Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)

2001-10-12 / 39. szám

2001. október 19—tői 25-ig ARIES • KOS márc. 21 ■ ápr. 20 Érzelmi élet: Most sok mindent háttérbe szorít a magánélet. Élvezni akarja az életet és nincs tekin­tettel senkire. Kiköveteli magának az örömöket. Munka: A munka dandár­ját (és a piszkosabbik részét) átengedi másoknak. Csak azt csinálja, amihez kedve van. Ez azonban később vissza­üt! LIBRA • MÉRLEG szept. 24 • oki. 23 Érzelmi élet: Születés­napja körül sokkal érzékenyebb, mint az esztendő többi hónapjában. Kriti­kusan szemléli a világot, s főleg sze­retteit, akikre pedig mindig számíthat. Munka: Igyekszik megszabadulni min­dentől, ami hátráltatja előrejutását. Lehet, hogy kollégái közül is néhány­tól meg kell válnia. TAURUS • BIKA ápr. 21 • máj. 21 Érzelmi élet: Szerettei most több gondot okoznak, mint amennyi segítséget adhatnának. Pedig ezúttal ön is támogatásra szorul. Munka: A munkahelyén most minden forrong, változásban van. Ettől ne le­gyen bizonytalan. A fordulat kedve­zőbb helyzetbe juttatja, mint amilyet most elképzelni tud. SCORPIO • SKORPIÓ okt. 24 • nov. 22 Érzelmi élet: Szerencsés a munkában is, a szerelemben is. De a most kezdődő gyors szerelmi hódí­tásnak később nagy ára lesz. Munka: A túl sok kapcsolat azt jelenti, hogy egyelőre nem találta meg azt a terüle­tet, ahol tudása-tehetsége legjavát ka­matoztathatja. GEMINI ■ IKREK máj. 22 ■ jun. 21 Érzelmi élet: Nemcsak a közvetlen környezetét, de a partner­­kapcsolatát is szeretné gyökerestül át­rendezni. (Ez a nagyon régóta tartó párkapcsolat esetében is így van!) Munka: A feladatokat sokkal gyorsab­ban meg tudja oldani, mint máskor. Ez a siker pedig további tettekre ösz­tönzi majd. SAGITTARIUS • NYILAS nov. 23 • dec. 21 Érzelmi élet: Új kalandra vágyik, akkor is, ha boldog a párjával. Egy kis izgalom kellene az életébe. Csak aztán meg ne bánja! Munka: Az előre eltervezett feladatok közül sok átcsúszik a következő hétre, mert a bürokrácia (vagy a technika ör­döge) bizony kellemetlen meglepetés­sel szolgál. CANCER•RÁK jún. 22 júl. 23 Érzelmi élet: A Jupiter kedvezően hat a magánéletére. Ne szégyellje érzéseit, vágyait kimondani. Ne várja, hogy a párja kitalálja, mit vár tőle. Munka: Alkalma nyílik munkahelyváltozásra, vagy ha eddig nem dolgozott, akkor kedvére való ál­lást talál. A beilleszkedés könnyebben megy, mint gondolná. CAPRICORN • BAK dec. 22 - jan. 20 Érzelmi élet: Napok óta nem találja a helyét, kötekedő, és emi­att a szerettei szenvednek leginkább. Veszekedéssel vagy duzzogással épp az ellenkező hatást éri el, mint amit sze­retne. Munka: Kínos helyzetbe keve­redhet, ha figyelmetlen, vagy ha nem ügyel a részletekre és a határidőkre. LEO OROSZLÁN júl. 24 • aug. 23 Érzelmi élet: Most az a legfőbb dolga, hogy türelmes legyen. Ne vegye át a partnere rossz hangula­tát vagy feszültségét. Inkább segítsen neki megnyugodni. Munka: Hirtelen beszűkülnek a lehetőségei, egy sor ajtó bezárul az orra előtt, és akik eddig se­gítőkészek voltak, most zavartan elzár­kóznak. VIRGO - SZŰZ aug. 24 - szept. 23 Érzelmi élet: Néha úgy érzi, ki kellene törnie a hétköznapok egyhangúságából. De amikor lehető­sége nyílik rá, akkor megretten. A héten megint alkalma lenne egy kis flörtre. Munka: Váratlan kiadások, hirtelen jött feladatok borzolják az idegeit. Teljesen át kell alakítania a heti programját. PISCES • HALAK lebr. 20 - márc. 20 Érzelmi élet: Borongós hangulatára nagyszerű gyógyír, ha tár­saságba megy, vendégeket hív, vagy a partnerével elutazik valahová, és új tá­jakkal, új emberekkel ismerkedik. Munka: A munkahelyén sok olyan te­endő adódik, ami nem látványos ugyan, de anyagilag sokat hoz a kony­hára. És ez a fontos! UTAZÁSI IRODA REPÜLŐ ÉS HAJÓJEGYEK gyors, szakszerű elintézése * Szervezett utazások Okiratok hitelesítése a legolcsóbb áron Hívja Évát - nem bánja meg! EVA BRASCH, President Phone: (310)475-0779 H AMERIKAI Magyar Hírlap 2001. október 12. Tomka Tivadar SPORTROVATA Vége! Mármint a labdarúgó világbajnoki selejtezőknek és csak csendben nyugtázhatjuk, hogy futballcsapatunk ismét nem lesz ott a labdarúgó világ­­bajnokságon, amelyet 2002-ben Japán és Dél-Korea közösen rendez. Az utolsó fordulóban a mieink Olaszországban, egé­szen pontosan Pármában léptek pályára: Olaszország-Magyaror­­szág: 1-0, (1-0). Gólszerző: Alessandro Del Piero a 45. percben. A találkozón csak egy cél lebegett a magyarok előtt, hogy tisztességesen helytállja­nak. Nos, ez sikerült, hiszen végig egyenlő partnerek tudtak lenni. Az első félidő nagy ira­mú és izgalmas játékot hozott számtalan olasz - és ami örven­detes - magyar helyzettel. Az­tán az első játékrész utolsó per­cében egy húszméteres szabad­rúgást követően a Juventus sztárja, Del Piero mesterien csavart a jobb felső sarokba, megszerezve ezzel csapata győztes gólját. A fordulás után az olaszok még próbálkoztak, de látszott megmozdulásaikon, hogy inkább a közönséget sze­retnék kiszolgálni egy-egy trük­kös csellel vagy lövéssel. Egy szó, mint száz: belehaltak a szépségbe. A mérkőzés után Gellei Imre szövetségi kapitány, aki két ta­lálkozó erejéig kapott megbí­zást a Magyar Labdarúgó Szö­vetségtől, így nyilatkozott:- Méltó ellenfellei voltunk a világhírű olasz válogatottnak, sajnos egy góllal kikaptunk, de azt mondom, így, ilyen harcosan kell vereséget szenvedni. Sajná­lom, hogy nem lehetünk ott a világbajnokságon, de az biztos, hogy fiataljainkra lehet építeni, az sem véletlen, hogy az után­pótlás válogatottunk, szintén itt Pármában, 2-0-ra megverte a kékeket. Várom, hogyan dönt az MLSZ a szövetségi kapitányi posztról, akár én is folytatha­tom a munkám. A csoportunk végeredménye: 1. Olaszország, 2. Románia, 3. Grúzia, 4. Ma­gyarország, 5. Litvánia. A hazai labdarúgó életben is történtek változások. A Győr foci csapatánál menesztették Varga Zoltán vezetőedzőt és helyette ezentúl a 36 éves Ta­mási Zsolt vezényli az edzése­ket a kisalföldi városban. Miskolcon rendezték a csel­­gáncsozók országos bajnoksá­gát. A versenynek azért is volt jelentősége, mert ez volt az utolsó válogató a csapat Euró­­pa-bajnokságot megelőzően. A súlycsoportok győztesei 60 ki­logrammtól felfelé férfiak: Han­­nich, Ungvári, Illyés, Kanczler, Hanzel, Kostolánczy, Szilágyi. A hölgyeknél: Perge, Nagy Vik­tória, Nagy Patricia, Mihalovics, Sarkadi, Soós, Gyimes. Kovács Antal olimpiai bajnokunk be­tegség miatt nem tudott részt venni a viadalon. Nagy Ernő szövetségi kapitány: - Nagyon sok jó mérkőzést láttam és ár­gus szemekkel figyeltem az ese­ményeket. Mondhatnám, hogy minden a papírforma szerint alakult. Pozitív, hogy fiataljaink egyre jobban magukra találnak a felnőtt mezőnyben. Folytatódott a férfi vízilabda bajnokság egy-két érdekesebb eredmény az elmúlt fordulóból: Szeged-Honvéd: 7-12, Újpest- Ferencváros: 6-6, Vasas-KSI: 14-2, Kecskemét-B VSC: S-10 Túrós Csusza, Halászlé, Borjú Bécsi Szombat este BUFFET DINNER Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNCH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK Gulya Róbert zeneszerző, zongoraművész a Csárdásban Személyi, társadalmi események Nt. Babos Mária 101 éves Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház tagsága és magyarságunk köszöntötte Nt. Babos Mária nyugalmazott lelki­­pásztort, volt kínai misszionáriust, az Ontarioi Egyházunk tiszte­letbeli lelkipásztorát 101. születésnapján! Isten kegyelme és sze­­retete az, hogy még közöttünk van Máriskó néni, akit tisztelünk és szeretünk, aki példás életével, Istenbe vetett rendíthetetlen hi­tével és bizalmával mindnyájunk lelki édesanyja. Köszöntjük Nt. Babos Máriát és imádságunkban köszönjük meg az eltelt hosszú éveket és a megtapasztalt kegyelmet, Isten megtartó erejét. To­vábbi jó egészséget, erőt és Isten áldását kérjük Nt. Babos Mári­ára, hogy még sokáig világítson közöttünk hitével, utat mutatva másoknak is az Istenhez vezető úton. Nt. SZABÓ SÁNDOR LELKIPÁSZTOR INTERNATIONAL MEATS & DELI Tel: (714) 539-6334 Fax: (714) 539-6226 Magyar hentesáru üzlet Orange Countyban! Füstölt kolbász, sonka, oldalas, abált szalonna, disznósajt, sütnivaló hurka, kolbász, felvágottak, kenőmájas, szalonna, téli és paprikás szalámi, savanyúságok, lekvárok, kompotok. Fűszerek, ízesítők, tészták, Vegeta, gesztenyepüré. Rendelésre virsli és töltött káposzta kapható. Saját termékek, olcsó árak! Friss töpörtyű és házi zsír! Tehéntúró és Pick szalámi! Nyitva hétköznap 10-től 7-ig, szombaton 9-től 2-ig. Cím: 10382 Stanford Avenue, Unit F, Garden Grove, CA 92840 jejLSLcL biSi. / ASZTROLÓGIA LCSÁRDÁS 'w Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK (323) 962-6434 nagy meglepetésére most ön, az örök 'ellenzéki*, mindenbe első szóra bele­egyezik. Sőt, még a véleményét is ki­kéri a közös dolgokban. Gyanakvását azzal oszlathatja el, ha a jövőben is megmarad ilyennek. Munka: Újító kedvét vaskalapos főnökei igencsak megnyirbálják. AQUARIUS • VÍZÖNTŐ jan. 21 - lebr. 19 Érzelmi élet: Partnere

Next

/
Oldalképek
Tartalom