Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-03-10 / 10. szám
Jancsó Zsuzsa Római vakáció 4. Nem először jártam Olaszországban, és minden alkalommal azt éreztem: itt tudnék élni! Gyönyörűek a tájak, kék az ég és a tenger, és dallamos a nyelv. De ami a legcsodálatosabb: Itáliában nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy boldog legyen az ember. Rómában a szegénység nem szégyen, sőt, nem is túl kellemetlen» Hihetelen, de így van: Itáliában nem szégyen a szegénység. Sokat barangoltam az északolasz kisvárosokban - Paviát, Veronát, Cremonát, Mantovát úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nyaranta egy szál hátizsákkal utaztam hetekig, laktam diákszálláson és apácáknál, tízezer lírás (hat dolláros) szobákban, amiben még a vacsora ára is benne volt. Megismertem sok kedves, szolgálatkész embert, vasúti fülkékben művészetről, zenéről, költészetről társalogtam felsőfokon olyan utitársakkal, akiket sem azelőtt, sem azután nem láttam, de egy-egy órára betekintést nyertünk egymás életébe. Ha egyedül utazik az ember, valahogy nyitottabb a világ felé, többet lát, mélyebben érzékeli az idegen ország valóságát, népének lelkűidét. Drága éttermekbe sem feltétlenül kellett elmenni egy jóízűen elköltött ebédért. Majszoltam mozzarellát olajbogyóval Júlia erkélye alatt, illatos szőlőt és friss lila fügét Ravennában a szabadtéri operaelőadás előtt, prosciuttot sárgadinnyével Firenzében a Boboli dombon. leülni, és megakadt a szemünk egy hangulatos, kerthelyiséges étterem zöld abrosszal leterített asztalain. Egy lélek sem volt ott éppen - délután 3 óra lehetett - csak a pincér rendezgetett az asztalok között, és barátságosan ránk mosolygott. Gondoltam, megkérdezem, mit szólna, ha ott költenénk el szerény ebédünket, és utána rendelnénk egy tiramisut... A lányok kissé szégyenkeztek, ez ugyebár nem szokás, de a pincér kedvesen intett, hogy kerüljünk beljebb. Nemhogy rosszalta volna, amikor kiteregettük a "hazait", de még elegánsan utána is töltött a tejesüvegből, amikor kiürültek a poharak... Ha valaki nem hiszi, fényképpel is igazolhatom. Mi tagadás, szeretem Olaszországot - talán ezért is fogadott mindig kedvesen. Róma persze más, mint a nyári utazások - ide látogatóba jövök Judithoz és a családjához, az utazási élmények szinte mellékesek. Mégis, mire hazafelé indulok, mintha kicseréltek volna, elszálltak a gondok és a nyomasztó kötelességek, határidők - egyszerre érdekelnek az emberek, és van hely a tudatomban, hogy elraktározzam őket. Éjszaka sem álmodom már az újságról és a számlákról. Odafelé el sem meséltem a gépen senkinek, hogy stewardess voltam, pedig talán erre vagyok a legbüszkébb az életemben. Visszafelé máskép alakul a helyzet. Kényelembe helyezem magam, kibújok a cipőmből, elnyújtózom a kényelmes ülésben. Az étkezéshez, aminek minden mozzanatát élvezem, remek orvietói fehér bort hoznak. Ahogy a kávéért nyúlok, felbillen az üveg, az isteni nedű szép csendben csordogál lefelé az ölembe. A szomszéd asztal üres, átteszem oda a tálat, felkelnék, hogy "tisztába tegyem" magam - hát mit tesz Isten, a bor éppen a cipőmbe folyt bele! Kimegyek mezítláb a toalettbe, félig nyitott ajtónál szárítgatom az ázott lábbelit. "Is everything all right?" - kukkant be a kedves steward, olyan nagypapa-korú, de délceg, hetykére pödört baj uszszal. Hát hogyne - mondom, - éppen pezsgőt iszom a cipőmből. Nevetünk, beszédbe elegyedünk- Walter egy perc múlva már mindent tud rólam és az öt millió Öntsünk friss tejet a pohárba! (lakoma a Dante-szobor tövében) Egyik legkedvesebb emlékem, amikor amerikai egyetemi évfolyamtársaimmal, Cathyval és Elizabethtel találkoztam Veronában. Elvittem őket kedvenc helyeimre, az Arénába, a Piazza déllé Erbe ernyői alá, a sikátorba, ahol Petrarca emléktáblája áll, a pékhez és a henteshez a Via Stellán. Bevásároltunk friss péksüteményt, mozzarellát, nagy sárga paprikákat és egy üveg tejet. A Piazza della Signorián, Dante szobra alatt nézelődtünk, hová is kéne kilométeremről. Invitál, hogy látogassam meg később az első kabinban. Közben lemegy az első film, az utasok jó része már alszik, éjjel kettőre jár. Kiballagok a konyhába, Walter frissen és üdén töltögeti a vizeket az álmatlan utasoknak. Megkérdem, van-e egy kis jó kávé a gépen. -Olyan, mint Rómában? -Nem kívánok én lehetetlent, hogy is lehetne a gépen olyan? - Es ha mégis? Walter bizonyít. Kézenfog, és előrevisz az első osztályba, ahol a lánnyal főzet egy valódi presszókávét. Tényleg olyan, mint Rómában. Nem titkolom meglepetésemet és örömömet. Ki tudja, mi jön ezután - talán még a pilótafükébe is bevisznek? -Tessék, ez az ajtó - int Walter, aztán előremegy, hogy bejelentsen, mint volt kollégát. Valahol Grönland fölött járunk, alul-fölül sötétség, csak középen vonul végig a horizonton a pirkadat narancsvörös csíkja. De sokszor álltam így a pilótafülkében, kiválasztottságom tudatában, hiszen kevés földi halandónak lehet ilyen látványban része! Láttam szivárványt és villámot, fátyolfelhőbe burkolódzó Velencét és Egyiptom piramisait, az Eiffel tornyot és London hídjait, és a kormányon a pilóta biztos kezét... Ez a kapitány, Guido, inkább hivatalnoknak néz ki. Nem sokat tévedtem - kiderül, hogy csak 8 éve repül, azelőtt oktató volt. Az álmatag szemű másodpilóta már jobban emlékeztet kalandos éveimre - húsz évvel fiatalabb a kapitánynál, és majdnem ugyanannyit repült. Halkan dúdol egy népszerű számot. Azt mondják, most is jó még repülni, de én tudom, hogy az én időmben jobb volt. Most több a pénz, nagyobb a kényelem, biztosabbak a jogok, de akkor, a "hőskorban" mennyivel nagyobb volt a tét! Mert rajtunk kívül csak a sportolók és művészek kaptak útlevelet... Búcsúzóul megmutatom a Hírlapot és megemlítem, hogy magyar éttermünk van Hollywoodban. "Aaah, goulash!" -kiáltanak fel kórusban, és megígérik, hogy eljönnek majd a Csárdásba. Messze már Róma, közeleg Los Angeles, szmogjával, ismerős örömeivel és gondjaival. VÉGE Rotary Club of Carteret A Károli Gáspár Egyetem részére könyv-adakozásra javasolt művek (folytatás) Amerikai irodalom: Crevecoeur, Jonathan Edwards, Benjamin Franklin, Henry Adams, Harriet Beecher Stowe, Ambrose Bierce, J.F. Cooper, Stephen Crane, Emily Dickinson, Nathaniel Hawthorne, Washington Irving, Henry James, Jack London, Herman Melville, Edgar Allan Poe, Henry Thoreau, Mark Twain, Walt Whitman, Edward Albee, Sherwood Anderson, Saul Bellow, Truman Capote, Willa Cather, E.L. Doctorow, Theodore Dreiser, Wiliam Faulkner, F. Scott Fitzgerald, Joseph Heller, Ernest Hemingway, John Hersey, Jack Kerouac, Sinclair Lewis, Norman Mailer, Bernard Malamoud, M. McCarthy, Arthur Miller, Vladimir Nabokov, Flannery O’Connor, Clifford Odets, Eugene O’Neill, Dos Passos, Philip Roth, J.D. Salinger, Sam Shepherd, Upton Sinclair, John Steinbeck, John Updike, Kurt Vonnegut, Tennessee Williams, Richard Wright. Egyéb anyagok: angol és amerikai irodalmi antológiák, irodalomkritikai, irodalomtörténeti művek, referenciák. A könyvadományokat kérjük a következő címre küldeni: Rev. Peter L. Toth, Rotary Club of Carteret, 175 Pershing Ave., Carteret, NJ 07008. Aki azt csinálja, amit igazán szeret, az mindig jó társaság. /Samuel Butler/ MÜLLER PÉTER író-olvasó találkozó SAN FRANCISCÓBAN 1995. március 19-én, vasárnapg a San Franciscoi Református Egyháznál Nt. Katona Jenő, tel. (408) 254-9674 A következő író-olvasó találkozó március 26-án, vasárnap ugyanott LOS ANGELESBEN április 1-én, szombaton délután 6 órakor a CSÁRDÁS ÉTTEREMBEN 5820 Melrose Ave., Los Angeles Jancsó Gyula, tel. (213) 962-6434 április 2-án, vasárnap délben 12-kor a Hollywoodi Református Egyháznál 751 Crenshaw Blvd., Los Angeles, CA 90005 Nt. Fodor Dénes, tel. (213) 930-0807 vagy Varga Mihály főgondnok (818) 957-5205 április 2-án, vasárnap este 7-kor a Körösi Csorna Sándor Körnél Tel. (818) 609-8386 Bemutatjuk Müller Pétert Amikor egy nem várt kozmikus katasztrófa következtében a Hold kivált a Földből, az Úristen — aki éppen akkor helyezte el őseinket ezen a szerencsétlen égitesten - látta, hogy itt óriási baj van, az ember olyan negatív világba került, amelyet ép ésszel nem lehet kibírni, s ezért végtelen jóságával egy olyan „szervet" helyezett el a leikébe, amelytől ez a rémületes és fullasztó sötétség elviselhetőbb lett a számára. Magyarán szólva: meghülyített minket, mert ha ezt nem teszi, azonnal megszöktünk volna. Ezt a szervet úgy hívják, hogy Kundabuffer. Ettől van az, hogy mindent fordítva látunk. A látszatról azt hisszük, hogy valóság, a valóságról, hogy látszat. Ami belül van, arról azt hisszük, hogy kívül van, ami belőlünk ered. hogy felénk jön, amiről nem tudunk, hogy nincsen; az anyagról azt hisszük, hogy sűrű, a bűnösségről, hogy mások azok. a zuhanásról, hogy emelkedés, a hanyatlásról, hogy haladás, a görbéről, hogy egyenes, az életről, hogy rövid, és rohanni kell. A testünkről azt hisszük, hogy az mi magunk vagyunk, a szeretetről, hogy szeretkezés, az örömről, hogy birtoklás, zabálás és kéj. A Kundabuffer a hazugságot igaznak tünteti fel, az igazságot megtévesztésnek, a sötétet világosnak, s a másik fejbe verését erkölcsös cselekedetnek. Mivel mindazt, ami belül van, állandóan kívül látja - és ez a látvány elviselhetetlenül pocsék -, elementáris erővel próbálja külvilágát megváltoztatni. Kezdetben csak szóval, térítéssel, agitációval, később kőbaltával, karddal, puskával, szuronnyal, korbáccsal, spanyolcsizmával, inkvizícióval, koholt perekkel, elektrosokkal, mérges gázzal és atombombával. A lélek belső világát nem látja, s azért azt hiszi, hogy egy-egy ember vagy emberfaj kipusztításával a jog, az érdem és a igazság kérdése egyszer s mindenkorra elintézhető. Ez a szerv olyan kellemes optikát ad, amelyben az ember önmagát szépnek, tisztának, vétlennek. jónak látja - mindenki mást csúnyának, mocskosnak, vétkesnek, rossznak. Tudod, hogy a külvilág képe szemlencsénkén át fordítva érkezik az agyunkba. Itt találkozik egy olyan idegi mechanizmussal, amely ezt a képet az eredeti helyzetébe visszafordítja. A Kundabuffer pontosan fordítva működik. A talpáról a fejére állítja a valóságot, s mivel örökösen így látod, azt hiszed, hogy ilyen is. Aki nem így látja, azt vagy tökkelütött hülyének tanod, vagy számító, aljas csirkefogónak. Hamvas azt mondaná, hogy a Kundabuffer a léthazugság szerve. A kacagó bölcsek azonban kíméletesebbek: azt mondják, aki hazudik, az tudja, hogy hazudik, de ez a bámulatos szerv pontosan azén van az ember leikébe ültetve, hogy ne tudja, hogy hazudik: azt hiszi és tudja és érzi, hogy a valóság olyan, amilyennek ő látja. A Kundabuffer működését másokon könnyű észrevenni, de magunkon lehetetlen, men optikája olyan ravasz, hogy megakadályozza, hogy az ember önmagába visszanézzen. Ha ez egy pillanatig mégis sikerül, roppant érdekes kép fogadja: kiderül, hogy kívül nemcsak azén van sötét, men a mások, de az ő fejéből is dőlt a sötétség, hogy amit a legerényesebb cselekedetének vélt, azt valójában a vétke motiválta, hogy azén nem ment semmi, mert ő maga elrontotta, nem mások tették boldogtalanná, hanem ő a többiek életét, azzal a torz optikával, ahogyan helyzetét örökösen megítélte - s hirtelen rájön arra, hogy az egészért felelős. Ettől a felismeréstől aztán úgy megijed, hogy azonnal visszaállítja az eredeti helyzetét. Kígyó és kereszt 96-97 oldal AMERIKAI ■ 1995. március 10. Hf agyar Hírlap 3