kormányzó azt is elmondta: felveszi a közeljövőben a magyar állampolgárságot és szavazni is fog a 2014-es magyar választáson, atv.hu * Elhunyt a neves, magyar származású animátor Életének 92. évében New Yorkban elhunyt Tissa David (Dávid Teréz) magyar származású amerikai fümes animátor, aki fontos szerepet játszott a második világháború utáni tengerentúli rajzfdmes nyelvezet meghatározásában. Dávid Teréz 1921-ben született Kolozsvárott, a budapesti művészeti iskolán szerzett diplomát, majd a Magyar Film Iroda animátorasszisztense lett. 1945-ben már társtulajdonosa volt a Macskássy és Társa cégnek, amely báb- és rajzfilmeket készített. 1950-ben távozott Magyarországról, 1955-ben költözött New Yorkba. A New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) emlékkonferenciát szerveznek a tiszteletére. Őt tartották a legbefolyásosabb női animátornak az Egyesült Államok keleti partján, mno.hu A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W, Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhotise.org Tel.: 323-734-1453 Pereházy Miklós: 805-341-6583, Evamaria: 310-874-6219 Szeptember 7. 18:30 - “Magyarnak lenni az Egyesült Államokban’ c. film bemutatója! Állandó programjaink: Péntek esténként KLUBNAP Pataki Júlia főzjje várja kedves vendégeinket minden pénteken!!! További érdeklődés vagy rendelés: 310-404-3319 Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! PANNÓNIA TRAVEL LAX - BUD - LAX Olcsó árak! Cím: 6700 Lennox Ave., Van Nuys, CA 91405 (818) 781-7642 vagy (818) 781-2342 Fax: (818) 994-2379 E-maiI:babud777@yahoo.com Információért hívják PAB.U.C1I vagy RITÁT EREDETI SZÍNHÁZI FELVÉTELEK! THURÓCZY GIZI Duettek Czövek Istvánnal, Borvető Jánossal, Naszódy Sándorral, Bori Sándorral, Szabó Sándorral * Vadnay László, Vajda Albert, Palásthy Géza üdvözlik a közönséget * Jávor Pál mulat! * Latabár Kálmán 2 CD Set - kb. 230 perc - Ára: $15 plusz $2.50 postaköltség. Kérjük a csekket a következő címre küldeni: Emery Kovács, 2105 Rockefeller Lane, Unit #5, Redondo Beach, CA 90278 * Tel. (310) 379-5665 Spa Special Programok Budapesten Basic Balneotherapy vagy Complete Spa Therapy programok a a Danubius Health Spa Resort Helia szállodában Utazzon 2012. augusztus 31. és október 31. között kedvezményes áron! 1 hét 2 hét 3 hét $ 847 személyenként 6 kezeléssel $ 1,451 személyenként 12 kezeléssel $ 1,915 személyenként 18 kezeléssel $ 1,604 személyenként 30 kezeléssel $ 2,145 személyenként 45 kezeléssel Az árak napi két étkezést - reggeli és ebéd vagy vacsora - és a gyógymedencék, uszoda, tornaterem és szauna korlátlan használatát is tartalmazzák, személyenként kétágyas szobában. A repülőjegy külön fizetendő Szeptember 7, 2012 Rezervációval forduljon Utazási Irodájához ! * Információ és prospektus: 239-495-5076 f Gmeise© T@yis®