Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-06-14 / 24. szám

FÖLDES TAMÁS KERÉK-BÁRCZY SZABOLCCSAL BESZÉLGET Főkonzuli évmérleg Néhány hét híján egy esz­tendeje talál­kozhattak olva­sóink először a Magyar Köz­társaság akkor érkezett, új főkonzuljával. Ke­­rék-Bárczy Szabolcs június vé­gén szabadságra megy, hazauta­zik és csak augusztus elején tér vissza állomáshelyére - az első Los Angeles-i éve letelt tehát. E csaknem kerek évforduló jó alkalom, hogy számot vessünk: mit tett egy esztendő alatt, mi kívánkozik az eredményoldalra. Elöljáróban említsük meg: a 31 éves diplomata a nemzetközi külkapcsolatok ismereteit az Egyesült Államokban - Ameri­ka egyik legrangosabb egyete­mén, a Harvardon, a Kennedy School of Government nevű in­tézetben -sajátította el. Ott ta­nult két évig, s szerzett mester­diplomát, majd röviddel azután, 1999-2001 között, otthon, a kül­ügyminiszter főtanácsadójaként már gyakorlatba ültethette át is­mereteit. A Los Angeles-i főkonzulátu­son beszélgetünk.- Mikor tudta meg, hogy e kül­képviselet élére kerül?- Hozzávetőleg három hónap­pal a kinevezésem előtt. Ko­rábban csak turistaként jártam Kaliforniában, ezért a felkészü­lési rend keretében tájékozód­tam állomáshelyemről. Kap­csolatba léptem elődeimmel csakúgy, mint leendő munkatár­saimmal, s Budapesten talál­koztam Los Angelesben élő magyarokkal. A kötelezően el­készített főkonzuli programo­mat eljuttattam a Los Angeles-i központú konzuli kerület Den­­verben, Houstonban, Honolulu­ban, Seattleben és San Francis­cóban tevékenykedő tiszteletbe­li konzuljainak is.- Mit tekintett programja sarka­latos pontjainak?- A tizenkilenc tagállamot fel­ölelő konzuli kerület elsősorban gazdasági és kulturális szem­pontból fontos. De kiemelt fel­adataim közé soroltam, hogy szoros kapcsolatot tartsak a he­lyi magyarsággal, hiszen min­tegy hetven-hetvenötezer ma­gyar él Los Angelesben és kör­nyékén, s becslések szerint csaknem ugyanennyi a többi ál­lamban. Már tavaly nyáron és ősszel felkerestem Los Angeles és Orange megyék, Denver és San Francisco meghatározó amerikai üzleti köreit. Sikerült ‘ rendszeres kapcsolatot kialakí­tani Los Angeles jó néhány gaz­dasági szervezetével. Hosszas előkészítés után, 2001 őszén, Király Ödön konzul vezetésével újra megnyílt a kereskedelmi iroda. A konzul úrral és felesé­gével, Király-Végi Ágnessel harmonikusan együttműködünk, s igyekeztünk-igyekszünk mind több amerikai céget magyaror­szági befektetésre ösztönözni. Ősszel sikeres befektetői konfe­renciát rendeztünk Los Ange­lesben, Denverben, két alka­lommal San Franciscóban, né­hány napja pedig Seattleben "road show"-n vettem részt. E szakmai kifejezés üzleti tárgya­lásokat, külpolitikai előadáso­kat fed.- Mérhető e tanácskozások eredménye?- A gazdasági diplomácia épp­olyan "aprómunkát" jelent, mint a hagyományos külkapcsolatok építése. A megtérülés időt igé­nyel, de egy Seattleben megis­mert, Silicon-völgy beli nagy cég képviselői már tárgyalnak Budapesten. E legutóbbihoz hasonló, megannyi témát felöle­lő, ugyanilyen jól előkészített találkozókat szervezek a konzu­li- kerület más városaiban is, amelyek hazánk számára fonto­sak lehetnek. Hasonló célt szolgálnak politikai és gazdasá­gi témájú előadásaim egyeteme­ken, kutatóintézetekben. Nem mindegy ugyanis, hogyan véle­kednek és mit tudnak Magyar­­országról a jövő szakembereit nevelő előadók meg a diákok: a holnap politikusai, kereskedel­mi és tudományos szakemberei.- Miként illeszkedik a prog­ramba Hollywood?- Los Angeles egyik vezető iparága és export-cikke a film. Köztudott, hogy több nagy hollywoodi stúdiót magyarok alapítottak és most is sok befo­lyásos magyar tevékenykedik a filmszakmában. Magyarország­nak fontos, hogy minél több amerikai filmet forgassanak ha­zánkban, hiszen egy-egy felvétel helyszínén sok pénzt költenek. Több stúdió vezetőit tájékoztat­tam a magyarországi együttmű­ködés lehetőségeiről, s fontos­nak tartom, hogy a továbbiak­ban a meglévőknél is gyümöl­csözőbb kapcsolatokat építsek ki.- Rezidenciáján, a Magyar Kulturális Szalon rendezvénye­in mi is találkoztunk magyar származású filmesekkel. Mi­lyen meggondolásból hívta élet­re e szalont?- A szalon célja, hogy keretet adjon a magyar, vagy magyar témájú filmek, irodalmi éizenei alkotások népszerűsítésének. Ahelyett, hogy egy személytelen teremben találkoznánk, a fő­konzuli rezidencián a társadal­mi összejövetelek meghittebb formáját eleveníthetjük fel. Szorgalmazom, hogy a főkonzu­látus e rendezvényei az ameri­kai közönséghez is szóljanak. A csaknem félszáz rendezvé­nyünkön szinte mindig voltak amerikaiak, sőt más államok Los Angeles-i diplomatái is.- Sokfelé találkozhatunk Ön­nel. Jelen van majd minden magyar rendezvényen, a filmve­títéseken, a templomokban, májusban Ön volt a Csárdás­­gálabál fővédnöke...- Főkonzuli programomban leírtam és több fórumon han­goztattam, hogy a főkonzul le­gyen a magyar közösség katali­zátora. Elsődlegesen a nemzeti közösség önszerveződését ösz­tönözze és segítse! Szeretném, ha nemzeti ünnepeinken, de más alkalmakkor is minél több honfitársunk gyűlne össze. Az ünnepségekre mindenki hivata­los, csupán a külföldi diploma­tákat hívom meg külön. így volt ez október 23-án, amikor a fő­konzulátus először volt társren­dezője a Szabadságharcos Em­lékműnél rendezett ünnepély­nek, s így volt a Kossuth szobor megkoszorúzásánál is. Kelle­mes emlékem az a március 15- ei családi piknik, amelyet Mari­na del Rey egyik parkjában tar­tottunk meg: a mintegy 350 résztvevő maguk-főzte ételek­kel, süteményekkel kínálgatta egymást. Külön öröm számom­ra, hogy az általunk rendezett összejövetelek iránt a másod- és harmadgenerációs magyar­ság is élénken érdeklődik.- Szabadságához jó pihenést kívánunk. Viszontlátásra au­gusztusban. **• •** •** «J» «j* **♦ IZLAND -folytatás az 5. oldalról fürdésre, sőt szilikátos tartal­mával szárítja és gyógyítja a bőrbetegségeket. A lávakövekkel megemelt töl­tések között keletkező Kék La­gúna húsz év óta Izland elsőszá­mú turista zarándokhelye. Tombolhat bármilyen hideg szél, a kráterben felgyűlt vilá­goskék víz 38-40 fokos melegé­vel simogatóan veszi körül a fá­zósan belemerülő fürdőzőket. Az idők folyamán kerek barlan­got is építettek hozzá kőpadok­kal, majd gőzfürdőt, elegáns vendéglőt, szállodát. Mi sem természetesebb hát, mint hogy a legutóbbi NATO külügymi­niszteri értekezlet többszáz résztvevőjét is ide vitték az iz­landi vendéglátók az utolsó es­tére, hogy pompás halvacsora után az éjfélig sem lemenő nap áttetsző derengésében lubickol­hassanak a kék krátertóban és ezt a felejthetetlen élményt vi­gyék magukkal a Jégföldről. LÁSZLÓ BALÁZS ( A Heti naptár 2002. június 16 Vasárnap Jusztin FATHERS’ DAY 17 Hétfő Laura 18 Kedd Arnold, Levente 19 Szerda Gyárfás 20 Csütörtök Rafael 21 Péntek Alajos First Day of Summer ^ 22 Szombat Paulina ^ ( : a DOLLAR - FORINT Az amerikai dollár középárfolyama 2002. június 11-én 255.88---------------------------------------/ ára: $ 12.95 A két könyv ára: $15.00 Megrendelhető szállítással: USA-címen, USD beküldésével személyi csekken vagy nemzet­közi pénzesutalványon. Az EMLÉKEZZ című verseskötet ára: $ 7.95 Kaprinyák Gyuláné 25 W. Flynn Lane Phoenix, AZ 85013 E-mail: kaprinyaks@webTV.net WEBSITE: http://home.lighl.att.net/ kaprinyak/ Apám földjén Ha mégegyszer Apám földjén markot tudnék szedni, gyermekkorom ismét ünnepelném a magyarföld küszöbén Hej, te sors: engem hová vittél? messze, messze rég, diszidensként de a hazavágyó szívemben magyarnak maradok örökké Most visszagondolok a búzatáblákra aranysárga fejük hogyan hajladoznak, hogyan küldik mosolyukat a szorgalmas nép asztalára Istenem, kegyelmed lebeg felettem egyszer majd csak hazatérek a földre, a drága magyarföldre, ahol réges-régen születtem Kaprinyák Gyuláné (Bodnár Szerénke) Phoenix, Arizona MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco _ _ _ _ _ „ . _A Seattle $575 •“ $520• " $450*" Portland + tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. Budapest- 6 hónapos Los Angeles: cjO /U." + tax i éves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. #835 Beverly Hills, CA 90212 Megjelent Kaprinyák Gyuláné (Bodnár Szerénke) új verseskötete HIT, REMÉNY ÉS SZERETET macvar és ancol kötetben. B383HI l^gyartfírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom