Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-03-10 / 11. szám

Heti horoszkóp 2006. már. 10. - már. 16. Kos (ÜL 21 - IV. 20.) Szerelem: Könnyen kijön a sodrából, és olyasmi miatt is perlekedik a párjával, amit máskor észre sem vett. Vitatkozó kedvét a Mars tiizeli a hét közepén. Hivatás: Lehet, hogy többet árul el a terveiről, mint amennyi a konkurenciára |li tartozik. Ők pedig a hasznos infor­mációkat gyorsan ki is használják. Bika (IV. 21 - V. 20.) Szerelem: Ha két egyformán vonzó part­­: ner közül kell választania, aligha tud don­iéi teni. Sőt, lehet, hogy feltűnik majd egy harmadik is a színen, és ő lesz az igazi. Hivatás: Pénzügyekben mindig az első ötlete a legjobb. Karrier-terveiben azon­ban nem árt, ha alaposan tájékozódik, és csak azután lép. Ikrek K. (V. 21 - VI. 21.) Szerelem: Lehet, hogy a hét közepén olyasmit mond, vagy tesz, amit néhány hét múlva már bánni fog, de most képtelen uralkodni a haragján (és a nyelvén). Hivatás: Hivatalos ügyei nagyon lassan intéződnek. A bürokratikus szabályok és a rugalmatlan tárgyaló partnerek a hét közepén teljesen kiborítják. Rák { i * (VI. 22 - VII. 22.) Szerelem: A barátaihoz fűződő kapcso­latát is háttérbe szorítja a most bontakozó új szerelem. Nem hajlandó meghallgatni azokat, akik rosszallják a választását. Hivatás: Ne hagyja félbe a már megkez­dett tanulmányait, és ne rúgja fel a hosszú távú terveit egy nagyon kedvező, ám elég megalapozatlan ajánlat miatt. Oroszlán .(VII. 23 - VEI. 23.) Szerelem: Hiába szervez hét végére meghitt programot a párjával, valami közbejön, ami miatt szinte alig jut majd idejük egymásra. Hivatás: Nehezen tud együttműködni azokkal, akik ellenkeznek, vagy nem­tetszésüknek adnak hangot, pedig lehet, hogy a héten épp ők mentik meg egy kel­lemetlen tévedéstől. Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Szerelem: Ezekben a napokban a párja helyett is önnek kell helytállnia. A közös gondok még szorosabbra kovácsolhatják a kettőjük kapcsolatát. Hivatás: Sokkal többet idegeskedik, mint amennyit a felmerülő problémák (vagy vitapartnerei) megérdemelnének. Még a főnökeinek se hagyja, hogy sürgessék. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Szerelem: A mosoly sokkal biztosabb alapja a családi békének, mint a szavak. Még a dühös partnerét is le tudja szerelni, ha vitatkozás helyett annyit mond: Igazad van, drágám. Hivatás: A héten leginkább saját magával szemben kellene megvédenie az érdekeit. Sokat vállal, ami a minőség kárára mehet. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Szerelem: A Mars most túl harciassá teheti, ezért az a legjobb megoldás, ha a héten felmerülő vitás kérdéseket egyszerűen elengedi a füle mellett. Hivatás: A kerékkötőktől mielőbb meg kellene szabadulnia. Az üzleti életben, munkában, pénzügyekben ugyanis nincs helye az érzelmeknek. Bak (XII. 22 -1. 20.) Szerelem: Akkor is jól alakul a hét végéje, ha egy régóta tervezett program­ját le kell mondania. A kedvese hamar feledtetni fogja a csalódását. Hivatás: Bár nehezen tud nagyobb közös­ségbe beilleszkedni, a következő napok­ban csak akkor érhet el sikert, ha mások­kal összefogva vág neki a feladatoknak. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Szerelem: Ha titkos kapcsolatba bonyoló­dott, egyre nehezebben viseli a bujkálást, és azon van, hogy végre megmutathassa a barátainak a kedvesét. A hét vége erre jó alkalmat teremt. Hivatás: Kreativitását csak fokozza a Vízöntőbe lépő Vénusz. Nyilvános szereplései (vizsgái) a reméltnél is jobban sikerülnek. Szűz Vili. 24 - IX. 23.) Szerelem: Magánügyeibe senkit ne avas­son be, mert szinte biztos, hogy ami másnak jó megoldás, az az ön kapcsola­tában kivitelezhetetlen. Hivatás: Amit ön realizmusnak nevez, azt a környezete kicsinyes akadékos­kodásnak tartja, mégse hagyja magát olyasmire rábeszélni, ami túl kockázatos anyagilag. Halak (II. 21 - III. 20.) Szerelem: Ha a héten ünnepli a születés­napját (és még magányosan él), a bolygók egy kedves partnerrel ajándékozhatják meg. Öntől függ, futó kaland vagy életre szóló frigy lesz-e belőle. Hivatás: Sokkal több lesz a teendője, mint amit a múlt héten betervezett magának. Át kell szerveznie a napjait. De megéri! ír1 Megvásárolható! 'fi Tomka Tivadar Arányút Athénba című könyve melyben exkluzív riportokat olvashatnak az athéni magyar olimpiai bajnokokról. A könyv ára: 2980 Ft + postaköltség. További információ: tomka.tivadar@axelero.com 011-36-30-499-28-99. r-Vívás: Az egy hete, Szöulban kiharcolt ötödik helye után a sanghaji Világkupa-versenyen bronzérmes lett a tőröző Kna­­pek Edina. A tavalyi, lipcsei világbajnokságon ugyancsak harmadikként záró vívót a dél­koreai Nam Hjun Hi és az olasz Valentina Cipriani előzte meg. Birkózás: Negyedik helyen végzett a magyar válogatott a Körcsar­nokban rendezett kötöttfogású birkózó csapat Világkupán, mi­vel vasárnap, a bronzcsatában kikapott Kuba legjobbjaitól. Az aranyérmet a törökök szerezték meg. Kézilabda: Bejutott a legjobb négy közé az MKB Veszprém a fér­fikézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő vissza­vágóján 27-22-re nyert a vendég francia Montpellier ellen. Vízilabda: A legjobb nyolc között folytathatja a Honvéd a fér­fivízilabda Euroligában, miu­tán 12-10-re legyőzte a horvát Mladost Zagrebet szombat este, a főtábla csoportmeccseinek zárófordulójában a Kőér utcá­ban. Kosárlabda: A MiZo Pécs hazai pályán vereséget szenvedett a remekül hajrázó litván Vilniustól a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így nem sikerült sorozatban harmadszor bejut­nia a Final Fourba. MiZo Pécs - Vilnius (litván) 59-63 (14-11, 16-14, 15-21, 14-17) Labdarúgás A labdarúgó NB I lgutóbbi fordulójának eredményei: Székesfehérvár-Diósgyőr 5-0, REAC-Győr 1-2, Tatabánya- Zalaegerszeg 0-1, Vasas-Újpest 2-3, Pécs-MTK 2-2, Debrecen- Kaposvár 2-1, Sopron-Pápa 2-0. A ferencváros Kispest mérkőzést későbbi időpontra halasztották, hószakadás miatt. CSÁRDÁS Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Túrós Csusza, Halászlé, Borjú Bécsi Rakott Krumpli, Töltött Káposzta, Szilvás Gombóc Szombat 6:00-tól BUFFET DINNER Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNCH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK SAJÁT PÉKSÉGBŐL naponta friss kenyér és péksütemény CUKRÁSZDÁNK rendelésre is készít krémest, Rigó Jancsit, orosz krémtortát, dobost és más tortákat, süteményeket. Almás-Meggyes-Mákos Rétes Házhoz szállítás lehetséges megbeszélés alapján CATERING MINDEN ALKALOMRA Rendezvények lebonyolítása NYITVA MINDEN NAP ebédre és vacsorára. Vacsorához, hétvégére kérjük, időben foglalja le asztalát. (323) 962-6434 FREE kóstoló a füstölt kolbászból! Friss Mákos és Diós BEIGLI naponta kapható a Csárdásban! Rendelés: 323-962-6434 A magyar utasaink szolgálatában Royal Coach lmod 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 TÁMOGASSA HIRDETŐIMET! HIRDESSEM HÍRLAPBAN! MAGYAR UTAZÁSI IRODA E HETI AJÁNLATAINK: Los Angeles - Budapest (oda-vissza): $449-től + tax .________Business Class $2750-től________­Magyarországi Mobil (Cell) telefon bérelhető. r Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Fax: 310-317-7170 E-mail: emoke@hungariantravel.com Keressen minket az Interneten: http:// www. hungariantravel. com Heti naptár 2006. MÁRCIUS 12 Vasárnap Gergely 13 Hétfő Krisztián 14 Kedd Matild 15 Szerda Kristóf NEMZETI ÜNNEP 16 Csütörtök Henriette 17 Péntek Gertrud, Patrik St. Patrick’s Day ^18 Szombat Sándor, Edev Március 10, 2006 Dr. Friedman Andrew ÜGYVÉD Válás * Child Custody * Autóbaleset * Personal Injuries * Szerződések * Bűnügyek * Drunk Driving * Végrendelet * Probate 124 N. La Brea Ave., Los Angeles, CA 90036 (323) 931-2476 * (323) 656-5847

Next

/
Oldalképek
Tartalom