Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)
2012-07-20 / 29. szám
y. Ország György: Hétköznapi Piéta A nagykörúti ház hatalmas kapuja sarkig kitárva, olyan mint egy óriásbálna hatalmas szája, amely legszívesebben elnyelné az egész forgatagot villamossal, tülkölő autókkal, tolakodó emberekkel, benzingőzzel együtt. Meghatódva gondol vissza a két háború közötti boldog békeidőkre, a lóvasútra, a konflis kerekeinek barátságos zörgésére, a söröskocsisra, ahogy a csapzott lovait nógatta. A jeges sem esett ki emlékezetéből, aki hetente többször is megállt a kapu előtt, és csengetésére - vödörrel a kézben - békésen sorakoztak a vevők. Csákánnyal porciózott, miközben karján, az izmok mozgásától a tetovált táncosnő táncra perdült. Elérzékenyült amikor Guszti bácsira, a verklisre gondolt, akinek combtőtől lefelé egyik lába Doberdónál maradt. Az elöljáróságtól kapott engedélyt a zenés koldulásra. Segédje, a bandzsa Vili előtte tolja a zenegépet. Ha nem bánt vele elég alázattal oda-odabökött neki a mankóval. Megálltak a ház udvarán. Vili toliseprűvel leporolta a verklit. Guszti bácsi megigazította kalapját, csokornyakkendőjét, majd meghajolt. A hangszerét becsukott szemmel tekerni kezdte. A melódia szállt, szállt magasba az ételszagon át utat törve magának. Az emeleten lakó kanári elcsendesedett. A nyomorék baka elmosolyodva gondolt vissza gyermekkorára, a templomi kórusra, amelyben előénekes volt, a focizásokra a Városligetben, a késő esti sétákra a majdani hitvesével. Aztán a gaz háború... Zsebkendőjével megtörli szemét, és homlokát. A ház lakói hálából, és sajnálatból fémpénzeket hullatnak-olykor papírba csomagolva- az emeletről. A csupasz pénz csilingelve pattan egyet a sárga keramiton. Az alkalmi koncert végén, Guszti bácsi meghajol, megköszöni az adományokat, majd Vilivel együtt odébbállnak. Este Fercsi, a viceházmester bezárja a kaput. Az éjjeli csengetésekre diszkréten nyitott ajtót, és engedte be a szerelemre éhes vigéceket, altiszteket, és az egyéb férfinépet. Felhajtott gallérral, behúzott nyakkal indultak a cselédlépcső irányába. Fercsi, mielőtt visszazár, kinéz a körútra, és a gázlámpa fényénél a kapupénzre pillant. Volt, hogy csóválta a fejét, de leginkább elégedetten bólogatva csettintett egyet, mielőtt zsebe elnyelte volna. A sokat látott kaput emlékeinek kutatásában autósok káromkodása zavarja meg. Egy fiatalember hatalmas, de eléggé ingatag létrát hajt szét, majd felmászik a tetejére. Nyújtózkodva egy „Ajándékbolt” feliratú táblát szeretne az öreg kapu fölé felszerelni. A homlokomra?- tűnődik a „sokat látott”. Napok óta dolgozott a fiú, hogy a megnyitásra minden kész legyen. A létrán billegve éppen az utolsó csavart szeretné betekerni, amikor a kétágú.... Az asszony a fia mellé térdel, átöleli, és sarkára ülve térdére fekteti az áléit testet. Befelé zokog. Nézi, nézi szeretett fiát akinek szája sarkából csorog a vér. Kedveskedni akart anyjának a bolttal. Napok óta dolgozott, hogy ne késsen a megnyitás. Még meg sem tudta neki köszönni, és lehet, hogy már módja sem lesz rá. Egy fotós pillanatfelvételt készít. Valaki a bámészkodók közül rápirít és elzavarja. A meg nem értett művészek bánatával arcán elsomfordál, pedig már első díjasnak látta magát a fotóversenyen. Szólítják a színpadra, és neve után bemondják a mű címét: HÉTKÖZNAPI PIÉTA. A nézelődők közül van, aki sajnálattal figyeli az édesanyát, és gyermekét. Többen csak akadályt látnak bennük, bosszankodnak, vagy közönyösen kerülik ki őket. Közben megérkezik a szirénázó mentőautó, és utat a tőr magának. A mentőorvos óvatosan veszi át asszonytól gyermekét, majd gyorsan, összeszokottan menteni kezdenek. Az autó sofőrje kérdően néz kollégájára - készítse-e a hordágyat? Egyáltalán lesz- e még rá szükség? - Az anya magába roskadva nézi a poros szürke aszfalton szétfolyt vért. Eszébe jut az izgága fiú hányszor-hányszor jött haza véresen. Hol rollerrel esett el és vérzett az orra, de volt mikor verekedéssé fajult egy-egy vitája a többi fiúval. Nagyot sóhajtott, mikor a felfújt hordágy előkerült, és fiát betolták a mentőautóba. Megengedik, hogy ő is odakucorodjon egy kihajtott székre. Előkerül az oxigénmaszk, majd bekötik az infúziót is. Megnézik mit markol annyira. Alig tudják szétnyitni kézfejét, melyben a csavar lapul. Az utolsó csavar, melyet nem sikerült behajtani. Az anya kezébe adják, aki könnyáztatta szemmel nézi, majd markába temeti. A sziréna hangja teljesen elnyomja a város zsivaját. Óráknak tűnik az a pár perc míg megérkeznek a kórházba, ahol azonnal a vizsgálóba tolják. Örökkévalóságnak érzi, amíg nyílik az ajtó. A kilépő orvos közli az anyával - kevés az esély, de ők mindent megtesznek - majd maga mögött becsukja az ajtót. Az édesanya imára teszi egymás mellé két öklét, melyek úgy hajolnak össze, mint egy szerelmes gerlepár. Gyorsan mormolja az imát, nagyon gyorsan, nehogy a fohász későn érjen a Teremtőhöz. A megérkezett barátnak csak szemével köszön, és a fal felé fordulva tovább imádkozik. A háta a befelé csörgő könnyektől gyakran meg megrázkódik. Nyílik az ajtó, és egy műtős kitesz egy átlátszó zsákot: a fiú ruháit, cipőjét. A barát mikor meglátja a zsákot, magához veszi, és odasúgja az asszonynak, hogy hazaviszi kimosni. Ennyi egy emberélet? - gondolja. Pár órája még ebben a ruhában volt, még viccelődtek is egymással. Az anya behunyt szemmel tovább imádkozik, közben elő-előjönnek az emlékeik. Mikor fia először ment óvodába, milyen nehezen engedte el a kezét búcsúzáskor. Amikor anyák napján futva jött haza, hátradugott kezében frissen tépett orgonacsokorral. Hányszor-hányszor virrasztóit mellette, amikor beteg volt. Az orvos zavarja meg az emlékezésben. Közli, hogy stabilizálták állapotát, bár még nincs túl az életveszélyen, majd megnevezi az osztályt és kórtermet, ahova fektetik. Közben besötétedett, és az éjszakai lámpa fényénél búcsúzik a barát az asszonytól. Mikor a kórterem ajtajából visszanéz látja, hogy a fia lábfejét simogatja, majd olyan gyengéden takarja be, ahogy csak az édesanyák tudják. MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 Július 20, 2012 Merkel: Németország bohócot csinál magából a körülmetélés miatt A német parlament elé vinné Angela Merkel német kancellár a zsidó körülmetélések engedélyezésének ügyét, miután egy kölni bíróság jogellenesnek minősítette a vallási szertartást. A kancellár szerint országa bohócot csinál magából, ha a világon egyedüliként tiltani fogja a gyerekek körülmetélését. Nevetségessé válhat Németország a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését tiltó bírósági ítélet miatt - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár a Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini elnökségi ülésén. A pártelnök kijelentette: Németország “bohócot csinál magából”, ha hagyja, hogy az egyetlen állam legyen a világon, ahol a zsidók nem gyakorolhatják vallási szertatásaikat - írta internetes kiadásában a Financial Times Deutschland (FTD) a zárt ülés részvevőire hivatkozva. A CDU a lehető leghamarabb jogbiztonságot akar teremteni az ügyben. Első lépésként kezdeményezik, hogy a Bundestag, a törvényhozás alsóháza határozatban foglaljon állást a vallásgyakorlás szabadsága mellett. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter, a konzervatív uniópártokkal koalícióban kormányzó liberális FDP politikusa egy rádióinterjúban hangsúlyozta, hogy a jogi helyzetet nem lehet gyorsan rendezni, mert három alapvető jogterület, a vallásszabadság joga, a testi épséghez fűződő jog és a szülői jogok csoportja között kell egyensúlyt teremteni. A tárca ezért egyszerre vizsgálja egyebek mellett a családjogi és a betegjogi törvény módosításának lehetőségeit. A kölni tartományi bíróság június végén hozott ítéletében jogellenesnek minősítette a fiúgyermekeken vallási indíttatásból végzett körülmetélést, arra hivatkozva, hogy a zsidó és muzulmán szokás sérti az egyén önrendelkezési jogát, amely előbbre való a vallásszabadságnál. A döntés ellen számos vallási szervezet tiltakozott, origo.hu Jehova Tanúinak kártérítést kell fizetniük gyermekmolesztálási ügyben Egy észak-kaliforniai esküdtszék 28 millió dolláros kártérítést ítélt meg egy nőnek, akinek az elmondása szerint a Jehova Tanúi hagyták, hogy a Kalifornia államban lévő fremonti gyülekezet egy felnőtt tagja molesztálja őt gyermekkorában. Az Alameda Country-beli esküdtek 7 millió dollár kompenzáló kártérítést ítéltek meg és további 21 millió dollár büntetést szabtak ki a felperesnek, Candace Continak, nyilatkozta ügyvédje, Rick Simons. A per során Ms. Conti (26) elmondta, hogy 1995-ben és 1996-ban, amikor 9 ill. 10 éves volt, a Jehova Tanúi Észak-Fermonti gyülekezetének tagja, Jonathan Kendrick, több alkalommal molesztálta őt. Ms. Conti a per során azt is elmondta, hogy az Őrtorony Társulat nemzeti vezetői olyan irányelvet alkottak 1989-ben, amely arra utasította az egyház véneit, hogy tartsák titokban a gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések vádjait. A gyülekezeti vének ezt az utasítást követték, amikor Mr. Kendricket 1994-ben, Alameda Country-ban gyermekmolesztálásért elítélték. Jim McCabe, a gyülekezet ügyvédje elmondása szerint fellebbezni kíván az esküdtszék döntése ellen. “Jehova Tanúi mélyen elítélik a gyermekmolesztálást, és úgy vélik, egy ilyen tett az emberiség megrontója”. Az ügyvéd hozzátette: “Jonathan Kendricknek nem volt gyülekezeti kiváltsága, csupán egy egyszerű tag volt. Tragikus eset, amikor a gyülekezet egy tagja ekkora terhet ró az egész csoportra, olyasvalamivel, amit egyedül ő követett el.” jehovatanui.blog.hu LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com Bankruptcy * Csőd/Felszámolás * Adósságmentesítés * Ingatlanmentés Immigration * Zöldkártya * Állampolgárság * Vízumok Divorce * Gyerektartás * Házastársi/Eltartás * Vagyonközösség 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 Tel: (213) 984-4013 Ingyenesen: 1-866-731-1967 Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak TÖBB, MINT TÍZ ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us ^ j Múlt vasárnap a gyülekezeti közösségben ünnepeltük Tagai István és Erika 50. Házassági évfordulóját. Isten igéjét a 100. zsoltár alapján hirdettük („A hálaadás teljes embert kíván”). A következő három vasárnap elmarad a felnőtt (Agapé) vasárnapi iskolai osztály. Imádkozzunk! Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti maitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” - Ézs 55,8-11 Bár Isten gondolatai különböznek az emberétől, és tervei megvalósításában is előrébb jár mindig, mint mi, ez nem ok arra, hogy ne akarjuk őt megismerni, és tetteit vizsgálva ne váljunk csodáiéivá és követőivé az ő bölcs tervének. Sőt, éppen erre hív bennünket: „Keressétek az Ürat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (6.v.). „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké...” - így nevelte már Mózes is az ószövetségi választott népet arra, hogy kellő tisztelettel, de döngessék a megismerhetőség határait. A hívő ember tudásvágya azonban nem öncélú. Az igazságra vágyva járjuk az Isten előtti engedelmesség útját, folytatta Mózes: „...hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét” (5Móz 29,28). A „titkok” és a megismerhető dolgok világának mezsgyéjére hívja Pál apostol is a korinthusi hívőket, hogy Isten „elrejtett bölcsességéből” merítsenek a Lélek szolgálata nyomán: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által...” (lKor 2,9-10). E tapasztalati megismerés erősíti a hitet - amennyiben „Isten erején nyugszik” (2,5) és kegyelmes Urunk ajándékaihoz vezet el bennünket (2,12). így tehát a hit nem a tudás ellentétje, hanem a valóság megismerésének az a módja, amire az újjászületett embert Isten Leike neveli. Vagyis, Ézsaiás próféciája nem az ember képességeinek behatároltságáról szól (ez nem lenne újság egyikünknek sem), hanem Istenről, aki előttünk nem ismert úton és módon is véghezviszi a tervét. Később, ugyan ebben a fejezetben olvassuk, hogy népe jólétén munkálkodik. Az a terve, hogy a megalázónak „örömmel jöjjenek ki” a fogságból, és a jövőjük békességes legyen (Ézs 55,12-13). Áz isteni terv megvalósításának eszköze - akkor és most - az ige. Az újszövetségi hívő örömmel ismeri fel az ige „útjaiban” az Úr Jézus Krisztus üdvözítő munkáját: „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem”. Csemegézzünk ezen a gyönyörű képen! Az ige győzelmét nem az fémjelzi, hogy az igazság ütközik a hamissággal és legyőzi (bár ilyen is van), hanem az, hogy magával ragad, és visszavisz Istenhez. Isten szavának ezt az áldott hatását, a megvalósult tervet tükrözi az életünk? Tapasztaltuk már, ahogy magával tud ragadni, és Isten elé visz? Teszi ezt a megfáradttal, a bűnössel és a tanácstalannal. Elér minket hangos örömeinkben és a siker okozta szédültségben. Kiküldi értünk, mert észre sem vettük, hogy távolra sodródtunk, vagy éppen azért, mert látja sóvárgásunkat Isten után. Az Ige mindezt, és még ennél sokkal többet, „megcselekszik”. Kedvelem a Károli-fordításban ezt a szót. Állítólag a székely „cseál”-ból származik. Mit „csinál” az Ige? Utánam jön, hogy Istennel legyek. — Imádkozzunk az Istent keresőkért! júl. 22, Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Hunter Vadász János lp. júl. 29, Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Dr. Szenohradszki János aug. 5. Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Dr. Szilágyi Béla aug. 12, vasárnap - Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet, úrvacsora (11:00) Igét hirdet: Novák József