Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-05-17 / 20. szám
FERCSEY JÁNOS (New York) Termőföld sürgősen eladó Egy "csalódott keresztény " a Kremlhez hasonlítja a Szentszéket "KATOLIKUS A PÁPA?" Hónapok óta tart már a gyermekek megrontásával vádolt amerikai papok elleni kampány, amelynek sodra felcsapott püspökökig és bíborosokig s végül a Szentatyáig. Akadtak kommentátorok, akik meghúzták a halálharangot az Egyház fölött és egy karikaturista lerajzolta a pápát, amint egyik fülén fekete füst, a másikon fehér füst tódul ki és megkérdezte: Megbolondult II. János Pál? Aztán a New York Times Op-Ed oldalon hosszú cikket közölt, ezzel a címmel: "Katolikus a Pápa?" A cikkíró Bili Kellernek nevezi magát és közli, hogy ő "csalódott katolikus." Szerinte a Vatikán olyan, mint a Kommunista Párt volt Brezsnyev körül, csak azért létezik, hogy megtartsa saját hatalmát. "Ez elkedvetlenít sok jó katolikust, akik azt remélték, hogy a krízis után az egyház reneszánsza következik." "Paradoxon, hogy míg a lengyel pápa helyesen segített az istentelen kommunizmus lebontásában, a régi kommunista párt mását építette fel egyházában. Karol Wojtyla olyan hierarchiát alakított ki, amely nem tűr más véleményt... Óvatosan úgy alakított ki egy Kremlt, hogy ott ne legyen helye reformernek... Megerősítette a Vatikánt, a Kúria olyan, mint a párt Központi Bizottsága, tele reakcionáriusokkal... A pápai csalhatatlanság pecsétjével megakadályozta nők felszentelését, így ezt most utódjainak is nehéz lesz megváltoztatni." "Öregedő celibátusok fraternitása nem tudja könnyen elfogadni a nők egyenjogúságát, az abortuszt és a homoszexuálisok jogait. Mégis, lehetséges elképzelni olyan vezetést, amely próbálkozott volna ezzel: VI. Pál pápa enyhébb formában nézte a születés-szabályozást... De miután Wojtyla bíboros került a pápai trónra, szexuális etika terén a legmerevebbek lettek." "Amerikában sok katolikus nem törődik ezen a téren a pápával, elválnak és újra házasodnak, van abortusz, házasságon kívüli szex, homoszexualitás és sok más, amit Róma elítél, mint a természetjog megsértését... Amerikai katolikusai egyre többen csendben visszahúzódnak Rómától, hitüket csak a kis plébániákon őrzik... Hogy az egyházat megreformálják, vagy megtörik, én nem tudhatom, de csodálom, milyen sokáig tud ellenállni a hit az ilyen maró hipokrízisnek." Ki lehet ez az ismeretlen Bili Keller? Valószínűleg mérgelődő homoszexuális, esetleg kizárt szeminarista, aki valamiképpen ártani akar az egyháznak és a Szentatyának. Nem revorverrel lő rá, mint a gyilkos Ali Agca, hanem mérgező szavak nyilait zúdítja, rá. Két nap múlva a NY Times editorial oldalon négy vonatkozó levelet közölt; két levélíró helyeselte, kettő pedig elítélte Bill Keller cikkét, NY-ból "egy gyakorló katolikus nő" kritizálta a pápát "hosszú hallgatásáért" a pedophiliával vádolt papok ügyében és kijelenti: "a katolikus istenhit túléli a jelenlegi krízist és néhány hipokrita egyházfit." Egy "reverend" Münchenből a szemináriumokról ír, ajánlva, hogy ne a szexuális hajlamot nézzék, inkább ellenőrizzék a szemináriumok vezetőit. De két kritikus levelet is közölt a NY Times. A washingtoni Katolikus Információs Központ igazgatója írja: "Hát idáig jutottunk. II. János Pál pápát, akinek döntő szerepe volt a kommunista birodalom összeomlásában, most Brezsnyevhez hasonlítják... Mr. Keller ’öreg katolikusok gyérülő táboráról’ ír, de nem látja a többszázezer fiatal amerikait, akik a pápához mentek, hogy vele imádkozzanak, amikor Amerikában járt. Ezeket a fiatalokat megint láthatjuk júliusban, amikor a Szentatya Torontóba megy." Mivel Mr. Keller "csalódott katolikusnak" mondja magát, a katolikus igazgató így zárja levelét: "Bár imádkozunk azért, hogy tékozló fiaink visszatérjenek a hithez, amit a katolikus egyház tanít, mi tiszteljük a lelkiismereti szabadságot, ha máshová akarnak menni." Ugyancsak Washingtonból magyarázza meg egy hívő, hogy az egyház nem szavazatokat keres, amikor állást foglal morális ügyekben, bármilyen divatosak azok: "az egyház, amit Péter utódja vezet, Jézus Krisztus tanítását tolmácsolja. II. János Pál jfápa cselekedeteiért Istennek felelős, nem a társadalomnak. Ezért az egyház továbbra is a világosság és inspiráció forrása lesz, amikor a társadalom elfordul Istentől." . * * * Dr. Varga László: A polgári erők újra kormányra kerülnek Nagyon fontos, hogy a magyar fiatalok részt vegyenek a nemzetépítő munkában, a közéletben, s ha ezt békésen, hittel és nemzeti öntudattal teszik, meglesz az eredménye és a polgári erők újra kormányozni fogják az országot - mondta dr. Varga László, az Országgyűlés korelnöke, az Áprilisi Ifjak Egyesületének alakuló ülésén, április 30-án, a Millenáris Parkban. Dr. Varga László, aki a szervezet tiszteletbeli elnöke, sokezer ember előtt kijelentette: "jelenleg megszállás alatt élünk, a média megszállása alatt." Követelte, hogy bírálatok mellett legyen tárgyilagos magyar sajtó és ne gyalázkodjon alaptalanul. Orbán Viktorra utalva megjegyezte, hogy sohasem támadtak egy ilyen tiszta miniszterelnököt ennyire durván, mint napjainkban. Az igazság hangján kell tiltakozni minden rágalom és hamisítás ellen, hangsúlyozta. Nincs abszolút szabadság, az emberi jogok megsértését nem szabad hagyni. "A másik oldalon azt mondják, hogy ők a szocializmusban nőttek fel. Hát úgy is néznek ki, mivel az sohasem létezett. Egy céljuk van, a hatalom megszerzése és birtoklása." Varga László már diákkorában bekapcsolódott a KALOT- ba, amit egy lánglelkű jezsuita alapított, hogy elsősorban a vidéki ifjúság keresztyén szellemben nőjjön fel. A Millenáris Park ifjúsági tömeggyűlésén dr. Varga László ismételten felhívta a figyelmet a média szerepére. (A Népszabadság, Magyar Hírlap és a Népszava naponta támadja a Fideszt és a polgári erőket, nem szólva a TV-nél és a rádiónál elhelyezett baloldali "orvlövészekről." így lett 1956 hős Budapestje ma a kommunisták utódpártjának, az MSZP-nek és az SZDSZr-nek legerősebb szavazóbázisa. Az SZDSZ, amely éveken át hatásosan küzdött a szovjet megszállók ellen, liberális hagyományait feledve törpe kisebbségben az MSZP szekértolója lett.) Gyorgyevics Bence, az Áprilisi Ifjak Egyesületének alelnöke azt hangsúlyozta: azok, akik a Kossuth-téren megfogták egymás kezét, azt soha nem engedik el. Bayer Zsolt újságíró elmondta: - Nem szeretnék kibékülni azokkal, akiknek szellemi elődei, aztán rokonai 1946-ban kitelepítették a családomat, aztán 1956-ban letiporták a hazámat, akik 1989-ben egyik napról a másikra közölték: ők nem marxisták már, hanem "szociáldemokraták". Véleménye szerint meg kell kérdezni: mi történt április 7-én, mert amíg nem kapunk választ, kérdőjelt tehetünk a következő kormány legitimációja után. Orbán Viktor a héten mondja el tanácsait a polgári Magyarország híveinek. Mint mondta, addigra a köztársasági elnök várhatóan kormányalakítással bízza meg az MSZP jelöltjét "és ezzel az ő szájáról lekerül a lakat." Vajon miért hozott más eredményt a választások első fordulója, mint amit jeleztek a közvéleménykutatási adatok? Az idő bizonyára választ fog adni erre a kérdésre is. A Népszabadság információi szerint a Fidesz - az olasz Forza Italia példájára - pártok felett álló mozgalmat kíván létrehozni, amelynek élén Orbán Viktor állna. (Talán azért, mert a második forduló előtt Orbán szavazásra buzdította a népet: "Hajrá, magyarok!" Berlusconi kampányának szlogenje "Forza, Italia!" volt.) Orbán Viktor kijelentette: nem látja indokát, hogy központilag szervezett mozgalom jöjjön létre, a Fideszen belül nem is volt szó erről. Mi lett a magyar kereszténydemokraták sorsa? Miután 1947-ben átvették a vezető szerepet a "szétszalámizott" Kisgazdapárttól és sikeresen mérkőztek a terror napjaiban is a kommunistákkal, az elmúlt tizenkét évben elnökük a szakadékba vezette őket. Dr. Varga László és dr. Surján László akkor felismerte, hogy a Fidesz az egyetlen erő, amely legyőzheti a volt kommunistákat és néhány képviselőtársukkal együtt bekapcsolódtak a Fideszbe, mint MKDSZ-Magyar Keresztény Demokrata Szövetség. Most Harrach Péter szociális és családügyi miniszter az MKDSZ országos elnökségének ülésén üdvözölte a jelenlévő Orbán Viktort és jelentette: (NSZ) Az állami tulajdonban lévő több százezer hektár termőföldet versenytárgyalás formájában azonnali értékesítésre tűzik ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány keddi ülését követően. A döntést azzal indokolta, hogy "enyhíteni kell az országosan észlelhető földéhséget", mert a családi gazdaságok és az egyéni gazdák előtt a fejlődés lehetőségének legkomolyabb korlátja a földhiány. Orbán Viktor hangsúlyozta: a földterületek egy része haszonbérleti szerződéssel terhelt, ennek ellenére mégis versenytárgyalásra bocsátják őket. A részleteket firtató kérdésre Orbán elmondta, a termőföldek eladására vonatkozó eljárásokat a földtörvény, illetve a Nemzeti Földalapról szóló törvény világosan rögzíti. Kérdésre válaszolva, miszerint Medgyessy Péter a választások után felszólította a kormányt, hogy már ne hozzon nagy horderejű döntéseket, Orbán úgy válaszolt: kész helyzetet szeretnének teremteni. Ismeri az MSZP programját, ezért nem szeretné nyitva hagyni a következő kormány előtt azt a lehetőséget, hogy megnyissa a jogi személyek számára a termőföld megszerzésének lehetőségét. Szerinte ez ellen egyetlen módon lehet védekezni, hogy ha eladják a földeket a gazdáknak, még mielőtt a következő kormány másoknak adja el. (MN) Medgyasszay László (MDF) szerint egy nemzeti gondolkodású miniszterelnök nem is tehetett mást, ha meg akarja akadályozni, hogy jogi személyek és rajtuk keresztül külföldiek is földet vásárolhassanak Magyarországon. Boros Péter PHARE- miniszter nehezményezte Németh Imre nyilatkozatát, amelyben a miniszter-jelölt klientúraépítésről beszélt. Boros rámutatott: a klientúra nem vesz, hanem kap vagy elvesz. A falusi gazdálkodók pedig nem nevezhetők adott esetben Fidesz rohamosztagosoknak. Fizessen elő az Amerikai Magyar Hírlapra! Dr. VARGA LÁSZLÓ -folytatás a lap aljáról a polgári kormányzat megőrizte a közbizalmat, sőt növelte választói számát. A magyar kereszténydemokraták azért dolgoznak, hogy azt a nemzeti egységet, ami létrejött, megőrizzék. Az egység megőrzésének lehetőségét a szövetség Orbán Viktor személyiségének integráló erejében látja. Orbán Viktor az ülésen hangsúlyozta: minden erejét arra fordítja, hogy a polgári összefogást erősítse és elmélyítse. F. J. MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco _ _ _ _ _ „ a m Seattle $575." $520." $450.Portland + tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. Budapest- ^ 6 hónapos Los Angeles: cfO/U.-'+tax leves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. # 840, Beverly Hills, CA 90212 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat OptOmetry. szemüveg Q KONTAKTLENCSE ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. -8 p.m. Szombaton 8 a.m. - 6 p.m. Vasárnap 10 a.m. - 5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 .. amerikai mm Wsyar Iftrlap Q