Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)

2003-05-30 / 22. szám

SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 TeL/FAX: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet Ac. 11 órakor. Lelkipásztor JAKABFFY ZSOLT ATTILA Telefon: (818) 344-1276 Főgondnok: Schaaf Márta Tel: (818) 222-4859 Orgonista: BALOGH TAMÁS Kétnyelvű istentiszteletünk alapigéje a Zsidókhoz írt levél 3. részből, a 7. és 8 versekből szólt. Igénk középpontjában egy szó áll: ma. Az Istenhez való meg­térésünk idejét nem szerencsés halo-gatni. „Eh, ráérünk arra még” - mondják vagy még ezt sem merik, hanem csak gondolják sokan. Csakhogy a „majdból” könnyen „soha” lesz. A „ma” ott húzódik a múlt és a jövő között. Ezen a ponton fordul a jövő a múltba. A „ma” tulajdon-képpen megfoghatatlan, szinte nincs is. Mégis ez az, ami a mienk. Éljünk a mának, szok­ták mondani. Éljünk, de tegyük ezt úgy, ahogy Isten rendeli. Ne keményítse meg az ember a maga szívét, mert annak következmé­nyei nagyon szomorúak lesznek önmagára nézve. Új tagokat köszöntöttünk gyü­lekezetünkben. Cizmaru Chris­tian és neje, Dénes Ágnes, vala­mint gyermekeik Péter és Anikó első alkalommal voltak nálunk isten-tiszteleten és kérték felvé­telüket a gyülekezet tagjai közé. Örömmel köszöntöttük őket. Isten legyen velük. Május 31-én, szombaton egész napos gyülekezeti-iskolai piknik a Castaic-tónál. Az étkezés bátyus alapon megy. Találkozás 10 órakor a helyszínen. Infor­mációért, útirányért, szívesked­jenek hívni a lelkészi hivatalt. Június 1-én, délután 3 órakor egyházunk 45 éves fennállásának alkalmából ünnepi istentisztelet. Igét hirdet Ft. Szabó Sándor esperes. Istentisztelet után svéd­­asztalos büfével várjuk vendége­inket. Aznap a délelőtti istentisz­telet elmarad. Június 7-én, este 7 órakor Epiló­gus címmel, irodalmi est, Arany János lírai önéletrajza. Előadják: Péterfy Lajos és Gáli Annamária nagyváradi színművé-szek. A ren­dezvény tiszteletbeli fővédnöke: Kerék-Bárczy Szabolcs főkonzul úr, aki egyben köszönti is a művészeket. Az előadás után kávé és sütemény mellett beszél­gethetünk a művészekkel, illetve vásárolhatunk műsoros CD-ikből. Belépő: $12. Csütörtökön, 7 órakor gyüle­kezeti és presbiteri bibliaóra Bibliaóra után, este 8 órakor kóruspróba. Pénteken este 7 órakor családias összejövetel. Az Úr legyen gyülekezeteink őriző pásztora. ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo BL sarok) (310)355-1475 Lelkipásztort Nt. Kacsó István (310) 450-4951 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARA1 TÜNDE (310) 314-6574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor Az elmúlt vasárnap Nt. Kacsó István hirdette az Igét, Isten segedelméből, a 2 Péter 1:3 alap­ján angolul, valamint az lPéter 1:4 (Bibliaolvasás: Prédikátor 1:4) alapján magyarul, “Be rich”, és “Harcolni vagy örökölni” címek­kel. Az angol Istentiszteleten azt a kérdést vizsgáltuk meg, hogy miért van az,hogy annak ellenére, hogy mindenki gazdag akar lenni, vagy legalábbis egy gazdag élet tulajdonosa szeretne lenni .mégis csak kevesen érik el ezt !? A magyar Istentisztelet keretén belül pedig azt néztük meg. Igénk alapján,hogy melyek azok a dolgok az életben, ame­lyeket az ember kap születésétől kezdve, és melyek azok amelyeket kiharcol (hat), hogy egy gazdag, autentikus életet élhessen. Imádkozzunk betegeinkért! Nt. Bónis Bélánéért, Tóth Adélért, Castillo Bagoly Éva-ért. Isten oltalmazó szeretete legyen velük. Tavaszi Bazárunk valóban kel­lemes és sikeres volt. Köszönet vendégeinknek, akik eljöttek, és mindazoknak, akik visszaküldték tombola sorsjegyüket adománya­ikkal! Szerepeltek a csodálatos PIRKADAT Magyar népzenekar, a Kárpátok, Hódos Judy, Miamon Miller és mások. A nagy sorsolás eredménye: (első-ötödik díj): Lummus László, Dani János, Nt. Shepherd Juhász Frank, Thomp­son Ilona és Kupecz Darryl. Gratulálunk nekik. Hálásak vagyunk mindenkinek, akik hozzájárultak e szép délu­tán megteremtéséért. Köszönet mindenkinek, aki részt vett, adományozott, vagy valamilyen formában segített, dolgozott! Jól lehetett érezni a testvéri szeretetet. Egyházunkhoz a 405-ös fwy­­ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd­­ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épü­letünket. Június 1: Presbiteri gyűlés délelőtt 9:00 órakor, ebéd Isten­­tisztelet után. Június 8: Pünkösdi Istentisz­telet úrvacsora osztással. Június 22: Apák-Napi Isten­­tisztelet, ebéd, műsor Istentisz­telet után. Július 27: Nyári Piknik Isten­­tisztelet után! HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztort Nt. NAGY BÁLINT Home: (323) 937-0891 Tel. ÓIT: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754 Isten Igéjét a Péld. 16:24 verse alapján hirdettük. A kedves beszéd nagy áldását tapasztalta meg bölcs Salamon is, hiszen így vall: „Lépesméz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.” A lélek vigasztalása az egész emberre rendkívül jó hatást gyakorol. Isten a barátságos szó­val, a kedves beszéddel eszközt adott kezünkbe, amely embereket tud lelkiekben gyógyítani. Mert a kedves, szívből jövő őszinte szó mindig és minden körülmények között gyógyító és építő hatással van. A kedves szó megvigasztal és elveszi rossz közérzetünket. Adja az új fellélegzés lehetőségét. Jézus barátságos szavakat mon­dott, kedves beszéde nagy áldást jelentett tanítványainak, mely által gyógyulást hozott az egész emberiségre! Imádkoztunk betegeinkért: Szegedi László, Kardos Ilus, Tokay Margó testvéreinkért. Adjon az Isten nekik erőt a teljes felépüléshez. Köszöntöttük Gödör György, presbiter gondnokot születésnapja alkalmából. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben szerettei és gyülekezetünk körében. Köszönjük az ebéd elkészítését Nt. Nagy Krisztina asszonynak, a finom tortát Patkós Ilonkának, a süteményeket és gyümölcsöt Okos Károlynak. Hálásak vagyunk Gödör György­nek, hogy a konyhai hűtőgép elektromos csatlakozását megja­vította. Köszönjük gyors, szak­szerű munkáját. A múlt hét során az iroda és a parókia konyháján végeztünk javításokat és az egyik lakás fürdőszobáját újítottuk fel. A nyár során tervezünk még ajtócseréket és egyéb karbantar­tási munkálatokat. A kiadásokra céladományokat hálásan fogadunk támogatóinktól. Június 8-9. Pünkösd, úrvac­sora mindkét napon. Vasárnap az istentiszteletet követően Gaál Annamária és Péterffy Lajos nagyváradi művészházaspár Tri­­anon-i emlékműsora. Június 15. Apák Napi Piknik. Június 20-21-22. Az Ameri­kai Református Egyház Püspöki Tanácsának ülése Perth Amboy, NJ-ben. Templomunkban igét hirdet Nt. Danyi István lelkipász­tor. Június 21. Garázskiárusítás szombaton délelőtt 8 órától. Adományok Isten dicsőségére: Szegedi László és Iza $50, Dr. Mester Zoltán $50, Gombos Béla és Jutta $250, Jim Reed $140, Dr. Csapiár Andrásné emlékére: Varga Péter $25, Tari László András emlékére: Patócs Pál és Tériké $20, Okos Károly és Marika $20. Hálásan köszönjük. ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR RE­FORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 E-mail: Revsandiiaol.com Lelkipásztor: Ft SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 946-1430 Főgondnok: FARKAS ISTVÁN (909) 981-8096 Istentisztelet minden vasárnap d.e. 11-kor Az embernek nincsenek olyan tapasztalatai, amelyek megegyeznek az Úr Jézus megdicsőülése utáni életével. A megdicsőülés napjáig egy normá­lis és tökéletes ember életét élte, míg megdicsőülésétől kezdve - a Gecsemáné-kerti szenvedés, a kereszt, a feltámadás útja egészen idegen nekünk embereknek. Az Ő keresztje az a kapu, amelyen át minden ember beléphet Isten életébe, a feltámadása által pedig joga van örök életet adni bárkinek, mennybemenetele által belép Istenhez és nyitva tartja az ajtót, hogy az ember is bejuthasson az Atyához. A megdicsőülés a mennybemenetel hegyén fejeződött be. Ő hátat fordított a dicsőségnek és lejött a hegyről, hogy azonosítsa magát a bűne miatt elesett emberrel. A megdicsőülés teljes megvalósu­lása a mennybemenetel. Az Úr Jézus eredeti örök dicsőségébe tér vissza, de nemcsak mint Isten Fia, hanem mint aki egy személyben az ember Fia is. Az ember Fia a mennybemenetele által minden ember odajuthat közvetlenül Isten trónusa elé. Mint ember Fia Jézus Krisztus maga korlátozta saját mindenható voltát, mindé - nütt-jelenvalóságát és minden tudását mennybemenetele után most már ezek korlátlanul, feltétel nélkül hatalmában vannak. Ő a királyok Királya és az uraknak Ura, mennybemenetele napjától a mai napig. Lukács evangéliuma 24:51 Köszönjük Farkas István helyettesítő-szolgálatát egyhá­zunkban. Betegeink: Nt. Babos Mária, Semegi Viki, Maghera Anita, Kiss Attila, Számyasi László. Isten kegyelmére bízva fohászko­dunk gyülekezetünk betegeinek felgyógyulásáért. Május 29. Áldozócsütörtöki istentisztelet este 7 órakor. Június 5. Bűnbánati istentisztelet este 7 órakor. Június 8. Pünkösdi úrvacsorái istentisztelet. Június 29. Ontarioi Magyar Nap, ebéd, műsor, zene. SAN DIEGOI MAGYAR RE­FORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Avé. San Diego, CA 92103 (levelezés az Ontario! Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909)271-9601 Főgontlnok; KÁSZONYlJÁNOS (619)271-5326 Ügyintéző Presbiter HARASZKÓ JÓZSEF (619)296-3647 Istentisztelet minden hónap el­­so vasárnapján, d.u. 3^0-kor. Legközelebbi pünkösdi úrvacsorái istentisztelet Július 6-án, vasárnap d.u. 3:30-kor Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP című hetilapot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk, Money O.) Egy évre 30.00 dollár Kanadába: $50.­Fél évre 17.00 dollár Budapestre hajópostán: $6S-Budapestre légipostán: S130.­Ncv: ............................................................:............................................ Utca, házszám: ........................................... .................................... Város, állam,......................................................................................... Telefon:......................................... Zip Code:............................... Köszönjük! Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Ste. #1 Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323) 463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat ___, SZEMÜVEG Uptometry. kontaktlencse O ONE-IIOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 o.m. - 8 pjn. Szombuton 8 o.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m.-5 pjn. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.O. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. May 30, 2003~|

Next

/
Oldalképek
Tartalom