Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)

2010-07-09 / 27. szám

Heti horoszkóp júl. 9. -júl. 15. Kos (III. 21 - IV. 20.) Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Most nem célszerű vaktában cselekedni, mert zátonyra futhatnak a tervei. Járjon utána saját maga a dolgoknak, és győződjön meg arról, hogy tényleg szavahihetők-e azok, akikkel szövetségre lépne. A hét elején már-már úgy tűnik, sikerül meghódítania valakit, aki eddig észre sem vette. Ne halogassa tovább a munkák kez­dését, mert a következő hetekben rengeteg kedvére való ajánlatot kap, kár lenne róluk lemondani csak azért, mert már nem tudja belezsúfolni fel­halmozódott teendők közé.' Ha úgy érzi, hogy valami nincs rendben, akkor inkább hallgasson az megérzé­seire, mint a szépen csengő szavakra. Bika (IV. 21 - V. 20.) Úgy tartják, a Bikák önzőek. Pedig csak előrelátóak, megfontoltak, és sosem cselekszenek meggondolat­lanul. A héten azt is megmutatják, hogy milyen óriási áldozatra képesek a szeretteikért. Egy meghitt barátság egyre érzékibb vágyakat ébreszt a lelkében, és már azon kapja magát, hogy halálosan szerelmes. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Legyen körültekintő, ha szerződést, megállapodást ír alá, nehogy később megbánja nagyvonalúságát. Az adott szó sokkal többet ér, mint az írásos dokumentumok. Mivel az önbecsü­lése nagyrészt az anyagiaktól, a megjelenéstől függ, alighanem igent mond egy olyan meghívásra, ami egyéniségével ellentétes. Rák VI. 22 - VII. 22.) Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Lendülete és optimizmusa átsegíti az útjába kerülő akadályokon. Kitűnő eredményt érhet el egy szakmai pályázaton, és kedvező eredmény­nyel tehet pontot vitás ügyei végére. Szerencsés változások várhatók a 11-i újhold után anyagi téren is. Hajlamos arra, hogy mindig mindenben a rosszat lássa. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Csak az idegeit rongálja, ha a héten kezd hivatalos ügyei intézésébe. Mivel eddig sem volt túlzottan tekintélytisztelő, most még kevés­bé hajlandó elfogadni a hatalmi pozícióból kapott utasításokat. A Vénusz arra utal, hogy egy ilyen táborban összetalálkozhat valakivel, aki a szívét is megdobogtatja. Bak (XII. 22 -1. 20.) A bolygók segítik abban, hogy vál­toztasson az életén. Akkor jár jól, ha azonnal nekilát a teendőknek és kihasználja a bolygók által teremtett kedvező helyzetet. Lelkesedését és reményeit saját korábbi tévedései se ronthatják. Ha békülni szeretne, vagy szakításon töri a fejét, legjobb, ha gondolatait megírja az érintettnek. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Ha nem is akar most változtatni a sorsán, azért tartsa számon azokat az ajánlatokat, amelyekre első pil­lanatban azért mond nemet, mert úgy érzi: nem illik abba a képbe, amit a jövőjéről felrajzolt. Sosem lehet tudni... Megeshet, hogy a hét végén egy titkos kapcsolatba ruccan ki a párja mellől. Könnyen meg tudja győzni a környezetét, és népszerűségét növeli az' a segítő hozzáállás, amivel még az ellenségeit is támogatja. A cége nehéz helyzetbe kerül, de az ön pozíciója nincs veszélyben. Érdemes felülvizsgálnia eddigi kapcsolatait, és amelyek már nem működnek túl jól, azokat valóban jobb megszakítani. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Gyorsan gondolkodik és ragyogó eszmecseréket folytat, közben a kíváncsisága is fokozódik. Rugal­massága révén ugyancsak elismerést vív ki magának. A főnökei érdekes feladattal bízzák meg. Sokat jár tár­saságba, és mert sok témakörhöz tud hozzászólni, könnyen kivívja mások csodálatát. Tenisz A 13. helyen kiemelt Fucso­­vics Márton nyerte meg a fiú egyest a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon. A junior női párosban Babos Tímea és Sloane Stephens győzött. Fucsovics a vasárnapi döntőben az ausztrál Benja­min Mitchell ellen győzött két játszmában, 1 óra 17 perc alatt. A junior fiúk között első ízben nyert magyar teniszező Wimbledonban, korábban 1948-ban Vad Dezső, a későbbi kitűnő sportújságíró jutott el a fináléig az angol nyílt bajnokság ifjúsági versenyében. Babos Tímea és az amerikai Sloane Stephens három játszmá­ban nyert az Irina Kromacseva, Elina Szvitolina orosz, ukrán duó ellen a juniorok versenyének döntőjében. Babosék az idén meg­nyerték a Roland Garrost is. Labdarúgás Kassai Viktor vezette a szer­dai Németország-Spanyolország elődöntőt a dél-afrikai labdarúgó­világbajnokságon. Kassai Viktor, Erős Gábor és Vámos Tibor játékvezetőnek ez a negyedik mérkőzése a vb-n, korábban a Brazília-Koreai NDK, az Uru­­guay-Mexikó és az Egyesült Álla­­mok-Ghána találkozót vezették. Pintér Attila, a Győr vezetőedzője szerint csapata nagy lehetőséget szalasztott el a Nyitra elleni Európa Liga-selejtezőn, mert 2-1-nél a kezükben volt a győzelem. 'Az ETO hátrányból fordított szlovák ellenfele ellen, és úgy tűnt, győzelemmel nyithatja a nemzetközi kupaszereplést, ám a hajrában egy komoly hiba miatt kiegyenlített a Nitra. Atlétika Harmadikként zárt a kalapácsvetők versenyében Pars Krisztián a Madridban zajló atlé­tikai World Challenge-sorozat 10. állomásán. Kézilabda Aranyérmet nyert a magyar női válogatott a Nyíregyházán és környékén zajló XX. főiskolás kézilabda-világbajnokságon. A női után a magyar férfivá­logatott is aranyérmet nyert a Nyíregyházán és környékén ren­dezett XX. főiskolás kézilabda­világbajnokságon, a döntőben 33-26-ra verték a cseheket. Birkózás Egy arany- és két bronzérmet szerzett a magyar csapat a bulgáriai Szamokovban a junior birkózó Európa-bajnokságon. Az aranyérmes Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 74 kg) és a bronzérmes Rizmajer György (kötöttfogás, 96 kg) után Siroki Tímea (67 kg) is harmadik lett. Cselgáncs Mészáros Anett (70 kg) arany-, Bor Barna (+100) ezüst-, Joó Abigél (78) pedig bronzérmet nyert vasárnap az olimpiai kvali­fikációs cselgáncs Világkupa hétvégi állomásán, a moszkvai Grand Slam-viadalon. Vízilabda A kanadaiaktól elszenvedett vereség után a második fordulóban javított a magyar női vízilabda­válogatott a Világliga kaliforniai nyolccsapatos Szuperdöntőjében: csoportjában Petrovics Mátyás alakulata büntetőkkel nyert az olimpiai bajnoki címvédő hol­landok ellen. INTERNATIONAL MEAT & DELI Telefon: (714) 539-6334, Fax: (714) 539-6226 Magyar hentesáru üzlet Orange Countyban! Füstölt kolbász, sonka, oldalas, abált szalonna, disznósajt, hurka, kolbász, felvágottak, kenőmájas, szalonna, téli és paprikás szalámi, savanyúságok, lekvárok, kompotok, fűszerek, ízesítők, tészták, vegeta, gesztenyepüré. Megérkezett a PICK SZALÁMI és a HERO gesztenyepüré!!! Saját termékek, olcsó árak! Friss töpörtyű és házi zsír! Nyitva: kedd-péntek 10-től 7-ig, szombaton 10-től 5-ig (vasárnap és hétfőn zárva) Cím: 10382 Stanford Avenue, Unit F, Garden Grove, CA 92840. www.intlmeatsanddeli.com Feljelentett egy szülészt a fideszes képviselő Törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt fordul a hatóságokhoz Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes elnöke - írja a Magyar Hírlap. Véleménye szerint véget kell vetni annak, hogy a közkórházakban a szülészorvosok egy része csak előre meghatározott díj fejében vállalja a szülés levezetését. « „Az előre megszabott tarifának semmi köze a hálapénzhez, amelyet saját döntése alapján, utólag adhat az a páciens, aki akar, és olyan mér­tékben, ahogy a lehetőségei engedik. Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti” - közölte Mikola. Lépéséhez hozzájárult az a levél is, melyet egy vidéken élő terhes anya írt,- aki arról számolt be, hogy miután több tízezer forintot már összegyűjtött a nemsokára esedékes szülésre, „a doktor úr azt mondta, gyűjtsék még hozzá”. Mikola István szerint az amúgy is siralmas demográfiai helyzetet tovább rontja, hogy az orvosok pénzt kérnek a szülésért, ezért a kér­déssel a parlament egészségügyi bizottsága előtt is foglalkozni kíván, és az ügyben megkeresi a szociális bizottságot, valamint a szülészeti szakma vezetőit is. A politikus abban bízik, hogy följelentése prece­denst teremt, és idővel véget vet a népesedést is veszélyeztető orvosi magatartásnak. Tovább híztak az amerikaiak Az amerikaiak minden erőfeszítés ellenére tovább híznak, különösen a déli államokban - állapította meg egy frissen közzétett tanulmány. Tavaly az előző évihez képest 28 államban nőtt tovább az elhízot­tak aránya - mutatta ki a Trust for America’s Health és a Robert Wood Johnson Foundation által finanszírozott kutatás. Bár az Egyesült Államok kormánya nagy lendülettel vágott bele a súlyos probléma megoldásába, ennek eredményei még nem mérhetők a derékbőség csökkenésében, főleg a déli államokban nem - jelentette ki Jeffrey Levi, a Trust for America’s Health igazgatója. Az éves besorolás szerint az ország 11 „legkövérebb” állama közül 10 délen fekszik. A legtöbb elhízott Mississippi államban él, amely hato­dik éve vezeti a listát. Amerika 38 államában a felnőttek több mint 25 százaléka az elhízottak közé sorolható. A felmérés azt mutatja, hogy az etnikai hovatartozás és a szegénység továbbra is szerepet játszik ebben. Az elhízottak aránya a feketék és a spanyol-ajkúak körében legalább negyven államban és Washingtonban is magasabb, mint a fehérek körében. És míg a kevesebb mint évi 15 ezer dollárt keresők 35 százaléka fihízott, az 50 ezret vagy annál többet keresőknél 24 százalékos ez az arány. Káros lehet a környezetbarát bevásárlótáska is Egyre több áruház arra ösztönzi vásárlóit, hogy műanyag zacs­kók helyett újrahasznosított táskát vásároljanak, és vigyék magukkal minden bevásárláskor. Az Arizonai Egyetem kutatói 84 vásárlót állítottak meg égy ameri­kai áruház előtt, hogy ellenőrizzék bevásárlótáskájuk minőségét és tisztaságát. Azt találták, hogy a táskák fele hasmenést okozó e-coli baktérium nyomait tartalmazta, sokban pedig szalmonella baktériumra is bukkantak. A kutatók arra figyelmeztetik a vásárlókat, ha nem mossák ki rend­szeresen bevásárlótáskájukat, akkor a benne lappangó baktériumok komoly veszélyt jelenthetnek egészségünkre, és akár halált is okoz­hatnak. A kutatás szerint egyébként a környezetbarát táskát használó vásárlók 97 százaléka soha nem mossa ki szatyrát, amit szinte minden nap használ. Veszélyesek lehetnek a , repülőtéri testszkennerek Bőrrákot okozhatnak azok a testszkennerek, amelyekkel a repülőterek és a repülőgépek biztonságát kívánják erősíteni - állítják kutatók. Elsősorban az Egyesült Államokban szorgalmazott - a terrorizmus elléni hatékony eszköznek tekintett - testszkennerek használatát sokan személyiségi jogokra hivatkozva próbálják visszautasítani, mert az esz­közzel a ruházat mögé lehet látni. Kutatók egy csoportja viszont azért aggódik, mert a biztonságosnak tekintett alacsony sugárzású beren­dezések az arcot és a nyaktájékot sokkal erősebb sugárterhelésnek teszik ki, mint azt korábban gondolták. Halak (II. 21 - in. 20.) Nagyszerűnek tűnő pénzügyi ötleteket enged ki a kezéből, csak azért, mert nem bízik eléggé saját erejében, tehetségében. Ha eddig nem vágott bele a sok kockázati tényezőt rejtő vál­lalkozásba, most már ne is erőltesse. A hét végén a hangulata hullámzó. Egy pillanat alatt vált kacagásból sírásra, sírásról kacagásra. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Az elmúlt időszakban tetteivel sikerült meggyőznie a környezetét, hogy nemcsak kritizál, de maximálisan teljesít is. Lelkiismeretesen végzi a feladatát, akkor is, amikor mások már rég feladták. Nehezen jön ki - még önmagával is. Jobb lenne, ha észérvek helyett az érzelmekre hagyatkozna, és elfogadná párja segítő közeledését. ■ ixmvn (•ktHTíi l£l Július 9, 2010

Next

/
Oldalképek
Tartalom