Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-03-10 / 10. szám
SAÁRY ÉVA (Lugano) Fél évszázad távolából... Megállók a Böszörményi út 6. számú ház nagy, kerek belső udvarán. Itt is, mint mindenütt, ahol a "regi rossz világban" gondozott virágágyak díszelegtek, keményre taposott buckák, gaz és szemét... A földszint 2-ben töltöttem gyermekkorom egy részét. Ma Ibusz-lakás. Mi lenne, ha kivenném? Megkeresném azt a sarkot, ahol valamikor plafonigérő karácsonyfánk állott... és az őserdei méretűvé izmosodott fikusz! Merre lehetett szürkebundájú, Mackó névre hallgató pulikutyánk éjszakai párnája? Mikor kigyulladt a ház, ott égett ő is. Bebújt rémületében a pince lcgfélreesőbb zugába s mi - a nagy pánikban, a puskatussal verekedő besszarábiai román katonák "hajde, hajde”-kiáltásai közepette - megfeledkeztünk róla. Igaz, akkor már fullasztóvá sűrűsödött a füst... Mindenki csak sajátmagára gondolt. Rokonaimat elveszítettem. Kicsi voltam, majd agyontapostak... Behunyom a szemem: kéken szikrázó februári éjszaka...- Jaj, végre egy kis levegő! Az udvaron hólcpclbe burkolt katonák futkosnak. Minduntalan felvillan a lövedékek vörös fényjele. Mégis összeverődünk mindnyájan. Csak Mackó hiányzik. Szegény kis Mackó! De nem érünk rá vele foglalkozni. Mögöttünk nagy robajjal szakad be a lépcsőház. (Az ellentámadásba lendülő németek dobtak gyújtóbombákat a pincébe.) Közelünkben pucérra vetkőzött katona jajgat:-Testvérek, segítsetek! Egy akna elvitte a fél lábát, de valahogy mégis lehámozta magáról az árulkodó német egyenruhát (budaörsi sváb a szerencsétlen). Nyolcvanéves nagyanyám fölbukik valamiben, és csúnyán összetöri az arcát. (Később ő ijesztgeti a zabráló, nőkre vadászó oroszokat. Megkékült pofacsontjaival, zilált ősz hajával... mint valami kísértet. Talán ennek, a véletlen balesetnek köszönhető, hogy sértetlenül megúszom. A katonák babonásak!) A szomszéd ház pincéjében kelletlenül fogadnak bennünket. Nekik sincs helyük, nekik sincs ennivalójuk. Végtelen időkig üldögélünk ismeretlen, sötét odúkban - gyakran a ruszki katonák elhányt ruhái között. (Aztán nyúlós, sárga rühkenőcsért állunk sorba naponta a szomszédos helyőrségi kórházban...) Az éhség nem fáj. Az idő múlásával tudomást sem veszünk róla. Nappal van vagy éjszaka? Minden összefolyik. Az éhség nem fáj, csak a látását veszíti el tőle az ember. Különösen szürkületben nehéz megkülönböztetni a tárgyakat (farkasvakság). Harmadik-negyedik nap már hiába teszik elém az oroszoktól koldult, zsírcsimbókokkal teli gerslit. Nincs átvágyam. Erőszakkal nyelek le minden falatot. Igaz, közben találunk egy eldobott ünnepi mézeskalácsot. Tele üvegszilánkkal... De a szilánkokat utóvégre ki lehet köpködni! Csak a nők ne sikongatnának! "Krumplipucolásra" hívják, aztán leteperik őket a hóba... Ki tudja, hogyan került a pincébe az az öblös fotel, amely alatt hosszú órákat kuporgok?? Mikor kieresztenek alóla, úgy el vannak zsibbadva a lábaim, hogy nem tudok talpra állni. Óriási lánggal ég az egész háztömb. Hetekig ég! Nem lehet semmit sem kimenteni a lakásból. Talán egy hónap is eltelik, mire leméreszkedünk az itt—ott még mindig fanyar füstöt árasztó pincébe. Szomorúan turkálunk a meleg hamuban. Néha kezünkbe akad gondosan ládába csomagolt készletünkből egy koromfekete virágokkal díszített tányér darabkája... Az ólomkristályok alaktalan üvegtömbökké olvadtak. (Soha többé nem fogok igazán értékelni tudni semmit, ami "anyag". Tizennégy évesen pokoli ez a lecke: életreszóló!) Az orosz katonákat elhantolják, de a németek napokig kint hevernek. Csak a csizmájukat lopják le. Lábuk ijesztően fehér és körülöttük édeskés hullaszag terjeng... Szétlőtt, féloldalra billent teherautóban matatok. A kormánykcréknél - mintha csak aludna - szürke egyenruhás hulla. Fiatal, húszvalahány éves lehet. Hirtelenszőke haja csapzottan tapad homlokára. Kíváncsian nyitom ki a kesztyűtartót. Gótbctüs, gazdagon illusztrált könyv bukik ki belőle. Jos. Dahlmann S.J.: Indische Fahrten. Freiburg ini Breisgau, Herdersche Verlagshandlung 1908. Ex Libris Alessandri (?) Giesswein. A 85- ik oldalon jelzés. Nyilván a harcok szüneteiben olvasgatta. Egyetemi, főiskolai hallgató lehetett. Műtörténész? Festőnövendék? Földrajz szakos? (Annyi eszem és tapaszta-latom persze nincsen, hogy megkeressem a fiú iratait. Azóta is bánt. Legalább a szüleit értesíthettem volna...) A könyv első kötete (mert ez a második!) valahol létezik most is - reménytelenül, árván. Óvatosan, falhoz lapulva közlekedünk. Részeg kozákok táncoltatják lovaikat az orrunk előtt. Prémsapkájukat ferdén a fejük EURÓPAI HASZNÁLATRA! Kiváló minőségű, 220 Volt 50 Herz kis és nagy háztartási készülékek nagy választékban! Televíziók, videók NTSC - PAL - SECAM rendszerekre. AJÁNDÉKOZZON minden igényt kielégítő árúkészletünkbői! QUALITY (ELECTRONICS J.ISÄÄ THE BEST BRANDS FOR IESS! BEIM NISCM/StCM MO COMMONS búbjára taszítva, énekelnek és káromkodnak. Az állat fölágaskodik, majd egyszerre őrült vágtába kezd... Magokat söprűnk össze a földről egy elhagyott lakásban. Ehetőek?? Mindenesetre lábosba kerülnek. Keserű ízük van. Várjuk, megérjük-e a másnapot? Megérjük. (Állítólag szójabab volt.) Megpróbáljuk rendbe tenni Anyu kiégett fényképészüzletét. Összeszedjük az üszkös fadarabokat, takarítjuk a szemetet, az emberi ürüléket... Az új lakásba föl lehet ugyan már menni, de nincs fűtés és dermesztőén süvít a szél. Papundeklivel kell beragasztani az ablakokat. Egy alkalommal beront egy orosz tiszt. Mint mondja (ennyit megértünk) "titkos leadót" keres. Valószínűbb azonban, hogy zabrálni akar - csak éppen nincs mit. Dühösen beleereszt egy sorozatot a fejünk fölött még aránylag épen lebegő csillárba... ★- Keres valakit? - vág mellbe egy rekedt hang: a házmesternéé.- Nem, senkit - zökkenek viszsza 95-ös valóságomba. - Hazalátogatva Svájcból, gondoltam, körülnézek. Ebben a házban vészeltük ugyanis át Budapest ostromát.- Hóbortos külföldi! - dohogja, s nem törődik többé velem. Végignézem az. ismerős ajtévkát. A földszint 3-ban lakott Buci (Kovách Éva), a barátnőm. Csúnya, szemüveges kislány volt, de nagyon okos. Szülei (egyetlen gyerek lévén) rettenetesen elkényeztették. Nekem még ünnepnapokon is korán kelleti kelnem. de őt gyakran délután 2- kor is ágyban találtam. Beadták neki a reggelit és olvasott, olvasott... (Harmadik elemista ktvrunkban betéve tudtuk az Arany-balladákat. Azóta is azokból élek!) - Közvetlenül az ostrom után az anyja elcsúszott a konyhában, agyalapi törést kapott, meghalt. Apja két hónapon belül követte a sírba, Bucit pedig a nagynénje elvitte magával Temesvárra. Azután már csak egyszer volt alkalmam találkozni vele, ami pedig a levelezést illeti... megszakadt. Úgy hírlik, újságíró lett belőle...? Eszembe jut Gál Egon is. Apja görnyedthátú, langaléta katonatiszt volt, anyja világszép aszszony. Sokat voltam fent náluk játszani, és mindig azon tűnődtem, hogyan, miért házasodott össze ez az egymástól ennyire különböző két ember? Mindenesetre, imádták a fiúkat, aki később 1947-ben autószerencsétlenség áldozata lett. Somody Zsuzsa, Kantok Éva... Ók jutnak még eszembe gyermekpajtásaim közül. A valamennyire helyrepofozott ház udvarán kavarognak az emlékek... Valamikor jómódú emberek éltek itt. Leginkább hivatásos katonatisztek, magasrangú állami hivatalnokok. (Mi is Bihar Árpád, számvevőségi főtanácsos nagvbátyámékhoz menekültünk ide a Böszörményi út 17/b-bcn aknatalálatot kapott lakásunkból a harcok kezdetén.) Az egyik huszár főhadnagynak szép, fiatal orvosnő felesége volt. Az a fajta kényeskedő, agyondédelgetett asszony, akit már gyermekfejjel is megvetettem. Áztán jöttek a véres események. Két hónapon keresztül a szenespincében kuksoltunk, Folytatás a 6. oldalon 7761 Santa Monica Blvd., West Hollywood A FAIRFAX-TŐL HÁROM IJTCÁNYIRA KELETRE 1995. március 10. 0 100% INSTANT FINANCING. MUST PRESENT AB TO RECEIVE (213) 656- 2475 M-F10-7 SAT 10-6 Z tTH£SI SPÉCIM PRICES _ 7761 SANTA MONIQA BLVD. W. HOLLYWOOD (3 BLKSL OF FAIRFAX) (______j Micis iHciUDi cash DiscoDHT SEE OUR PRO SOUND AD IN THE MUSIC SECTION ri:‘l mW N ú- ___________________________________________________________________________________:________:___________________ AMERIKAI Afagyap Ifíplap