Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-10-13 / 41. szám

f " \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Telefon: (818) 344-4276 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA Főgondnok: ANTALFY ATTILA Tel.: (818) 344-1885 Egyházi honlap: www.sfvmre.org Istentiszteletünk textusa a Filippi levél 2 része 1-11 verseiből szólt. A keresztyén élet egyik fontos élettere a gyülekezeti közösség. A közösség alapjait maga Isten alkotta a család megteremtésekor. A különböző közösségek - legyenek vallási, kul­turális, sport jellegűek - mind egy jól meghatározott és megfogalma­zott eszmerendszeren, elfogadott értékrenden alapulnak. Ezek a belső „játékszabályok” azért fontosak, mert a közösségen belül minden egyéni cselekedet előbb utóbb kihat a közösség többi tagjára. A keresz­tyén gyülekezeten belül sincs ez másképpen. Isten maga megtanít bennünket arra, hogyan viselked­jünk, mit tegyünk annak érdekében, hogy a gyülekezet erősödjön és gyümölcsözővé legyen. Az egyén szerepe ebben kifejezetten nagy - hiszen a tagok elkötelezettségétől, hitbeli cselekedeteitől függ az, hogy a gyülekezet csupán közönség-e, vagy igazi közösség. És az igazi közösség „tiszta illatára és világos fényére” nagyon nagy szükség van a jelen elmagányosodó, önző, egoista társadalmában. Megemlékeztünk, kegyelettel és a gyászolók iránti részvéttel Hársony Vilmos testvérünkről, aki egy éve tért meg teremtő Urához. Az Úr legyen a család vigasztalója. Köszöntöttük vendégeinket, Sze­­menyei Éva testvérünk rokonságát Békéscsabáról. Hálásak vagyunk az adomá­nyokért: Isten dicsőségére Antalfy Attila és Nagy Imola $50. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat. Köszön­jük az úrasztali virágokat Hársony Ildikónak. Szombaton a színházi bemutató után került sor a Thália Bankett va­csorára. Köszönjük mindenkinek, aki segített az est megszervezésében és lebonyolításában. Ók: Balogh Irénke, Balogh Tamás, Dénes Ágnes, Fizli Lali, Fodor Éva, Nt. Jakabffy Zsolt, Kékessy Gertrúd, Máté Judit, Palotay Csaba, Stevkó Eleonóra voltak. Október 20-án, pénteken este 7 órától Hagyaték - Múltból Jövőbe ívelő híd címmel 1956-os emlékestet tartunk, ünnepi műsorral és táncház­zal. Fellép a világhírű Carpathian Folk Quartet. Szeretettel várunk mindenkit. Belépő vacsorával: $20, belépő csak a táncházra (9 óra után) $10. Bővebb információ honlapunkon olvasható, www.sfvmre.org . November 5-én, vasárnap délu­tán 4 órakor, - TAMÁS GÁBOR KONCERT lesz a Bethlen teremben. Belépő: $25. A koncert után büfés vacsora lesz, melyért külön kell fizetni. Érdeklődni, jegyet rendelni az egyház telefonszámán lehet. Minden vasárnap az istentisz­teletek ideje alatt gyermekmegőrzést biztosítunk a kicsinyek számára az alagsori helyiségben. A nagyobbakat vasárnapi iskolai foglalkozás várja. Istentiszteletek után imacsopor­tunk szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e­­mailon is fogadunk. Az Úr legyen és maradjon gyüle­kezeteink és családjaink őriző pásztora! r ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: NT. KACSÓ ISTVÁN (626) 356-8075 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARAITÜNDE (310) 314-5574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor 'WWW, hu ngarianrefor media .or^ Egyházunkhoz - A 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisz­telet minden Vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyel­ven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Az elmúlt Vasárnap délelőtti Istentiszteletek prédikációinak alapigéi 1 Mózes 4: 9, valamint Zsoltárok 4: 5 (Bibliaolvasás: Zsoltárok 12: 1-8) voltak. A prédikációk “Who should you be?”, valamint “Micsoda az ember?” címeket kapták. Köszönet mindazoknak, akik az őszi Bazár sikeréhez hozzájárultak! Jövő héten beszámolunk részletesebben. Imádkozzunk betegeinkért!: Castillo Bagoly Éváért, Bónis Helen-ért, Horváth Júliáért, Tóth Adélért, Betty Warga-ért! Istennek gyógyító kegyelme legyen a betegeskedőkkel! Figyelem! A nyári szünet után megkezdődtek a kórus próbák! Próbálunk minden Vasárnap Istentiszteletek után! Október 21 (szombat). Magyar film­vetítés felnőtteknek! Október 22. Istentiszteletek után koszorúzás, valamint kórus tagok számára a nemzeti dal éneklése, a meg­szokott parkban “56” emlékére. Október 28 (szombat). Táncház a Kossuth teremben. Október 29. Istentiszteletek után Sakknap. A Vasárnapi Iskola után “pumpkin carving”, azaz “takarmány­­tökművészkedés”, Gáspár Lívia házánál. November 5. Istentiszteletek után Presbiteri Gyűlés. A presbiteri gyűlésekre eső Vasárnapokon Bordás Irén, valamint a Mikó család készíti az ebédet az egész templom számára! November 12. Istentiszteletek, valamint ebéd után, délután 2:30-tól, Jótékonysági Koncert. Fellépnek és közreműködnek Cser László, Bállá Sándor, Bállá Zsuzsa, Maxim András, Hódos Judy! Balia Sándor (bariton) egyedi hangja sokakat elkápráztat úgy Európában, mint Amerikában. Ezúttal az Umberto Giordano (Andrea Che­nier - Nemico della patria), Giachino Rossini (IL Barbiere di siviglia - Largo al factotum), Giuseppe Verdi (La Traviata - Di Provenza il mar, il suol), Giuseppe Verdi (Un Ballo in maschera), Ruggero Leoncavallo (Pagliacci - Si pud) áriák mellett lesznek részletek magyar nép­dalokból, operettekből. Valaki meglepe­tésként bemutatkozik, mint klarinét vir­tuóz is! Az Autizmus immáron a magyar vidékeket is súlyosan sújtja. Mentsük a menthetőt! Rendezvényünk teljes hasznát a gyöngyösi Magyar Autista Központ javára fordítjuk! Autista Segítő Központ, 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2. Tel: 37/500- 417 www.ask.ofm.hu November 26. Gyülekezetünk fen­nállásának 80. évfordulója. Hálaadó Ünnepi Istentiszteletet tartunk vendé­geinkkel délután 2:30 -tói. Szeretettel meghívunk mindenkit, aki ünnepelni szeretne velünk ezen a jeles napon! Figyelem! November 1-től a minden vasárnapi Istentiszteleteink reggel 11: 30- tól kezdődnek! Figyelem! A lelkipásztor új otthoni telefonszáma 626-356-8075. A teljes évi kalendárium megtekinthető a templom honlapján. Templomunk honlapja www.hungarianreformedla .org Köszönet Hegedűs Attilának az építés és frissítés munkálataiért! HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323)930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Isten Igéjét I. Tim. 4: 14,15. vs. alapján hirdettük. Timóteus kb. harmincévesen nagyon nehéz helyen kezdte el szolgálatát. Efézusban, az ókori világ egyik pogány központjá­ban. Timóteus Pál lelki gyermeke, Pál szolgálatának gyümölcse volt. Pál azt írja róla, hogy szép hitvallás­sal erősítette meg a gyülekezet közös­ségében a hitét, vagyis konfirmált. Jézust Megváltójának vallotta és ezt egy keresztyén gyülekezetben tette. Egy hitvalló gyülekezetben élni nem olyan nehéz. Ott nagyjából min­denki egyetért az alapkérdésekben, ahol együtt dicsőítik a hivők Istent, ahol összegyűlnek, imádkoznak és énekelnek, ugyanazt hiszik és gon­dolják a legtöbb kérdésről. Efézus szinte a korlátlan lehetőségek városa volt. Sokféle módon lehetett gyor­san, nagy pénzhez jutni. Ez szinte fertőző módon kapta el egyik embert a másik után és alig volt határ. Versengtek az emberek a rangokért, a méltóságokért, a jómódért. Egymás kölcsönös tisztelete, megbecsülése teljesen hiánycikké vált. Kiveszett a hűség a baráti kapcsolatokban, kiveszett a hűség a gyülekezeti kapcsolatokban. Egyfajta szellemi és lelki nihilizmus volt jellemző. Kísértetiesen hasonló világban élünk mi is. Devalválódnak az értékek, s az büszke magára, aki valami olyas­mit csinál, amivel botránkoztathat másokat. Pedig Timóteus esetében mindez közel kétezer évvel ezelőtt történt Efézusban. És mégis jellemző ez nem csak Magyarországra, hanem az egész világra, ha figyelmesen körülnézünk. Imádkozunk betegeinkért, idős testvéreinkért, az árvákért az egyedüllévőkért, a szenvedőkért, a gyászolókért. Köszönjük az úrasztali virágokat Hunter Icának, Patkós Ilonkának, Német Júliának, a süteményeket Papp Katónak, Patkós Ilonkának, Török Editnek. Hálásan köszönjük. A parókia ablakainak cseréjére céladományokat hálás szívvel fogad gyülekezetünk. Az ablakokat már kicseréltettük. A festés is elkészült a múlt hét során, melyet Németh Géza festő végzett el. Egyházunk épüle­teit folyamatosan tartjuk karban. Hálásan köszönjük a segítségét Tógyer Erikának, aki a takarításban segít! Imádságban emlékeztünk az aradi mártírokra, és az első minisz­terünkre akiket 1849 október 6-án végeztek ki. Emlékük legyen örökké áldott. Október 29. Úrvacsora. November 5. Őszi Bazár és sü­teményvásár. November 18. Disznótoros vacsora. December 3. Úrvacsora advent alkalmából. December 17. Gyertyafényes istentisztelet. December 25. Karácsonyi úrva­­csorás istentisztelet. Adományok Isten dicsőségére: N.N $100, Erdély Sárika $25, Szegedi Lászlóné $25, Varga Péter és Giziké $ 100, Kovács Gedeon és Eszter $ 50, Török Szabolcs és Edit $40. Bereczki Mária emlékére: Varga Péter és Giziké $30, Kolozs­vári József és Mária Pali öccsük halá­lának tizedik évfordulójára $50. Misszióra: Mester Zoltán és Katalin $200, Okos Károly és Marika $80, Kovács Gedeon és Eszter $50. Ördög Júlia utazási költségéhez adtunk támogatást, aki beteg és Brassóba utazik vissza, hogy szülőföldjén kezeljék. ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909)946-3713 E-mail: revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 466-3993 Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ A keresztyén élet jellemző vonása nem az, hogy valaki elmé­letileg elhiszi, hogy Jézus Krisztus Megváltó, aki meghalt bűneinkért. Ez magában csak elméleti igazság, mely nem változtatja meg a világot, az emberi életet. János apostol határozza meg legegyszerűbben a keresztyén élet alapját: Isten gyermeke az, akinek közössége van Jézussal. Ennek a közösségnek többféle jellemvonása van: A Krisz­tussal való közösség megnyilvánul az imádságban. Krisztus beszél az ő nevében elmondott igazságról: Ha valamit kértek az én nevem­ben... Ez azt jelenti, hogy Krisz­tus által a vele való közösségben imádkozunk. Imádkozni nem is lehet másképpen. Az imádságban az ember szíve megüresíti magát, a szív és a lélek kinyílik, hogy mindjobban megtapasztalja az Úr közelségét. Mi elmondjuk neki szo­morúságainkat, gondjainkat, baja­inkat, és Ő közli velünk örömét, minden nehézséget elviselő, erőt adó szeretetét. Elmondjuk neki bűneinket, hibáinkat, emberi gyarlóságainkat és Ő adja nekünk igazságát, megszentelő, bűnt eltörlő kegyelmét. Az imádság közös­ségalapító cselekedet, amely nem hagy magunkra, magányunkat, egyedülvalóságunkat széttöri, mert Ő ott van velünk. Közösségünk lehet Vele a munkában is. Pál apos­tol minket az Ő munkatársainak nevez az Ő országa építésében. Ez azt jelenti, hogy Vele közös­ségben dolgozunk, szolgálunk. Ő nem egyedül dolgozik, hanem munkásokat választ. Engem, téged, mindnyájunkat, akik megtapasztal­hattuk elhívó és szolgálatra rendelő, felszentelő küldetését. Az énekünk szavaival mondjuk szívből: ”Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant ért vetésre nézz: a munka sok, a munkás oly kevés!” Milyen kiváltságot jelent, hogy Isten országát Vele építhetjük! Ő mondta: kérjétek az aratás urát, hogy küld­jön munkásokat az Ő aratásába. Ő küldött el mindnyájunkat, hogy közösségben Vele, együtt dolgoz­zunk! János apostol első levele 1:3. Isten kegyelmére bízva imád­kozzunk betegeink felgyógyu­lásáért. Október 29. Egyházunk megemlékezése az 1956-os Magyar Szabadságharc 50. évfordulóján. Hálaadó istentisztelet és ebéd, ünnepi műsor November 5. Reformációi úrvacsorái istentisztelet November 18. Harangszó Ben­efit Bál, vacsora, zenés műsor December 17. Ontarioi Kará­csony, ebéd, karácsonyi műsor December 31. Szilveszteri ren­dezvény, vacsora, zenés műsor SAN Dl EGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet minden hónap első vasárnapján. Legközelebbi istentisztelet október 15-én, vasárnap délután 3:30-kor. MEGRENDELŐ LAP Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order) Előfizetési díj: USA egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanada egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Más külföld egy évre $96. USD, fél évre $51. USD Név: Utca, házszám: Város, állam: .. Telefon: ............ ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite ti1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323)463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat Optpmetry. O ONE-l SZEMÜVEG KONTAKTLENCSE ONE-I IOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NY1TVATARTÁS: íiétKltől péntekig 9 n.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m, -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-8Ö0-5ÖLINDEN Alan Llmfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Október 13, 2006

Next

/
Oldalképek
Tartalom