Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)

2005-11-11 / 44. szám

Földes Tamás: Nosztalgiáim (II.) Olvasom, hogy a Magyar Televízió Szabadság téri épületét- a hajdani Tőzsdepalotát- egy külföldi befektető már meg is vásárolta (vagy az üzletkötésről csupán az utolsó aláírás hiányzik). Mint múltkor hírül adtam: luxus-szállodát, luxus-butikokat, luxus-lakásokat, meg ki-tudja-miféle-luxus-micso­­dákat alakítanak ki a stúdiókból és a szerkesztőségi szobákból. Ám e befektető nagyvonalú: a tévéseknek nem kell azonnal költözniük, az új tulajdonos csak valamikor 2007-ben szándékozik birtokba venni az Alpár Ignác tervezte, kereken százéves épüle­tet. Az „állami” tévéseknek van még két-három esztendejük tehát, hogy új székházat építtessenek... és addig is tovább készíthes­sék gyengécske műsoraikat. (Magyarországon a kereskedelmi televíziók bulvár-jellegű adásaik­kal lekörözik a „közszolgálati adót”, amelyet legjobb szakem­berei is otthagytak... vagy éppen­séggel az egymást váltó vezetők tették lapát-ra őket. A nézettségi statisztikák szerint a két állami adó - az Ml és az M2 - iránt az előfizetőknek csupán 17 száza­léka érdeklődik; mostanában legnézettebb műsoruk a lottósor­solás...) A tévé meg én nehezen es­tünk szerelembe egymás iránt (szerelemről nem is volt szó - legfeljebb kacérkodásról). A távolbalátó készüléket mindaddig nem engedtem be az otthonomba, amíg 1971-ben feleségem Viki lányommal várandós nem lett. A hőskortól kezdve, másfél évtizeden át csak klubokban, baráti körben néztem tévét (akkortájt még volt magyar futball, s társaságban jobban lehetett szurkolni). Mint újságírót se vonzott az intézmény: néhány nagyképű riporter - akik fennhangon kinyilatkoztatták, hogy az írott sajtónak, sőt a rádiónak is befellegzett - inkább taszított, mint kedvet teremtett, hogy közéjük álljak. Ám a szük­ség törvényt bont; állástalan vol­tam, s 1964 elején a TV Híradótól megkerestek: alkalmaznának, méghozzá a külpolitikai rovathoz, ha kölcsönösen megkedveljük egymást. Matúz Józsefné volt a főszerkesztő, Kukk György a rovatvezető. Gyurival egyez­tem meg, hogy negyedéven át, napról napra bemegyek a stúdióba híreket szerkeszteni. (Arról nem volt szó, hogy én leszek a párizsi, vagy londoni tudósítójuk - közle­génynek vettek volna fél.) Szeretek írni. Szeretem a mondatok zamatát ízlelgetni, kedvelem a színes fordulato­kat. Ám a TV Híradónál más erényekre volt szükség: 15-20 másodperc alatt beolvasható, tőmondatokra. Minden jelző mellőzendő, lényeg a látvány; az elhangzó szöveg másodlagos. A külföldi hírügynökségek öm­lesztve küldték a képi anyagot, amelyből - a teljességhez tartozik: kedvemrevalóan csinos filmvágó­lányok segítségével - egy-egy tudósításból legfeljebb félper­ces anyagot kellett összeállítani és a szöveget ahhoz igazítani. Az adás előtt egy-másfél órával nekem (illetve rabszolgatár­saimnak) kellett e tőmondatokat Matúzné fülehallatára a kép alá olvasni - persze az esti adás­ban már behízelgő hangú be­mondók olvasták be a híreket. A főszerkesztőnő hol azért taposott a lelkembe, mert a szöveg hosszú, hol meg mert rövid. Minden volt ez, csak újságírói munka nem - néhány röpke hét elég volt ahhoz, hogy lelkesedésemet lohassza. Két veszélyes kudarcom is akadt. Égy madridi béketüntetést akartam beemelni a műsorba, a felvonulók táblákat tartottak a magasba. Azt a spanyol nyelvű fel­iratot csak-csak kikövetkeztettem, hogy „LE AZ AMERIKAI ATOMBOMBÁVAL”, de az egyik hátrább tüntető' transz­parensére ügyet se vetettem. Matúzné kivont karddal foga­dott: „Nem tud olvasni?... Nem látja, ott mi van?!”... Látni ép­pen láttam, csak nem értettem. A lelkes békeharcos tábláján az szerepelt, hogy „LE A SZOVJET ATOMBOMBÁVAL”. Lám-lám, pedig Tabi László már akkor megírta vígjátékát, miszerint „Spanyolul tudni kell”... Nem hiszem, hogy hajdan, a tőzsdeként működő épületben volt akkora riadalom egy-egy részvény es­ésekor, mint amekkorát a félper­ces hír képi látványa okozott a készülő adás szerkesztőinek. Másik majdnem-kudarcom: akkoriban lángolt fel Cipruson a ki-tudja-hányadik török­görög csetepaté. Délután öt óra tájt elégedetten dőltem hátra hírszerkesztői székemen, s továb­bítottam a távirati irodától kapott hírt: tűzszünet Cipruson. Ügy éreztem, megérdemlem, hogy végre-valahára ebédeljek is. Az ebédlőben a „konkurencia” - a rádió - szólt. „Most érkezett ciprusi hírünk a szigetországban néhány perce kiújult harcokról”. Táplálkozást félbehagyva robog­tam a vágószobába, hogy a békés képek helyett harci cselekményt kaparjak elő a „ciprusi archí­vumból” és új szöveget írjak. E gyorsaságomért meg is kaptam a dicsé-retet a főszerkesztő-as­szonytól: „Normális ember slussz előtt nem megy az étkezdébe. Tessék délben ebédelni!”... Mit cifráztam: ahogy letelt a negyedév, megbeszéltem Kukk Gyurival, hogy a híradózás nem az én világom. A nyom­tatott sajtót jobban szeretem. Férfias kézrázással búcsúztunk egymástól - nem marasztalt. Az élet később mégis úgy hozta, hogy meg-megjelentem a tévé képernyőjén: egy-egy sajtó­tájékoztatón előszeretettel fil­meztek a kaján operatőr-haverok, amint nagy igyekezettel jegyze­telem az ott elhangzottakat. Más alkalommal a Vidám Színpad műsorát közvetítette a televízió, s így otthonomban láthattam viszont valamelyik jelenetemet, hallhattam sanzonomat. (A TV ezért csak a színháznak fizetett... nekem a dicsőség maradt.) ...A közhelyek közé tar­tozik: kicsi a világ. Bősenbacher Ferenccel, városunk népszerű főkonzuljával, jobbára kol­léga úrnak szólítjuk egymást. No nem, én nem dolgoztam a Külügyminisztériumban, e jeles diplomata viszont három esztendővel később ugyanarra a munkára vállalkozott, amire jómagam - és ő is a Matúzné-Kukk György kettőshöz szegődött... szintúgy hónapokig csupán. Tapintatból nem fag­gatom, hogy mi vezérelte el on­nan számára vonzóbb vizekre. A Magyar Televízió - ifjú éveim csetlés-botlásának rövid színtere - is költözik tehát. S miu­tán Kaliforniában nem gyűjtöttem össze annyi dollárt, hogy a maj­dani luxus-házban luxus-lakást vegyek (vagy akárcsak az ottani, ötcsillagos szállodában töltsék néhány éjszakát), gyanítom, hogy e Szabadság-téri épülettől is vég­képp elbúcsúzhatok. Ha a tévé kapcsán már utal­tam a Vidám Színpadra, néhány szó a „színházaimról” is. Első, zenés vígjátékomat a Kálvária téri Kulich Gyula Szabadtéri Színpadon adták elő. Hogy siker volt-e, vagy bukás, arról számot adni nem én vagyok hivatott (jó barát írt rólam rossz kritikát... node ez természetes!), tény viszont: a színpadot nem sokkal később lebontották. E játékszín helyén játszótér van jelenleg. Játékszín néven viszont több prózai színház működik a Kamara Varieté (az egykor Nagy Endre és Salamon Béla igazgatta, messzeföldön híres Terézkörúti Színpad) épületében, ahol Vadnay László tréfáiban Hacsek és Sajó úr kacagtatta a hálás nézőket évtizedeken át, majd a 60-as évek elején az én kupléimat fogadta leereszkedő keggyel az akkori színidirektor. E színházat nem­csak átkeresztelték és „átprofiloz­­ták”, hanem át is építették: ahol korábban a színpad volt, ott most a bejárat van, a nézőteret 180 fokos szögben megfordították, az öltözők pedig... No és a Nagymező utcai Irodalmi Színpad, ahol egy fiataloknak szánt műsorhoz eszkábáltam konferansz-szö­­veget meg néhány jelenetet? Ma ott is drámákat játszanak, igaz, a mostani Radnóti Színház társulata rendkívül színvonalas előadásaival tűnik ki a szürkeségből. De a Vidám Színpad sem az, ami volt: a Bodrogi Gyulát felváltó vezetés száműzte a kabarét meg a zenés bohózatokat; Shakespeare vígjá­tékait, Beumarchais darabját, Barta Lajos drámáját adják elő. (Hol láthatók zenés darabok? Például a Vígszínházban: „Egy csók és már semmi”; a Magyar Színházban: „Bob herceg”, „Orfeusz az alvilágban”, „My Fair Lady”, „István, a király”; a Madách Színház eleve musicaleket játszik: „Macskák”, „Az opera­ház fantomja”... A Vidám régi társulatának tagja, Zana József nyilatkozta: „A Vidám Színpad ma drámákat játszik - és ez maga a dráma! ”)... Akkor talán a Thália Színház, ugyancsak a Nagymező utcában, ahol a „Nyomozás a Tháliában” című, Kellér Dezső fémjelezte kabaréműsornak le­hettem igencsak megtisztelt, ifjú szerzője. Nos, a Thália Színház létezik ugyan - de csak az épület. A társulatot, hovatovább egy évtizede, szélnek eresztet­ték, s ott (az egykorvolt Radius moziban, a hajdani Jardin d’Hiver - Télikert mulatóban) vendégtár­sulatok lépnek fel. Időnként még operaelőadásokat is tartanak. Elidőznék még a Nagymező utcában. Hogy mi maradt (és miért) a Thália neonfelirata fölött egykor viruló bohémtanyából, ifjú csínytevéseim feledhetetlen színteréből, arról legközelebb nosztalgiázok... A Énekes Beáta: Értelmetlen halál Martos Norbinak Eszméletlen a világ! Értelmetlen halál! Miért kellett halnia, Az életét dobnia? Emberek jó szívvel A családnak segítsetek! Érteni, megérteni, ami történt, Feldolgoznia akár lassanként. Fájdalom bennük dobog, Mély szenvedély uralkodik most! Gyermekvesztés! Észbontó kegyetlenség! Sötét fájdalom-káoszban Lényüket uralmad alá vontad! Nincs út, mi kivezet innen! Fekete... a fekete borít mindent! Elmondhatatlan e bánat, Ész fel nem érheti azt! Ki éli, a poklot járja, Nyugvás-fonal nem várja. Csak a kimondatlan mossa a falakat, Könnyek áztatják a kínlódó arcokat. Értelmetlen, értelmetlen halál, Miért oda találtál? Bánattól gyenge család, Nyugalmat hol talál? Értelem nélkül vettél el Egy fiatal, reményteli életet! És a kérdés visszhangzik: Miért pont itt? Miért pont így? Halál, értelmetlen voltál! Végtelenül értelmetlen voltál! • MEGJELENT!!! Magyarországon nagy siker volt! ÉNEKES BEÁTA: A vágyak balladája „A lélek csak akkor teljesedhet ki, ha önmagát keresi, ha szeretni és adni képes, önzetlenül, abban a tudatban, hogy nem vár viszonzást. ” Énekes Beáta Magyarországon élő fiatal, mohácsi születésű író- és költőnő odahaza már elismert versíró. Az Acordia Kiadónál nemrég megjelent kötetében jellegzetes, mindennapi konfliktus-helyzeteket énekel meg - szó szerint énekel, mert a kötetbe foglalt versek dalszö­vegek, és ekként is olvasandók. Az írónő most szeretné eljuttatni gondolatait a világ minden részében élő magyarokhoz. A külföldön élő magyarok Magyarországon élő szeretteiknek is tudnának a verseskötetből ajándékozni. * A kötet ára postaköltséggel: $15.­­Magyarországon belüli szállítással az ár $13.­­A megrendeléseket pénzesutalvánnyal (Cashier’s Check) együtt a következő címre kérjük küldeni: Énekes Beáta 7700 Mohács, Tömöri utca 8., Hungary Tel/Fax/Üzenetrögzítő az USÁ-ból: 011-36-30 426-5915 Aggódás Ismét pergett a naptár lapja, a huszonegyedik századhoz érkezett. Hogy mit hoz a jövő a világra, aggódjanak a népek, nemzetek. Lesz e béke, vagy háború, hol atom, baktérium bomba hull. Ahol a fertőzött termés, vizek az élet szerte szét kihull. Lesz e munkánk, pénzünk az orvosra, vagy kibérelni egy kis szobát. Avagy a nyomor nőni fog, mely szít haragot, lázadást. Lesz e erkölcs a nemzetekben, hol a sok rablás, gyilkosság leáll. Mert kik nem élnek a szent írás szerint, azokra vár az örök halál. Lesz e elég eső a földeken, lesz e bőséges aratás. Avagy éhínség puszit majd, és lesz ott sok gyászolás. Bízzál a szent írásban, és kövesd a Jézusi tanítást. Mert ő a legjobb út a sikerhez, és hogy megoldja nálad az aggódást. Tibor Fabian Chicago www.BuiapestTravel.us 7260 Sunset Blvd. #206, Hollywood, CA 90046 (323) 876-9975 1 800 928-3273 KEDVEZMÉNYES REPÜLŐ ÁRAK - EUROPEAN RIVER CRUISES Hawaii * Mexico * Tahiti * Australia * Europe * Caribbean Szigetek Creative Tours & Crouises * E-Mail: beabudapesttravel@yahoo.com Budapest Spa Packages For other Specials check: www.BudapestTravel.us 11, 2005

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom