Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-12-21 / 50. szám
AMERICAN /HUNGARIAN JOURNAL • WEEKLY NEWSPAPER If not received in time, please report to 1-800-275-8777 / / M0L300 AUGUST MOLNÁR, DR. AMERICAN HUNGARIAN FOUNDATION 300 SOMERSET ST. - P.0. BOX 1084 M NEW BRUNSWICK, NJ 08903 I v Következő számunk január 4-ei dátummal jelenik meg!j 32-Page Special Christmas Issue Karácsony felé közeledve nemcsak az ajándékok vásárlásával, hanem a szívünkben, lelkűnkben is készülnünk kell az ünnepre. Hiszen - bár sokszor hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni - ez az ünnep elsősorban nem a vásárlási lázról, hanem a szerétéiről szól, kellene, hogy szóljon. Garay András Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét. Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a féllegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre. Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása. Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés. Hamarosan itt a karácsony. S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket. Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú. Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett. Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának: Anya, ugye a Menyországban is így telnek az esték? Anyám igenére már tudtuk, eljön Ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán. Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát. A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben. A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött folytatás a 2. oldalon 32 oldalas Karácsonyi Különkiadás! Minden kedves Olvasónknak, Hirdetőnknek, Támogatónknak és valamennyi Honfitársunknak • • Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk! TŰZ TAMÁS: Késő karácsonyok Kezdetben voltak már a végső dolgok, alfa és ómega már összeért, Jézuska lába szalmaszálba bomlott, gyermekszeme meglátta már a vért, amely Heródes késeiről csörgött. Az első karácsonyon is csikasz farkasok bújták már az erdőt-bokrot s az elveszettnek nem termett vigasz. De volt Messiás, betlehemi csillag, várták a szabadító hírnököt, volt báránybégetés és szénaillat, Mária szeme fényben tündökölt, így van ma is késő karácsonyunkon: lobogó gyertyák és kemény padok, ha zúg a szél is kint s akármi súly nyom, én akkor is aranykort álmodok. JUHÁSZ GYULA: Karácsonyi ének Szelíd, szép betlehemi gyermek: Az angyalok nem énekelnek, S üvöltenek vad emberek. Boldog, víg betlehemi jászol: Sok börtön és kórház világol, És annyi viskó bús, sötét. Jó pásztorok és bölcs királyok: sok farkas és holló kóvályog, S nem látjuk azt a csillagot! Békés, derűs karácsony éjjel: A nagy sötét mikor száll széjjel,
