Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-12-24 / 50. szám
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szerdán este Bibliaóra (7:00) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us/^ Advent negyedik vasárnapján 2Péter 3 alapján hirdettük Isten igéjét. Az istentisztelet hanganyaga és a prédikáció („A jövőhöz igazodó jelen”) a gyülekezet honlapjáról letölthető. Imádkozzunk! „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. Az ÚR szólt is, és ezt mondta: írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”- Hab 2,1-3 Habakuk próféta Jeremiás kortársaként szolgált a Kr.e. 7. században. A kicsiny Júdát is rettenetben tartó gonosz káldeusok túlkapásait ostorozná. Isten ítéletét reméli rájuk, ám azt kell hirdetnie, hogy ellenkezőleg: a pogány hadak Isten eszköze lesznek saját népe megbüntetésére. Érthető hát az értetlenkedése, és tanulságos, amint a dilemmájával Isten elé áll. Hitetlenkedve panaszkodni még csak szoktunk, de kérdeztünk-e már az Úrtól olyan komolyan, hogy a válaszát mi is a bástyán szolgáló őrök éberségével vártuk? A kitartással és feszült figyelemmel váró kérdező a válasznak is jó őre lesz. Jól olvashatóan táblákra vési, hogy a futtukban közlekedők is megérthessék, és ha üzenetként kellene végighordani az országon, miatta ne kelljen lassítani a futárnak. A nagy betűkkel megörökített isteni válasz a próféta dilemmájára ez volt: Igaz emberként élj, és élni fogsz! Évszázadokkal később, Péter apostol az üldözött keresztyének kérdéseire válaszolva írta (lPéter 4,17-18): „Itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?” Milyen nehéz tudomásul vennünk, hogy a Biblia tanítása és a történelem tanulságai szerint, szent Istenünk népe tisztaságát előbbre valónak tartja a hitetlen világ gonoszságának megbüntetésénél is! Habakuk prédikációja mélyen érintette Pál apostolt (Gál 3,11; Róma 1,17), de a 16. századi protestáns reformáció „őrei” is ezzel az üzenettel járták körbe Európát. A Gyülekezet ne a világ ítélete felől aggódjon, hanem előbb a saját bűneiből térjen meg! Az újszövetségi Szentírás egyik legsúlyosabb szakaszát zárja a Zsidókhoz írt levél írója is ugyanerre emlékeztetve (Zsid 10,30-31): „Mert ismerjük azt, aki így szólt: ’Enyém a bosszúállás, én megfizetek.’ És ismét: ’Az Úr megítéli az ő népét.’ Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.” Az Úr Jézus visszajövetelére készülve, mi se mások megítéléséért és az igazság általunk jogosnak vélt kiszolgáltatásáért várjunk rá, hanem kérjünk tőle kegyelmet a bűnfelismeréshez és a megtéréshez - magunknak! Isten válasza a bűnre - miénkre és másokéra - Jézus Krisztus váltsághalála, a kereszt „üzenete”. Ezt higgyük magunknak és reméljük másoknak; Urunk megbízása szerint „a keresztről való beszéd” lesz a dolgunk a modern világ gyorsan pörgő eseményei között is. Imádkozzunk azért is, hogy türelemmel és bizonyossággal várjuk az Úr napjának eljövetelét! dec. 25, szombat - Karácsonyi, ünnepi istentisztelet (11:00) - Színjáték dec. 26, vasárnap Vasárnapi iskola (10:00)- Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József- Szeretet-vendégség - Női -, Férfi kör (14:00) dec. 31, péntek - Óév esti program (20:00) Dr. Szilágyi Béla csillagászati előadása, játékok, vacsora - Óévi istentisztelet (23:30) jan. 1, szombat - Újévi istentisztelet (15:00) - Az imahét alkalmai - jan. 17-23 (este 7-kor) ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 E-mail: revsand@aol.com revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, PÜSPÖK (909) 527-4191 Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron j Az egyházi év adventtel kezdődik és karácsonnyal folytatódik. Ahogyan rövidülnek az adventi napok karácsonyig, és az ünnep után egyre hosszabbak, úgy érezzük a fény és a világosság hiányát életünkben, és vágyakozunk, várakozunk az élet kiteljesedése és a megvalósulása után. A sötétségből a fény felé megyünk, a mélységből magasságok felé, reménytelenségből lehetőségek felé. Krisztus jön. Az Ő érkezését érezzük. Valami megváltozik körülöttünk, tudjuk, hogy valami nem mindennapi történik velünk. Halljuk a bíztatást: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, Ő jött el a világba." János evangéliuma 1:9. Szükségünk van rá. Körülöttünk minden a sötétség árnyékában vergődik, ahol az élet csak vegetál. Fényre van szükségünk. Egyéneknek, családoknak, országoknak, népeknek, egyházaknak. Fény nélkül arc nélküliek vagyunk, akik még az egyéniségünket is elveszítjük. A fény visszaadja emberségünket, akiket a Szó, az Ige ereje küld tovább fényadónak. Karácsony Krisztusa ezt a bíztatást hozza mindnyájunknak, hogy Általa: „Ti vagytok a világ világossága.” Máté 5:14. A karácsonyi egynapnyi fénnyel kell egész évet bevilágítani, mennyei világosságot kell árasztani mindazokra, akik a tévedések és bűnök homályában élnek. A Krisztusból szétáradó fényen kívül nincs más világosság, ami segíthetne az emberiségen. Önmagunkban nincs világosságunk. Vele fényszórók lehetünk. Krisztus nélkül meg nem gyújtott gyertyák. Nap nélküli Holdak vagyunk, egyetlen fénysugarunk sincs a világ számára, de Ő velünk és általunk közvetíti áldásait. Azt mondja, „úgy fényljék a ti világosságotok”. Jézus azért jön karácsonykor, hogy szívünkben vegyen lakozást, hogy lehetetlen legyen elrejtenünk az Ő jelenlétének fényerejét. Boldog és áldott karácsonyt, erős hitben gazdagodó, kegyelemteljes új esztendőt kívánunk mindenkinek! Dicsőség Istennek, békesség az embernek! Istentisztelet után a gyermekek és felnőttek közös karácsonyi műsora volt a templomban: Németh Júlia. Püsök Irén, Elekes Renáta, Novák Adrienn, Novák Adrika, Smit-Karakó Alen, Smit-Karakó Leon, Smit-Karakó Andy, Karakó Noémi, Karakó Martina, Patkós Brian közreműködésével, „Karácsonyi öröm” címmel. A Zágonyi teremben folytatódott a programunk, sokan segítségükről biztosítva egyházunkat. A főzés-sütésben segítettek: Szabó Zsóka, Faragó Kati, Bodnár Éva, Kelemen Katalin, Tógyer László, Baki József. A felszolgálásban részt vettek: Nesity Ágnes, Püsök Irén, Hillarion Castillo, Holló Rózsa, Horváth Katalin, Karakó Beáta, Dobos Roland, Garaczi Attila, Horváth Imre. Köszönjük egyházunk támogatását. Egyházunk közössége a családja minden tagjával együtt köszöntötte Péter Ilona főgondnok asszonyt születésnapján. Nagyra értékeljük Péter Ilona egyházunkért végzett szolgálatát, és kívánjuk Isten gazdag áldását életére, erőt, egészséget és sok boldogságot. Gyülekezetünk betege: Székely Tibor. Isten kegyelmére bízva, imádkozzunk gyógyulásáért. December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. 5:30-kor Óévi istentisztelet, 6:30-kor Szilveszteri rendezvény, vacsora, zene Január 2. vasárnap d.e.11. újévi istentisztelet SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebbi istentisztelet december 26-án vasárnap d.u. 3:30-kor, 5 órakor közös karácsonyi kántálás a San Diegoi Magyar Házban. f ’ \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffy zsolt @gmail. com Főgondnok, orgonista: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: L www.sfvmre.org j Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Istentiszteletek előtt 10 órától dicsőítés a templomban. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után mindig van ebéd. Minden szerdán este 8 órakor próbál a Kodály Kórus. Szeretettel várunk új tagokat. Minden pénteken este 7 órakor bibliaóra. A bibliaórák jelenleg szünetelnek. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. A Magyar Iskolában vakáció van január második hétvégéig. Imacsoportunk minden pénteken este és általában a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailon is fogadunk. Heti híreink Advent negyedik vasárnapján délután tartottuk hagyományos gyertyafényes istentiszteletünket. Templomunk igencsak szűknek bizonyult a majd háromszáz fős gyülekezet számára. Vendégünk volt a Hollywoodi Magyar Református Egyház lelkésze, Nt. Nagy Bálint, főgondnoka Okos Károly és neje, valamint presbitereik és egyháztagjaik. Köszönjük, hogy együtt ünnepeltek velünk. Köszönjük Nt. Nagy Bálintnak az ünnephez illő igei gondolatokat, Fóris Krisztinának a bizonyságtételt .és szavalatot, a Kodály Kórusnak és az őket vezénylő Maxim Andrásnak az énekszámokat, a magyar iskolás gyerekeknek és tanáraiknak a gyönyörű és tartalmas karácsonyi ünnepélyt. Hálásan köszönjük a karácsonyfa megajánlását a Cismaru-Dénes családnak, feldíszítésést a Nagytiszteletű Asszonynak, Dénes Ágnesnek és Ildikónak, Katona Valériának, Nagy Lindának. Köszönjük a vacsora elkészítését a Nagytiszteletű Asszonynak, Dénes Ágnesnek, Dénes Ildikónak, Emmerich Évának, Kécskei Krisztinának, Némethy Sándornak és Anikónak, Taylor Bozán Ágnesnek, a kenyér megajánlását a Bereczki családnak, a sütemények megajánlásást és elkészítésést Széles Attilának és Kartnik Marikának. Gyönyörű és ünnepélyes est volt, melynek megvalósításáért illesse hála és köszönet mindazokat, akik tettek érte, illetve szálljon áldás és dicsőség érte Isten szent nevére. Fényképeket rövidesen közzéteszünk honlapunkon. Köszönjük az ünnepi adományokat: férje emlékére Tóth Judit: $500, édesanyja emlékére: $100 Schreil Éva $100, Isten dicsőségére: Cismaru Cristian és Dénes Ágnes: $1200, Dénes Ferenc és Ildikó: $200, Morrow Richard és Tünde: $150, NN: 122,92 (tized) Bereczki József és Klára: $100, Csontos Lajos és Ibolya: $100, Maxim család: $100, Némethy Sándor és Anikó: $100, Süli Erzsébet: $100, Szoboszlai Sándor: $100, Vémi István és Gyöngyi: $100, NN $93,34 (tized) Bereczki Tünde: $50, Dóra Imre és Rita: $50, Fiika Emese: $50, Schaffer Anna $50, Tóth Attila és Matyi: $50. Isten áldja meg gazdagon az adakozókat, s az értünk imádkozókat. Rendezvények, programok December 24-én este 8 ójakor szentesi áhítat, utána családi karácsony, kántálás. December 25-én, Karácsony első napján (szombat) délelőtt 11 órakor úrvacsorás istentisztelet. Aznap nincs ebéd. December 26-án, karácsony másodnapján (vasárnap) délelőtt 11 órakor kétnyelvű úrvacsorás istentisztelet. Aznap sincs ebéd. December 31-én este 6 órakor Óévi istentisztelet. 2011. január 1-én déután 2 órakor újévi hálaadás. 2011. január 2-án, vasárnap déleőtt 11 órakor rendes vasárnapi istentisztelet. 2011. január 30-án, istentisztelet és ebéd után Közgyűlés. 2011. február 12-én, szombaton este 7 órakor Farsangi Bál. Zenél: ifj. Sánta Ferenc és cigányzenekara. Igazi farsangi hangulat, magyaros vacsora, sok tánc, nótázás tombola és meglepetések. Belépő: $35. Ifjúsági jegy: $20. 2011. március 5-én, este a Thália színházi bemutató után Színészvacsora. Még szervezés alatt! 2011. március 12-én, szombaton este 6 órától Kormorán Memory Band koncert és ünnepi műsor. Utána vacsora és zenés est. Kérjük az időpontokat figyelembe venni. Köszönjük! A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! r ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: TÓTH VIKTOR (310) 793-2963 revtoth@gmail.com Főgondnok: HUDÁK VIKTOR (310) 326-6002 Orgonisták: Maxim András, Csaba Péter ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11:30 órakor ^ www.elsoegyhazla.org ^ Egyházunkhoz a 405-ös fwyről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden vasárnap délelőtt 11:30 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Az istentiszteleten a 3. Zsoltár alapján hirdettük Isten igéjét. Ezt a zsoltárt három részre lehet osztani: 1-3.VSZ.: Az ellenség fogalma: Vannak élethelyzetek, amikor az ember egyszer csak rádöbben, hogy vannak ellenségei. Ezek az emberek már korábban is körülötte voltak, de eddig nem, mint ellenség definiálta őket. Ezek az ellenségek ugyanolyan esendő és bűnre hajlamos emberek, mint mi. Mindannyian csak emberek vagyunk; „gyanakvó, félő, irigy és bosszúálló emberek”. Minden ellenségeskedés oka a bűnös természetünk. Még ha éppen nem is mi vagyunk az agresszorok, meg kell, hogy értsük, hogy a bennünk lévő gonosz természet az oka, hogy nem tudunk békességben élni a felebarátainkkal. „Minden ellenségem mellett ott áll az én bűnöm sötét árnyéka...ahány ellenséged van, ahány bántalom ér, annyi alkalmat nyújt feléd Isten önvizsgálatra...Minden ellenség Krisztussal állít szembe. Hozzá vezet.” 4-5.VSZ.: A szövetséges Isten: Amikor erre a felismerésre eljut az ember, akkor tovább tud lépni a győzelem felé. Rá kell, hogy döbbenjünk, hogy először nem mást, hanem a saját magunk bűnös természetét kell legyőznünk. Ebben a harcban képtelenek vagyunk egyedül győzelmet aratni. Szükségünk van a szövetséges Istenre. Dávid nem kéri Istent, hogy pusztítsa el az ellenségeit. Nem másokért imádkozik, hanem magáért. Még a legádázabb harcban is meg kell tanulnunk azt, hogy ne az ellenségre koncentráljunk, hanem magunkra (és az Úrra). 6-9.vsz.: A mi békességünk: Az igazi- Ellenség célja mindig az, hogy elszakítson a Megváltónktól. De pontosan ezek az élethelyzetek azok, amikor a legközelebb tudunk Hozzá kerülni. Kiáltani hozzá és átélni az O szabadítását. Ez tud teljes békét hozni az életünkbe. Ez a békesség pedig az áldások forrásává válik bennünk.(Az idézetek Dr. Ravasz László: Az Úré a szabadítás! című prédikációjából származnak) Közelgő eseményeink: December 25, Karácsonyi istentisztelet (Úrvacsora). Január 2-án különleges istentiszteletre kerül sor. Figyelem: December 24-én és 31-én nem lesz bibliaiskola. A következő bibliaiskola időpontja 2011. január 7, péntek 18:30. ' \ HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Advent negyedik vasárnapján Isten Igéjét a 2 Korinthus 8,9. vs. alapján hirdettük. „Ismeritek az Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” Isten a benne bízóknak szabadságot ad. Aki tudja, hogy mit miért tesz és miért nem tesz, az szabad marad, és mondhatnak az emberek, amit akarnak. Ha meg van győződve arról, hogy mi szükséges, akkor békesség van a szívében. Karácsonyt előkészítő istentiszteletünk és ünnepi műsorunk után a gyülekezeti terembe vártuk kedves vendégeinket szeretetebédre. Köszönjük a szeretetebéd megajánlását és elkészítését Kun Anikónak, a segítséget Kasza Lénkének. Délután 4 órakor a Resedai Egyház karácsonyi gyertyafényes istentiszteletén vettünk részt a presbiter-testvérekkel. Imádkozzunk a betegekért: Thompson Éva egyháztagunkért, Ivocs Andorért, Szíjjártó Judit aszszonytestvérünk bátyjáért, Nt. Jakabffy Zsolt lelkipásztorért. Kívánunk mindnyájuknak teljes felépülést. Szeretettel köszöntöttük Lassan Györgyöt és Erzsébetet •házassági évfordulójuk alkalmából. Sok erőt és egészséget kívánunk mindkettőjüknek. (56. évf.) Köszönjük templomunk díszítését és az előkészületben való segítséget Józsa Károlynak és Erzsébetnek, Patkós Ilonkának, Gödör Györgynek, Lassan Györgynek s Erzsébetnek, Patócs Teréziának és Pálnak, Okos Máriának és Károlynak. Az Egyházi Híradó karácsonyi ünnepi számát istentisztelet után át lehet venni, távol élő testvéreinknek postázzuk. December 25. Karácsony, úrvacsorás istentisztelet de. 11. órakor. December 26. Karácsony másodnapján vasárnapi istentiszteletet, úrvacsora. 2011. január 2. Vasárnap, újévi istentisztelet de. 11. órakor 2011. január 8. Szombat este 7 órától „Pótszilveszter” egyházunk termében. 2011. január 22. Szombat este Cserkészbál a Los Angeles-i Airport Mariott Hotelben. 2011. február 27-án vasárnap az istentiszteletet követően Egyházközségi Rendes Évi Közgyűlés. Adományok: Isten dicsőségére: Latkóczy László $40, N.N. $80, Varga Gizella $50, Varga család $60, Dr. Mester Zoltán és Katalin $50, Török Edit $50, Józsa Károly és Erzsébet $50, Horváth Ilona $50, N.N. $50, Lamperth Sándor és Katalin $100. Női Kör részére: Varga Gizella $100, Dr. Mester Zoltán és Katalin $50. Pótszilvesterre: The Finishing Place $500. Köszönjük a szép karácsonyi műsort az alábbi testvéreinknek: Patócs Terézia vers, Sarah Taghavi zongorajáték, Patkós Ilona ■ vers, Patócs Pál novella, a 17-es Könyves Kálmán Cserkészcsapat karácsonyi műsorát - nagyon szép volt és további”Jó munkát” kívánunk nekik, Fóris Krisztina “Isten hajléka”. Áldott Karácsonyi Ünnepet és Boldog Új Évet kívánunk minden magyar honfitársunknak! December 24,2010