Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-01-26 / 5. szám

12/31/2009 M0L300 AUGUST MOLNÁR, DR. AMERICAN HUNGARIAN FOUNDATION 300 SOMERSET ST. - P.0. BOX 1084 j NEW BRUNSWICK, NJ 08903 ____J| V_______________________________________________________J Kerék-Bárczy Szabolcs az MDF új szóvivője Kerék-Bárczy Szabolcs, korábbi Los Angeles-i főkonzul lett a Magyar Demokrata Fórum új szóvivője - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken Budapesten. Új, dinamikus kommu­nikációra készülünk, az erre történő felkészülésünk első lépése, hogy a Magyar Demokrata Fórum sajtószóvivővel kíván az elkövetkezendő időszakban dol­gozni - mondta Dávid Ibolya, aki Herényi Károly frakcióvezetővel tartott közös sajtótájékoztatót. A pártelnök a sajtótájékoz­tatón kiemelte: kommunikációjá­ban az MDF a jövőben a pártok közötti együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Az MDF új szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs 1992-1994 között a miniszterelnök kabinetfőnökének titkára, ezt követően két évig az MDF-frakció tanácsadója volt. 1998-tól 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke, ezután Martonyi János akkori külügyminiszter főtanácsadója volt. 2001-2004 között a Magyarország Los Angeles-i főkonzulja volt. Tanulmányait egyebek mellett a Külkereskedelmi Főiskolán, valamint a Harvard Egyetemen végezte. A párt korábbi sajtófőnöke 2006 november elején közös mege­gyezéssel távozott az MDF-től. Fekete Zoltán kevesebb, mint négy hónapig vezette a sajtóosztályt. Bernanke: pénzügyi krízis fenyegeti Amerikát Egy esetleges „fiskális krízisre” hívta fel a figyelmet Ben Bernanke, Fed-elnök a mai meghallgatásán a Szenátus előtt. A monetáris intézmény elnöke szerint a költségvetés duzzadó hiánya veszélyezteti a gazdaságot, hosszabb távon min­denképpen gyengíti azt. A jegy­bankár hozzátette, a következő generációk fizetik meg ennek a költségeit leginkább. Bernanke szerint amennyi­ben nem alkalmaznak hatékony rövidtávú költségvetési kiigazítá­sokat, a szociális háló valamint az egészségügy növekvő kiadá­sai költségvetési válságba sodorhatják az országot. Az elnök hozzátette, a jelenlegi fiskális politika mellett a mostani 37 százalékos államadósság 2030-ra 100 százalékra növekedhet, majd onnan exponenciálisan tovább. A szociális kiadások pedig a GDP 7 százalékáról 13 százalékra emelkedhetnek ugyanezen időszak alatt. Ennek elkerülésére Bernanke jelentős kiadási megszorításokat kért a képviselőktől, vagy ezzel egyenértékű adóemeléseket. Azon reakciókra, amelyek szerint az előrejelzések moderálódó büdzsé deficitet jeleznek az elkövetkező időszakra, Bernanke úgy válaszolt: „Ez a vihar előtti csend”. A Federal Reserve elnöke eddigi parlamenti meghallgatásain is a költségvetési hiány szűkítésére szólított fel, ilyen erős kifejezéseket azonban nem használt eddig. Wimereux (Franciao.): átcsapnak a hullámok a tengerparti sétányon Pénteki hírügynökségi jelentések szerint már legalább 44 halálos áldozata van a Kirill orkánnak. Nagy-Britanniában legalább 13, Német­országban 11, Hollandiában 6, Lengyelországban 6, Csehországban 3, Franciaországban 3, Belgiumban pedig 2 halálesetet jelentettek péntek délig. A legtöbb halálesetet a kidőlő fák okozták, megbénult továbbá a vasúti és légi közlekedés. Hollandiában felszólítottak mindenkit, ne menjenek az utcára, Németországban zárva tartottak az iskolák. Csehországban több ezer ember áram nélkül maradt, a Balti-tengernél riadókészültség volt. Nagy-Britanniában a helyenként 160 km/óra sebességgel dühöngő szélviharban kidőlő fák és leomló falak alatt lelték halálukat többen, köztük egy kétéves gyermek. Németországban, ahol a mostanihoz fogható, helyenként 200 kilométeres óránként sebességet is elérő széllökésekre az utóbbi csaknem 30 évben nem volt példa, ugyancsak kitépett fák, ledőlt falak és kiszakadt ajtók okoz­ták 11 ember halálát, éve^ kisgyermekét* Skóciáhan a tehenek eléggé hozzáedződtek az A sérültek száma időJárás viszontagságaihoz, de azért nyakig a meghaladja a százat. hóban állni már méSiscsak sok egy kicsit! Hollandiában a hat ember közül négy életét ugyancsak rájuk zuhanó fák oltották ki. A kormány válságstábja felszólította a lakosságot, hogy ne merészkedjen ki az utcákra. Lengyelországban - ahol hat emberéletet követelt az orkán - Wroc­law, Varsó és a Mazuri-tavak környékén számos település áram nélkül maradt. A szél házak tetejét tépte le Wroclawban, Lodzban és Kroto­­szynben. Felső-Ausztriában több mint 130 ezer háztartást sújtottak áramkima­radások, amelyeket kitört fák által okozott távvezeték-szakadások idéz­tek elő. A tartományban több mint 100 ház tetőszerkezetét tépte le az óránkénti 140 kilométeres sebességgel tomboló szélvihar. A legerősebb széllökéseket Salzburg környékén mérték, ahol 216 kilométeres szél­­sebességet is regisztráltak péntekre virradóra. A csehországi Óriáshegy­ség legmagasabb pontján, a Snezkán óránkénti 214 kilométeres sebessé­get ért el a szélvihar. Prágában a történelmi Károly-hídon csütörtök este óránként 164 kilométeres sebességű szél tombolt. Szlovákiát megkímélte az orkán, nem követelt emberéletet, de még csak komolyabb sérülést sem okozott és jelentősebb károk sem keletkeztek. Az orkán számos országban megbénította a vasúti közlekedést, és súlyos fennakadásokat okozott a légi forgalomban. Németország történetében először csütörtök este az egész országban leállt a vasúti forgalom. Utasok tízezrei töltötték az éjszakát az álló szerelvények­ben, illetve az állomásokon. Sokként érte a berlinieket reggel az a hír, hogy az éjszaka leszakadt egy többtonnás acélgerenda az ultramodern főpályaudvar üveghomlokzatából. A hatóságok azonnal kiürítették Európa legnagyobb pályaudvarát, ahol a forgalom azóta is szünetel. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter megszakította Berlini látogatását és 120 kilomégeres szélben sikerült leszállnia Londonban. A British Airways 130 légi járata törlésére kényszerült a londoni Heathrow és a manchesteri repülőtéren. Frankfurtban, a kontinentális Európa legnagyobb repülőterén összesen 200 járatot töröltek. Források: index, L.A. Times, Frankfurter Allgemeine Hillary Clinton indul az elnöki posztért Hillary Clinton demokrata szenátornak szándékában áll elnöknek jelöltetni magát 2008- ban. Az 59 éves volt first lady döntését honlapján jelentette be, azt írva: Igen, indulok. Bili Clinton volt elnök fele­sége megalakította a törvények által szabályozott, úgynevezett tájékozódási bizottságát, amely felméri indulási esélyeit. Döntését néhány nappal azután jelentette be, hogy a demokraták egyik fekete szená­tora, Barack Obama megalakí­totta saját hasonló testületét. Eljött az ideje, hogy véget vessünk George Bush hat éve tartó kormányzati baklövésein - olvasható honlapján. Óriási lesz -a tétje a 2008-as amerikai elnökválasztásnak - írta a szenátor. Olyan fontos kérdéseket kell majd megválaszolni, mint, hogy miként lehet megfelelően befe­jezni az iraki háborút - olvasható Hillary Clinton bejelentésében. Hillary Clinton jelenleg New York szenátora. Szakértők szerint neve vitathatatlan ismertsége, val­amint az, hogy másokkal össze­hasonlíthatatlan adománygyűjtő képességgel rendelkezik, a demokraták egyértelmű favo­­ritjává teszi őt. Ugyanakkor a volt first lady személyisége sokakat megoszt. Becslések szerint az amerikaiak egyharmada soha nem voksolna rá. 24 amerikai halt meg egy nap alatt Irakban Irakban 24-re emelkedett a 24 órán belül meghalt amerikai katonák száma - közölte az ameri­kai hadsereg, módosítva korábbi, 19 áldozatról szóló bejelentését. Ezzel együtt az Irak megszállása óta eltelt két évben még nem volt ilyen súlyos vesztesége 1 nap alatt az amerikai hadseregnek. A legfrissebb közlemény nem részletezi, hogy vesztette életét az öt katona, csupán annyit közöl, hogy ellenséges akcióban szerzett sérüléseikbe haltak bele. Azt viszont tudni, hogy 12 katona akkor vesztette életét, amikor lezuhant egy helikopter Bagdadtól északkeletre, többsé­gében szunniták lakta vidéken. Egyelőre nem tudni, hogy bale­set történt-e, vagy az ellenállók lőtték le a gépet. Mindenesetre az amerikai hadsereg közlemé­nyében nem szerepel az ilyenkor szokásos kitétel, hogy a helikop­ter nem ellenséges támadás miatt zuhant le. Öt amerikai katona harcban esett el Kerbela síita szent város­ban. Hárman megsebesültek. Két másik amerikai katona pokol­gépes merényletben vesztette életét Bagdadtól északra. ítéletidő Európában

Next

/
Oldalképek
Tartalom