Amerikai Magyar Hírlap, 2004 (16. évfolyam, 5-50. szám)
2004-09-24 / 37. szám
A TEMETETLEN HALOTT - Nagy Imre naplója Az első hiteles nagyjátékfilm Nagy Imréről Mészáros Márta, Kossuthdíjas filmrendező Nagy Imre életútját bemutató filmet készített „A temetetlen halott - Nagy Imre naplója” címmel, melyet hamarosan bemutatnak Los Angelesben. Különös lesz a film, mert a felvett jeleneteket archív anyagok fogják kiegészíteni vagy éppen ellenpontozni: a film szövetét Nagy Imre hiteles szövegei (önéletrajza, elemzései, felszólalásai, cikkei, levelei, a bíróság előtt tett vallomása) adják, valamint korabeli filmek, híradóanyagok, fotók, melyek segítenek felidézni az életutat. Hatalmas munka volt az adatgyűjtés, ugyanakkor nagyon fontosak azok a jelenetek, melyeket színészek játszanak meg, hiszen ők teszik átélhetővé a történetet. A film stílusa realisztikus, egyszerű, puritán. A börtönjelenetek, a kihallgatás és a per barna, fekete-fehér hatású; színes, amikor kilátunk a külvilágba. A film egy másik rétege a Nagy Imre gyerek- és fiatalkorát idéző képek: a régi, nosztalgikus emlékek ábrázolása álomszerű, szinte valószerűtlen, a múlt színes és gyönyörű. A színészi játék nagyon erős, mert a film érzelmileg akar hatni a nézőre, hiszen az anyag nagyon megrázó. Az alkotók szándékosan nyújtják meg a történetet az 1989-és nagy temetésig, így kerül a történetbe Zsóka, Nagy Imre lánya. Ő képviseli ’56 eleven emlékét egy országban, amelyik közel negyven évig amnéziába esett, elfelejtette az ’56-os forradalmat és mártírjait. „Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom - az ’56-os, magyarországi - jelképe, miniszterelnöke lett, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. Pedig az életút, a személyiség ismeretében mindez nem olyan meglepő. Nagy Imre saját élettapasztalatiból, a vidék paraszti nyomorának ismeretéből, majd az orosz hadifogság, Lenin forradalma hatására lett meggyőződéses kommunista. De mindig különbözött a fanatikus, hivatásos forradalmárok ismert típusától, internacionalista meggyőződése sem ingatta meg hazafiságát, a magyar föld, a magyar emberek szeretetét. Az általa választott mártírsors a legmélyebb meggyőződéséből, emberi tisztességéből fakadt. Amikor 1956. november 4-én az orosz csapatok körülzárták Budapestet, Nagy Imre és kormányának több tagja élt a Jugoszlávia kínálta menedékjoggal, így kerültek a budapesti jugoszláv követségre. A háttérben már megköttetett a Hruscsov-Kádár- Tito alku. A film ezzel a végzetes döntéssel kezdődik. Nagy Imre lánya, Zsóka monológja indítja a filmet, az ő személyes visszaemlékezései viszik előre a történetet. Az új, oroszok által irányított bábkormány vezetője, Kádár János felajánlja a szabadulást, amennyiben Nagy lemond a miniszterelnökségről, megtagadja a forradalmat. Nagy Imre erre nem hajlandó. Ezután szabad elvonulást ígérve kicsalják őket a követségről, majd példátlan módon elrabolják Nagy Imrét, családját és munkatársait, és Romániába szállítják őket. A romániai száműzetésben Nagy teljes izolációban él, nem tud semmit a külvilágról, és róla sem tud a világ. Társa a száműzetésben a felesége. Ekkor kezdi meg önéletrajzi írását, visszatér gyermek- és ifjúkora emlékeihez, számot vet azzal, hogyan lett az, akivé lett. Idős és szívbeteg már, de álláspontját semmilyen nyomás nem ingatja meg. Amikor Kádár megszilárdítja a hatalmát Magyarországon, elérkezik a leszámolás pillanata. Nagy Imrét hazaviszik Magyarországra, magánzárkába zárják, ahol 14 hónapot sínylődik embertelen körülmények között. Folyamatosan kihallgatják, gyűjtik az adatokat annak a képtelen vádnak az alátámasztásához, hogy hazaárulást követett el. Nagy Imre a kihallgatás és a tárgyalás során is végig következetesen képviseli elvi és politikai álláspontját, kegyelmet nem kér, abban bízik, hogy majd az utókor igazságot szolgáltat neki. A filmben a korabeli kihallgatási jegyzőkönyvek anyagát felhasználva mutatjuk be azt a macska-egér harcot, amit a kihallgatok, operatív tisztek vívtak Nagy Imrével, hogy megtörjék, és azt a hatalmas erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a már idős, beteg férfi küzdött. Nagy Erzsébet több mint harminc évig nem tudhatta, hova temették el édesapját. Nagy Imre holttestét először a börtönudvaron ásták el, majd sorstársaival együtt a hírhedt 301-es parcella lett jeltelen nyughelye az Újköztemetőben. A népe nem gyászolta, emlékét elfojtotta a közös bűntudat. 1988-ban Párizsban jelképesen újratemették, sírjánál magyar ellenzékiek és európai politikus álltak, majd 1989-ben, a rendszerváltáskor, háromszázezer ember állt ravatalánál a budapesti Hősök terén. Újratemetése a szabad, demokratikus Magyarország megszületésének a pillanata. A film utolsó része erről a négy temetésről szól. A történelem fintora, hogy míg neve ismert és tisztelt az egész világon, hazájában ma is vitatott a szerepe: megítélése, utóélete gyakran esik áldozatul méltatlan napi, kisszerű politikai csatáknak. A film arra tesz kísérletet, hogy egy új nézőpontból világítsa meg a mártír miniszterelnök, Nagy Imre sorsát. A Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre azt hangsúlyozta, hogy Magyarország még nem nézett szembe legsúlyosabb traumáival, a holokauszttal sem, és a kommunizmussal sem. Ebben bizonyára szerepet játszik a hosszúra nyúló Kádár-rendszer mindent szőnyeg alá söprő politikája, de a tisztázás mára elke-rülhetetlen, a szembenézésnek eljött az ideje. Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináljam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a „Napló” filmsorozat második részében (Napló szerelmeimnek), emlékszem az eufórikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla” - vallja Mészáros Márta. L.A. WORLD PREMIER 2004. október 15-én, pénteken este 7:00 órakor % a Laemmle’s Theater-ben Director, Actor, Producer személyes részvételével, majd október 16-án, szombaton este 7 órakor a CSÁRDÁSBAN találkozás a rendezővel és a színészekkel. Belépődíj: $30.-, amelyben benne foglaltatik a buffet vacsora és 1 jegy a moziba.___________________ September 24,2004 Ez a közlemény az Amerikai Magyar Hírlap ajándéka AMERIKAI Magyar Hírlap A TEMETETLEN HALOTT - Nagy Imre naplója (filmszinopszis) Nagy Imre élettörténete a XX. századi magyar történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom jelképe, miniszterelnöke lett, aki felmondta a Varsói Szerződés-t, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történte vele. Pedig az életút, a személyiség ismeretében mindez nem olyan meglepő. Nagy Imre saját élettapasztalatiból, a vidék paraszti nyomorának ismeretéből, a maga körül látott szélsőséges ellentmondásokat látva lett baloldali, majd az orosz hadifogság, Lenin forradalma és a polgárháború élményeinek hatására meggyőződéses kommunista. De mindig különbözött a fanatikus, hivatásos forradalmárok ismert típusától, internacionalista meggyőződése sem ingatta meg hazafiságát, a magyar föld, a magyar emberek szeretetét. Alakja éppen azért olyan megrendítő, mert sokkal inkább volt békét és nyugalmat kedvelő agrárpolitikus, egyetemi tanár vagy derűs apa és nagyapa, mint barikádon harcoló forradalmár. Az általa választott mártírsors a legmélyebb meggyőződéséből, emberi tisztességéből fakadt, a népével való legmagasabbrendű azonosulásból. Magatartása, viselkedése mindig más volt, mint az úgynevezett „pártfunkcionáriusoké”. A „Párt embere” mindig egy stílus volt - nem csak Magyarországon, az egész kommunista blokkban. Ehhez a magatartáshoz hozzátartozott az emberek helyett az eszmék szolgálata, a demonstrált puritánság, aszketizmus, a szürke-barna öltönyök, a külön pártnyelv, amin beszéltek. Nagy Imre mindig más volt. Értelmiségi, és a kor viszonyai között polgári életet élt, szerette a szép környezetet, a természetet, a kényelmet, a művészetet és imádta a családját. Kalapot viselt, sétabot vagy esernyő gyakran volt nála, másképp mozgott, másképp járt és másképp fogalmazott, sokat mosolygott, szeretett emberek között lenni - így a puszta létével is sok ellenséget szerzett a pártelitben. 60 évesen lett egy forradalom főhőse, mártírja, egy nemzeti és egy családi tragédia központi alakja. Amikor 1956. november 4-én az orosz csapatok körülzárták Budapestet, Nagy Imre és kormányának több tagja élt a Jugoszlávia kínálta menedékjoggal, és bemenekültek a budapesti jugoszláv követségre. A háttérben már megköttetett a Hruscsov-Kádár-Tito alku. A film ezzel a végzetes döntéssel kezdődik. Nagy Imre lánya, Zsóka monológja indítja a filmet, az ő személyes visszaemlékezései - egy mában játszódó keretjáték - viszik előre a történetet. Ekkor még együtt van Nagy Imre a családjával: feleségével, lányával, vejével és két unokájával. Az új, oroszok által irányított bábkormány vezetője, Kádár János felajánlja a szabadulást, amennyiben Nagy ellenforradalomnak minősíti a forradalmat és lemond a miniszterelnökségről és támogatja a Kádár kormányt. Nagy Imre erre nem hajlandó. Ezután szabad elvonulást ígérve kicsalják őket a követségről, majd példátlan módon elrabolják Nagy Imrét, családját és munkatársait, Romániába szállítják őket. Nagy Imrét elszakítják a csoporttól, családjától. Zsóka, a lánya, ekkor, a magyar katonai repülőtéren látja utoljára az apját. A romániai száműzetésben Nagy teljes izolációban él, nem tud semmit a külvilágról, és róla sem tud a világ. Társa a száműzetésben a felesége. Ekkor kezdi meg önéletrajzi írását, szinte menekül gyermek - és ifjúkora emlékeihez, számot vet azzal, hogyan lett az, akivé lett. Amikor Kádár megszilárdítja a hatalmát Magyarországon, elérkezik a leszámolás pillanata. Nagy Imrét hazaviszik Magyarországa, magánzárkába zárják, ahol 14 hónapot sínylődik embertelen körülmények között. Idős és szívbeteg már, de álláspontját semmilyen nyomás nem ingatja meg. Folyamatosan kihallgatják, gyűjtik az adatokat annak a képtelen vádnak az alátámasztásához, hogy bűnöző, aki hazaárulást követett el. A kihallgatás és a tárgyalás során megrázó az a küzdelem, amellyel igyekszik megőrizni politikusi minőségét, cáfolni a szövevényes vádakat. Emberi tartás és rendkívüli szellemi teljesítmény jellemzi. A filmben a korabeli kihallgatási jegyzőkönyvek anyagát felhasználva mutatjuk be azt a macska-egér harcot, amit a kihallgatok, operatív tisztek vívtak Nagy Imrével, hogy megtörjék és azt a hatalmas erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a már idős, beteg férfi küzdött, következetesen haladva a maga választotta úton. Az ítélet után kegyelmet nem kért, abban bízott, hogy majd az utókor igazságot szolgáltat neki. A családja csak a kivégzés után térhet vissza Magyarországra. Nagy Erzsébet és az édesanyja szinte teljes számkivetettségben, magányosan, megbélyegzetten élnek, sorsukat emelt fejjel viselik. Nagy Erzsébet helyzete kilátástalan, apját kivégezték, férje, a Nagy Imre-per egyik vádlottja börtönben van, vagyonukat elkobozták. Nagy Erzsébet munkahelyére nem mehetett be, így próbálták izolálni, csak otthon dolgozhatott. Az emberek egy-két kivételtől eltekintve kerülték, rendőri megfigyelés alatt állt. De sosem tett le arról, hogy apja emlékét, történelmi szerepét tisztázza. Az ő története voltaképpen a magyar történelem kevés „happy end”-jeinek egyike. Évtizedek reménytelensége után szívós harccal elérte - persze, ebben a magyar emigráció és később a demokratikus ellenzék is segítette - hogy apja bekerülhetett a nemzeti Pantheonba. Nagy Erzsébet több mint harminc évig nem tudhatta, hova temették el édesapját. Nagy Imre utóélete ilyen értelemben iszonyatos, először a börtönudvaron ásták el, arccal lefelé az egyszerű koporsóban, majd sorstársaival együtt a hírhedt 301-es parcella lett jeltelen nyughelye az Újköztemetőben. A népe nem gyászolta, emlékét elfojtotta a közös bűntudat. Rémtörténetbe illő fordulatokban bővelkedik az a történet, amíg tudományos munkával megtalálták a csontokat, és Nagy Erzsébet azonosíthatta édesapja földi maradványait. 1988-ban Párizsban jelképesen újratemették, sírjánál magyar értelmiségiek és európai politikus álltak, majd 1989-ben, a rendszerváltáskor háromszázezer ember állt ravatalánál a budapesti Hősök terén, hogy azután örök nyugalomra helyezzék a 301-es parcellában. Újratemetése a szabad, demokratikus Magyarország megszületésének a pillanata. A film utolsó része erről a négy temetésről szól. A napjainkban játszódó keretjátékból kiderül, hogy Nagy Imre utóélete továbbra is ellentmondásos, személye és ’56 gyakran napi politikai küzdelmek, silány provokációk martaléka.
