Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-02-03 / 6. szám

Világszerte a holokauszt áldozataira emlékeztek Hazánkban és világszerte is megemlékezéseket rendeznek pén­teken a holokauszt áldozatainak első alkalommal tartandó nemzet­közi emléknapja alkalmából. Délelőtt 11 órától a Parlamentben em­lékülést tartanak, majd a Kossuth téren, és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is rendeznek megemlékezésket. Január 27-ét az ENSZ közgyűlése nyilvánította tavaly november­ben nemzetközi emléknappá; 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Auschwitz 1,3 millió áldozata közül minden harmadik magyar állam­polgár volt. A Parlamentben emlékülést tartanak, amelyen beszédet mond Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A parlamenti em­lékülés után a résztvevők átvonulnak a Kossuth térre, ahol gyertyákat gyújtanak meg és 600 léggömböt eresztenek a levegőbe a vészkorszak áldozatainak emlékére. A holokauszt áldozataira emlékeztek a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. A túlélők nevében a Szlovákiából 8 évesen el­hurcolt Meiszelsz Vera idézte fel az átélt borzalmakat. 1940-től a nácik több mint egymillió embert deportáltak az auschwitz-birkenaui lágerbe. Amikor a haláltábort 1945. január 27 -én a szovjet katonák felszabadították, alig hétezer túlélőt találtak. A budapesti Holokauszt Emlékközpontban túlélők, szemtanúk, idősek és fiatalok gyújottak mécseseket az Áldozatok Emlékfala előtt. Az ünnepségen megem­lékeztek a holokauszt roma áldozatairól is. Megemlékezést tartanak a Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékműnél is, a Centrális Galériában pedig Roma holokauszt és rasszizmus a mai Európában címmel nyílik kiállítás. Elítélte a holokauszttagadást Kofi Annan ENSZ-főtitkár pénteken, a holokauszt áldozatainak első nemzetközi emléknapján. „Az emlékezés a legjobb ellentámadás azokkal szemben, akik azt állítják, hogy a holokauszt kitaláció vagy túlzás” - hangsúlyozta Annan az emléknap alkalmából kiadott, a sajtó rendelkezésér? bocsátott közle­ményében, elítélve a „fanatikusoktól származó hazugságokat, amelye­ket minden körülmények között el kell utasítanunk”. „Zsidók és más kisebbségek millióit gyilkolták íneg az elképzelhető legbarbárabb módon. Soha nem szabad elfelednünk ezeket a férfiakat, nőket és gyerekeket, vagy a szenvedéseiket” - mondta. * Éheznek a magyar kórházi betegek Hetente, átlagosan két kilót fogy egy kórházi beteg Magyarországon - ezt állapította meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) vizsgálata. A felmérés során hétféle kórházi osztályt keres­tek fel, a vizsgálatban 206 beteg testsúlyának változásait követték figye­lemmel. A betegek fele ráadásul többféle betegségben is szenvedett, őket még rosszabbul érinti az elégtelen táplálkozás - áll az MDOSZ közleményében. Az eredmény kiszámításakor kizárólag azon betegek adatait ér­tékelték, akik nem vettek részt semmiféle fogyókúrában, így ez nem torzíthatta az adatokat. Szakemberek szerint az alacsony, tápértékű étkezés bizonyítottan gyakrabban vezet fertőzések kialakuláshoz, elhúzódóvá te§zi a sebgyógyulást, a kórházi tartózkodást és a reha­bilitációt. A felmérés adatait az MDOSZ elküldte az egészségügyi miniszternek is. Szabó István is ügynök volt Az állambiztonsági munkával megmentette egy forradalmár éle­tét - így reagál a pénteki Népszabadságban Szabó István Oscar-díjas filmrendező az Élet és Irodalom írására, amely feltárta ügynök­múltját. „Hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a történtekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel mentettük meg egyik évfolyamtársunkat az 1956- os forradalom után a leleplezéstől és a biztos akasztástól” - fogalma­zott a rendező a napilapnak. Szabó István azt mondta, két évfolyamtársa kérésére vállalta a fela­datot, azért, hogy egy társuk - aki fegyveresen részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában - alibije is hiteles legyen. „Ezért összevissza mondtam mindent, ami elterelte a figyelmet arról, akit védenünk kel­lett. A történet dokumentálható eredeti ’56-os híradófelvételeken”- nyi­latkozta Szabó István. A rendező örül annak, hogy végre elmondhatja (talán filmen is) a történetét; „gyógyszer lesz sokaknak, és világosabb képet mutat az 1957-től 1960-ig terjedő időszakról”. Gervai András filmtörténésznek, -kritikusnak az Élet és Irodalom eheti számában közölt írásából derült ki, hogy a filmrendező fiata­lon titkosügynök volt „Képesi Endre” fedőnéven. A kutató szerint a 19 éves korában beszervezett ügynök a III/III-as csoportfőnökség jogelődjének, a II/5-ös, a belső reakció elhárítását végző osztálynak jelentett néhány éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola később híressé vált hallgatóiról és tanárairól. Február 3, 2006 ^ KÖZLEMÉNY A következő Széchényi tea rendezvény időpontja 2005. március 5, vasárnap délután 3 óra a San Fernando völgyi református templom dísztermében „Remember Hungary 1956” Szervező Bizottsága Minden ötödik ben­zinkútnál csalnak A magyarországi benzinkutak mintegy 20 százalékánál meg­károsítják az autósokat - derült ki a Magyar Rádió híre szerint egy országos ellenőrzéskor. Az Országos Mérésügyi Hivatal a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel közösen, tavaly év végén tartott országos ellenőrzést. A megvizsgált 224 töltőállomásból 45-nél állapítot­ták meg, hogy a számláló töb­bet mutat a ténylegesen tankolt üzemanyagnál. Az eltérések fél és 2 százalék között mozogtak. Olyat is tapasztaltak, hogy a töltőpisztoly leemelésekor a szám­láló nem nulla értéket mutatott. Az ellenőrök a hibás mérőfejű kutakat lezáratták, üzemeltetőiket megbírságolták. Melyek a magyar top keresztnevek? A Belügyminisztérium min­den évben statisztikát készít a legnépszerűbb keresztnevekről. A szervezet weboldalán nyil­vánosságra hozott statisztika a 100 legnépszerűbb keresztnevet mutatja be. A tavalyi győzteseket a 2004-es adatokkal összehason­lítva nem fedezhető fel érdemi eltérés, egy évvel korábban is közkedveltnek számított, és vezeti a listát a Bence és a Máté, a har­madik helyet a Dávid szerezte meg. A lányoknál is a hasonló a helyzet: az első két helyezett tavaly is az Anna és a Viktória voltak, míg a harmadik helyen a Vivien állt. Érdekes, hogy a teljes la­kosság népszerűségi listáján a férfiaknál a László, az István és a József vezet, míg a hölgyeknél a Mária, az Erzsébet és az Ilona állnak az élen. XVI. Benedek Első enciklikája „Deus est caritas” (Az Isten: szeretet) címmel első enciklikáját tette közzé a Vatikánban XVI. Benedek pápa. A régvárt dokumentum köz­readása XVI. Benedek szerint „fordítási problémák miatt késett”. Az Isten szeretetének, valamint a szeretet különböző értelmezé­seinek és dimenzióinak közzété­tele egybeesik a keresztény egy­ségért meghirdetet ökomenikus imahét zárónapjával. A közzététel előestéjén XVI. Benedek remé­nyének adott hangot, hogy az enciklika megvilágítja és segíti majd a keresztény életet. Olasz sajtóbeszámolók szerint a csak­nem 50 oldalas dokumentumnak csupán az első része foglalkozik Isten szeretetével, később a nő és a férfi közötti szeretet kérdéseit boncolgatja, végül a keresztény felebaráti szeretet gondolatkörét járja körül. Orbán Viktor radikálisan emelné a béreket “Ha tetszik, ha nem, nekünk a béreket radikálisan emelni kell”­­jelentette ki tegnap Szentesen Orbán Viktor a Fidesz elnöke az MTI tudósítása szerint, de arról is beszélt, hogy „Magyarországon a gép­kocsi - bizonyos színvonal alatt - nem luxus, hanem munkahely, megél­hetés, ezért ennek a költségeit jelentősen csökkenteni kell”. Ennek kapcsán közölte, hogy „azok, akik vidéken, kis települé­sen a gépkocsihasználat magas díja miatt érzik elzárva magukat a munkahelyektől, azok számíthatnak változásra a választásokat követően. Számíthatnak ránk, ezt az állapotot meg fogjuk változtatni.” Kitért arra is, hogy a társadalombiztosítási járulék csökkentése az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon a gazdaság erőteljes növekedésnek induljon. A tíz százalékpontos csökkentés kétszázezer új munkahely létrehozását, illetve ma a magas járulékok miatt feketén foglalkoztatott munkavállaló bejelentését tenné lehetővé - tette hozzá. A multinacionális vállalatokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte ezek a nemzetközi cégek újabb és újabb húznak le rólunk, majd feltette a kérdést: „miért hagyjuk, hogy megsarcoljanak ben­nünket külföldiek a saját hazánkban”? Ez ellen úgy kell fellépni, hogy versenyt kell létrehozni, vagy pedig fenntartani a hatósági ármegál­lapítást - véli a Fidesz elnöke. Kómába küldené Izraelt Irán Ha Izrael megtámadja Irán atomipari létesítményeit, Teherán olyan erőteljes választ ad, ami Ariel Saronhoz hasonlóan Izraelt is örök kómába küldi”, jelentette ki szerdán Mosztafa Mohamed Nadzsar iráni hadügyminiszter. Véleménye szerint az Egyesült Államok és Izrael is csak üres fenyegetésre képes, de nem merik megtámadni az országot, írja a Reuters. Hivatalos izraeli álláspont szerint egyelőre nincs szó az Irán elleni katonai akcióról, de a hadsereg semmi esetre sem zárná ki egy kato­nai csapás lehetőségét. Az Egyesült Államokban amúgy mérsékeltnek számító szenátorok, köztük John McCain követelték, hogy Bush kor­mánya ne zárkózzon el a katonai csapás lehetőségétől. Az amerikai katonai akciót mindazonáltal megnehezíti, hogy a had­sereget maximálisan leterheli az iraki és afganisztáni rendteremtés. Győztek a terroristák Palesztinában Mahmud Abbász palesztin elnök várhatóan a radikális Hamász mozgalmat kéri fel kormányalakításra. A Hamász 75 fős abszolút több­séget szerzett a 132 fős palesztin törvényhozó testületben. A magyar értékelés szerint a helyzet komoly kihívást jelent. Elemzők szinte egybehangzóan politikai földrengésről beszélnek. Izrael megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az öngyilkos merény­letekért felelős szervezet nyerte a választást. A térség több országa azonban arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy fogadják el a Hamászt, mint a palesztin nép törvényes képviselőjét. George Bush amerikai elnök közölte: a Hamász csak akkor lehet tárgyaló fél a közel-keleti békefolyamatban, ha elfogadja Izrael állam létjogosultságát. Az izraeli kormány egyelőre nem kommentálja a választás eredmé­nyét, azt azonban elmondták: tárgyalni sem hajlandóak a Hamásszal. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 - 161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐK: HORVÁTH BEATRIX, HEGEDŰS ATTILA FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb ), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, TOMKA TIVADAR Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. tfl, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.

Next

/
Oldalképek
Tartalom