Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-10-11 / 39. szám
JANCSÓ ZSUZSA Családi album: unokáink Idén nyáron, még a budapesti utunk előtt, néhány napot Zsuzsikáéknál töltöttünk a Delaware állambeli Wilmingtonban. Nagyobbik lányunk férjével, Timmel New Yorkból oda költözött, mert az „első állam” valahogy alkalmasabbnak tűnt a békés gyermeknevelésre, mint a rohanó tempójú, bár izgalmas és kulturális szempontból érdekesebb, de sokkal több veszélyt rejtő nagyváros. Meg aztán a fiú szülei is ott élnek, s így betársulhatott a családi üzletbe, mint komputer adatkezelő. Zsuzsika otthon maradt a - most már - két gyerekkel, ők és az inzulin-adagolást igénylő cukorbetegség teljesen kitölti napjait. Nekem már volt alkalmam megcsodálni Delaware tágas térségeit, a zöld minden árnyalatában pompázó természetes és embercsinálta parkjait, múzeumait, szentjános-bogaras nyári éjszakáit és vasárnapi tömeges népvándorlását a templomba, amelynek előterében tucatjával játszanak a bébik, s az anyukák a hangosbemondón hallgatják az istentiszteletet. Persze nem túl gyakran jutottam el, csak évenként egyszer, az újság nyári szünetében. Most azonban végre férjemmel együtt tudtunk elmenni, sőt még kisebbik lányunk, Kati is ott volt - együtt a család. Philadelphiában kocsit béreltünk és azzal tettük meg a félórás utat Wilmingtonba, Zsuzsikáék új házához. Korábban babaházhoz hasonló, két emeletes de parányi, sok hasonló ház között meghúzódó városi házban laktak, s csak a második gyerek születése előtt költöztek nagyobb, kertes családi házba. Gyönyörű, árnyas fákkal szegélyezett, széles utcában laknak. Az első meglepetés az volt, hogy Joy, aki már majdnem három éves volt akkor, mekkorát nőtt és fejlődött. Vidám csicsergésétől zengett a ház, szinte szünet nélkül mesélt és fecsegett, becenevünkön szólítva minket: Gaga, azaz Julius nagypapa, és Nana (ez én lennék, bár még mindig nem tudom helyesen kiejteni a szót, úgy hangzik az én számból, mint egy tréfás fenyegetés: „Nana!”) Pedig meg kell tanulni, mert Joy így ismer minket. Júliust különösen kedveli, mint minden gyerek - anyák napján például neki kívánt kellemes ünnepet: „Happy Mother’s Day, Gaga!” A második, még nagyobb meglepetéssel az új kis jövevény, a 2001 novemberében született, tehát akkor nyolc hónapos fiú unokánk, Spencer szolgált. Tudjuk, hogy minden gyerek gyönyörű, különösen a szülei és nagyszülei szemében, de ilyen csodára mégsem számítottunk. Szőke, kékszemű, szabályosan gömbölyödő idomokkal, élénk tekintettel, nyugodt, jókedvű természettel megáldott kis emberkével találtuk magunkat szemben, s amikor a kis pihés, babaillatú fejecskéjét megsimogattuk, a külvilág szinte megszűnt létezni a számunkra. Érkezésünk napján a ház filmstúdióhoz hasonlított, mivel férjem is, én is, és Kati lányunk is lázasan fényképezett és videózott. Különösen nagy élmény volt Spencer fürdetése. Annak idején Joyjal is végigcsináltuk az esti fürdést, a kádban elhelyezett, csúszásgátlóval ellátott kis kádban, kacsák és halacskák között, s utána a törölgetést a kapucnis törülközővel. A második gyereknél azonban minden másképpen van, kevesebb a felhajtás, és - a már tapasztalt szülőknek köszönhetően - ésszerűbbek a megoldások. (JÖVŐ HÉTEN FOLYTATJUK) =* = *=* = *=* = * = ♦=* = *=*=*=*=*=*=*=*=* = *=*=*=:*=*=*_♦ Push, Nevada az új halandzsa Ezekben a napokban indult meg Amerikában az országos televíziós hálózat már-már hagyományosnak mondható őszi évada. Ez az a szakasz, amikor a népszerűségért egymással vetélkedő televíziós társaságok szórakoztató programjukban új anyaggal jelentkeznek. A májusban befejeződött tavalyi szezon végén bizonyos műsorszámok végérvényesen eltűnnek a képernyőről, miután nem gyarapították a műsorszórók anyagi hasznát a kellő mértékben. A játszma pontosan erre megy. Az új kezdeményezés valamilyen nyilvánvaló, de sokszor titokzatos okokból nem nyerte meg a közönség elvárt százalékának tetszését, csökkent a műsorszám nézettsége, amit a hirdetők érzékeny szeizmográf módjára azonnal érzékelnek és ez természetesen a bevétel csökkenésével jár együtt. Ez is bizonyítja, hogy kapitalista berendezkedésű országban szinte minden anyagi haszonra megy. Különösképpen a televíziós közvetítések megítélése ebben az országban, de értesülésünk szerint máshol is, egyéni előítéletek alapján megy, vagyis a világ kultúráját alaposan felforgató televíziós közvetítés értékelése erőteljes hullámvonalat mutat. Ami azt jelenti, hogy szofisztikáltab, vagy magukat szofisztikáltabbaknak tartó rétegek magát a televíziós közvetítést nem minősítik általában elfogadhatónak és emiatt az erre fordított időt kárbaveszettnek minősítik. Magyarul ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy általában a televíziózást nívótlan időtöltésnek tartják. A körülmények különös összejátszása, hogy pontosan ez volt a helyzet a huszadik század elején a mozgókép jelentkezésével. Ennek persze lehetett az is az oka, hogy az első ugráló képeket vásári mutatványos sátrakban lehetett élvezni és ez már emiatt sem minősülhetett nívós, "előkelő" szórakozásnak. Ilyen születési hibát természetesen nem lehet a televízióra fogni, az általános vélemény mégis megragadt. Egyes emberek ragaszkodnak hozzá, hogy amikor valaki a tvnn látott élményéről kíván beszámolni, szinte önműködően lebiggyesztik a szájukat. S ha már valami engedményt kell adni, némi fintorral megjegyzik, hogy ők (itt, Los Angelesben) csak a 28-as csatorna műsorszámát nézik meg - néha, csak ha valami nívós hangverseny, vagy tudományos fejtegetés van a műsoron. Szórakoztató programot illetően pedig legfeljebb a "Jeopardy" kitalálós műsort kapcsolják be, amelynek megfejtéséhez sokszor a szaktudós tájékozottsága szükséges. Egyszóval ezen a hasábon most tudatosan vállaljuk a megbélyegzés kockázatát, amennyiben érdemesnek találjuk, hogy általában megvitassuk - jelen esetben egyoldalúan - az általánosan minősíthető tv-műsorszámokat is. Amikor évszázadokkal ezelőtt világszerte elterjedt a könyvnyomtatás technikája - ami szerintünk abban a korban legalább akkora jelentőségű volt, mint ma a televízió - és önálló irodalmi alkotások kiadására került sor a földgolyó fejlettebb országaiban, több helyen, így elsősorban Franciaországban, de a mi hazánkban is irodalmi szalonok alakultak, amikor is tehetősebb emberek (és asszonyok) magánházaiban az érdeklődők rendszeresen összejöttek és megtárgyalták az éppen napvilágot látott művet. Akkor persze a napi (és heti) sajtó még nem volt annyira elterjedt, mint napjainkban. így egy évben egyszer (legfeljebb nagyritkán kétszer) mi is megkockáztathatjuk a megbélyegzést, hogy puszta kuriózumképpen szelíden és szolidan szót ejtünk a helyi televízió új műsoráról, vagy éppen új utat nyitó próbálkozásáról. Egy-két évtizede ma már szinte klasszikusnak számító mammut-sorozatok voltak divatban: Dynasty, Dallas, Knotts Landing. A korábbiakról most nem beszélünk. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy pusztán szórakoztatni kívánó anyagról van szó, amely a modern technikai lehetőség tálalásában jelenik meg. És ebben a pillanatban ez a lényeges. Ne tévesszük szem elől, hogy például az idősebb Dumas 1845-ben megjelent Gróf Monte Christója sem vált a világirodalom csúcsává, holott akkor is rendkívül népszerű volt és maradt is. Babits rangos irodalomtörténetében például a könyv megjelenését a "túlkönnyű fantáziajátékok korának" nevezi. A képernyőt rendőr-sztorik uralták és népszerűek voltak a varieté-műsorok is. Mindez eltűnt és átalakult. Vajon értékes volt-e a változás? Ilyen ítéletet nehezen lehetne megfogalmazni. Ma számos folytatásos családi történet van divatban, általában több gyermekkel és ez előnynek számítana, ha lassan-lassan nem billenne a túlzás oldalára. Most az orvosi műsorok uralkodnak, a kórházak elsősegély-osztályai, sőt az elmúlt évben megszületett ennek a paródiája is. Népszerűek lettek a bűnügyi nyomozás részleteivel foglalkozó programok. Külön kell szólni aztán egy új stílusról, ami egyre inkább kezd elterjedni. Nehéz lenne megmondani, hogy miért, mert ez az irány végeredményben közönséges becsapás. Ebben a rovatban egyszer már említés történt az úgynevezett film-halandzsáról, ami a nesze semmi-fogd meg-jól legmodernebb változata. Mindent az öncélú izgalomra alapoz és egyszerűen fittyet hány a cselekménybonyolítás vonatkozásában lényeges következetességnek. Láttunk egyet az újabb tv kémsorozatokból, amikor húsz perces izgalmas "stake-out"-ot néztünk végig, ami a gyanúsított leplezett megfigyelését jelenti. Ennek a jelenetnek a cselekményhez semmi köze sem volt, a feszültséget azonban egy harmad-óra időtartamra fenntartotta. Tipikusan ez a halandzsa: a nesze semmi, fogd meg jól. Talán egy évtizede ment egy sorozat, Twin Peaks volt a címe. A legelső epizódban leány hulláját találták átlátszó plasztik-zsákban. Megkezdődött a nyomozás, de sehová sem vezetett. A sorozatnak vége lett, anélkül, hogy a közönséget kielégítette volna. Vigyázat, az új halandzsa címe: Push, Nevada. Joy az ajándék oroszlánná. A töprengő Joy (majdnem 3) Zsuzsika nem unatkozik Spencerrel A fürdés öröme... Kati lányunk: „Áunt Kát” □ AMERIKAI B y?gyar HiFlaP IhhSIB
