Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)
2003-03-14 / 11. szám
FÖLDES TAMÁS HOLL HELENA FELLÉPTÉRŐL Jelena-jelenés a Csárdásban FOTÓK: Jancsó Zsuzsa Kedvelem Jelenát. Kedvelem ezt a Moszkva mellett született, magyarrá lett, Kanadában élő fiatalasszonyt, aki az elmúlt tíz évben Európa-szerte Helena néven vált ismerné. Helena és nem Heléna (jóllehet, e feltűnő megjelenésű, gyönyörű hangú hölgy akár Offenbach „Szép Heléná”-ját is elénekelhetné a világ megannyi zenés színházában). Jelena a moszkvai konzervatóriumban és a Lunacsarszkij színiiskolában képezte magát operaénekessé, drámai szopránná; 21 esztendős volt gyár állampolgárságot, gyakran szerepelt olasz, francia, osztrák, holland és svájci operaszínpadokon, hangversenytermekben; Németországban az „Aida” címszerepében is megtapsolták. Személyesen 2002 januárjában ismerhettem meg (akkor már Torontóban élt), mikoris ő volt Glatz Attila „Salute to Vienna” rendezvényének énekes sztárja a cerritosi Performing Arts Centerben. Osztatlan sikert aratott. Az ott látottak-hallottak késztették arra Jancsó Gyulát, hogy felkérje egy későbbi fellépésre a Csárdás Étteremben. E hangversenyre (amelyen Cser László zongorázott és Kabók Lajos bőgözött) március 8-án került sor a zsúfolásig megtelt hollywoodi vendéglőben. Nos, Helena Holl ez alkalommal is meghódította a közönséget (pénteken már „elősikere” is volt; miközben Cser Lacival próbált a Csárdásban, egy ott ülő vendég megkérdezte, vehetne-e tőle kazettát). Kétszer félórás műsorában Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Robert Stolz operettáriáit énekelte három nyelven is: magyarul, oroszul és németül. Elhangzott a többi között Sylvia belépője a „Csárdáskirálynő”ből, a „Víg özvegy” Vilja dala, a Messze a nagyerdő. Műsorába időnként a közönség férfitagjait is bevonta: hangja mikrofon nélkül is betöltötte a helyiséget. Fellépése után sokan szorongatták a kezét, gratuláltak a produkcióhoz és hangoztatták: visszavárják. Visszavárjuk! •k E Csárdás-estnek volt egy „második felvonása” is. Barátai, a Los Angeles-i „tháliások”, rögtönzött műsorral köszöntötték Cser Lászlót, aki március 8-án ünnepelte születésnapját. Varga Tibor, Maxim András zongrakíséretében prózában-dalban szólt (folytatás a 7. oldalon) csupán, amikor a világhírű Bolsoj Operaházban Tatjánát személyesítette meg Csajkovszkij „Anyegin”-jében. A későbbiekben, ugyancsak Moszkvában Santuzzát énekelte Mascagni „Parasztbecsület”-ében és Neddát Leoncavallo „Bajazzók”jában, de már ott fellépett operettben - méghozzá magyar operettben! - is: Kálmán Imre „Cirkuszhercegnő”-jének Fedóráját alakította. Ma vezető művésze lehetne a Bolsojnak, ha nem szól közbe a szerelem. Ám ő a színpadi siker mellett a magánéleti boldogságot választotta (a kettő megfér egymás mellett!) és igent mondott a magyar dr. Holl László gépészmérnöknek. Férje kedvéért megtanult magyarul, s oly’ jól beszéli nyelvünket (megejtően bájos akcentussal ugyan), hogy néhány napja ő igazított ki magyarra fordítva egy idegen szavamat. Mióta kedvelem? Nos, először a budapesti Vigadó „Interoperett” koncertjén hallottam énekelni (1992 és 1999 között szerepelt rendszeresen Kovács József külföldön is népszerű műsorában: szilveszteri hangversenyeiket Európa jó néhány televíziós adója is közvetítette), majd az egyik videofelvételén láthattam viszont itt, Los Angelesben. Miközben Magyarországon élt (és felvette a maHelenának mikrofon sem kellett, hogy hangja betöltse a termet Cser László zongoraművész. Nem csak a születésnapjáért ünnepelték. Kabók Lajos a nagybőgővel Új utazás a Föld központjába Hetek súlyos mondanivalója után engedje meg az Olvasó, hogy kissé könnyebb témát halásszak eló. Tulajdonképpen ez is az elevenünkbe hatol, mert az emberi élet kialakulásának alapépítményével foglalkozik, de ha a kérdés izgalmasan érdekes is, nem változtat sorsunkon, jövőnkön, mint például a Közép-Keleten bontakozó háború, amelytől joggal félni is lehet. Egyes vélemények szerint a fegyverek megszólalása új világháború kezdetét is jelentheti és ami még ennél is ijesztőbb: az atomfegyverek elszabadulását, amit tulajdonképpen több oldalról is megjósoltak az új ezredév kezdeti szakaszára. No, de hagyjuk a rémítgetést és nézzünk a talpunk alá. Igen, a talpunk alá. Mert mi van ott? Természetesen föld, de ezt lehet nagybetűvel is írni, akkor pedig azonnal megnő a téma. Emberi életünket öntudatra ébredésünk első pillanatától kezdve természetesnek vettük és alapjában biztosnak. Hiszen szilárd talaj van a lábunk alatt, a Nap világosságot ad és melegít. Az átlagember még pár évszázada is ilyen könnyen elintézte alapvető környezetünket. Létünk biztos talajon áll, mitől féljünk? A tudományos megismerések egész sorozatának kellett jönnie, hogy ez a világkép gyökeresen megváltozzék. Gondold csak el, ma élő halandó: olyan hatalmas gömb felszínén élünk, amely rohan a világűrben. A "le" és "fel" viszonylagos elképzelések. Talpunkat a gravitációs erő a föld felszínéhez ragasztja és ha egy téglát kell felemelni, erő kifejtésére van szükség. Hol hát az igazság? Mi az állandó, a biztos? Körülöttünk a nagy semmi, ami ironikusan egyben a mindenség is. Mi van azokban a távoli világokban, amelyek csupán halványan pislákolnak az éjszakai égbolton? "Szilárd" talaj van a lábunk alatt. Vajon valóban szilárd-e? Akik a földgolyónak ilyen vonatkozásban kritikus pontján élnek, az évek múlásával többször is meggyőződhetnek, hogy ez a föld nem is olyan szilárd. Mi van a mélyben? Nos, nem elég, hogy egy száguldó golyó felszínén élünk, még az is kiderül, hogy izzó katlan van a talpunk alatt. Ráadásul nem is mindennapi olvasztókemencéről van szó: alig 30 mérfölddel a felszín alatt a hőmérséklet 2,000 Fahrenheit fok, ami Celsiusban 1,204 foknak felel meg. És mi van a gömb közepén? 7,200 Fahrenheit (4,000 Celsius), alig valamivel kevesebb, mint a hőfok a Nap felszínén. Tudományos feltételezés szerint a legközép szilárd, tartalma valószínűleg vas és nikkel, kisebb mennyiségben kén és szilikon. Ennek a középső magnak az átmérője 820 mérföld, a felette lévő izzó folyékony massza vastagsága eléri az 1,340 mérföldet. Nos, ha ezzel sikerült elhintenem a nyugtalanság magját, el kell árulnom, hogy nem ez volt a célom. Amikor ez a belső anyag kihűlő felsőbb rétegekbe kerül, ásvány lesz belőle. Ez a külső köpeny, amely 1,800 mérföld vastag, szilikátot tartalmazó szikla, gazdag vas- és magnézium tartalomban. Ami felette van, az már az a világ, amit ismerünk. Ez a réteg, amit nagy általánosságban földnek nevezünk, kétféle lehet: óceáni és kontinentális. A tengerek mélyén húzódó réteg 200 millió esztendőnél fiatalabb, mintegy 5 mérföld vastag és a felszínén különféle lerakodások találhatók. A kontinentális réteg 30 mérföld vastag és jóval öregebb: eléri a 3,5 milliárd évet. Számunkra ez az értékes réteg, mert ez tartalmazza azokat a maradványokat, leleteket, amelyekből meg tudjuk ismerni a múltat. Ez egyben határozott meglepetésekkel is szolgál. Angliában például pálmafák maradványait találtuk, Brazíliában gleccserek nyomát, Kansas állam síkságain pedig tenger nyomait. Dombok tetején cethalak kövületeit. Ez annyiban nem meglepetés, hogy a föld felszínének túlnyomó területe a régmúltban egyszer legalább tengerfenék volt. Ismereteink a talpunk alatt lévő föld mélységeit illetően csupán annyira terjednek, amennyire az emberek által végzett fúrások terjedtek. Az oklahomai Beckham-ben például 30,050 lábnyira hatoltak le, ami 5,69 mérföldnek felel meg. Ami a mélyebb rétegeket illeti, ez csupán intelligens találgatás. Egyáltalán miért hatolunk le a mélybe, miért érdekelnek annyira az ott tapasztalható viszonyok? A legkézenfekvőbb magyarázat: reménykedünk, hogy egyszer hasznosítani tudjuk az ott felhasználatlan, mérhetetlen energiamennyiséget. Fejlődő életünk ugyanis egyre több energiát igényel és ezen a téren már napjainkban is szükség mutatkozik. A számos és így megnevezhetetlen tudós kutatásainak felhasználását tartalmazó fenti elmefuttatás után álljon itt egy kis, de végtelenül tanulságos játék. Képzeletünkben zsugorítsuk Földünk életét 100 esztendőre. Ilyen körülmények között a legöregebb szikla a 15. évnél alakult ki. A baktériumok és az algák a 26. évnél jelentek meg. Az evolúció folyamata lassan tartott a 80. évig. A dinoszauruszok három éve terjedtek el, de egy év múlva már eltűntek. Az ember három hete jelent meg Afrikában. Az utolsó jégkorszak vége két órával ezelőtt játszódott le, az ipari forradalom pedig két perce... és alig három másodperccel ezelőtt az ember a Holdra lépett. « in Hípiap BBm
