Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)

2003-08-15 / 31. szám

Vendég szerzetes a Szent István templomban Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm 0. Praem tanszékvezető egyetemi tanárral beszélget Révész Attila. Kedves nyári vendé­get fogadhatott a Los Angeles környéki magyar közösség Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm szemé­lyében Budapestről. Keresztesy Parker apát úr, a St. Michael’s Abbey (Silverado, California) nyugalmazott apátja meghívására érkezett hozzánk egyhónapos szabadságra, pihenésre, és némi kutatásra. Anzelm atyának nem ez az első Egyesült Államok-beli útja. Másodszor van itt Kaliforniá­ban. Három éve láttam őt először. Azóta többször találkoztunk és sokat beszélgettünk. Szabadsága ellenére minden vasárnap misézett a Los Angeles-i Szent István Temp­lomban, a nyári pihenésre elutazott plébános, József atya helyett. Szívből jövő szentbeszédeivel, mosolygó kedvességével újra meg­szeretette magát a helyi hívőkkel. Találkozásaink során egy érdekes ember képe bontakozott ki előttem: egy fiatal pap, szerzetes, tanár és tudós képe, aki végtelen­nek tűnő energiával, fáradságot nem ismerő szorgalommal és Isten adta tehetségével már olyan pályát futott be, amihez csak keveseknek volt szerencséje.- Ha nézlek, akkor egy fiatal embert látok, de ha fi­gyellek, akkor egy bölcs tudóst hallok. Hány éves is vagy tulaj­donképpen?- 1972. október 31-én születtem Budapesten, tehát 31 éves leszek idén ősszel.- Hogyan kezdődött a pályád, mi indított a papi hivatás felé?- Már a gimnáziumban gondolkodtam a papi-szerze­tesi hivatásról, de végül világi hallgatóként nyertem felvételt a Pázmány Péter Katolikus Egye­tem Teológia Karára, ami akkor Hittudományi Akadémia néven működött. A teológiai tanul­mányokkal párhuzamosan latin paleográfiát és jogot hallgattam. 1996-ban diplomáztam, majd ecclesiologiára szakosodtam a Teológiai Karon, egyúttal kánon­jogot hallgattam a Kánonjogi Posztgraduális Intézetben. 1999- ben szereztem Ph.D. fokozatot, 2002-ben pedig habilitált tanára lettem a Katolikus Egyetemnek Budapesten.- Nem volt megterhelő a teológia mellett, más tudo­mányokat, beleértve paleográfiai stúdiomokat, azaz középkori írástörténetet hallgatni?- Nem, sőt nagyon meg­szerettem a régi kódexeket, egy­házi jogszabály- gyűjteményeket és ma már nemcsak tanul­mányaimhoz vizsgálom ezeket a köteteket, hanem használatuk mindennapos elfoglaltságom részévé vált. Tudományos kutató­munkám nagy részét is ez teszi ki, otthon, és bárhol, ahol engedélyt kapok kutatást végezni. Papi pályafutásod párhuzamosan haladt az egyetemi tanulmányaiddal?- 1998. augusztus 15-én komolyan megfontolva a papi­szerzetesi hivatás töretlen szerete­­tét, beléptem a Premontrei Rend Csornai Prépostságába, ahol 2002. augusztus 14-én örök foga­dalmat tettem. Ez előtt alkal­mam volt megismerkedni nem­csak az egyetemi tanulmányok alatt megismert és megszeretett Szt. Norbert személyével és a Rend múltjával, hanem a jelenleg egyik legjobban virágzó apátság, a St. Michael’s Abbey életével, ahol 1999. novemberétől 2000. júniusáig tartózkodtam. Itt ké­szítettek fel a diakónus, illetve a papszentelésre, amelynek ke­gyelmében 2000. december 17-én részesültem Csornán, Dr. Erdő Péter, akkori székesfehérvári segédpüspök által. Belépésem előtt két évig, illetve egyszerű fogadalmam után további két évig gimnáziumban tanítottam hittant és filozófiát. Budapesten az Egyetemi Katoli­kus Gimnáziumban, majd Szom­bathelyen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban.- Négy évi tanítás alatt bizonyára sok tapasztalatot szereztél mint előadó. De ugye nem csak a középiskolás korosz­tálynak tartottál órákat?- Nem. 2000. szep­temberétől mint egyetemi adjunktus a Budapesti Katolikus Egyetem kánonjogász oktatója voltam. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánon­jogi Posztgraduális Intézet tanszékvezető egyetemi tanára vagyok. Gratulálok, nem hiszem, hogy rajtad kívül, sokan büszkélkedhetnének ezzel ilyen fiatalon Magyarországon. Mivel foglalkozol, mint egyetemi tanár?- Fő kutatási területem a középkori kánonjogtörté­net és az állami egyházjog. Ezen belül leginkább kedvelt témám Luccai Szent Anzelm kánonjoggyűjteményének kiala­kulása, egyes 12. századi kézi­ratainak szövegkritikai tanul­mányozása. De oktatói munkám nemcsak a Katolikus Egyetemhez köt Magyarországon, hanem az immár egyetemi rangra emelt Széchenyi István Egyetem Állam és Jogtudományi Intézetéhez is (Győr), ahol kánonjogtörténetet és állami egyházjogot tanítok.- A régi kódexek világa mel­lett, hogyan alakul papi-szerze­tesi életed? Miképp ítéled meg rended lehetőségeit?- Az oktatáson túl különös szeretettel , Hugó rendtársám­­mal együtt ellátom a Budapesti Premontrei Rendi Szent Ágoston Kápolnaigazgatóság lelkipásztori szolgálatát, ami munkám valódi, pásztorális keretét adja, sajátosan a betegek és idősek látogatása, és szentségekkel való megerősítése területén. A Csornai Premontrei Pré­­postságban reményteljes vára­kozások vannak a jövőre nézve, a szerzetesi élet, az utánpótlás és a Rend hagyományosan ‘minden jó ' ügyre kész’ tevékenysége területén. Bizakodunk tehát, hogy az isteni gondviselés, amely lehetővé tette a Rend fennmaradását Ma­gyarországon a középkortól fogva, sőt legutóbb a rendszervál­tással újabb esélyt adott az emberi társadalom megszentelésére, to­vábbra is megsegít minket.- Lelkipászlori szolgá­latod eredménye bizonyára meg fog mutatkozni az elkövetkezendő években, és én bízom benne, hogy az Egyház veled, olyan pásztort kapott, aki a jobb jövőn munkálkodik. Minden papnak, szerzetesnek, de a világi krisz­­tushivőknek is alapvető hivatása ezen a megszentelődésen Isten iránti alázattal és bizalommal fára­doznia, mert ezzel a Krisztustól kapott feladattal az Egyháznak, azaz Jézus Krisztus Titokzatos Testének legfőbb célját, a lelkek üdvösségét mozdítjuk elő. Köszönöm a beszélgetést, és reméljük, hogy a jövőben is lehetőségünk lesz viszontlátni itt a Szent István templomban. “Idvez légy bádog Szent István királ! Te népednek nemes reménysége! Idvez légy mi megtérésünknek Bizony doktora és apostola! Idvez légy minden szentségeknek Es igazságnak fényes tiköre...” (Az Ave beate Stephane kezdetű antifóna részlete) Szent István király (Új Ember) Nemzeti ünnepünkön tisztelgünk Szent István előtt. Emlékezünk az államalapító királyra, akire ezer esztendő múltán is hálával és büszkén tekinthet a magyarság, hiszen nemzeti létünknek olyan alapjait rakta le, amelyek a századok viharait is kiállták. Tisz­telgünk az ember előtt, aki a történelem egy pontján megértette és betöltötte hivatását, és emberségből, emberi helytállásból nemze­dékeknek adott példát. Ünnepeljük a szentet, aki életének értelmét, tápláló erőforrását az evangéliumban találta meg, és a katolikus egyház gyermekeként Krisztusnak igaz követője lett. Isten szolgálatában is irányt mutatott a magyarságnak századokon át. Egy nemzet önbecsülésének fontos része az, ahogyan emlékezetében tartja múltját, és emlékezik hőseire, szentjeire. Hála Istennek, népünk története nem szűkölködik ilyen nagy emberekben. István király köztük is a legnagyobbak egyike. Ezért rá emlékezni örö­münk és büszkeségünk. Ez az örömteli emlékezés akkor lesz méltó a szent királyhoz, ha benne impulzusokat nyerünk jelen feladatainkhoz, ha tanulni tudunk és akarunk életpéldájából. A liturgikus ünneplés nem múltba menekülő nosztalgia, hanem jelenbe hozó emlékezés. István király egyéniségét, életpéldáját, országot építő bátorságát és életet for­máló hitét a jelenben állítjuk magunk elé, hogy ennek fényében mostani és jövőbeli feladatainkat fogalmazhassuk meg. István király népét szolgáló életműve elképzelhetetlen a kereszténység nélkül. Nagysága éppen abban ragadható meg leginkább, ahogyan ezt a kettőt, keresztény meggyőződését és nemzetéért érzett és vállalt felelősségét eggyé tudta kovácsolni. A II. Szilveszter pápa által küldött koronával az 1000. év kará­csonyán koronázták királlyá, és ezzel belépett a keresztény uralkodók sorába. Szent István életműve, intézkedései, intelmeiben megfogal­mazott elvei, egyértelműen tanúsítják, hogy valóban keresztény király volt, abban a szellemben, ahogy azt Szent Ágoston megfogalmazta: Király Isten kegyelméből. Vallotta, hogy életét, királyi hatalmát és ezzel járó feladatát Istentől kapta ezért Isten parancsait tekintette élete és uralkodása alaptörvényének, és tudta, hogy minden tettéért Istennek tartozik felelősséggel. Nyilvánvalóan emberi adottságai is megvoltak az uralkodáshoz, volt érzéke a történelmi pillanat megragadásához, de hogy mindebből olyan életmű született, amely képes volt nemzetének jövőjét megalapozni, annak köszönhető, hogy ezek az elvek érvényesül­tek életében. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök UTAZÁSI IRODA REPÜLŐ ÉS HAJÓJEGYEK gyors, szakszerű elintézése * Szervezett utazások Okiratok hitelesítése a legolcsóbb áron Hívja Évát - nem bánja meg! Cím: 2825 W. Magnolia Blvd., Burbank, CA 91505 Eva Brasch, President Phone: (323) 464-7347 Újpest Sports Lounge magyar koktél-bár Nyitva minden nap reggel 6-tól éjjel 2-ig KARAOKE minden kedd, csütörtök, péntek És szombat este 9-től 1:30-ig Billiárd, Softball, Bowling és Dart versenyek Minden szerda este kártya- és sakkpartik Cím: 14034 Vanowen Str., Van Nuys, CA 91405 Tel: (818) 780-6823 Mindenkit szeretettel vár a tulajdonos Rózsa Oszkár v____________________________________________) AMERIKAI Magyar Hírlap (5 August 15, 2003

Next

/
Oldalképek
Tartalom