Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-05-03 / 18. szám
Belgiumban 2-3 millió lőfegyvert tartanak otthon A tízmilliós Belgiumban szakértők becslései szerint 2-3 millió lőfegyver lehet az állampolgárok birtokában, ennek legalább a fele engedély nélkül. A franciaországi ámokfutó szörnyű vérengzésének hírére, aki a városi tanács késő esti nyilvános ülése végeztével három pisztolyából hat tárat lőtt ki és megölt nyolc tanácsnokot, a fa Derniere Heure című lap megkérdezte az illetékeseket, hányán tarthatnak az ámokfutóhoz hasonlóan odahaza lőfegyvereket Belgiumban. A lőfegyverek központi nyilvántartásán közölték, hogy 358 ezer ember engedély birtokában tart otthon 743.380 pisztolyt és puskát. Becslések szerint van még ezenkívül jó félmillió, amelyekről a nyilvántartás nem tud, bár birtoklásuk törvényes, mert 1992-ig nem kellett bejelenteni a vadászfegyvereket, mondta Filip Ide, a büntetőjogi igazgatóság illetékese. így feltehető, hogy az állampolgárok egy-másfél millió lőfegyvert tartanak legálisan otthon. Egy tízmilliós országban már ez sem csekélység, de a szakemberek becslései szerint ennek akár a kétszerese lehet a valódi adat, mert rengeteg bejelentelen illegálisan becsempészett vagy rablott fegyver is lapul, többek között a bűnözőknél. "Úgy gondoljuk, hogy minden legálisan tartott fegyverre jut egy illegális - mondta a lapnak Filip Ide, - így eljutunk ahhoz, hogy két-három millió lőfegyver lehet forgalomban Belgiumban." A legálisan tartott fegyverek közül több mint félmilliót önvédelmi fegyverként kértek bejegyezni - ezek között főleg pisztolyok, revolverek vannak, de puska is akad. Van ezenkívül több mint 150 ezer vadászfegyver és közel húszezer polgári célra kissé átalakított katonai lőfegyver. Belgiumban ugyan nem fordult elő a közelmúltban hasonló gyilkos ámokfutás, mint Nanterre-ben, de már enélkül is készül a fegyvertartási előírások szigorítása. Aki sportlövőként jegyezteti be magát vagy önvédelmi célra kér fegyvertartási engedélyt, az ma több fegyvert is tarthat, s csak 5-10 darab után kell külön indoklással kérnie a továbbiak engedélyezését. Aki önvédelmi célból kér fegyvertartási engedélyt, arról a mai törvények szerint a rendőrhatóság előbb környezet- és jellemtanulmányt készít. Ha ennek alapján megkapja az engedélyt, még kell tennie egy kis elméleti és gyakorlati vizsgát - például tudnia kell, mit jelent a jogos önvédelem fogalma, mikor használhat fegyvert polgári személy és egy sportlövő klubban némi gyakorlatot kell szereznie, mert Belgiumban már évek óta megszüntették a sorkatonai szolgálatot, tehát a férfiak sem szereznek tapasztalatot a lőfegyverekkel. A vizsgán mindenesetre nem a céllövő képességet nézik, hanem azt, hogy tudja-e megbízhatóan kezelni a fegyvert a kérelmező. A tervezett szigorítás értelmében az önvédelmi fegyvertartási kérelemhez csatolni kell majd az illetővel egy háztartásban élő nagykorú hozzájárulását és orvosi igazolást az egészségi állapotról. A törvény tételesen felsorolja majd a fegyvertartás jogos, elismert indokait. Önvédelmre hivatkozás esetén a kérelmezőnek konkrét tényekkel kell igazolnia fenyegetettségét és indokolnia, hogy a fegyver megszerzése mennyiben csökkenti az őt fenyegető kockázatot. LÁSZLÓ BALÁZS Ingyen utazni a világban Holland találmány Egy holland világutazó úgy járja a világot, hogy egy fillért sem fizet a szállásáért. Mindezt az internet segítségével sikerült megoldania, miután hírességé vált a világhálón azzal, hogy létrehozta a "fogadj be éjszakára" nevű weboldalát és ezen mindenkit arra kér és nem eredménytelenül, hogy segítse utazását azzal, hogy befogadja őt éjszakára. Voltak persze, akik egyszerűen lejmolónak nevezték, de a legtöbben jónak tartják a kezdeményezést és szívesen adnak neki szállást a világ minden táján. Az ötlet gazdája nemcsak szállást kap, mert miután híre elterjedt és sokan látogatják az oldalát, számos vállalat nyújt neki egyéb szolgáltatásokat: étkezést, belépőjegyeket, városnézést cserébe azért, hogy linkeket helyezzen az oldalán ezekhez az adományozókhoz, illetve leírja tapasztalatait weboldalán, amelyet az ajándékba kapott laptop és digitális fényképezőgép segítségével rendszeresen frissít, képeken is bemutatva a meglátogatott helyszíneket. Híranyag szerző: Elia Ravasz a Millennium Biltmore Hotel-ben (parkolás biztosított) 2©G2„ ÁiÁFüS 11. szombat este 7 órakor Fővédnök: Kerék-Bárczy Szabolcs Főkonzul Tiszteletbeli védnök: Dr. Oláh György Nobel-díjas professzor Koktél * Vacsora * Műsor * Zene, Tánc Zene: Cser László zenekara * Ének: KÍSS Erzsébet Kárpátok Magyar Népi Táncegyüttes r fiataloknak Varga Árpád Disc Jockey külön teremben Műsorvezető: Varga Tibor Rendező: JancsÓ Julius - Csárdás Étterem JancSÓ Zsuzsa — Amerikai Magyar Hírlap Desszertek a Csárdásból! Fővédnökség: Védnök: Pártoló: S 500 (két személy) S 300 (két személy) $ 100 (egy személy) Disco fiataloknak: Belépő $10.— ^ Jegyrendelés és asztalfoglalás: 323.962.6434 ^ We accept: credit cards, check or cash V Megjelenés estélyi viseletben ▼ További információ: CSÁRDÁS, 5820 Melrose Ave., L.A., CA 90038 V Tel: (323) 962-6434, Cell (213) 309-3113 j tfftffttftftfffffftfftftttftfftfttf Ne felejtsük el: az Anyák Napja Magyarországon május első vasárnapja! Életünk nagy misztériuma a születések láncolata. Te vagy nekem az utolsó kapocs, mi őseimhez köt, s a múlthoz terel, mely biztos erővel gyengéden tart, és mindig emel. Te vagy a láncszem a hátam mögött, mely tartani tudja azt is, ki ezután jött, ki tőled származott, de belőlem jött. Honnan van az erő, melyre az embernek a szava a Földön mindenütt hasonlóan hangzik: MAMA? S ahogy száll az ige apáról-fiúra, úgy lüktet az élet anyáról a lányra. Az egyetlen, a titokzatos és a megfejthetetlen misztikus kötelék, az anyai szeretet, csakis a legősibb forrásból eredhet, s tovább adni az tudja csak ezt a finom energiát, ki maga is kapott. Nemzedékek láthatatlan kötelékben tartják egymást kéz a kézben, kiknek nevében mondom, köszönöm, hogy van mit utódaimnak továbbadnom. Köszönöm e gazdag örökséget: a hétköznapok finom művészetét, s hogy mindig ünnep volt az ünnep; a tartást, és az igényesség örök akarását. Amíg tapintható a lánc, míg a kapcsolat valóság, addig úgy érzem, hogy még tart az ifjúság. Köszönöm ezt a szép, hosszú életedet, hogy amikor hátranézek, van, aki rámnevet, s hogy gyermek lehetek, mert magamon érzem még most is óvó, szép tekintetedet. L.A., 2002. május 5. Simorné Balogh Enikő Dr. DOBRANSZKY TIBOR, D.M.D. fog- és szájbetegségek szakorvosa (323) 935-1002 ^ Szeretettel várjuk régi és új betegeinket Esti és szombati rendelés előzetes bejelentésre 6221 Wilshire Blvd. #412 (Wilshire Medical Art Building) Los Angeles, CA 90048 ANYÁK NAPJÁN esáRBÁs GÁL PANNÓNIA & A L MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco _ _ _ _ A Seattle $575*“ $520*" $450*" Portland + tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. Budapest- 6 hónapos Los Angeles: 4O /U*” + tax téves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. # 840, Beverly Hills, CA 90212 qagyarIjírlap fl|