Amerikai Magyar Hírlap, 2008 (20. évfolyam, 3-51. szám)
2008-09-12 / 37. szám
AMERICAN/HUNGARIAN JOURNAL • WEEKLY NEWSPAPER If not received in time, please report to 1-800-275-8777 11/04/2008 FRI250 SUSAN FRINK 2500 PEBBLE DR. í GRANBURY IX 76048-2619 Hivatalosan is McCain az elnökjelölt Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét. A küldöttek név szerint szavaztak. A voksolás előtt Sarah Palin, akit McCain a hétvégén nevezett meg alelnökjelöltjének, megtartotta első országos beszédét, amelyben szenvedélyesen támadta bírálóit és Barack Obamát, a Demokrata Párt elnökjelöltjét. A pódiumra lépő kormányzónő percekig tartó taps után szólalt meg. Kijelentette: az amerikai népnek novemberben választania kell azon jelöltek között, akik a változást használják karrierjük előmozdítására, és azok között, akik a karrierjüket használják fel a változás elérésére, ilyen John McCain. Az alaszkai kormányzónő közvetve a demokrata elnökjelöltet, Barack Obamát támadta, aki a változás jelszavával igyekszik meghódítani a Fehér Házat. Külön hangsúlyt helyezett arra, hogy bemutassa férjét, öt gyermekét, köztük Irakban szolgáló fiát, 17 éves leányát, valamint ez év áprilisában, Down-kórral született fiát. Beszéde volt a négynapos pártrendezvény legnagyobb figyelemmel kísért eseménye. A negyvennégy éves Palinnek alig kétéves kormányzói gyakorlata van, és egyáltalán nincs tapasztalata az alaszkai politikai életen túl. A republikánusoknak vissza kellett verniük azokat a bírálatokat, hogy könnyűsúlyú a politikában ahhoz, hogy elnök legyen, ha McCain november negyedikén győz az elnökválasztáson és esetleg valamikor cselekvésképtelenné válik. Egyelőre nem világos, hogy Palin beszéde miképpen befolyásolja majd az elnökválasztás egészét, de a fergeteges tapsból, amit kapott a konvención, úgy tűnik, hogy a párt hűséges támogatóit sikerült meggyőzni. Fiatalos lendülete, sportriporteri múltjából és a kormányzói hivatalban eltöltött idejéből származó rutinja segítette abban, hogy beszéde hibátlan, a tömeghez intézett felhívása pedig érthető és egyértelmű legyen. Bush: McCain győz novemberben Kiállt John McCain elnökjelöltsége mellett George Bush. Az amerikai elnök a Republikánus Párt konvencióján műholdas kapcsolaton keresztül beszélt. Bush azt mondta, McCain készen áll arra, hogy a hadsereg főparancsnoka legyen. Bush szerint az amerikaiak végül tapasztalataik alapján döntenek majd, ezért McCain győz a novemberi választáson. Az amerikai elnök hivatalosan a Gusztáv hurrikán miatt nem utazott a pártgyűlésre. A republikánusok megkönnyebbülten fogadták, hogy a népszerűtlen Bush csak videóüzenetben szolt a küldöttekhez. „Amikor már minden reklámkampány lefutott, és eljött a szavazás ideje, akkor az amerikaiak majd megvizsgálják a jelöltek ítélőképességét, tapasztalatát és a McCain-Palin jelöltpárosra fognak voksolni - üzente George Bush a Fehér Házból. Szerinte McCain alkalmas a leginkább Amerika védelmére. Januárban válhat valóra az amerikai álom Szinte bizonyos, hogy a szeptember végén záruló amerikai pénzügyi évben az elutasított amerikai vízumkérelmek aránya Magyarországon tíz százalék alatt lesz, így január közepétől a magyarok is vízummentesen utazhatnak majd be az Egyesült Államokba- mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet kedden az MTI-nek. „Semmi olyan információm nincs, ami akárcsak arra utalna, hogy ne kerülnénk tíz százalék alá (...) ez egy nagyon régóta tartó, lefelé irányuló tendencia”- közölte. Emlékeztetett arra, a mutató már tavaly is épphogy meghaladta a vízummentesség feltételeként szabott küszöböt, 10,3 százalék volt. „Már hónapokkal ezelőtt mindenki biztosra vette, hogy alákerülünk” - tette hozzá. A nagykövet elmondta: a vízummentességi program szinte már közös üggyé vált, és az amerikai fél nem jelezte, hogy bármilyen akadálya lenne a magyar vízummentességnek. Tájékoztatása szerint Amerikában a vízummentességi rendszer bejáratása folyamatban van, a „bevetés előtti utolsó simítások” folynak. A magyar-amerikai vízummentességi szerződésről a felek folyamatosan egyeztetnek. Somogyi Ferenc kifejtette, hogy az új rendszer bevezetésének céldátuma 2009. január 12-e, „ez még beleesik a Bushadminisztráció tágan értelmezett kompetenciájába”. (George Bush elnök mandátuma január 20- án jár le, aznap iktatják be az új elnököt.) A rendszer életbe léptetését korábban december végére tervezték, de későbbre halasztották, mert karácsony és újév tájékán a szokásosnál nagyobb a forgalom, és sokkal nagyobb visszhangot kapna, ha valamilyen hiányosságra, gondra esetleg akkor derülne fény. Bush júniusban úgy nyilatkozott, hogy a vízummentes beutazás szabályai megkönnyítik majd az Egyesült Államokba látogatók dolgát, hiszen a papírmunkát még utazás előtt elektronikus úton el lehet intézni. Jelenleg 27 állam Nyugat-Európa legtöbb országa, továbbá Ausztrália, Brunei, Japán, Új- Zéland és Szingapúr - polgárai utazhatnak vízum nélkül az Egyesült Államokba. Washington idén nyolc állammal - köztük Csehországgal és Magyarországgal - írt alá előzetes megállapodást a vízummentességi programhoz való csatlakozásról. A program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak majd vízum nélkül az Egyesült Államokban, a munkavállalóknak vagy a diákoknak továbbra is kell majd vízumot váltaniuk. A vízummentes utazás sem jelent garanciát arra, hogy az utast be is engedik az Egyesült Államokba. A határőrnek továbbra is mérlegelési joga van. A kedvezmény csak olyanokra vonatkozik, akik legfeljebb 90 napra, turistaként utaznának be. Mindenki másnak, így újságíróknak, diákoknak, kiküldötteknek továbbra is vízumra lesz szükségük. Az SZDSZ menesztené Gyurcsányt Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően. A politikus szerint az elmúlt egy év új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tartalmi és személyi okok miatt nemet mondott, ahogyan a többi ellenzéki párt is elvetette azt. A pártelnök úgy véli, hogy az ország érdekét a szakértői kormány szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná teremteni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat. Hozzátette: erről a többi párttal is tárgyalni akarnak, hiszen a szakértői kormány felállításához széles körű politikai támogatásra van szükség. Fodor Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt. Fidesz: írja alá Gyurcsány a lemondását! A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti. Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. „Tudjuk, hogy ott van az asztalán a lemondási nyilatkozat, vegyen egy nagy levegőt, legyen érős ember, és írja alá” - kérte Navracsics Tibor a miniszterelnöktől. A politikus szerint az elmúlt hat hónapban „Gyurcsány Ferenc személyes politikai agóniáját láthattuk közpénzen közvetítve”. Magyarország fél éve annak az árát fizeti, hogy a miniszterelnök nem képes beismerni kormányzati, politikai kudarcát és levonni ebből a következtetést - hangsúlyozta a frakcióvezető. Orbán feloszlatná a parlamentet A parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született. A parlament feloszlatásának kérdéséről a Fidesz évadnyitó frakcióülése nyilvánít majd véleményt. A legnagyobb ellenzéki párt azért elmegy a Fodor Gábor SZDSZ-elnök kezdeményezte, a szakértői kormányról szóló tárgyalásokra is. Hogy a delegáció ott milyen álláspontot képvisel majd, arról Orbán nem beszélt, mint mondta: előbb Fodorral közlik a véleményüket, csak aztán a nyilvánossággal. A parlament feloszlatása nem volna jó megoldás a jelenlegi válsághelyzet kezelésére, mert újabb több hónapos szünetet eredményezne a kormányzásban, mondta el az Index kérdésére Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte az országnak cselekvőképes kormányra van szüksége, az SZDSZ pedig végigmegy az úton, amit kijelölt magának.