Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1995-09-15 / 34. szám

HÍREK (Folytatás az első oldalról) nyelvű iskolájában elutasítottak. (MN) Kedden országossá vált Szlovákiában a magyar szülők polgári elégedetlensége. A hétfő esti csöndes demonstráció után, amelyet 17 dél-szlovákiai városban tartottak a magyar szülők (szo­lidaritásukat kifejezve a galántai magyar gimnázium szülőivel és pedagógusaival, akik töretlenül állnak ki leváltott igazgatójuk mel­lett), kedden a kétnyelvű oktatás ellen már az alapiskolák is tilta­koztak. A magyar pedagógusszövetség információja szerint a magyar tannyelvű iskolák 75 százalékában nem folyik oktatás, mert a szülők nem engedték gyermekeiket iskolába. Hasonló a helyzet a gimnáziumok és a szakintézetek esetében is. Az oktatási minisztérium azonban nem hajlandó figyelembe venni a magyar szülők tiltakozását. A tárca államtitkára szerint" a gimnázium nem számít kötelező oktatási intézetnek, a szülőknek joguk van más intézménybe íratni gyermeküket, ha nem értenek egyet a gimnázium vezetésével." Leszögezte, nem engednek a szű­kök nyomásának. "Amennyiben pedig a szűkök kiveszik gyermeke­iket az iskolából, s a galántai magyar gimnáziumnak nem lesz diákja, az intézmény elveszíti küldetését, ezért megszűnik létezni." Még két nehéz év következik (MN) A bérből és fizetésből élők számára rosszabb, a vállalko­zóknak kedvezőbb jövő évet ígér a kormány hároméves gazdaság­­stratégiai programja. A középtávú gazdaságpolitikai program fő célja a fenntartható növekedés, párhuzamosan a külső egyensúly megteremtésével és az eladósodás megállításával - nyilatkozta a PM államtitkára. A pi ogram szerint az idei és a jövő évi stabilizációs intézkedések nyomán megindul a jövedelem-átcsoportosítás a vállalkozói szféra javára, miközben a reálbérek 4-5, a reáljövedelmek 3-4 százalékkal csökkennek, a lakossági fogyasztás pedig két százalékkal lesz kisebb az ideinél. Szűk esztendőkre kell felkészülniük a közalkalmazot­taknak, a köztisztviselőknek és az állami tulajdonú vállalatok dol­gozóinak. A széles rétegek számára érzékelhető javulást leg­hamarabb 1998-tól tartanak lehetségesnek a gazdaságpolitikusok. Az ország nettó adósságállománya az idén 21,5 milliárd dollárra nőtt, de 1998-ban sem lesz kevesebb 21 milliárd dollárnál. Az államháztartás hiánya az idén még 380 milliárd forint körül várható, jövőre viszont 260 milliárdra csökkenne, míg 1997-re 250 milliárdot terveznek. A gazdasági növekedés motorjának a stratégiakészítők a beruházások erősítését tartják. Az idén várhatóan 1,8 milliárd dollár működötökét fektetnek be Magyarországon, de 1998-ig az előrejelzések szerint e forrás egyik évben sem fogja elérni az 1993- as 2,3 milliárd dolláros szintet. LAPZÁRTAKOR JELENTIK: Tomahawk-rakéták a szerbek ellen Vasárnap este a NATO új fegyvert vetett be a boszniai szer­­bek ellen: az Adriai tengeren horgonyzó anyahajóról, 352 km tá­volságból Tomahawk cirkáló-rakétákkal kezdte lőni a lázadók légvédelmi állásait és kommunikációs központjait. Ezeket a rakétákat a terepnek megfelelően előre programoz­zák, és így a lövedék a domborzatot követve alacsonyan repül, emiatt a légelhárítás tehetetlen vele szemben. Amint a NATO parancsnokságán közölték a'sajtóval, a kilőtt 13 rakéta célba talált és súlyos károkat okozott. A szerb televí­zió is elismerte, hogy radar- és rádió-relé állomások pusztultak el, valamint muníció raktárak. Ratko Mladic szerb tábornok azzal fenyegetett, hogy a NA­­TO-támadás meghiúsítja a béketörekvéseket. Arról egy szót sem szólt, hogy a szerb nehéz tüzérség követelt visszavonásával azon­nal végét vethetik a NATO-bombázásnak, és ezzel jelentősen elősegítenék a béke ügyét. Egy-egy Tomahawk rakéta előállítása 1.3 millió dollárba ke­rül, amit Amerika azzal a meggondolással, hogy "it’s only mo­ney", szívesebben feláldoz, mint akár egyetlen emberéletet. Hí­rül adták, hogy Új-Mexikó államban készenlétbe helyezték az F-117-A Stealth bombázókat esetleges boszniai bevetésre. Mint köztudomású, ezeknek a gépeknek a közeledését nem jelzik a radar-állomások. - SZ -5455 Garden Grove Blvd., Suite #100 Westminster, California 92683 EVA SZENCZI-MOLNAR Travel Consultant 800 675 0559 714 850-9876 Fax 714 891 -8394 7 NAP 24 ORAS SZOLGALAT BIZALOMMAL Elrabolták a szlovák ______elnök fiát______ (MN) Az elmúlt héten megál­lásra kényszerítette Michal Ko­váé szlovák köztársasági elnök legkisebb fiát két ismeretlen, akik megbilincselték, elektro­mos sokkal elkábították, majd erőszakkal nagyobb mennyiségű alkoholt itatva vele, saját Merce­­desének csomagtartójában a hamburgi rendőrség elé szállí­tották. A rendőrség figyelmét a Mercedesre egy ismeretlen po­zsonyi telefonáló hívta fel. A hamburgi rendőrség ifjabb Michal Kovacot őrizetbe vette. A szlovák elnök fia ellen ugyanis nemzetközi elfogatási parancsot adtak ki még tavaly november­ben Németországban, ahol csa­lással és illegális kereskedéssel vádolják. "Hozz ásót a temetésre!" (MH) Hozz ásót a temetésre, akkor olcsóbb lesz! - írja egy ro­mániai bulvárlap. A lap szerint manapság sokan maguk ássák el halottaikat a temetőben, így ta­karítva meg a kifizethetetlenül magas temetkezési költség egy részét. A cikk megállapítja, hogy az állami sírásók magas árfolya­ma miatt a gyászoló család hoz­zátartozói vagy a család által be­szervezett olcsóbb sírásók végzik az ásást. Romániában ma már nem kelt meglepetést az sem, hogy a koporsót autók tetőcso­magtartójára kötve vagy esetleg a villamoson szállítják a hozzá­tartozók, mert nem tudják meg­fizetni a temetkezési tarifát. Tüntetés a bezárásra ítélt kórházakért (MH) Békés demonstrációval tiltakoztak a Schöpf-Mérei Ko­raszülött Kórház és a Budai Gyermekkórház megszüntetése ellen az intézmények dolgozói, szülők, gyerekek, betegek és hozzátartozóik. Mintegy há­romszázan vonultak a fővárosi önkormányzat Váci-utcai épüle­te elé, ahol a kórházak megmen­téséért létrejött civilmozgalom szervezői - több mint ezer aláírás kíséretében - petíciót nyújtottak át Demszky Gábornak. A fővárosi közgyűlés üléséről kijött főpolgármester a petíció átvételekor elmondta: a főváros nem határozott még a kórházak bezárásáról, és a következő he­tekben további tárgyalásokat folytatnak a tb-vel. A demonst­rálok képviselői ígéretet kaptak arra, hogy a végső döntésnél fi­gyelembe veszik az érintettek ja­­vaslatait is.__________________ Hiányzott egy villogó _____a motorról______ (NSZ) Hajdu-Bihar megye fő­ügyésze szerint annak ellenére, hogy a Gál Zoltán házelnököt szállító konvoj több gépkocsija használta a megkülönböztetőjel­­zést, elképzelhető, hogy a balese­tet mégis az általános közleke­désrendészeti szabályok alapján ítélik meg. A balesetet okozó rendőrségi motoros ugyanis nem használt megkülönböztető jelzést egysze­rűen azért, mert a motoron nem volt rajta az előírásszerű, a jármű legmagasabb pontján elhelyezett kék fényű lámpa, mivel az már korábban letört. A főügyész sze­rint ennek hiányában hiába hasz­nálta a járművére szerelt kiegé­szítő jelzéseket a motorosren­dőr, azok egyrészt nem voltak láthatók másrészt nem minősül­nek megkülönböztető jelzésnek. ALL DIRECTIONS TRAVEL EARLY BIRD SPECIAL!!! LAX - BUD - LAX BUD - LAX - BUD Csoport kísérővel Budapestről december 16-án Ára $755, ha a jegyét szeptember 15-e előtt kifizeti. Hívja Dont vagy Erikát! FAX (310) 858-6842 Telefon: (310) 271-8434 (800) 243-8434 9080 Santa Monica Blvd., L.A., CA 90069 Dr. Toczauer Tibor ügyvéd 18124 Rancho St., Tarzana, CA 91356 ________(818) 342-0880________ Általános jogi prakszis 1975 óta Balesetek * bűnügyek * családi és kereskedel­mi ügyek * bevándorlás * állampolgárság * csőd, stb. Angolul is beszélünk Ha problémája van, hagyjon üzenetet a fenti számon! Visszahívjuk és díjmentesen tájékoztatjuk lehetőségeiről. FIGYELEM! A Szerkesztőség és Kiadóhivatal címe: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Avenue, #1 Los Angeles, CA 90004 (213) 463-6376 (213) 463-1436 Fax: (213) 463-6186 Amerikai MAGYAR HÍRLAP American/Hungarian Journal * Weekly newspaper USPS-006 -161 Published every Friday, except first two weeks in August Published by: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. Main Office: Please address all correspondence to: Szerkesztőség és kiadóhivatal - 535 N. Rossmore Ave. #1., Los Angeles, CA 90004 Tel. Í213) 463-1436, (213) 463-6376, Fax: (213) 463-6186 KIADÓK: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ GYULA - PUBLISHERS FŐSZERKESZTŐ: JANCSÓ ZSUZSA - EDITOR-IN-CHIEF FŐMUNKATÁRSAK BARDOSSYNE CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JANOS DR. CSETO F, ILDIKÓ DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ DR. UDVARDY MIKLÓS FÖLDES TAMÁS A SZERKESZTŐSÉG MUNKATÁRSAI: Adler Júlia, Bauer György, Előd László, Jack Hahn, Saáry Éva, Sulykos Ilona, Tamás Andrea, Váradi István Előfizetés egy évre a USA-ban $25.00, félévre $14.00 Előfizetés egy évre Kanadában $40.00, Magyarországra $50.00 Subscription rates in the U.S. $25.00 for a year, $14.00 for six months. Subscription rates in Canada $40.00, in Hungary $50.00 for a year. Second Class Postage is Paid in Los Angeles, CA POSTMASTER: Please send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesz­tőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonato­san is, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíhatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. AUTO BERLES KUL ES BELFÖLDI JEGYEK. HAJOUTAK KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉS ■■I AMERIKAI H tjagyar Ifrrlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom