Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-08-18 / 32. szám

Szerda délután elindult Magyarország legnagyobb kulturális rendezvénye a Sziget Fesztivál. Naponta kétszáz programmal, 252 nemzetközi és 500 magyar produkcióval 66 helyszínen várják a láto­gatókat. A fellépők a hat kontinensről érkeznek az egyhetes fesztiválra, ahol a zenekarok és lemezlovasok mellett utca-és táncszínházak, balett­táncosok, akrobaták és bábosok is szórakoztatják a kilátogatókat. A legtöbb külföldi fellépő Nagy-Britanniából érkezik. A 44 művész közül a tavaly is nagy sikert aratott Franz Ferdinand, a Prodigy, a Radiohead és Robert Plant. Az Egyesült Államokból 24 csapat jön a Szigetre, például az Iggy and The Stooges, a Scissor Sisters, a Sick Of If All vagy a Living Colour. Németországból 26 csapat érkezik és Fran­ciaországból 22 fellépő művészt illetve társulatot várnak a szervezők. Közép Európa legnagyobb fesztiválja Elismerte a Nobel-díjas német író, hogy az SS-ben szolgált Rendkívüli visszhangot keltett Németországban az 1999-ben Iro­dalmi Nobel-díjat kapott Günter Grass bejelentése. A német nemzet élő lelkiis­mereteként is emlegetett nagy író, Günter Grass tagja volt az SS-nek. Ezt nyolcvanévesen most ő maga ismerte el - mégpedig a Frank­furter Allgemeine Zeitung című lapnak adott interjúban, amelynek apropóul az szolgált, hogy egy hónapon belül megjelenik Grass önéletrajzi regénye. Abban részle­tesen is kifejti, amiről mindezidáig hallgatott, de - mint ebben a friss interjúban megvallja - egy napon ki kellett, hogy jöjjön belőle. A lényeg, hogy Günter Grass tizenhét évesen önként jelentkezett a hitleri rendszer elnyomó gépezetének legradikálisabb, ártatlanok tízez­reinek vérét ontó elitcsapatába, a Waffen SS-be. Mint ahogy ugyan­csak jelentkezett a német haditengerészetnél, hogy tengeralattjárón szolgáljon és harcoljon a brit-amerikai-szovjet szövetségesek ellen. Életének ez utóbbi körülménye egyébként nem számit újdonságnak, az önkéntesén felvállalt csatlakozás az SS-hez azonban igen. Utólagosan naivitásával és akkori meggyőződésével indokolja a nagy író ifjúkorá­ban hozott döntését. A Frankfurter Allgemeinének adott interjújának másik egészen figyelemreméltó része, amikor elmondja, hogy a fogolytáborban barátságot kötött egy vele egykorú Joseph nevű, később pappá vált ifjúval. Grass minden szava arra utal, hogy e fiú nem volt más, mint Joseph Ratzinger, a jelenlegi XVI. Benedek pápa. Ezt azonban konkré­tan nem mondja ki. A Vatikán természetesen még nem nyilatkozott Günter Grass hallatlan visszhangot kiváltott friss interjújáról, és egyál­talán nem biztos, hogy valaha is fog. Sikeres Oliver Stone szeptem­ber 11-ről készült új filmje New Yorkban megtartották a premierjét Oliver Stone -új film­jének, amely a szeptember 11-i terrortámadások témáját dolgozza fel. A fim címe: Világkereske­delmi Központ. Ezúttal még a Stone filmjeivel általában nagyon kritikus elemzők és nézők is szinte extatikusan üdvözölték a filmet, mégpedig visszafogottságáért és patriotizmusáért. A film két rendőr igaz történetét beszéli el, akik önkéntesként mentek be az összedőlő tornyokba, hogy meg­próbálják menteni az áldozatokat, és bent ragadtak az összedőlt tornyokban. De túlélték. A filmesek mindmostanáig kerülték, hogy szeptember 11- ről készítsenek filmeket; sőt, a Pókember című filmből digi­tálisan még törölték is az iker­tornyokat. Áprilisban aztán a United 93 című film megtörte a jeget. Ez a mozi arról szólt, hogy a United Airlines 93-as számú járatán hogyan lázadtak fel az utasok, hogyan próbálták megál­lítani a géprablókat. Stone filmje a második, amely a tragédiával ANDREA VOLORE INGATLAN es vetele bárhol. TANÁCSADÓ ÉS ELADÓ Real Estate Cunsultant, Realtor Associate 818 Probate, Foreclosure, Estate Olcsó árak, nagy haszon Hívjon bármilyen kérdéssel. Örömmel segítek. cotouieu. BANKGRu REKO&íTIáL BROKERAGE 888-4663 20750 Ventura, Bivd suite 150, Woodland Hills CA 91364 www.TopReaIEstateService.com Szent István király Ezer évvel ezelőtt Pogány volt az élet, A magyarok szerteszét Csak törzsekben éltek. Majd az erős, bátor Vajk lett A magyar nép vezére, Kinek Gizella bajor hercegnő Volt a felesége. Vajk által a szétszórt törzsek Magyar nemzetté lettek, ' És Vajkkal nyugati mintára Mindent újjá tettek. Törvény védte a szegényeket, Árvákat és özvegyeket. A földművelést is átszervezte, A pogány szokásokat beszüntette. Vajk nevét a Bibliából Istvánra cserélte. A pogány hitből is áttért A kereszténységre. Szilveszter pápa néki A koronát adta, És jóságáért Istvánt Királlyá avatta. A halála után István Szentté lett avatva. Augusztus húszadikán van Szent István király napja. foglalkozik. „Ez az egyik leginkább Amerika-barát, családbarát, zászlót lengető, Isten áldd meg Amerikát! film, amelyet valaha is láthattunk” - írta róla az egyik neves konzervatív újságíró. A film első hetének jegybevételéből 10 százalékot négy, különböző non-profit szervezetnek ajánl fel a filmet gyártó Paramount Pic­tures. Thália Stúdió - a Los Angelesi Magyar Színkör bemutatója 2006. október 7-én délután 5 órai kezdettel, a MADRID THEATRE-ben, Cím: 21622 Sherman Way, Canoga Park, Box Office: 818-347-9938 A SZENT LÁNG Tavasz Októberben -1956 - Díszelőadás Verses, zenés történelmi színpadi játék az 1956-os Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulójára Közreműködnek: Antalffy Attila, Bognár Amy, Érseki Emőke, Fetes Gabi, Finta Ilona, Fizli Lali, Hrotkó Csaba, Nt. Jakabffy Zsolt, Kass Pál, Matte Éva, Maxim András, Pánczél Iván, Péter Dénes, Tóth Kinga, Varga Árpád, Varga Zoltán J. ÓSS ENIKŐ TARJÁN GYÖRGYI “ TÉCSY SÁNDOR m.v. KÁRPÁTOK MAGYAR NÉPTÁNC EGYÜTTES _ / Az ünnepi műsort összeállította Varga Tibor és Oss Enikő Színpadmester: Szoboszlai Sándor Díszlet: iij. Varsányi Csaba, Betty és Balog Irén Szemethy Mária és Szemethy Péter Rendező: ÓSS ENIKŐ In Memóriám VARGA TIBOR Védnökség: $ 400.00. - 4 darab jegy Gyémántpártolás: $300.00 - 2 vagy 3 jegy, igény szerint. Aranypártolás: $ 200.00 - 2 darab jegy Ezüstpártolás: $ ÍOO.OO - l darab jegy Bronzpártolás: jegy nélkül, DVD felvétellel: $80.00 Színházpártolás: $ 50.00 /jegy nélkül/. Jegyárak: $40.00, $30.00, utolsó két sor $25, erkélyre $30.00. Cím: Thália Stúdió - Óss Enikő 3900 E. Thousand Oaks Blvd., Thousand Oaks, CA 91361 Telefonrendelés: (805) 495-7285 MasterCard, Visa (www.thaliastudio.com ) Előadás után hagyományos bankettvacsora a San Fernando Völgyi Magyar Református Templom Bethlen Termében. ____________Helyfoglalás: (818) 344-1885____________^ jJ le Legyen a hit mindig velem Élem egyszerű életem hazámtól távol, idegenben vidám lelkem épségében, mert magyar lévén erősnek születtem és az erőm nem hagy el a világ végén sem Örül szívem, hogy élhet ma ki tudja mit hoz a holnap oly sok hazátlan búcsút vesz. Uram, szereteted ne lankadjon el, legyen a hit mindég velem add hogy ezt örökké érezzem öregedő, magyar szívemben. Kaprinyákné Bodnár Szerénke Phoenix, Arizona , ^ Tibor Fabian 4^ dn Chicago rb V v Augusztus 18,200( >

Next

/
Oldalképek
Tartalom