Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-06-25 / 25. szám
Magyarok is tiltakoztak a virginiai Sztálin-szobor miatt A virginiai Bedford városában ünnepelték az amerikai és brit erők normandiai partraszállását, a második világháború legnagyobb tengerideszant-műveletét, amelyre 1944. június 6-án került sor. A városkában élt 19 olyan katona, aki életét áldozta a hadműveletben. A Nemzeti D-nap Emlékalapítvány azzal emlékezett meg az eseményről, hogy leleplezte a világháborúban győztes hatalmak vezetőinek szobrait; Franklin Roosevelt és Harry Truman amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök mellett helyet kapott Sztálin, az orosz diktátor is - írta a The Washington Times. A helyi lakosság egy része és több szervezet felháborodással fogadta, hogy Bedford a világ azon kevés helye közé került, ahol még látható Sztálin-szobor. A Facebook közösségi portálon tiltakozó akció indult; a Bedford Bulletin helyi újság felmérése szerint a lakosság 94,8 százaléka nem tartja helyénvalónak, hogy mellszobrot állítottak Sztálinnak. Lee Edwards, a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány elnöke elmondta: amikor először hallott a szoborról, viccnek gondolta az ügyet. Később azonban közölte: a D-nap alapítvány hatalmas hibát követett el azzal, hogy Sztálint is belevette a háborús emlékműbe. A tiltakozó szervezetek között van az amerikai magyarok egyik legnagyobb érdekképviseleti szervezete, az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ). A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta: Sztálin öröksége a halál, rombolás, internálás, munkatábor, kínzás, félelem, szenvedés, elnyomás és megszállás, Sztálin több embert gyilkolt meg, mint Hitler és a nácik, ő indította el a hidegháborút. Az AMSZ szerint a szoborállítás sértés azokra nézve, akik felelnek a haza hívására, és akik drágán fizettek és fizetnek a szabadságért. „ Magyar filmhíradók a neten Az 1931-től 1943-ig terjedő időszak 5183 filmhírének bemutatásával tavaly indult Filmhíradók Online (filmhiradok.nava.hu) közel 3 órányi új anyaggal bővült - adta hírül a szolgáltatást üzemeltető Neumann Nonprofit Kft.. A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) a Tanácsköztársaság alatt forgatott, úgynevezett Vörös Riport Filmek, a Horthy-féle hatalomátvételt követő, majd a Trianon után készült Corvin és Concordia Híradók közreadásával gyarapítja tovább a korlátozás nélkül, mindenki számára ingyenesen elérhető, magyar nyelvű online tartalmak körét. A gyűjtemény új felvételeinek többsége Magyarország történelmének, azóta kulcsfontosságúvá vált eseményeit rögzíti, de a filmhíradókban helyet kapnak a civil lét, a hétköznapi élet kisebb-nagyobb történései is. Bánffy György: A végzet útjára lép az a nemzet, amely elherdálja az anyanyelvét Idén Bánffy György Kossuth-díjas színművészt tüntették ki a Magyar Szabadságért díjjal a szovjet csapatok kivonulásának évfordulóján, június 19-én. A Magyar Szabadságért díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához, tevékenységükkel a magyarság fennmaradását szolgálják. Mit jelent Önnek a szabadság fogalma? A magyar társadalomban több generáció él most együtt, ezeknek pedig más-más elképzelése van a szabadságról; a legfiatalabbak nem is nagyon értik, mint jelent az, hogy szabadság, vagy a Magyar Szabadság Napja. Mi azonban, akik végigküszködtük a katonai és politikai megszállás minden szigorúbb és kevésbé szigorú szakaszát, életünk egyik legfontosabb pillanataként őrizzük magunkban azt, amikor az utolsó szovjet katona is átsétált a hídon Csapnál. Különösen azok számára jelent ez halálukig óriási élményt, akik mindent elkövettek azért, hogy ez a pillanat bekövetkezhessen. Magam az életemet erre tettem rá: iskolákban, falusi könyvtárakban, a legeldugottabb helyeken éppúgy, mint az egyetemi színpadokon, a műsoraim összeállításával mindig arra igyekeztem fényt vetni, hogy igenis, voltak nehéz szakaszok a magyar történelemben, de túléltük, megmaradtunk, együtt vagyunk, közösen jobb helyzetet tudunk teremteni. Mostanában már nem a politikai és katonai elnyomás ellen kell küzdenünk, hanem a világot lassan elöntő nihil ellen, amelyben csak a pénz számít, eltűnőben van az értékek megőrzése, tisztelete. Pedig az értékek tartják össze a nemzeteket, a társadalmat. Az egyik érték, amiért ön is sokat tett, a magyar nyelv. Hogy látja, a mai társadalomban hogyan lehet ápolni az anyanyelvet? Nagyon sok múlik az iskolai oktatáson, már az óvodától kezdve. Kétségtelen tény, hogy a számítógépek világa nagy ellenség; ott az angol nyelv a kötelező, a magyar nyelvet, ha használják is, olyan szabályok szerint - az elválasztásokra, az ékezetek hiányára gondolok -, amelyek mind a nyelvünk szépségét, gazdagságát csorbítják Nem vagyok azonban elkeseredett, mert azt látom, hogy a fővárost elhagyva, a vidéki iskolákban minden gyerek szépen beszél, ízesen, jó nyelvtani készséggel, hangsúlyozással. Ennek megtartása a döntő a magyar nyelv megmaradása érdekében, hiszen az a nemzet, amely elveszíti, vagy elherdálja az anyanyelvét, a végzet útjára lép. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez ne következzen be. Bánffy György és az elismerés A színművész - akinek eredeti neve Hunyadi-Buzás György - volt hadifogolytáborban, malenkij roboton, 1956 után hároméves szilenciumra ítélték, majd 1960-ban Aczél György feketelistára tette és vidékre száműzték. A közlemény szerint ő a magyar nyelv egyik legnagyobb őrzője, védője. Magyarország területét 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona. Akkor június 30-án országos rendezvény keretein belül először ünnepelték Gödöllőn a Magyar Szabadság Napját. Azóta is minden évben június utolsó szombatján emlékeznek arra, hogy Magyarország szabad, független állam. 2000-ben az Országgyűlés törvényt fogadott el, amelyben június 19-ét, a kivonulás napját nemzeti emléknappá, június hónapjának utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította. (Inforádió) Zsigmond Vilmos nyolcvan évesen is a csúcson A most nyolcvanéves Amerikában élő operatőrről mindenki tudja, hogy magyar, még az is, aki „csak” úgy ismeri, mint egyet az Oscar-díjas hollywoodi operatőrök közül. Mintegy öt évtizedes pályafutása során mindig a maga feje után ment. A képek iránti rajongása gyerekkorában kezdődött. A legenda szerint egyszer egy betegség miatt ágyba kényszerült, és kezébe került egy fotózásról szóló könyv. Később édesapja fényképezőgépével fedezte fel a fotózás nyelvét, ahonnan már egyenes út vezetett az operatőri hivatás felé: a legendás Illés György tanítványaként végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1955-ben. Az 1956-os eseményeket több társával együtt kamerájával követte végig, majd a felvett anyaggal - csaknem tízezer méternyi celluloidtekerccsel Kovács László operatőr társaságában az Egyesült Államokba „diszszidált”. Ezek a felvételek bejárták a világsajtót, a két fiatalnak óriási szerepe volt abban, hogy a „Nyugat” tudomást szerzett a budapesti eseményekről. (A filmeket aztán a rendszerváltást követően az operatőr visszajuttatta Magyarországra.) Zsigmond Vilmos önkéntes száműzetésében hosszú esztendőkön át ’56 emlékével élt együtt. Ma is biztos abban, hogy a forradalom volt az egyik legfontosabb esemény, amely a nagy szovjet birodalom összeomlását előidézte. Több mint egy évtizedbe telt, mire sikerült beilleszkednie új hazájának társadalmába, illetve operatőrként képes volt kitűnni az amerikai mezőnyből. Óriási hátránnyal indult, de mindeközben meg is előzte korát: tulajdonképpen egy mozgóképes szemlélet- és generációváltás kellett ahhoz, hogy tehetségével kiemelkedhessen a többiek közül. Zsigmond Vilmos ugyanis olyan tudás birtokában volt, amelyet más ottani operatőr nem birtokolt: ismerte az európai filmszemléletet, a szovjet mózgóképművészettől a francia és olasz új hullámon át a magyarokig, és ezek összessége határozta meg a vizuális látásmódját. Amikor az amerikai film új rendezőgenerációja megjelent, hirtelen fontos lett Zsigmond Vilmos „másféle” műveltsége. Az egyik fontos alkotótárs Robert Altman volt, aki teljes mértékben rábízta a McCabe & Mrs. Miller című, 1971-es westernjének képi megvalósítását. Zsigmond Vilmos pedig fotós múltját felhasználva, laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. A szemcsésség, a sötét tónusok erőteljes használata mindig is operatőri kézjegye maradt, ő maga is úgy jellemzi stílusát, hogy még a vígjátékokat is film noirként rögzíti a celluloidszalagra, és az árnyék használata az egyik legfontosabb eszköze. Nem véletlen, hogy a mai napig azon operatőrök egyike, aki nem hajlandó digitális technikával, videonyersanyaggal dolgozni. Már a nagy sikerek hajnalán együtt dolgozott Steven • Spielberggel is, aki szintén rábízta magát Zsigmond Vilmos kézi kamerás elképzeléseire a Sugarlandi hajtóvadászat forgatása során. Együttműködésük később a Harmadik típusú találkozások című produkcióban folytatódott. Az 1977-es Oscar-díjkiosztón Zsigmond Vilmost elismerték az operatőri szobrocskával - érdekes, de ezt követően sosem dolgozott együtt Spielberggel. Klasszikus hollywoodi sztori: állítólag azért szakítottak, mert Zsigmond Vilmos elfelejtette megköszönni a rendezőnek a díjat - akárcsak a stáb többi tagjának, hiszen inkább tanárainak, legfőképpen Illés Györgynek, azaz a magyar iskolának tulajdonította a sikert. Életszerűbb az a magyarázat, hogy Spielberg egyre inkább tudta, mit akar, és nem volt szüksége egy megingathataüan elképzelésekkel teli alkotótársra. Sokkal inkább az olyan direktorok felelnek meg Zsigmond Vilmosnak, mint Michael Cimino, aki a Szarvasvadászban (1978) teljesen szabad kezet adott az operatőrnek a képi világ és a világítás terén - ez pedig újabb Oscar-jelölést ért. Zsigmond Vilmos hasonlóan jelentős munkának érzi a 2001-ben Káéi Csabával forgatott Bánk bán-operafilmet is, amelyből szerinte feleslegesen lett politikai ügy, ahelyett, hogy kvalitásainak megfelelően, műalkotásként kezelték volna Magyarországon: így lehetett volna esélye külföldi fesztiválokon is. Spielberg ugyan elmenekült, de akadt, aki a magyar operatőrrel harcba szállt: Brian de Palma, A fekete dália című thriller rendezője úgy nyilatkozott róla, hogy az egyik utolsó képíró nagymester, akivel számos szakmai vitája volt ugyan a forgatás során, ám különleges értékei megkérdőjelezhetetlenek. Nem is mellékesen, a „szakmai vita” újabb Oscar-jelölést hozott az operatőrnek 2007-ben. Woody Allen időskori reneszánsza sem lett volna elképzelhető Zsigmond Vilmos nélkül, a kétezres években állandó alkotótársakká váltak, legutóbbi közös munkájuknak, a You Will Meet a Tall Dark Stranger-nek az idei cannes-i filmfesztiválon volt a világpremierje. Kompromisszumot nem ismerő keményfejűsége miatt a híre mindig is megelőzte. Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak volna, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezér alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet. Maximalista művészi és munkaszemlélete azonban nem mindig hozott szerencsét neki: a Funny Ladyből például Barbra Streisand miatt kellett távoznia. A színésznőnek egy operatőr barátja, Harry Stadling bebeszélte ugyanis, hogy csak bizonyos szögben szabad megvilágítani az arcát, mert csak úgy mutat szépen a vásznon. Zsigmond Vilmos megpróbálkozott egy-két másik beállítással, amit a művésznő nem viselt el. De éppen ez a szakmai makacsság az, ami miatt nyugodtan leírhatjuk: Zsigmond Vilmos hosszú évtizedek óta a csúcson van, és nem úgy tűnik, hogy mostanában távoznia kéne onnan. Végül is csak nyolcvanéves. (NOL) Június 25,2010 |
