Amerikai Magyar Hírlap, 2009 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2009-05-01 / 17. szám
11/04/2009 FRI250 SUSAN FRINK 2500 PEBBLE DR. GRANBURY TX 76048-2S19 Emlékeztetjük kedves Olvasóinkat, hogy az ANYÁK NAPJÁT Magyarországon egy héttel korábban, vagyis MOST VASÁRNAP, május 3-án tartják. Köszöntsük tehát ezen a hétvégén az óhazai édesanyákat! Sertésinfluenza: egészségügyi szükségállapot Amerikában Százháromra emelkedett a gyaníthatóan az új típusú sertésinfluenza következtében elhunyt emberek száma Mexikóban. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint az új vírus tovább fejlődhet, és még veszélyesebbé válhat. Úgy tűnik, az Egyesült Államok után Európát is utolérte a Mexikóból kiindult, az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint a madár-, a sertés- és az emberi influenza genetikai állományát társító, A/H1N1 jelzésű, új vírustörzs. Mexikóban már 1600 embert kezelnek influenzaszerű tünetekkel. Az Egyesült Államokban egészségügyi szükség állapotot rendeltek el, ugyanis már öt államban jelentették a fertőzés fölbukkanását. Spanyolországban nyolc gyanús esetet találtak, közülük három katalóniai fiatal nem rég tért haza Mexikóból. Franciaországban négy gyanús betegből háromról már kiderült, hogy nem fertőzöttek. Új-Zélandon is egy Mexikóból hazatérő diákcsoport tagjai között észleltek három influenzás megbetegedést. Kolumbiában az egészségügyi hatóságok kilenc embert helyeztek karanténba, mindannyian Mexikóból tértek vissza. Kanadában vasárnapig hat megbetegedést jelentettek, ők is a közép-amerikai országban jártak. A hétvégén mexikóiak milliói maradtak otthon, a híradások szerint tartalékkészleteket halmoztak fel palackozott vízből és konzervekből. Az utcára csak a szájat eltakaró maszkban merészkednek ki az emberek. A fővárosban bezárták az iskolákat, a mozikat, a könyvtárakat, a múzeumokat. Magyarországon eddig nem tapasztaltak megbetegedést, ám Bujdosó László országos főállatorvos-helyettes, a pandímia prevenciós bizottság elnöke összehívta a testületet, hogy tájékozódjanak a két hét alatt több mint ezer fertőzést okozó járványról. Arra kérte az európaiakat az EU egészségügyi biztosa, hogy amenynyiben módjuk van rá, halasszák el az Egyesült Államokba, illetve Mexikóba tervezett utazásukat az ottani sertésinfluenza-járvány miatt. Andrulla Vasziliu Luxembourgban találkozott az EU külügyminisztereivel, és tájékoztatta őket a sertésinfluenzával kapcsolatos helyzetről. Hatósági tilalmat nem jelentett be az amerikai, illetve mexikói utazásokra nézve, de azt mondta: személy szerint azt tartaná helyesnek, ha lehetőség szerint mindenki elkerülné az utazást az érintett térségekbe. Szeparatista harcos lehetett Eduardo Rózsa-Flores A BBC is megemlékezik a Santa Cruzban meggyilkolt Eduardo Rózsa-Floresről és társairól, akikről Evő Morales bolíviai elnök azt állítja, merényletet akartak ellene elkövetni. A brit közszolgálati csatorna beszámol arról, hogy a Evő Morales ragaszkodik elméletéhez, és kijelentette: ha az ír, a román és a magyar hatóságok megpróbálják megvédeni állampolgáraikat, akkor azt fogja sejteni, hogy a „merénylet” tervét a három ország kormánya is támogatta. Ugyanakkor a BBC azt írja, az előző két évben feltűntek Bolíviában az „erőszakos” tüntetők, tiltakozók, és a kormányellenes „szeparatisták”. Beszámolnak Eduardo Rózsa-Flores Kepes Andrásnak adott, utolsó interjújáról is, amelyben bevallja, hogy Santa Cruz hívta, hogy segítsen neki, és akár még a függetlenség kikiáltása is a pakliban lehet. Majd azt írja a BBC, hogy Eduardo a délszláv háborúban a horvát „szeparatisták” oldalán harcolt. Pedig korább cikkében még egyértelműen „a horvát függetlenségért” harcoló Rózsa-Floresről ír a hírportál, habár szentlászlói csapatát „paramilitárisnak” nevezi (ez azért sántíthat, mert a horvát hadsereg tisztjeként szerelt le, azaz a csapata nem paramilitáris, hanem egyszerűen militáris volt). Az ügyben érintett Írország egyik vezető lapja, az Irish Times külügyminiszterét, Micheál Martint idézi, aki szerint igenis, hazájának joga van kérdéseket feltenni a bolíviai esettel kapcsolatban, és cáfolta azokat a vádakat, miszerint Dwyer az ír hadsereg tagja lett volna. A külügyminiszter közleményében leszögezte: Írország nem szimpatizál Bolívia stabilitását aláásó akciókkal, amelyek egy demokratikusan megválasztott elnököt támadnak, azonban kiállt amellett, hogy Írországnak meg kell védenie halott állampolgárát. Mint éleshangú, határozott levelében írta, az ír kormánynak joga van vizsgálódnia azon ügyben, hogyan ölték meg állampolgárát egy másik országban. Magyarország nem avatkozik Bolívia belügyeibe A Külügyminisztérium nem tekinti politikainak a bolíviai különleges erők április 16-i akciója nyomán áldozatul esett, illetve letartóztatott magyar állampolgár ügyét, az esettel kapcsolatban konzuli tevékenységet fejtenek ki. A Külügyminisztérium közleményében leszögezte: „határozottan elítél minden olyan erőszakos fellépést, amely bármely ország demokratikus rendje ellen irányúi.” Magyarország semmilyen formában nem kíván beavatkozni Bolívia belügyeibe. Visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint magyar hivatalos szervek bármilyen formában támogatták volna az ügy kapcsán érintett magyar állampolgárokat azok bolíviai terveiben, tevékenységében - írták. „Bolíviai igény esetén készek vagyunk az együttműködésre az ügy mielőbbi tisztázása érdekében” - zárul a közlemény. Bolíviai rendőrök múlt csütörtökön egy Santa Cruz-i szállodában lőtték le a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Továbbá letartóztatták a magyar Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot. A bolíviai hatóságok szerint egy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely mások mellett Evő Morales elnök életére tört. Rózsa-Flores Eduardót pénteken eltemették Santa Cruzban. Michael Martin Dwyer holttestét szombaton adták ki az ír konzulnak, hogy hazaszállítsák. A Vöröskereszt szerdán közölte: gyűjtést indít Magyarosi Árpád holttestének hazahozataláért. „túlságosan biztos kézzel ölnek” Elképzelhetőnek tartja Bencze József országos rendőrfőkapitány, hogy valamely fegyveres testület tagjai követték el az elmúlt hónapok Molotov-koktélos és fegyveres támadásait, mert „túlságosan biztos kézzel” ölnek. Ezért már nemcsak vadászok, hanem volt és ma is aktív rendőrök, katonák, valamint idegenlégiósok között is keresik a bűnözőket. Bencze József országos rendőrfőkapitány a kormányközeli Népszabadságnak azt mondta: a korábbi esetekkel kapcsolatban két feltételezett támadó DNS-ét már azonosították, de azok nem szerepelnek a rendőrség nyilvántartásában. Négy-öt 40 év körüli férfit keresnek - így Bencze a tiszalöki gyilkosságról, melynek ügyében egyébként 50 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség. Táviratban gratulált Obama Bajnainak Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke táviratban gratulált Bajnai Gordon miniszterelnöknek hivatalba lépése alkalmából Az amerikai elnök üdvözletében hangsúlyozta az Amerikai Egyesült Államok elkötelezettségét a Magyarországgal folytatott együttműködés mellett, többek közt a globális méretű gazdasági válság enyhítését szolgáló lépések, vagy az afganisztáni biztonság és stabilitás megteremtése területén - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Bajnai Gordon kinevezése óta számos politikai vezető, köztük Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök és Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is gratulált a kormányfő megválasztásához. Magán kezdi a spórolást a Bajnai-kormány Akár már májustól csökkenhet a miniszterek alapilletménye 15 százalékkal. A Bajnai-kormány benyújtotta az első törvényjavaslatát, amellyel a kormány azt kívánja demonstrálni, hogy a takarékosságot saját magán kezdi. Végül a törvényjavaslatot a Parlament nem tudta sürgősséggel megtárgyalni, mert a Fidesz nem járult hozzá. A Fidesz azt javasolja, hogy a 2002-es szintre állítsák .vissza a miniszterek, államtitkárok, szakállamtitkárok fizetését. Egyre meredekebb lejtőn a magyar ipar Kiábrándító helyzetben van a magyar ipar, a szektor termelése februárban 28,9 százalékkal csökkent éves szinten. A januári 22,9 százalékos visszaeséssel együtt az év első két hóanpjában a magyar ipar 26,1 százalékos süllyedést volt kénytelen elkönyvelni, vagyis február az előző havinál is meredekebb lejtőn töltötte az ágazat - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adataiból. Az ágazat tavaly ősszel, a nemzetközi gazdasági válság begyűrűzésével párhuzamosan került meredek lejtőre, tavaly október óta egyre nagyobb tempóban süllyed: a múlt év szeptemberében még mindössze 0,7 százalékos csökkenést produkált az ipar, majd októberben 7,2, novemberben 12, decemberben pedig 19,6 százalékos visszaesést mértek a statisztikusok. Az idén pedig még lejjebb került az ágazat. AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER If not received in time, please report to 1-800-275-8777