Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-07-26 / 28. szám
2002. július 26-tól aug. 1-ig ARIES - KOS márc. 21 • ápr. 20 Szerelem: Kétségek, bizonytalanság gyötri, nem tudja, hogyan legyen tovább. Bízzon a megérzéseiben! A hét első felében kitűnően működik az intuíciója. Munka: Ha idő előtt vág neki új vállalkozásának, vagy egy merőben új feladatnak, akkor kínos meglepetések érhetik mire a Hold LIBRA • MÉRLEG szept. 24 - okt. 23 Szerelem: Célját könnyebben éri el, mint gondolná! Mintha a partnere belelátna a gondolataiba: épp azt javasolja, amit ön kérni sem mert tőle. Munka: Sikeres periódus ez a hivatásában is, nemcsak az elképzelései válhatnak valóra, de még az is megtörténhet, hogy soron kívül előléptetik. TAURUS • BIKA ápr. 21 - máj. 21 Szerelem: Lelkesedése és fáradhatatlansága jó hatással lesz a partnerére, akinek most elsősorban biztatásra és megértésre van szüksége, hogy átlendüljön a mélyponton. Munka: Néha az is baj, ha valami túl jól sikerül. Ilyenkor ugyanis támadásba lendülnek az irigyei és el akarják orozni az elismerést. SCORPIO ■ SKORPIÓ okt. 24 - nov. 22 Szerelem: Elvágyódik, egy távoli, csöndes hely után sóvárog, ahol csak kettesben lehet a szerelmével. Utazási terveit a bolygóállások is támogatják. Munka: Miért nem veszi ki a szabadságát most? Hiszen nincs olyan égetően fontos teendő, amit ne tehetne félre, vagy ne hagyhatna a kollégákra. GEMINI - IKREK máj. 22 ■ jún. 21 Szerelem: Képes bárkit bármiről meggyőzni - egyetlen ember kivétel csak: a partnere. Nála a héten minden szava ellenállásba ütközik. Munka: Ne vitatkozzon fölöslegesen se a főnökével, se üzleti partnereivel, s főleg ne olvassa a fejükre a hibáikat, mert hamar megtalálják a módját, hogy visszavágjanak. SAGITTARIUS • NYILAS nov. 23 - dec. 21 Szerelem: Egy régi kívánsága teljesülhet a héten. A Vénusz meglepő fordulatot hozhat a magánéletében. Munka: Teli van tervekkel és jobbnál jobb ötletekkel, különösen ha már visszatért évi nyaralásából. Csak Magán múlik, hogy terveiből mennyit vált valóra. CANCER - RÁK jún. 22 - júl. 23 Szerelem: A humor a legkínosabb helyzetet is képes feloldani. Éljen vele, ha a kedvese családjában kezdi kínosan érezni magát. Munka: Ragyogóak a kilátásai a közös anyagi ügyeket illetően, és arra is talál megoldást, hogyan szerelje le ellenlábasait. Még a baráti összejövetelek is a karrierjét segíthetik. CAPRICORN ■ BAK dec. 22 ■ jan. 20 Szerelem: Fogja viszsza magát és ne mondjon véleményt a párjáról addig, amíg nem ismeri meg a részleteket. Munka: Húzódjon félre és a háttérből figyelje az eseményeket. Most még nem érett meg az idő arra, hogy a terveit valóra váltsa. Inkább fejezze be végre a régóta húzódó feladatokat. LEO - OROSZLÁN júl. 24 • aug. 23 Szerelem: A héten többször is érzi majd, magányra van szüksége ahhoz, hogy átértékelje a helyzetet és tisztázhassa az érzéseit. Ám a partnere ezt nehezen fogja megérteni. Munka: Fontos, hogy akikkel együtt dolgozik, részletesen megismerhessék a terveit, szempontjait. Különben nem segíthetnek! AQUARIUS ■ VÍZÖNTŐ jan. 21 - febr. 19 Szerelem: Hétfőn a kedvese váratlan reakciói feldúlják a hangulatát, és ez a feszültség az egész hetére rossz hatással lesz. Munka: Vigyázzon, mert könnyen csapdába sétál, ha csak a látszat alapján ítél. Üzletkötéskor vagy új kolléga szerződtetésekor tájékozódjon minden apró részletről. VIRGO • SZŰZ aug. 24 - szept. 23 Szerelem: Engedje, hogy az érzései irányítsák a héten. A Vénusz és a Hold a Szűzben járva hozzásegíti a boldogsághoz. Munka: Erőszakos emberekkel hozhatja össze a sorsa, és a velük való hadakozás nemcsak az energiáját csapolja meg, hanem az önbizalmát is jelentősen megtépázza. PISCES ■ HALAK febr. 20 - márc. 20 Szerelem: Örömhírt kap, esetleg a család bővül egy új taggal. A kis jövevény érkezése ugyan még odébb van, de már most boldogsággal tölti el. Munka: Karrierje szempontjából is fontos lehet az a magánbeszélgetés, amelyre a hét elején kerül sor. Célját hamarabb éri el, mint gondolná... Tomka Tivadar SPORTROVATA San Franciscóban rendezték az öttusa világbajnokságot, ahol a magyarok jól szerepeltek, férfi csapatunk (Balogh, 'Fülep és Horváthjaranyérmes lett, Simóka Bea a hölgyek versenyében végzett az élen, míg női csapatunk bronzérmet vehetett át. Kajak-kenu Európa-bajnokságnak adott otthont Szeged városa és a hazai környezet megtette kellő hatását, hiszen minden idők legjobb magyar szereplésének tapsolhatott a több tízezres publikum. Tíz aranyérmet nyertünk, hét ezüstöt és két bronzot. A hölgyeknél a legeredményesebb versenyzőnk Kovács Katalin volt:- Három számban indultam és három aranyérmet nyertem, nagyon elfáradtam, de túl sok időm nem marad a pihenésre, mert öt hét múlva Sevillában jön a világbajnokság, ahol még egy lapáttal rá akarok tenni mostani produkciómra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány:- Mit mondhatnék egy ilyen szereplés után? Fantasztikus teljesítmény én nagyon boldog vagyok, mindezek mellett, persze láttuk a hibákat, de most csak örömködni szeretnék mondjuk úgy két napig. Permben, Oroszországban az ökölvívó Európa-bajnokságon ifjabb Balzsay Károly 75 kilogrammban ezüstérmet, míg 81 kilogrammban Szűcs István bronzérmet nyert. Balzsay Károly: - Végig jól ment az öklözés, de a döntőben hazai versenyzőt kaptam, és ha meg is vert ekkora pontszámbeli fölény nem volt közöttünk, mindenesetre örülök, hogy most már a felnőttek között is érmet tudtam szerezni. Lékó Péter sakk nagymester, Dortmundban a világbajnoki jelöltek sakktomáján, fináléba jutott, ahol a bolgár Topaljovot verte magabiztosan és ezzel első lett. Ez azt jelenti, hogy ő lett a kihívója a jelenlegi világbajnok Vlagyimir Kramnyiknak, és minden bizonnyal ősszel meg is mérkőznek. A Magyar Labdarúgó Szuperkupa döntőjében Újpest- Zalaegerszeg 3-1. A találkozót Siófokon játszották nyolcezer néző előtt. Heti naptár 2001. JÚLIUS - AUGUSZTUS 28 Vasárnap Szabolcs 29 Hétfő Márta, Flóra 30 Kedd Judit 31 Szerda Oszkár 1 Csütörtök Boglárka 2 Péntek Lehel 3 Szombat Hermina V__________________________/ eSAROAS Hungarian Restaurant Invitation to a Special Evening with Gerrie Pedrini International Song Stylist and László Cser - Piano Tom Pedrini - Bass on Friday, July 26th 7-ll p.m. at the Csardas Hungarian Restaurant (323) 962-6434 By Reservation Only! 5820 Melrose Avenue, Los Angeles, CA 90038 (Melrose & Rossmore, entrance from Lillian Way) OPEN PAIL Y FOR L UNCH AND DINNER Fine Hungarian and International Food The Best of Californian and Hungarian Wines Saturday Niehts: BUFFET DINNER at 6 pm. Sunday: CHAMPAGNE BRUNCH noon to 3pm. Daily Fresh Home-Made Bakery Products! Order Cakes and Pastries for Every Occasion! Jön!!! Jön!!! Jön!!! Géczy Dorottya és Orosz János a Csárdásban! xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx FORRÓ NAPOK - folytatás a 4. oldalról Csurka István (MIÉP) szerint a tüntetést az MSZP robbantotta ki azzal, hogy elkezdett sajnálkozni Pokorni lemondása miatt. Szerinte a rendőrség az elején azért nem lépett közbe, mert "egésznapos hírt akartak". A forrongás éjszaka is folytatódott, majd péntek estére a MIÉP hirdetett meg tüntetést a Batthyányi örökmécsesnél. Bencsik András újságíró szerint a média "alulmúlta önmagát", még este 11-kor is azt mondták be, hogy "közlekedéstechnikai okokból" nem járnak a buszok. Volt, aki lövéseket is hallott este, bár lehet, hogy a könnygáz gránátokat hallották, vagy valami privát tűzijátékot, amely most nagy divat Magyarországon. A következő napokat, a hétvégét vidéki család- és barátlátogatással töltöttük, szerdán pedig Dunakeszin a Repülőnapon vettem részt volt kollégáimmal. Közben ismét demonstrációra került sor a Kossuth téren és a Március 15. téren, ahol a rendőrség leszereltette a hangosítást, mert erre nem kértek külön engedélyt -erről már beszámoltunk szünet utáni első számunkban. A tévében folytatódtak a nyilatkozatok, megjelent például Budaházy György, a hosszú hajú fiatal tüntető, akit az Erzsébet hídnál letepertek a rendőrök, s később 50 ezer forint pénzbírságra ítéltek. Véleménye szerint a választási csalás nem is a számlálásnál, hanem már előtte történt. Pólóján is vastag betűs felirat hirdette hovatartozását: http://lelkiismeretcsoport.infonon.hu . (A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy azóta egy újságcikkből megtudtuk: a csoport - teljes nevén Lelkiismeret ’88 - nevében a 88-as szám internetes "virágnyelven" Heil Hitler-t jelent - a H az ABC nyolcadik betűje - és a honlapjuk irredenta és MIÉP- es témákkal foglalkozik. - A szerk.) Nyilatkozott Nagy Károly szervező, a Veszprémi Polgári Kör elnöke ("hamis választás után hamis miniszterelnök") Czakó Gábor író elmondta: ő semmilyen "oldali", de sok tüntetésen vett részt, mert erkölcsi megbicsaklás van az országban. Shakespeare-t idézte: "Szép a rút és rút a szép - megfordult a világ..." - szerinte ez van most. Karátson Gábor képzőművész rámutatott, hogy egy krízis lehet halálos vagy gyógyító hatású. Szerdahelyi Szabolcs, az APÜSZ elnöke a III/III—as ügyekkel kapcsolatban: "Országos méretű dezinformáció és lejárató kampány folyik. Ez egy ’láthatatlan légió’ - fel kellene térképezni, az egykori ügynökök közül mennyi van a rendőrségen, az ügyészségen, a választási bizottságokban." / ASZTROLÓGIA Dr. Ternovszky Zsuzsa fogorvos KOZMETIKAI FOGÁSZA T 11704 Wilshire Blvd., Ste. 290, Los Angeles, CA 90025 A Magyar Főkonzulátus melletti épület, (bejárat a Barrington Ave. felől) Tel. (310) 473-2099 * (310) 473-3099 I ppai , S3 Hfagyar Ifcrlap ||üj|jjj|iB