Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)

2010-09-17 / 35. szám

A Himnusz első sorával kezdődhet az új alkotmány Valószínűleg a Himnusz első sorával fog kezdődni az új alkot­mány - mondta az MRl-Kossuth Rádiónak Schöpflin György, a miniszterelnök által felkért alkot­mány-előkészítő testület tagja. Megjegyezte ugyanakkor, bár a testület stratégiai, és minden tagja egyetért a javaslattal, a döntést nem ők hozzák, hanem a parla­ment. Schöpflin György azt is valószínűnek tartja, hogy a Szent Koronára is utalnak majd az alkotmányban, azt viszont nem gondolja, hogy a Szent Korona­tan is bekerülne a szövegbe, az ugyanis szerinte összeegyez­tethetetlen egy demokratikus köztársasággal. A kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát Schmitt Pál államfő is szívesen látná az alkotmányban. Ezt a pápának is elmondta. Az MSZP szóvivője, Török Zsolt az MRl-Kossuth Rádió megkeresésére kijelentette: kezdődhet úgy az alkotmány, mint a Himnusz. Arra a kérdésre, hogy az MSZP szerint utaljanak­­e a kereszténységre vagy sem, Török Zsolt azt mondta, szerinte praktikusabb volna a vallássza­badságra utalni. „Én keresztény vagyok, számomra fontos a hit, a vallás, de a tízmillió állampolgár csak egy része azonos vallású velem. Azt fogalmazzák meg, ami minket összeköt, és nem azt, ami szétválaszt minket” - reagált a javaslatra. A parlament alkotmány­előkészítő bizottságának egyik jobbikos tagja, Novák Előd hangsúlyosabb teret adna a kereszténységnek az alkotmány­ban. A preambulum mellett a lényegi részében is szerepeltetné, és a Szent Korona-tant is bele­venné. „A Jobbik büntetőjogi védelmet adna a Szent Koronának és hivatalosan is a nemzeti jelképek közé sorolná. A kereszténység, eszmeisége át kellene, hogy hassa a minden­napokat” - fogalmazott. A Lehet Más a Politika frakcióvezetője, Schiffer András szerint a preambulumnak kell történeti hagyományokra utalnia, de szakrális és ideológiailag nem semleges betéteknek nincsen helye a szövegben. A politikus szerint egyébként a köztár­sasági elnök eltévesztett néhány évszázadot. „Meglehetősen külö­nös, hogy a 21. században a magyar állam feje a Vatikánba jár egyeztetni a leendő magyar alkotmány szövegéről. Az LMP elkötelezett abban, hogy az állam világnézeti semlegességét őrizzük meg” - közölte. Gyurcsány: legyen népsza­vazás az új alkotmányról Gyurcsány Ferenc szerint népszavazást kellene tartani a várhatóan jövőre elkészülő új alkotmányról. Szijjártó Péter szerint ez nem lehetséges, de a kormányzat szándéka az, hogy nagy konzultációsorozat előzze meg az alaptörvény parlamenti beterjesztését. A volt kormányfő egy konfe­rencián úgy fogalmazott: a népnek van alkotmánya, amely kéri, követeli a jogot, hogy erre a végső igent ő mondhassa ki. Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök és a kormány gyáva, ha nem meri népsza­vazásra bocsátani a várhatóan jövőre elkészülő új alkotmányt. Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője az új alkotmányról tartandó nép­szavazás szorgalmazásáról azt mondta, jelenleg jogszabály van, amely alapján nem lehet­séges ilyen voksolás. Az alkot­mányozás folyamatát azonban konzultációkra akarják építeni - hangsúlyozta. Szándékaik szerint lesz egy nagy konzultációsoro­zat, amely megelőzi majd az új alaptörvény parlamentbe való beterjesztését. Nem törvénysértő örök életet ígérni A Fővárosi Választási Bizott­ság asztalára nemrég került egy kifogás, melyben a panaszos azt sérelmezte, hogy - vélemé­nye szerint - a Kétfarkú Kutya Kulturális Közhasznú Egyesület plakátjain teljesíthetetlen ígé­retek és gúnyolódó kijelen­tések olvashatók. Úgy vélte, a jelölőszervezet működése sérti a jóhiszemű joggyakorlást, ezért működésének betiltását kérte. A Kétfarkú Kutya nevű jelölőszervezet plakátjain mások mellett „több hétfőt”, „ingyen sört”, „teljes adócsökkentést”, „örök életet”, „több mindent, és kevesebb semmit” ígértek. A Fővárosi Választási Bizottság azonban a kifogást - hatáskör hiányában - elutasította. A választási bizottságok még abban az esetben sem vizs­gálhatják a kampányígéretek valóságtartalmát, ha egyértelmű, hogy egy adott ígéretet lehetetlen teljesíteni. Egyre öregebb autóval járnak a magyarok Az utóbbi két évben, a válság ideje alatt fele annyian vásároltak új autót, mint 2006 és 2008 között - derült ki a Robert Bosch Kft. felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar autók átlag életkora fél évvel magasabb lett, mint két éve, azaz jelenleg csaknem tíz és fél év - mondta el az InfoRádiónak a Bosch csoport kommunikációs igazgatója. LÓRÁNTFFY ZSUZSANNA SZERETET OTTHON 2631 Copley Rd., Akron, OH 44321 Rövid, tartós, vagy végleges betegség esetén soron kívüli elhelyezést biztosítunk a LÓRÁNTFFY OTTHONBAN. Telefon: 330-666-2631 Website: www.lorantfly.com Fax: 330-666-2637 Email: admissions@adelphia.net Elfogadunk minden biztosítást, Medicare-t, Medicaid-et is. Magas színvonalú egészségügyi és lelki gondozást biztosítunk lakóinknak. SZOLGÁLTATÁSAINK: • Skilled nursing services including IV Therapy and Complex Wound Care Szakképzett betegápolás, inßzios terápia, sebek szakszerű kezelése • Rehabilitation Services: Physical and Occupational Therapy including Ultrasound and E-stim treatment for dysphagia patients Restorative Nursing Rehabilitációs kezelések: fizikai és foglalkozás terápia, ultra­hang, elektromos gégestimulációs kezelés a nyelési nehézségekben szenvedőknek Felépítő kezelések • Respite Stays welcome Szívesen fogadunk ideiglenes kezelésre szoruló betegeket is • Hospice Care Fájdalom enyhítő kezelések végleges betegségben szenvedők számára • Wander Management System Automatikusan záródó biztonsági ajtók • Psychiatrist on site weekly Pszichiáter / ideggyógyász minden héten vizitel • Specialists on site regularly (eyedoctor, dentist, footdoctor, audiologist, lab work, X-ray) Szemorvos, fogorvos, láborvos, audiológus, laboratórium, röntgen rendszeresen vizitel otthonunkban • Registered dietitian Szakképzett diétás nővér • Religious Services Egyházi szolgáltatások • Magyarul beszélő személyzet (személyzetünk - a magyaron kívül - még több európai nyelven is beszél) • Magyar konyha • Magyar könyvtár • Magyar filmek, újságok • A messziről érkező látogatók / rokonok számára díjtalan szál­lást és ellátást biztosítunk a vendégházban Kérem látogasson el hozzánk és győződjön meg a mi kényelmes és családias hangulatú OTTHONUNKRÓL. Szállítás Los Angeles- Budapest-Los Angeles között INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. CaU Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Csomagolást vállalunk! 21 éve az Önök szolgálatában! Házhozszállítás és felvétel Hazatelepülés Vámügyintézés DMV ügyintézés Új lehetőség! Képviselet Arizonában: (602) 818-6671 Web site: http://sfkornyek.szabadsagharcos.org/interex.html , interexinc.biz, www.INTEREXl.com BUDAPEST - HUNGARY Telefon: (30) 278-0278, (30) 475-8892 (70) 9321-611 2000 Szentendre Rózsa u. 8. Email Budapesten: sze01@usabolt.hu GARDENA-LOS ANGELES Telefon: (310) 516-8959, (805) 527-4006 Fax: (805) 579-9611 550 W 135th Street Gardena, CA 90248 Email Los Angelesben: interexinc@aol.com, perehazy.miklos@gmail.com Figyelem!! új lehetőség Los Angelesben: Valley-i képviselet, tel: (818)782-2987 Új website: www.INTEREXl.com A Jobbik magyar-arab barátság napját tartott szeptember 11-én Vona Gábor szerint az Európai Unióhoz való csatíakozásunk, úgy, ahogy van csőd. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, parla­menti frakcióvezetője Ajkán annak a véleményének is hangot adott, hogy „a nyugat számára csak olcsó munkaerő, szeméttelep és piac vagyunk”. Mint mondta: ez az út Magyarország számára „nem működőképes”. A nyugati világba való tagozódásunk kudarcot vallott, az elmúlt húsz évben semmit nem kaptunk a nyugattól - jelentette ki a jobbikos politikus a Veszprém megyei település arab-magyar barátság napi rendezvényén. Vona Gábor - aki az Országgyűlés magyar-arab baráti társaságának alelnöke - úgy fogalmazott: józan paraszti ésszel felfogható, hogy Ma­gyarország kelet felé nyisson, és teremtsen hasznos gazdasági kapcso­latokat az arab országokkal. A Jobbik elnöke azt mondta, hogy sokkal szívesebben engedne be például arab bankokat, mint nyugatiakat, izraelieket vagy amerikaiakat. Vona Gábor kitért arra is, hogy, ha 2001. szeptember 11-én néhány arab terrorista azért állt bosszút Amerikán, mert „évtizedek óta teszi tönkre az arab országok életét”, és akadályozza meg Izrael támoga­tásával a független palesztin állam megalakulását, akkor sem jogos, hogy ezért az egész arab világot megbélyegezzék. A Jobbik elnöke Izraellel kapcsolatban azt mondta: „nem fogjuk eltűrni, hogy bármelyik ország a világon Magyarország meghódításáról, felvásárlásáról tegyen hivatalos nyilatkozatot”. Vona Gábor szerint a mai napig nem történt vizsgálat Simon Perez izraeli államfőnek egy gazdasági konferencián tett kijelentése ügyében. Senki nem kért a budapesti izraeli nagykövettől hivatalos magyarázatot, „csak vacakolás folyik” - mondta, hozzátéve, hogy a témáról az MSZP és a Fidesz is „kínosan hallgat”. A rendezvény kezdetekor a Terror Áldozataiért Baráti Kör elnevezésű civil szervezet tiltakozott az ellen, hogy az arab-magyar barátság napját éppen szeptember 11-én tartják. Dél-Californiai Amerikai-Magyar Club, Inc. 992 San Bernardino Ave, Rialto, CA PO Box 990, Bloomington, CA 92316 Tel: 909-873-1081 SZÜRETI BÁL 2010. október 3-án déli 12 órától amelyre szeretettel várjuk Clubunk tagjait, barátait, pártolóit és támogatóit. Belépő ebéddel: $12 Gyermekjegy ebéddel: $3.50 A hangulatos szórakoztató és tánczenét Bodrogi Gyula szolgáltatja. Énekel: Dóra Lívia, Semegi János. Közreműködik: Csige Péter A kitűnő ebédet Cserni Erzsiké készíti. Sorsolás! Ajtódíjak! Kérünk mindenkit, hogy aki tud, magyar ruhában jelenjen meg. Ha a megszokott helyére igényt tart, helyfoglalás feltétlenül szükséges az alábbi telefonszámok egyikén: 951-769-6080 * 951-679-1995 * 818-848-0660 17,2010

Next

/
Oldalképek
Tartalom