Amerikai Magyar Hírlap, 1997 (9. évfolyam, 7-15. szám)

1997-04-18 / 15. szám

Sose szerettem igazán utazni. Renge­teget utaztam viszont. Sokáig - nem a legszebb időkben - afféle vezető kul­­túrmókus voltam a fővárosnál... Ebbéli minőségemben kerültem ki valamikor ötvennégy-ötvenötben Csehszlovákiába. (Akkor még volt egy ilyen ország ugyanis.) Nem tagadom, jó dolgom volt. Kap­tam valami kis blokkfüzetet, és annak birtokában kérhettem bárhol, bármi­ből, bármennyit. Prágában töltöttem pár napot, majd Pozsonyban, onnan pedig a Tátrába sodort a jósors. A Grand Hotelban kaptam két ha­talmas teremből álló apartmant, ször­nyű kilátással lefelé. De tériszonyomat legyőzte a kis blokkfüzet. Kiraktam a kisasztalkára gyógysze­reimet, melyek nélkül több mint fél évszázada tapodtat sem mozdulok la­komból, lassan hatvan éve „bogyózga­­tok”, barátaim gyakran kedveskednek valami ínyenc gyógyszerrel nekem születésnapon vagy karácsonykor... Lementem a hallba. Magyar szótól volt hangos a hatal­mas tér. IBUSZ-csoport szállásolt már na­pok óta a hotelban. Azonnal feltűnt, hogy hímnemű kortársaim legtöbbjé­nek karján csinos kis női bugyik len­genek. A szlovák és cseh testvéreknél úgy látszik, éppen ebből volt hiány. Őszintén szólva már ez is, a bugyi­val csellengő férfiak serege érdekes látvány volt, de meghökkenésem fo­kozódott, amikor az egyik lépcső tövé­ben kedves, régi ismerőst, Latabár Kálmánt pillantottam meg - szemén szokott monokli, karján szokatlanul sok csinos kis alsónemü. Körötte volt persze a legnagyobb tö­meg, jól ismerték, szerették őt odaát is.- Mit csinálsz itt, Kálmán? - érdek­lődtem örömmel.- Pszt! - tette szája elé mutatóujját. - Kipótolom az ellátmányomat. Akkoriban még a „baráti országok­ba” sem volt könnyű utazni, és ha mégis sikerült, gyalázatosán kevés pénzzel bocsátották útra a polgárt. Felajánlottam persze, hogy üljön az asztalomhoz az étteremben és általá­ban: hála a kis blokkfüzetnek, nyu­godtan számítson materiális támoga­tásomra. El is mentünk az étterembe, ahol asztalomat egy kis magyar zászló éke­sítette.- Lobogót nem eszem! - szögezte le azonnal. Jóízűen megebédeltünk, és rövid pihenő után együtt in­dultunk sétálni délután. A szálló tőszomszédságából indult egy lanovka a Ferenc József-csúcsra, mely akkor Sztálin névre hallgatott fenn. Néztük a ki-be szálló né­pet, és én ugratni kezdtem.- Próbáld ki, Kálmán!- Megőrültél? Miért?- Hát, hogy odafönn le­hess.- Mi dolgom nekem oda­fönn?- Szóval félsz!- Persze, hogy félek. Ez egy dróton lóg, és minden drót elszakad egyszer.- Évek, talán évtizedek óta itt nem történt baleset - nyugtattam.- Hát éppen ez az. Ha a múlt héten leszakadt volna a lanovka, most habozás nélkül felszállnék rá. Mert rövid idő alatt két baj nem történik so­ha. De hogy már régóta nem volt baj, éppen itt az ideje, hogy legyen - magyarázta. Meg kellett hajolnom érvei­nek súlya alatt. Indultunk visszafelé. Megtorpant aztán mégis.- Nem engedhetem meg magamnak, hogy féljek. Szí­nész vagyok. Most megját­szom, hogy nem félek. Min­dig ezt kell játszanom úgyis. Hogy nem félek a közönségtől, nem félek a bakitól, nem félek attól, hogy össze­akadnak lábaim, hogy elesem, elfelej­tem, elrontom, hogy nem félek ettől az egésztől... (Csak a fiataloknak kell mondani: Latabár a tökéletes művé­szek ritka példánya volt. Nem hibá­zott soha.) Elindultunk vissza, a fölszállóhely elé. Még mindig tétovázott.- Es mit csinálok majd odafenn?- Ugyanazt, mint idelenn. Semmit. Legföljebb eladsz pár bugyit.- Azt már mind eladtam - csattant föl önérzetesen. Egyre elszántabban készült a sze­repre.- Addig megyek föl-le, föl-le, amíg nem félek már egy kicsit sem - hatá­rozta el. Vettem egy pakk jegyet. Beálltunk a sorba. Az természetesen föl sem merült, hogy én is menjek vele. Repülő, autó, minden, ami túl gyorsan vágy túl magasan megy, mélységesen idegen a természetemtől. Hivatalnok voltam és író, nem színész. Nem lát­tam okot félelmemet legyőzni. (Utóbbi minőségemben egyébként nem is félel­memnek minősítettem ezen tulajdon­ságomat, hanem egészséges, az alkotó tevékenységet elősegítő, serkentő, szolgáló neuraszténiának.) Mikor a kabin előállt, Kálmán bú­­csúzkodni kezdett. Megfogta kezemet, megszorította, mélyen a szemembe nézett, átölelt jobbról, át balról, újfent megszorította kezem, újra átölelt.- Isten áldjon! - mondta ünnepé­lyesen, és férfias kacsázással beszállt a lanovkába. A lanovka Latabárral simán, szépen fölsiklott a csúcsra. Odafönn - nem láttam, de tudom - nem nézett se jobbra, se balra, se le, se föl, hiába volt csodás, tiszta idő, neki akkor csúccsal, tájjal, kilátással nem volt semmi dolga, ő egyene­sen szállt be a lefelé induló kabinba.- Győztem - mondta dia­dalmasan.- Nem féltél?- Ja. De. Azt nagyon. Na szervusz, mennem kell, és már szállt is a lanovkába vissza. Háromszor tette meg retúr az utat. Mire harmadszorra leért, föltámadt a szél. Töprengve néztük a lengő drótkötelet. Nem szólt egyi­künk sem. Latabár - mint aki vértanúságot tenni indul - fölszállt negyedszer is. A lanovka elindult. A szél mind erősebben len­gette a kabint a dróton. Félúton állt meg a lanovka. Lengedezett odafenn, alat­ta vagy nyolcvan méter mélység. Percekig állt, vagyis him­­bálódzott. Rettentő látvány volt. A szél erősödött, lassan megeredt a hó. Aztán a lanovka megindult fölfelé. Úgy tűnt, hogy las­sabban halad a megszokott­nál. Még egyszer megállt, aztán újra elindult. Végre fölért. Vártam, mi lesz. A la­novka nem akart indulni vissza sehogy sem. Legalább egy fél óra telt el, és a lanov­ka csak várt odafönn. Köz­ben a szél, a hó mind erősebben fújt, illetve hullt. Gyorsan alkonyult is. Mire a lanovka - útközben ötször megállva - leért, teljesen besötétedett, és félelmetes vihar tombolt a Tátrán. De a kabinból kiszálló utasokon nyoma sem volt semmi idegességnek, feszültségnek, frásznak. Felszabadul­tan nevetgéltek, vigyorogtak, sőt ka­cagtak. Régen láttam ilyen jókedvű társaságot. Az egyik lanovkás kalauz, aki tu­dott magyarul, elmondta később, hogy nem mertek volna elindulni vissza, ha nincsen az utasok között ez a bátor magyar színész, aki végigbohóckodta az egész kalandot. Latabár egyébként még szállt volna vissza, de mondták, hogy már nem in­dul lanovka addig, amig meg nem ja­vul az idő.- Gyávák! - legyintett Latabár, és indult az étterem felé. Lejegyezte: B. I. SAÁRY -foytatás a 6. oldalról az egész világra szóló összes jo­gokat; a színpadra alkalmazás és megfilmesítés jogát is. A si­kert látva, egymásután jelent­keztek angol, amerikai, német, norvég cégek... (Egyedül a francia Albin Michel tartotta katalógusában megszakítás nél­kül Márai műveit.) Ezévben még négy kötet fog napvilágot látni Itáliában. Gi­orgio Moser "A gyertyák cson­kig égnek", Luca Barbareschi pedig a "Vendégjáték Bolzanó­­ban" című regényt szeretné vá­szonra vinni. I NYOMDÁSZAT ADVANCE PRINTING & COPY CENTER FULL COLOR PHOTO BUSINESS CARDS Business Cards • Flyers Repair Forms • Invoices Envelopes • Stationery Color Copies • Stamps Mail Boxes • Labels Digital Output from PC or MAC. Nyomdászati munkákkal kapcsolatban hívjon minket bizalommal. Tulajdonos Bogdán János Költözik? Akar LA címet tartani? Béreljen Postafiókot. Tel: (818) 782-3800 Fax; (818)782-3963 8146 N. Sepulveda Blvd. Van Nuys, California 91402 KRENCSEY MARIANNE a New York-i Fészek Klub új elnöke Május 19-én a New York-i Fészek Klub igazgatósági tagjai Hontváry Mihály igazgató ja­vaslatára egyhangúan megvá­lasztották Krencsey Mariannet, a kiváló színésznőt a Klub elnö­kének. Az Alapszabályok ér­telmében októberben tartják meg az idei igazgatósági ülést, ahol a jelenlegi tagok leköszön­nek és megválasztják az új Igaz­gatóság tagjait. A New York-i Fészek Klub elnöke az elmúlt két évtizedben dr. Carelli Gábor, a Metropoli­tan Opera énekese volt. Mel­lette, húsz éven át, a Klub igaz­gatója Hontváry Mihály, a bu­dapesti Operaház volt énekese volt, az adminisztráció vezetője és az előadások legfőbb szerve­zője. Dr. Carelli hosszú beteg­sége alatt is Hont "Misi" vezette a Klubot, amely alapítása óta több mint háromszáz kulturális műsort rendezett. Nem kétséges, hogy az októ­beri Igazgatósági Ülésen meg­erősítik dr. Nemes Gyuláné, Krencsey Marianne megválasz­tását. Krencsey Marianne szín­padon és filmekben alakított felejthetetlen szerepeket; ami­kor férjével, dr. Nemes Gyulá­val, az ismert orvossal Ameri­kába jöttek, azonnal beléptek a New York-i Fészek Klub tagjai közé. Sikeresek voltak a Klub idei tavaszi szezonjának utolsó előa­dásai is. Május 5-én Kövesdi Pál beszélgetett Faludy György­­gyel, "a magyar Villonnal" Bu­dapesten; széles vászonra vetí­tették a videó-felvételeket. Megjegyezzük, hogy mind Fa­ludy, mind Kövesdi Pál az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc lelkes hívei. 1956 után Faludy délamerikai körúton ismertette a forrada­lom és szabadságharc történel­mi fontosságát, Costa Ricában, Argentínában, Uruguayban, Bolíviában, Chilében, Peruban és Columbiában. A New York-i Fészek Klub május 19—i összejövetelén Jelű­nek György, az egyik New York-i rádióállomás zene- és opera-szakértője beszélt, ma­gyarul és angolul, Sir George Solti (Solti György), a világhírű karmester pályafutásáról és si­kereiről. Az előadáson megje­lent Eggerth Márta, az európai énekes-filmek világhírű szop­ránja is. A Klub szezonzáró rendezvé­nyének dátuma; június 2, ami­kor Hontváry Mihály, "a tradí­cióhoz híven", fellépteti azo­kat a fiatal, többnyire kínai és koreai énekeseket, akiket éve­ken át dr. Carelli Gábor taní­tott. F.J. DR. CSETŐ ILDIKÓ Ügyvéd - Attorney at Law PRACTICE LIMITED TO IMMIGRATION LAW * ZÖLDKÁRTYA ES VIZŰM ÜGYINTÉZÉS * CSALÁDEGYESÍTÉS: házasság, szülő, gyermek, testvér behozatala; * MUNKAVÍZUMOK: "11" - egyetemi végzettségűeknek, és "L" - magyar, vagy más külföldi cég vezetőinek, a most bejegyzésre kerülő vagy már működő USA (leány) vállalathoz történő áthelyezés alapján; * USA MUNKÁLTATÓ ÁLTALI "LABOR CERTIFICA­TION”; * INGYENES ZÖLDKÁRTYA LOTTÓ BEADÁS; * MENEDÉKJOG, ASYLUM a hazájukban üldözötteknek (faji, etnikum, stb.); * HITELES FORDÍTÁS Wggar Igriap n| 9080 SANTA MONICA BLVD., SUITE 200 LOS ANGELES, California 90069 TEL: (310) 858-1987 FAX: (310) 858-6842

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom