Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-01-19 / 4. szám

A Makk festőművész család állandó kiállítása a Hadtörténeti Múzeumban Makk Imre festőművész feleségével,. Évával november­ben tért vissza sikeres mag­yarországi útjáról. Október 23- át is ott töltötték, és Budapesten a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeumának hivatalos meghívása alapján részt vettek az általuk alko­tott nagy Magyar Történelmi Képsorozat állandó kiál­lításának megnyitásában. A sorozatot az 1956-os Forrada­lom és Szabadságharc ötvene­dik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepély keretében iktatták be. Az ünnepségen résztvett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, és a Makk házaspár tevékenységét dr. Holló József vezérőrnagy, a múzeum főigazgatója személy­esen méltatta. Makk Imre feleségével, Évával együtt tizenegy megrázó erejű képben örökítette meg a magyar történelmet. Ezek a festmények sokáig Washington­ban, a Szenátus Rotundájában voltak kiállítva, most pedig a Makk házaspár a Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozta őket állandó kiállításra. A Makk család több mint 50 éves külföldi tartózkodása alatt megtartotta magyar szívét-lelkét. Mindig is azt tartották hitvallá­suknak, hogy „magyarnak lenni hivatás és kötelesség.” A sok véráldozat, amelyet a magyar nép hozott az elmúlt évszázadok során, nemcsak Hazánk, de egyben a nyugat védelmét is szol­gálta. Sajnos a Nyugat sok esetben hajlamos volt ezt elfeledni, mint például 1956-ban. Ennek ellenére a Magyar Nemzet élt és él. Makk Imre novemberben részt vett az Árpád Akadémia szokásos évi találkozóján Cleve­­landban, ahol előadást tartott „A képzőművészet nemzeti és törté-A MAKK CSALÁD nelmi fontossága” címmel. Dr. Holló József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Múzeum főigazgatójának leveléből: „Meggyőződésem, hogy minden hazánkfiának látnia kell az Önök lenyűgöző és egyben megható történelmi tablóit, amelyek a képzőművészet sajátos meggyőző eszközeivel és elsöprő erejével tolmácsolják Magyarország dicső­séges évszázadait, de az átélt szen­vedéseket is láttatják.” A múzeum ismertetőjéből: Hazánkban a kereszténységre való áttérés és a modern állam Szent István első királyunk által történt megalapításának 1000. évfordulójához érkez­tünk. Méltán ünnepelhet­ünk, hiszen túléltük a nagy keservek századait is. Dicső múltunk mindenkor erőt adott ahhoz, hogy talpra álljunk, egyszersmind - a változó korok szellemének megfelelve - új megoldásokat alkalmazva nemzetünk tovább haladjon a fejlődés útján. Hitünk és akaratunk sokszor művelt csodákat a századok foly­amán. A Magyar Nemzet fennmaradásáért vívott állandó gigászi küzdelem a külföld számára sok korszak­ban ismeretlen volt és még ma sem eléggé ismert, mert Hazánk megpróbáltatásai a Kárpát Medencétől távolabb lévő országokat többnyire nem érintet­ték. Ám ezek ellenére országunk, a Magyar Nemzet élt és él! Ezt hivatott tükrözni e magyar tör­ténelmi eseményeket ábrázoló képsorozat. Magyarország az államalapítástól kezdve fontos szellemi, kulturális és hatalmi központtá vált Európa szívében, a Nyugat és Kelet között. A sok véráldozat, amelyet a magyar nép hozott az elmúlt évszázadok során, nemcsak Hazánk, de egyben a Nyugat védelmét is szolgálta. Sajnos a Nyugat sok esetben hajlamos ezt elfeledni! A Makk család több, mint 50 éves külföldi tartózkodása alatt is megmaradt magyarnak. Mindig is azt tartották hitvallásuknak, hogy „magyarnak lenni hivatás és kötelesség”. Művészetükkel, a festményeik bemutatásával nemcsak a kiállításokon, hanem az elektronikus és írott sajtón keresztül az egész világon ismertté váltak. A kiállítás 2006 szeptemberétől Makk Imre: Nándorfehérvár 1456. című festménye megtekinthető az 1956-os emlékkiállításon. Cím: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4 Makk Imre magyar történelmi festménysorozata korábban az amerikai Szenátus Rotundájában volt kiállítva. Makk Éva virágcsokrot vesz át a Hadtörténeti Múzeum igazgatójától Ismét elment egy rajzfilm legenda Meghalt Iwao Takamoto amerikai rajzoló, aki több rajzfilmhős mellett megalkotta Scooby Doo-t és Mardelt, a két híres rajzfilm­kutyát. A művész 81 éves volt. Hat évtizedes pályafu­tása alatt részt vett számos film, köztük a Pán Péter, a 101 kiskutya és a Hamupipőke elkészítésében. Iwao Takamoto a Warner Bros. Animation alelnöke volt, amikor szívelégtelenségben elhunyt. A rajzoló korábban elme­sélte: egyik leghíresebb figu­rája, Scooby Doo, a kutya azután készült, hogy találkozott valakivel, aki dán dogokkal foglalkozott. A tenyésztő képeket mutatott állatairól és beszélt azok­ról a jellemzőkről - egyenes hát és láb, kicsi áll -, amelyek igazán fontosak a fajtánál. Elhatároztam, hogy pont fordítva csinálom meg: púpos hát, görbe lábak, vaskos áll. És még a szín sem stimmelt - mesélte a rajzoló. A kutya nevét a Strangers int he night című Frank Sinatra számból kapta, amelyben a dal végén elhangzik a „dubi-dú” hangsor. Iwao Takamoto alig egy hónappal azután halt meg, hogy elhunyt Joseph Barbera ameri­kai rajzfilmszakember. Barbera társalapítója volt William Han­nával együtt a Hanna Barbera Studios nevű műhelynek. Olyan halhatatlan rajzfilmfigurák szül­ettek kezeik között, mint Foxi Maxi, Maci Laci, valamint Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki. William Hanna 2001-ben hunyt el. Abban az időben, amikor Iwao Takamoto a Hanna-Barbera súdiónak dolgozott, a Frédi és Béni, valamint a Jetsons figuráin dolgozott. Ikreket szült a legidősebb kismama 67 évesen hozott a világra gyereket - ráadásul rögvest ikreket - egy asszony Barce­lonában, és ezzel élemedettségi kismamakorrekordot döntött. A 67 éves spanyol nő császármetszéssel szült. Mind a nagymama korú kismama, mind az újszülöttek jól vannak - közölte a kórház. Az asszonynak az ikrek az első gyermekei, a megtermékenyülést orvosi kezeléssel segítették. A legöregebb kismama egy esztendőt „vert rá” a kismamakor eddigi világcsúcstartójára, egy román asszonyra, aki 66 évesen hozott a világra egy' kislányt 2005 januárjában. Ő is ikrekkel volt terhes, de egyik magzata még a méhében meghalt. The Music of Vienna and Budapest BÉCSI ÉS BUDAPESTI DALLAMOK Vacsorával egybekötött előadás Pongrátz András rendezésében Fellép Nagy Ibolya primadonna és Burai Sándor cigányzenekara Burai Sándor: prímás * Kovács Ferenc: cimbalom * Bangó Lajos: klarinét, nagybőgő 2007. február 10-en, szombaton este 7 órakor ----------------------------------7----------ß a hollywoodi CSARDAS étteremben A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mivel CSAK EGY ELŐADÁS lesz Los Angelesben, előzetes helyfoglalás szükséges! Helyfoglalás: (323) 962-6434 A belépő ára $20.-, a helyszínen $25.- lesz. Szeretettel várunk mindenkit a felújított és új vezetés alatt álló „CSÁRDÁS” Étterembe! Figyelem! A CSÁRDÁSBAN naponta friss mákos és diós BEJGLI kapható! Tic ßjcUhadjün oilhsm a aüIáaaaí - hiápm nálunk nwqkaphalja ksA^sm! Qulwh mlkülii iá Májíiiink! (323) 962-6434 ^ ________________________ . .. 7 \ Január 19,2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom