Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-12-17 / 48-49. szám
Istentől gazdagon megáldott, békés KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és felhőtlen, boldog ÚJ ESZTENDŐT kíván barátainak, ismerőseinek, a HÍRLAP olvasóinak, és minden honfitársának Emery (Imre) Kovács és Thúroczy Gizi Meghitt szép KARÁCSONYT és sikerekben gazdag,f ^ boldog ÚJ ESZTENDŐT ^ kívánok pácienseimnek, barátaimnak sJíyc + , , , + es az osszmagyarsagnak Dr. BIRITZ TIBOR Pacific Bio Clinic (Alternative Gyógyászat) Tel: 323-653-5423 Fax: 323-653-5503 és felesége PAVLINA CHOYKOVA, D.D.S.j Tel: 323-653-5322 6360 Wilshire Blvd., Ste. 502 Los Angeles, CA 90049 Kegyelemteljes Karácsonyt és Áldásos Újévet kívánnak a Premontrei Atyák az Orange-i Szent Mihály Apátságból St. Michael’s Abbey of the Norbertine Fathers 19292 El Toro Road, Silverado, CA 92676-9710 Phone (949) 858-0222 * Fax (949) 858-4583 Harmonikus, boldog KARÁCSONYT és reményteljes, vidám ÚJ ESZTENDŐT kívánunk az Amerikai Magyar Hírlap olvasóinak, jr<3& és minden magyarnak szeretettel, W & FERENCZY ENDRE és családja Las Vegasból- : -.'JÓ- -í Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és az Új Esztendőre jó egészséget, szépséget és boldogságot kívánunk üzletfeleinknek, barátainknak és ismerőseinknek Dr. Ékes Gábor és Judit Köszönjük eddigi támogatásukat és sajnálattal közöljük hogy a Dr JUGA Kozmetikai és Kereskedelmi kft-t a továbbiakban nem üzemeltetjük. Wass Albert 1969 karácsonyára külön kis füzetben megjelentetett angol nyelvű írása, a “the True Story of Christmas” magyar fordítása. Fordította: Simó József Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés Új Esztendőt kívánva szeretnénk megosztani barátainkkal a Karácsony igaz történeté-t, melyet Czegei Wass Albert írt 1969 Karácsonyára, és amit felesége, Elizabeth olvasott fel családi körben, miután elénekelték a nagyon szeretett karácsonyi énekeket és körülülték a csillogó karácsonyfát. Czegei Wass Albert, Elizabeth és a család WASS ALBERT KARÁCSONY IGAZ TÖRTÉNETE Most, hogy elcsendesült körülöttünk a világ és ragyog a betlehemi csillag, had mondom el nektek az én történetemet. A nagy titok történetét. Lehet, hogy utoljára vagyunk így együtt a karácsonyi csillag alatt. Ezért hát nagyon is ideje, hogy továbbadjam nektek ezt a históriát. A karácsony igaz történetét. Nem a Mikulás és a vörösorrú rénszarvas agyoncsépelt meséjét akarom elmondani. Még csak nem is a pásztorokról és a kisded Jézusról szólót. Ennek a történetnek a kezdete mindezeknél messzebbre nyúlik vissza. Visszanyúlik abba a korba, amikor Isten megteremtette a világot, és látta, hogy “nagyon jó minden, amit alkotott”. Isten megformálta az embert, belehelyezte őt ebbe a jó világba, és mindeneket az ő gondjaira bízott. És az ember boldog volt. Szíve csordultig megtelt örömmel, mert szerette a világot, amit Isten teremtett. Aztán valami történt. A Biblia szerint az Éden kertjében elbújva volt valahol egy kígyó. És volt egy bizonyos tiltott gyümölcs is, amely nemcsak a jónak, de a gonosznak tudását is őrizte. Az embernek, aki ezt a sok ezer éves múltba tűnő bibliai történetet leírta, lehetett valami fogalma a történtekről, csakhogy szavakkal nem tudta jól kifejezni, ezért allegória segítségével írta le. Az ember mindig allegóriát használ, mikor képtelen valamit rendesen megfogalmazni. A jelképes ábrázolás pedig gyakran félrevezető tud lenni. Egy biztos: beszélő kígyó nem volt, mivel Isten nem teremtett ilyesmit. És nem volt semmiféle titokzatos alma sem, melyben elrejtezhetett a gonosznak tudása, mivelhogy Isten nem teremtett gonoszt. Valójában az történt, hogy az embernek voltak bizonyos elgondolásai önmagáról, melyek távol álltak Istentől és távol álltak a számára teremtett világtól. Ezek az elképzelések aztán rendre kiterebélyesedtek benne, s ezekből, az ő bensőjében, épített magának egy különálló és láthatatlan világot. Álmok és ábrándok világát. Egy világot, amely már kezdett hihetőbb lenni számára, mint az a másik, melyet Isten teremtett. Hogy haragvó angyal űzte ki lángpallosával az embert a Paradicsomkertből, az csak mese volt, amit lelki szükségből, a maga igazolására talált ki. Az ember saját akaratából került ki onnan. Ha az allegóriák útját akarjuk járni, azt mondhatjuk: Isten világából az első emberi találmány, egy sokfokú létra segítségével került ki, melyet a maga világában együtt kalapált össze embertársaival, álmokból és ábrándokból. Kikerült hát a Wass Albert suja a marosvecsi var parkjában hajdani Édenből, és a visszavezető utat azóta sem képes megtalálni. Káin és Ábel álmodta a föld színére az első versengést, és ez a verseny irigységet, gyűlölködést és gyilkosságot szült. És attól az időtől fogva az ember nem tudta jónak és szépnek látni a világot. Gonosznak és veszélyesnek látta. És minél inkább elhitte, hogy gonosz és veszélyes, annál veszélyesebb és gonoszabb lett körülötte a világ. Azután, az idő múltával, már képtelen volt meglátni Isten alkotását. Csak a maga világát látta, amely telve volt gyűlölettel és szenvedéssel, igazságtalansággal, betegséggel és mindannak a hiányával, amire pedig oly nagyon vágyott. Reménytelennek tűnő lelkiállapotában fegyvereket talált fel, amelyek egyre hatékonyabban tudtak ölni. Betegségeket, melyek meg tudták hosszabbítani a szenvedést. Oltalmazó pajzsokat talált ki a maga kiagyalta fegyverek ellenében és gyógyszereket a maga előidézte betegségek kezelésére, és az ember ezt a gonosz tudást továbbadta, nemzedékről nemzedékre. Minden nemzedék hozzátett valamit ehhez a “tudományhoz”, mígnem abból a gonosznak olyan hatalmas és olyan bonyolult birodalma alakult ki — körbezárva az emberiséget minden irányból — , hogy a nagyon is létező Isten már nem látszott többnek, mint álomnak, távoli és valószínűtlen álomnak. Csak valahol az ember lelkének legmélyén volt még egy gyönge kis pislákoló fény. Mint távoli emléke valami tisztának, valami magasztosnak, valami szépnek. Valami szomorú vágyódás az elvesztett Éden után, tétova reménye a rég elfeledett, meleg és tiszta fény visszatértének. A fénynek, amelyben úgy láthatná a dolgokat, amilyenek azok valójában, és nem kéne tapogatózva keresgéljen a sötét homályában, hogy megragadjon valamit, ami nem is létezik. Itt és amott, jéghideg téli éjszakákon néhány ember fáklyákat gyújtott és a csillagvilágos szabad ég alatt fenyőfákhoz kötözte azokat, figyelve a feltörő lángokat. És azokból a lángokból ábránd született, új vágyálom. Kevéske remény volt rá, hogy ez az álom valósággá váljon, mégis sokat jelentett, csak rágondolni is. Az emberek kezdték ezt az álmot megünnepelni. A sötétségen aratott győzelem vágyálmát. A meleg felülkerekedését a hideg fölött. A tavasz diadalát a tél fölött. És nemcsak a természet önmagán vett győzelmét, hanem az ember diadalát is, amit a maga szívén belül vívott ki, abban a kegyetlen és sötét világban, amit maga-magának fölépített. Ez volt valójában karácsony kibimbózása. Isten könyörületet érzett az ember iránt, aki elveszett a maga gyűlöletre és rútságra épített világában és képtelen volt visszatalálni abba a világba, amit Ő teremtett számára. Isten azért elhatározta, hogy küld az embernek valami nyomrávezető jelet. Olyan üzenetet, amit megérthet. Jelet, amit követhet. Jelzést, ami visszavezetheti őt a jóság és szépség világába. Az üzenetet Jézus hozta el, vagyis a Messiás, vagy amilyen emberi néven csak nevezni akarod Isten hírnökét, akit küldött az embereknek, ember képében. Innentől fogva már ismerheted jól a történetet. A kisded Jézus megérkezését a földre Isten új gondolatának fényes csillaga hirdette meg, és a Gondviselés angyalai, akik eljöttek a csöndes pusztába az egyszerű pásztorokhoz. Hogy miért éppen a pásztorokhoz jött az üzenet? Mert ők a természet ölén éltek, Isten teremtett világában. A pusztában, ahol több idejük volt gondolkodni, mint azoknak, akiket városok kőfalai közé zárva lefoglalt a maguk alakította földi élet sok hiábavaló küzdelme. folytatás a 15. oldalon December 17,2010
