Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)

2010-04-02 / 13. szám

Eötvös Péter és Vajda Gergely a Walt Disney Concert Hallban Nagy elődök nyomdokában Noha a filmvilágban gyakran hangzik el a „magyar Hollywood” kitétel (ily módon utalva a kaliforniai álomgyár magyar megteremtőire), hazánkfiai az Egyesült Államok komolyzenei életének is meghatározó szereplői voltak. Doráti Antal a New York-i „Ballet Theatre” zeneigazgatója és a New Opera Company zenei vezetője volt, majd életre hívta a Dallasi Szimfonikusokat, 1949-1960 között pedig az ő irányítása alatt lett világhírű a Minneapolisi Szimfonikus Zenekar; a 70-es években a Detroiti Szimfonikusokat vezette (de vezényelt Bostonban, New Yorkban, Chicagóban és Los Ange­lesben is). Ormándy Jenő a 20-as években New Yorkban volt koncertmester, majd karmester, 1931-től a zenei világban eladdig kevésbé jegyzett Minneapolis Symphonyt emelte világhírűvé, 1938-tól 1973-ig a Philadelphia Orchestra zeneigazgatója. Reiner Frigyes a múlt század 20-as éveiben a Cíncinatti Szimfonikusok vezetője, a 30-as évtizedben a New York-i Filharmonikusok karnagya, a 40-es években a Pittsburgh-i Szimfonikusok vezetője, majd öt esztendeig a New York-i Metropolitan Opera karmestere volt, 1953-tól 1963- ig a Chicagói Szimfonikusok élén állt. Solti György - Európa és Amerika között ingázva - vezényelte a San Francisco-i és a New York-i Filharmonikusokat, egy éven át a Los Angeles-i Filharmonikusokat, majd a szakmai csúcsot a Chicagói Symphony Orchestra főigazgatói tiszte jelentette: az ott töltött huszonkét esztendő alatt vált az együttes nemzetközi hírűvé. Széli György 1939-től élt az Egyesült Államokban, a New York-i Metropolitan Opera és a New York-i Filharmonikusok állandó vendégkarmestere volt, ám elsődlegesen a Cleveland Orchestra főzeneigazgatójaként írta be magát az amerikai zenetörténelembe: 1946-tól haláláig, 1970 júliusáig irányította az együttest. A magyar zeneszerzők is letették névjegyüket az Egyesült Államokban. Bartók Béla 1940-től öt éven át, haláláig élt Amerikában, itt szerzetté a nagyzenekarra írt Concerto-ját, amely gyakran hangzik el a szimfonikus zenekarok (így az LA Phil) ríiűsorán, továbbá a III. Zongoraversenyét, a Brácsaversenyt és a hegedűre komponált Szólószonátát. A 94 amerikai film zeneszerzőjeként jegyzett Rózsa Miklós művei is fel-felhangzanak nagyzenekarok előadásában (így gyakran a Holly­wood Bowlban), a Nagykanizsán született Simund (Zsigmond) Romberget pedig - enyhe túlzással - az „amerikai operett és musical atyjának” nevezik: 42 film zenéjét szerzetté, dalai közül néhány felkerült a „három tenor” műsorára is, az ő életéről szóló Deep in My Heart című filmben Jose Ferrer személyesítette meg (Merle Oberon és Gene Kelly voltak a partnerei). A címadó dalt Mario Lanza is énekelte. Romberg Zsigmond magyar voltáról éppen szülőhazájában tudnak legkevesebbet, ámbár a horvátországi Eszéken van emléktáblája. Az Egyesült Államokon kívül élő, kortárs zeneszerzők közül Los Ange­lesben is gyakran hallhatók Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter művei... ...E kitekintést két magyar zeneművész Los Ángeles-i, egyidejű jelenléte/szereplése indokolhatja. A véletlen hozta úgy, hogy márciusban Eötvös Péter három szerzeményét Vajda Gergely, az Oregoni Szimfonikusok első karnagya vezényelte a Walt Disney Concert Hallban. (A „véletlen” magyarázata: az eredetileg kiszemelt karmestert, Lionel Bringuiert baleset érte, majd öt nappal a bemutató előtt Eötvös Péter kérte fel egykori tanítványát Budapestről, hogy vállalja el a vezénylést. Ha már véletlent említettem, az újságíró is eltért eredeti tervétől: az alábbi interjút - néhány napig a betűvetőt mozdulatlanságra késztető derékfájás miatt - felesége, Földes Éva készítette. De az is a véletlenek sajátos egybeesése, hogy a hangverseny után, Gergely öltözőjében megjelent az ugyancsak az USA-ban élő Lukin Gábor orgonista, aki Éva egykori zenetanárának, Lukin Lászlónak a fia - mellesleg Molnár Ferenc dédunokája. S az is a véletlenek közé sorolható, hogy a karmester nagyapjával, Kincses György újságíróval másfél évtizedig együtt dolgoz­tunk a Lapkiadó Vállalatnál.) Eötvös Péter közéven mellette Vaida Gereelv Elöljáróban még annyit: a 37 esztendős Vajda Gergely Középén mellette vajaa Gergely (Gregory Vajda) szülei szintúgy a muzsikával jegyezték el es holdes tva magukat: édesanyja a világjáró lírai szoprán, Kincses Veronika, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, az Operaház Mesterművésze, Kossuth-díjas, érdemes művész, édesapja pedig fagottművész. Gergely klarinétozni és vezényelni tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (vagyis a budapesti Zeneakadémián), Kovács Béla, Marosi László és Lukács Ervin voltak a tanárai. De mesterének - egyszersmind barátjának - tekinti Eötvös Pétert is, akinek rendszeresen vezényli a szerzeményeit. A magyarországi pályakezdés kiemelkedő állomásai: 1992-ben a Forrás Kamarazenei Műhely alapító klarinétosa, kar­mestere, műsorszerkesztője és szervezője, 1998-tól pedig a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar másodkar­mestere volt. Amerikában ebben az évezredben mutatkozott be: 2002-től a Milwaukee-i Szimfonikus Zenekar karmestere, 2006 óta pedig az Oregoni Szimfonikus Zenekar első karmestere - jórészt rajta múlik, hogy a portlandi művészegyüttes felzárkózik-e a nemzetközi hírű filharmonikusok mellé. A Gregory Vajda név Kaliforniában sem ismeretlen immár: tavaly óta a Zene a Hegyekben fesztivál művészeti igazgatója. Ez idő tájt ő az egyetlen magyarországi születésű karmester, aki állandó jelleggel az Egyesült Államokban tevékenykedik. S közben járja a világot. Amikor a Montreali Szimfonikusoknak Bartók Béla A kékszakállú herceg várá-t vezényelte, a Montreal Gazette című újság mint „ifjú titánt” említette. Bartók e művét dirigálta a Bécsi Filharmonikusoknak és a Bécsi Staatsoper kórusának is, a 2008/2009-es évadban a tekintélyes Salzburgi Fesztiválon Eötvös Péter asszisztens-karmestere volt. De Avignon, Strassbourg, Ottawa, Edmonton, Toronto, Chicago, Atlanta és természetesen Budapest, a Magyar Állami Operaház is meghatározó állomásai a mintegy másfél évtizedes pályának. Következzék az interjú!- Szülei szorgalmazták-e, és ha igen, mennyire, hogy zenei pályára menjen?- Támogatták e törekvésemet, de nem úgy, hogy „neked mindenképpen csinálnod kell valamit ebben a szakmában”.- Vezényelte, de hadd használjak ez esetben idegen szót: dirigálta-e valaha is nagy tekintélyű édesanyját?- Nem egy alkalommal, de édesapámmal is játszottam egy zenekarban.- Túdjuk, hogy Portlandben él, az Oregoni Szimfonikus Zenekar első karmestere. Kettős állampolgárrá lett, felvette az amerikai állampolgárságot?- Zöld kártyám van. Ha sor kerül rá, kettős állampolgár leszek.- Régóta kapcsolatban áll Gustavo Dudamellel, a Los Angeles-i Filharmonikusok fiatal főzeneigazgatójávaj? Mostani bemutatkozásának lesz folytatása?- Nem régi a kapcsolatunk, s nem ő kért fel. Öt napja, amikor Lionel Bringuier balesetet szenvedett, egykori tanárom, Eötvös Péter keresett telefonon: ráérnék-e, vállalnám-e a helyettesítést. Egyik darabot se dirigáltam korábban, de jó néhány művét igen. Nos, nagyon remélem, bemutatkozásom egyik következménye lesz, hogy máskor is vezényelhetek a Walt Disney Hallban... Úgy érzem, jó volt a koncert, ez bizakodóvá tesz.- A Los Angeles Philharmonic állandó otthonában, a Disney Concert Hallban más amerikai zenekarok is fellépnek. Szóba jöhet a portlandiak vendégszereplése?- Úgy vélem, ez elsősorban az anyagiakon múlik. Nem arról van szó, hogy valaki szeretne-e itt játszani, vagy sem, hanem a mostani gazdasági helyzetben van-e rá fedezet. Ez főleg az előadóművészekre, no meg a non-profit szervezetekre igaz. Ennek ellenére az Oregon Symphony rövidesen New Yorkba megy, a Carnegie Hallban lép fel. Igen, terveink között szerepel Los Angeles-i vendégjáték, de előbb Seattle-bg, az ottani Benaroyahall-ba szeretnénk elmenni. Olyan cseréről tárgyalunk, mely szerint a Seattle-i Szimfonikusok pedig Portlandben játszanának.- Változatlanul gyakran vezényel Magyarországon is. Az idén mit dirigált?- Á közelmúltban hat hétig voltam Budapesten, az Operaházban két, nyolcvan esztendős művészt köszöntöttünk. Petro­­vics Emil C’est la guerre című egyfelvonásos operájának felújítását és Seregi László balettjét vezényeltem: Dohnányi Gyermek­dalok zenéjére készített koreográfiát. Négy előadást tartottunk, s ha már ott voltam, más, kisebb koncerteket is dirigáltam.- Milyen hosszabb távú terveket fontolgat: Amerika vagy Európa?- Is-is... Most itt megy a szekér, ahogy mondani szokták, no meg a vasat addig kell ütni, amig meleg. Ez idő tájt azon kell dolgoznom, ami most van, vagyis Észak-Amerika az elsődleges színtér. Ugyanakkor a következő szezonban is vannak ma­gyarországi koncert-tervek, majd Brüsszelbe megyek dirigálni. Eközben egy svájci fesztiválnak kamaraoperát komponálok, Thomas Marni Varázshegy című regénye alapján. A július utolsó hetében sorra kerülő előadást én vezénylem.- Életrajzában olvastuk, hogy ön a kaliforniai hegyekben, a zenei fesztivál művészeti igazgatója. Ez az Ojai Nyári Fesz­tivál?- Nem, ez Észak-Kalifomiában, Sacramentótól észak-keletre, Reno felé, a Foothills Music Festival. Csak most kezdtem el ott dolgozni. Azt mondják, hogy ez az egyik legnagyobb zenekari fesztivál; nagyon szép, meg kell nézni! Mindehhez a zeneszerző-tanítómester-jóbarát, Eötvös Péter - akit a hangverseny végén Vajda Gergely felszólított a Walt Disney Concert Hall színpadára - annyit fűzött hozzá, már az öltözőben:- Mindenképpen eljöttem volna a Los Angeles-i bemutatóra, de így kétszeres örömmel szálltam fel a repülőgépre Budapesten. Boldog vagyok, hogy Gergely Los Angeles-i bemutatkozása ilyen jól sikerült. Köszönöm, hogy vállalta ezt a beugrást, büszke vagvok rá. •• - _ , 8y FÖLDES ÉVA/FÖLDES TAMÁS DUNA Travel 8530 Holloway Dr. #102 W. Hollywood, CA 90069 Spa, Hotel foglalások, Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak LAX-BUD-LAX $550-tői + Tax + Fee Információért hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 652-5287 1-888-532-0168 STEVEN A. KOVARY, CPA & CO. Adóbevallások - Személyes és Üzleti Adóügy Tanács és Kezelés Évvégi zárások, könyvelés és kimutatások Ingatlan adózás - Beleértve lakóházakat Adóbevallások az USA mindegyik államából • Pénzügyi tanácsadás Steven A. Kovary, CPA, MBA 609 Deep Valley Drive, Ste. 200 Rolling Hills Estates, CA 90274 310-265-4495 * Cell 310-897-8063 kovarycpa@msn.com Often, we don’t cost, but in fact, we pay! ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON manual 150 usd/hét A. Suzuki Swift B. Fiat Punto, Opel Corsa, Suzuki Ignis, Suzuki Swift (új) manual, air.c 190 usd/hét C. Citroen C3 manual, air.c 220 usd/hét D. Opel Astra 1.4 manual, air.c 250 usd/hét E. Opel Astra 1.6, Honda City, Chevy Aveo automatic, air.c 270 usd/hét Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel. Tel.: 011-36-30-9-342-351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email: a.zrent@citromail.hu Web: www.azrentacar.hu Dél-Kalifornia magyarságának szolgálatában, egy megbízható, hozzáértő, az On érdekeit mindenek felett szem előtt tartó lakóházi és kereskedelmi ingatlan ügynök. “Az ön elégedettsége számomra a legfontosabb prioritás.” Ha vásárolni, vagy eladni szeretne, forduljon hozzám! QnlUD^. My At i-STATf; Co. Bereczki József Ingatlan ügynök/közjegyző (562) 301-6928 Email: procalrealtor@gmail.com www.ProCalRealtor.com »*Mr»*#******»*»*»********»*»*#********»*»*#****»-*»*»*»*#*»**»* BUDAPEST TRAVEL Creative Tours & Cruises Kedvezményes repülőárak, Cruise, Hotel, Spas, Car & Rail Reservations Hívják: Bea Henley-t (800) 928-3273 www.BudapestT ravel.us E-Mail: beabudapesttravel@yahoo.com Check out my new site: www.cruiseshipcenters.com/BeaHenley ^ To sign up for FREE CARIBBEAN CRUISE for 2 with AIRf Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA! © Április 2, 2010 AMERIKAI llfagyar Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom