Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1995-09-15 / 34. szám

FERCSEY JÁNOS (New York)__________ MOHÁCS FELÉ A nyári sza­badságon lévő Fercsey János er­re a hétre a cara­­casi ”Caribi új­­ság”-ból küldött egy szemelvényt. ***** Kint fegyverzaj hallatszott a csillagos estében. Tomory érsek úr kíséretének lovasai, meg a nemesurak bandériumainak le­maradt csapatai vonultak a bé­tái poros földúton. A kastély cin-termében pedig állott a nagy haditanács. Zajzon úr szolgái hordták a vörösbort, az ón-kupákat, amelyekben úgy sötétlett a megerjedt szőlőlé, mint Krisztus és a harcosok vé­re, amely kicsordulni készül. A király leemelte fejéről az ezüst sisakot. Szőke haja szét­­omlott a vállán, aztán egy kis lengyeles kiejtéssel fordult az érsekhez:- Nos, érsek-atyám! Mondja el az uraknak: mi a haditerv. Tomory rámosolygott az ő fel­séges urára, úgy, miként az apa szokott rátekinteni egy szőke, kedves és boldog ifjúra.- Felséges úr! - mondta az ér­sek, aki most nem a papok ru­háját hordozta, hanem a vitéze­két. - Én csupán Krisztus szol­gája vagyok.- Krisztus Urunkért én felöl­töm a vértet és a kardot. Az én tervem: megvárni Zápolyát, megvárni Frangepánt. Az erdé­lyieket, a horvátokat, akik ve­lünk tartanak. Azután, ha együtt vagyunk, akkor ütni, ak­kor győzni. Kiseperni ezt a buta Szulejmánt innen a földünkről. A király nézte az érseket, ősz feje, harci egyenruhája úgy tűnt fel előtte, mint maga az ország, amelynek ura a királya volt.- Érsek úr! - szólt a király. - Talán magyarázza meg az urak­nak, hogy miként képzeli ezt a hátrálást. Az ozmán bevette Péterváradot. A fősereg meg­szállta Újlakot, Erdődöt meg Eszéket. Hidat is vert Dárdánál és a Dráván át már árad felénk a török sereg.- Megvárni, amíg beérkeznek a segédcsapatok! - mondta az érsek. Zápolya negyvenezer harcossal jön s talán már Sze­gednél van. Frangepán tizen­ötezer harcost ígért. Ronggyá nyuvasztjuk ezt a Szulejmánt, ha magunk is úgy akarjuk. És akkor megszólalt a nádor:- Zápolya nem fog eljönni, ő megvárja, hogy meghaljon az ország és a halott országnak ő legyen a királya.- És Frangepán? - kérdezte az érsek.- Talán beérkezik, talán nem. - Ezek a horvátok soha sem voltak megbízhatók! - szólt köz­be egy ősz varkocsos úr. Az asztal végéről hirtelen fel­­emelkedett egy fiatal nemes úr. Övé volt a legnagyobb bandéri­um, amely most vonult be Szek­­szárd felől a bátai táborba. Le­het, már megártott neki a villá­nyi bor.- Uram! Fenséges Király! - kezdte. - Akárhova mégy, ez a csata elvész. Ha megjön Fran­gepán úr és megérkezik Zápo­lya, felséges király úr, akkor is meghalunk. A te seregeid mö­gött nem áll ott az ország.- Mit mond? Mit mond? - kérdezte a király.- Azt mondom - felelte az ifjú Perényi -, mi meghalunk érted és az országért, felséges király úr. De az ország nem hal meg értetek. Két napi járóföldre már ott üvölt az ozmán farkas, és nincs aki befogja a száját. Hát hol vannak a nemes urak bandériumai? Hol vannak a borsodi, gömöri nemesek, a fő­urak, a bandériumok? Felséges Úr! - rikoltott az ifjú Perényi. - Magyarország talán holnap el­vész. Mi meghalunk érte. De miért halunk meg?- A hazáért! - mondta a somo­gyi bandériumok kapitánya. - Csak éppen azt nem tudjuk, mi a haza. A nagyurak földje, a Werbőczy uramék gazdasága, a Zápolyák italos éjszakái? A jobbágy kunyhója? Szerentsés Imre urunk vámjövedelmei?- Hát akkor ki az oka annak, hogy itt állunk sereg nélkül, or­­szágtalanul, pénz nélkül? - kér­dezte a király.- A lutheránusok! - vágott az asztalra az érsek kemény ökle. A lutheránusok, akik most oszt­ják, fosztják Krisztus Úr egyhá­zát.- Hazugság! - gyűlt bíborba Hadházy uram, a tisztántúli ez­redes kapitány ábrázatja. - A pápisták az okai mindennek. Nem jöttek el. Otthon tartják a bandériumaikat. Egy őszbecsa­­varodott hajú zászlós úr is fel­emelte a kezét, hogy szólni akar:- Felséges úr! - mondá. - Ne hallgass ezekre a bődült urakra, akik ma azon veszekszenek, hogy ki katolikus, ki meg luthe­ránus. A tenfelséged országát nem a keresztények tették tönkre, hanem az izmaeliták, a budai kalmárok. A Szerentsés Imrék. Ellopták a vámjövedel­meket, az adókat, a hídvámo­­kat. A király ránézett az idősebb Perényire:- De nádorispán uram, miért nem jelentette mindezt énne­kem? - kérdezte szomorúan.- Azért felség - hangzott a vá­lasz -, mert nem igaz, amit az urak mondanak. Nem azért halt meg az ország, mert a Szeren­tsés Imrék és a kalmár népség ellopta a pénzt. Fugger urai­­mék többet loptak el a bányajö­vedelmekből Selmecen, Kör­­möcön, mint a Szerentsés Im­rék. Nímet pénz lett a magyar vérből! Ez az igazság!- És nem igaz ez sem! - mor­dult fel Ráskay Gáspár. - Min­dennek a paraszt az oka. Én ott voltam, amikor Bakócz Tamás uram, fegyverbe szólította őket. Hát jöttek is. Nem az ozmán el­len, hanem azért csak, hogy le­gyilkolják az urakat, hogy meg­gyalázzák a nemes kisasszonyo­kat, hogy tüzcsóvát vessenek a kastélyok tetőzetére. Hát ezt a gyalázatos csőcseléket kellett volna kiirtani akkor, hogy ne maradjon írmagja. És Zápolya uram is rosszul tette, hogy csak azt a Dózsát ültette a tüzes trónra. Lám a nímetek tepsiben sütötték meg a maguk lázadó parasztjait. Százakat. Ezreket. Az asztal végéről megint csak felugrott az ifjú Perényi:- Mit? Hogy a paraszt volt az oka? - kérdezte. - Felséges Úr! Ezek az urak voltak az okai minden szenvedésnek. Ők nem engedték, hogy a jobbágy sza­badon éljen, hogy egyik úrtól a másikhoz költözhessék. ők szolgálták ki a Bakócz érsek urat, hogy púposra tölthessék a hasukat. A király hallgatott egy dara­big. Polóniából 6 is ismerte ezeket a veszekedő nemeseket, a nagyurakat, akik szerették másra tolni a maguk hibáját és akik mindig a mások szemében keresték a gerendát.- Úgy hiszem urak, hogy a magyarok királya többé vagy kevésbé mindig katona is. Mi­koron pedig 50 mérföldre van Szulejmán, akkor itt azon vitá­zunk, aminek semmi köze nincs a holnap, vagy holnaputáni harchoz. Volt, ami volt! Bakócz uram, Zápolya uram és Wer­bőczy uram, meg az a Dózsa. Most az országról van szó, amelynek királya vagyok.- Az ország mi vagyunk! - csa­pott tiszteletlenül az asztalra egy öreg főnemes.- S ki vagyok én? - meredt maga elé a király. - Marakodó ebek fejedelme, árnyék seregek királya, akinek az ezüstjeimet kell zálogba tenni, ha lóra aka­rom ültetni a királyi bandériu­mokat. Szemben a szőke királyi lo­vaggal felemelkedett most az asztal mellől a szikár, tonzurás agg. Szemében Itália fekete tü­ze lángolt, s a haja fehér volt, mint mikor az Aetnát beborítja a ritka hó:- Én a mi Szentséges Urunk nevében szólok itt! - mondta ékes latinsággal. - A futár már elvitte a levelem neki. De meg­írtam neki az ítéletet és a ha­lált. "Ha Magyarországot a ve­szélyek örvényéből három fo­rint árán ki lehetne menteni, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná." - Ezért fog elveszni a te orszá­god, felséges király úr. Meg­romlott és hitvány lett ez a nemzet, amelynek pispekjei Krisztus nevében sarcolják a szegényt. Megromlott az a ma­­gyari vér, amely annyit omlott a mi Urunk Jézus Krisztusért. Meghal az az ország, amelynek fiai, urai az arany borjú elé tér­delnek és ahol a jobbágynak urat kell ölni a kenyérért, ahol a főúr megégeti a jobbágyot, hogy megmaradjon a sarca. Én adtam a pogány ellen 40.000 aranyat, király őfelsége ezüstje­inek zálogját. De mit adtatok ti, urak? Akiknek én már nem ad­hatok mást, legfeljebb a holna­pi hajnalon a szent olajat, a haldoklók szentségét. A cin-teremben csend lett. Halálos, néma csend. A király arca fehér volt s az urakén most jelent meg az ónszínű ré­mület. Most először érezték meg a halál leheletét. Csak az asztal végéről egy fiatal bandé­­rista-kapitány lázadt fel a villá­nyi vörös mámorától:- A pap urak az ezüstjeinket kérik, az aranyainkat, a várain­kat? Hát miért? Hogy legyen mit többet zabálni a pórnak és kövérebbre hízni a kanonok uraknak? Amink van, az kell magunknak is!- Gondolod fiam, hogy a szul­tán nem fogja elvenni mindezt? A templomot, az oltárt, a kas­télyt és az aranyaidat is? - kér­dezte Tomory érsek. - A nunci­­us megírta: három forint Ma­gyarország ára. Hallottad. Mit adhat még ez a nemzet a saját életéért?- Az életünket és a vérünket! - kiáltotta a nádor. S Antonio Burgio, a pápa nunciusa most megborzongott.- Életünket és vérünket a ki­rályért! - kiáltották az előbb még marakodó nagyurak..- Különös nép! Csodálatos nemzet! - súgta latinul az ér­seknek.- Öt perccel előtt még talán egymás torkának estek volna. Aranyat nem! Áldozatot nem! De vért mindig. Igen! S majd mindig hiába! Kint paripák nyerítettek az éj­szakában. Aztán a cinterem aj­taján inkább bebukott, mint be­lépett egy vértes, sisakos vitéz. A király félig felemelkedett az asztaltól. Megismerte az ifjú Báthoryt, aki lóhalálában jött most valahonnan a drávai füze­sekből.- Szulejmán átkelt a Dráván! S holnap megindul. El is érheti az utolsó védelmi vonalat. Ka­­rasica mocsaras füzeseit.- Akkor hát - mondta a király - nincs időnk megvárni se Fran­gepánt, se Zápolyát. Mert én nem vezetem vissza Buda felé ezt a sereget, ahogy a két úr követei tanácsolták.- S ugyan minek is várnánk felséges úr? - kérdezte az egyik Parényi. Nyolcvanezer török? De itt van tizennyolcezer jó magyar vitéz, ehhez jön még az érsek úr előreküldött hatezer harcosa. Megesszük. Megfrüs­­tököljük holnapután hajnalban ezt a mozlimot.- És ha mégsem? - kérdezte az érsek úr.- Akkor meghalunk, mert ma­gyarok vagyunk! A haditanácsban kirepültek a kardok és a görbe szablyák, úgy álltak ezek most II. Lajos előtt és feje fölött, mint a halálbame­­nő ország töviskoronája.- Igen! - bólintott Perényi ná-Seményik Sándor Mohács után A király szőke fejen a sisak. Tomory vnsmarkáhan a kereszt. Maroknyi had halálra szánt szíve: Irgalmat nem találtak. Mohács felett olyan csillagok álltak. Testvér, ne kérdezd, hogy ki volt hibás, Főúr, főpap, jobbágy vagy köznemes? Mindenki bűnös volt és senki sem. Hidegen hirdették a csillagok: E nemzedéknek nincsen kegyelem. E nemzedék lelkében meghasonlott, És azért érett meg a lehullásra: Teste darabokra vágattassék, Szegeztessék az idő kapujára, órája ütött és napja leszállt. Éjszaka jön, százötvenéves éj. S ki éjben születik majd, mit csináljon? Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon, S a sírba is reménysugárral szálljon, Ha könnyel sózott kenyerét megette. Mert változnak a csillagok felette. Kolozsvár, 1926 augusztus dór. - Ha meg kell halni, akkor a halálban egyek vagyunk vala­mennyien.- És az életben? A két apród a király felé nyúj­totta a kardot, az ezüst sisakot. Az érsek-fővezér megvárta, amíg a fiatal királyi lovag magá­ra csatolja a kardot, a vértet s szőke fejébe nyomja a csúcsos sisakot.- Éjfél jóval elmúlt, királyi fel­ség! Úgy gondolom talán indul­junk. (folytatás a 9. oldalon) 1995. szeptember 17-én vasárnap délután 3 órai kezdettel a belvárosi OMNI LOS ANGELES HOTEL (volt HILTON HOTEL) GOLDEN STATE TERMÉBEN 930 Wilshire Blvd. (Figueroa sarok) HÉCZEY IVÁN bemutatja KI MIT SZERET? című vidám zenés műsorát Közreműködnek: LISZT RICHARD operaénekes Liszt Ferenc dédunokája vendégfelléptével CSER LÁSZLÓ KABÓK LAJOS CSER MÁRIA KISS ERZSÉBET DÓRA LÍVIA ÓSS ENIKŐ HROTKÓ EMŐKE VARGA TIBOR VÁSÁRHELYI KATALIN konferál: Héczey Iván * zenei vezető: Cser László színpadmester: Szoboszlay Sándor Egységes helyárak $20.00 Jegyrendelés az összeg előzetes beküldésével: Héczey Iván, 700 N. Westmount Dr. #302 W. Hollywood, CA 90069 (310) 652-5892 Dr. Hajduczki István belgyógyász 7080 Hollywood Blvd., Suite 1001 Hollywood, CA 90028 213-466-9696 Fogad belgyógyászati és kardiológiai betegeket. HEALTH INSURANCE SPECIALISTS HEALTH INSURANCE as low as $77 a month (Call Today! (818) 990-0277 J Saturday-Sunday-Evenings "Call for a Quote" We Offer Monthly Checking Account Deductions at No Extra Cost - No Interest 1995. szeptember 15. a AMERIKAI \fagyar Ifcrlap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom