Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1995-09-15 / 34. szám

BESSENYEI FERENC Interjú és önéletrajz Természetesen nem lényeges, hogy’ születtem. Mert Hódme­zővásárhelyen születni jó, de ott élni már nem. Hogy mégis élet­ben maradtam, sok-sok csodá­nak köszönhető. A Cigányér­­parton nőttem fel. Aztán nagy­szerű emberekkel találkoztam. Levente zenekarban játszottam, hegedültem, sportoltam, min­dent csináltam. Az a parttalan gyerekség, amit éltem, már elője­le volt a későbbi sorsomnak. Énekes szerettem volna lenni, énekeltem a templomi vegyes karban. Gyönyörű baritonom volt hál’Istennek, ma is van belő­le valami. Nem tudtam énekta­nárt fizetni. Elmentem a Szege­di Színházhoz. Akkor születtem, húszévesen körülbelül, amikor betettem a lábam a színházba. A francot nem érdekli, mi van a születési anyakönyvi kivonatom­ban! Feltámadt a közlés vágya bennem. Megragadott, hogy a gondolatokat képviseljem. Napi húsz órai készenléttel kellett lé­teznem egész életemben. Ha egy színész felküzdi magát egy nép­tanító szintjére, akkor van a he­lyén. Nem sokan tudnak végig­menni ezen a pályán, inni kezde­nek... A színház a nemzeti létezés feltétele. Ami ma van, az nem színház: az mocsok, szemét, prostituált, ringyó... Olyasmiket mondanak a mai színpadokon, hogy a falusi reterátok faláról is lekerülnek ezek a szavak. A színház valódi feladata, hogy az embert az ember méltóságára ráébressze és fel is nevelje. Nem nagyon bánom, hogy megöre­gedtem. Néha bizonyosan szé­gyellném magam, hogy színész vagyok. Nem vagyok igazán jó riportalany, nincs dialógusom a világgal. A feladatok mindig megtaláltak, soha nem kellett, hogy utána menjek szerepeknek. Nagyon boldogságos életet él­tem. Remekművek, remek em­berek - írók, költők, rendezők, színészek - között éltem. Szép­ségesen szép dolog színésznek lenni. Nagyon jó volt élni. Nem járnak az emberek színházba. Nincs pénzük. Még szerencse, hogy vannak sznobjaink. Dehát ezeknek bohózat kell, vagy trá­gár adoma, különben elalszanak. De abban az időszakban, amikor a Hegedűs a háztetőnt játszot­tuk, két himnusz volt, az egyik az Isten áldd meg a magyart, a má­sik meg a Temetném a munkát. Négyszáz előadást csináltunk, jártuk az országot, a zsidók meg a gójok egymás vállán sírták ki magukat. Ezt a darabot színre vinni, hatalmas társadalmi tett is volt. A Nemzeti Színház a nem­zeti ellenállás szimbóluma volt. Nincs, nem neveltek férfiszí­nészt. Azért támadják a Nemze­ti Színházat, mert nem értik. És a közélet? Mintha törökök ülné­nek a várban. Él itt egy ország, amivel úgy bánnak, mint egy ku­tyával. Az ember egyedül lesz színész, és egyedül döglik meg, senki segítségére nem számíthat. Privát ügy. Egészségesen kéne meghalni, ezért folyik most az imádság, imádság a könnyű halá­lért. Megérdemelném. * * * — Kissé szokatlan életrajz. Miért nem beszél az asszonyokról, akik köztudottan nagy szerepet játszottak az életében? — A körülöttem lévő néhány négyzet­­méter mindig a női nem legkiválóbb egye­­deivel volt tele. Pár mondatban nehéz len­ne erről beszélni. Mindegyik külön re­gény, de legalábbis egy-egy fejezet életem regényében. Én nem kurva természetű va­gyok, hanem szerelmes természetű. Nagy kerítő ez a színészmesterség. Folyton sze­relmes voltam. Szenvedtem, mint egy ku­tya, féltékeny voltam, birtokolni akartam, mindig volt kit birtokolnom. — Most is szerelmes? — Jól vagyok a problémával. Kicsit ugyan elhíztam, elhanyagoltam magam, és hát a kövér ember gusztustalan. Az ember ezzel együtt elveszíti a színpadot, azt a képet, amit felépített magáról. Nincs értelme ezen változtatni. Ha volna feladat, ha volna miért... Csehov Ivanovjának kedvéért 15 kilót fogytam. be is vérzett a gyomrom, egy hónapot nyomtam a kórházi ágyat. Erről a futó­szalagról, amire az ember gyerekkorába rálépett, élve nem lehet lelépni. — Hány nő volt az életében? — Neeeee! Ketten-hárman... Engem mindenki szeretett, ma is csak mosoly­gós arcokat látok, bármerre nézek. Ma is csak ki kell nyújtanom a kezem... Eh­hez tartozik még, hogy nem vagyok tár­sas lény, nem tudok kéz a kézben sétál­gatni, meg ilyenek. Társadalmi lény sem vagyok. Színházi polgár vagyok. Nem tudok kocsmákban üldögélni, ét­termekbe, klubokba járni. Nekem az emberek: közönség. Vannak rendezvé­nyek, amiken részt veszek, de rosszul érzem magam. Iszik mindenki, mű­anyag poharakban isszuk a meleg fröcc­­söt. Az emberekre nem haragszom, nem mindig tudják, mit cselekszenek. — Nemrégiben egy televíziós hír­adásban Csurka István mellett láttam, egy asztalnál ültek... — Az efféle rendezvények is a nehe­zemre esnek. Csurka éppen olyan sze­rencsétlen, mint a többi, mint az MSZP vagy akármelyik... Mindegyik fölött ott a háromszínű zászló, ha kémek, me­gyek, mondok egy verset. Nekem elhi­szik az emberek. — Mennyiben tud azonosulni Csutkával? — Ott a közönség. Az a partner, nem Csurka. Csurka azt szeretné, ha neki is partnere lenne a közönség. Egyébként mondtam verset az MDF-nek is. — A MIÉP-elnök zsidó irányítású világ-összeesküvés elméletéről mi a vé­leménye? — Nem tudom. A világ nem annyira egyértelmű, a világban van olyan is, amit Csurka mond, meg olyan is, amit az MSZP. Az én dolgom, hogy össze­hozzam az embereket, nem az, hogy tor­zsalkodást szítsak közöttük. Csurkának sem az a célja. Az ószövetségi neurasz­ténia még mindig működik a zsidókban. Magyarországon nincs antiszemitizmus. — Van gyereke? — Három. Zsóka és Kati ikrek, már öregasszonyok. Zsóka színésznő Eger­ben, Kati meg egészségügyi asszisztens. Zsókát nem vették fel a főiskolára, több­ször jelentkezett pedig, miattam, persze. Pedig érvényes színésznő. Láttam Tolsz­tojban, és sok más darabban. Aztán van a Juli, ő is férjhez ment már. Ezek a csa­ládi dolgok... Soha nem voltam igazán családcentrikus.. Lehet, hogy ez rossz. — Amikor a hivatásáról kérdezik, szinte kizárólag csak a színházról be­szél. A film — a Jókai-, a Mikszáth-hő­­sök megformálása — ennyire sokad­­rangú a szemében? — Nagyon szerettem filmezni. Moz­góképet csinálni kell. de a film nem mű-, vészét. A művészet ott kezdődik, ami- ' kor a függöny felmegy. — Kodály Zoltánná egy alkalommal azt mondta, “Feri, hogyha a hangjával gyereket lehetne csinálni, Pesten min­den második nő terhes lenne.” — Mellesleg süket volt, ennek ez a poénja. Nagyon szerettek engem. — Komoly visszhangot váltott ki, ami­kor hatvankét évesen, 1981-ben nyugdí­jaztatását kérte a Nem­zeti Színház vezetésétől Nem is igazán az hábo­rított fel egyes kritikuso­kat és kultúpolitiku­­sokat, hogy egy nagyne­vű színész veszi a kalap­ját, hanem az indok, ami egy Pálfy G. István által készített interjúban a Tiszatáj című folyóirat­ban jelent meg annak az évnek a nyarán. — A színház került válságba. Nem volt munka. Jó, akkor elme­gyek nyugdíjba, mond­tam. Eljöttem, meg ne sértsem az új, fi­atal vezetőket: Székelyt, Csiszárt, mert akkor nem győzők bocsánatkérő levele­ket írni. Olyasmiket beszéltek, hogy a régiektől meg kell szabadulni meg ha­sonlók, és úgy is bántak velünk. Igaz, valójában nem is a színház van válság­ban, hanem a nézőtér. — Manapság már nem csak a szín­ház meg a nézőtér van válságban, ha­nem — úgy tűnik — általában a kultú­ra. Ráadásul a művelődési miniszter, Fodor Gábor mintha nem igazán állna a helyzet magaslatán... — Nem haragszom én rá! Nyakába szakadt az iskolatejtől a Magyar Tudomá­nyos Akadémiáig minden. Hát mi a fran­cot csináljon pénz nélkül? Persze, még­sem kéne olyasmiket nyilatkoznia, mint nemrégiben is tette: “Nekünk a kultúra működését, bővülését kell szolgálnunk, nem az irányát, tartalmát vagy minőségét.” Az isten szerelmére, hát akkor mit, ha nem a minőséget!? A múlt század közepén már Egressy Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a legszentebb eszme, a színház elha­nyagoltain az állam által, erkölcsi dög­vészt fog a társadalomban terjeszteni. — Bár a fővárosban is van lakása, gyakran megfordul az Alfáidon, kecs­keméti birtokán. Lovak, kutyák, virá­gok, erdő, mező... — Valóságos kis paradicsom. Né­hány éve ezen a helyen még pusztaság volt, homoksivatag. Nagyon jó itt, csak hát az embernek minden emléke fenn van Pesten... — A virágoskert mögött áll egy kis kápolna... — A feleségem vágya volt. O tervezte, építtette.Nem külsőség. írt egy könyvet. Ha elolvasnák a hivatalos egyháziak, meggyújtanák alatta a máglyát. Ami nem is volna baj. Már olyan értelemben, hogy volna hatása annak, amit írt. A könyvben gyönyörű mondatok vannak: Isten nélkül nem lehet meghalni. Élni pedig nem érdemes. Esz­ter — mármint a felesé­gem, B. Élthes Eszter, a Bé-ben én vagyok a Bé — fantasztikus asszony. — Mit szólna ahhoz, ha azt mondanám, ül­jünk kocsiba, keres­sünk egy jó kis vendég­lőt, ahol esténként még cigány zene szól, együnk, igyunk, mulas­sunk, ha úri kedvünk úgy tartja, ragasszunk a prímás homlokára egy ötezrest — vagy tizenegyet —, aztán, mikor bele­untunk, talán már a nap is felkelőben lenne, beleugrunk a nagybőgőbe... — Szégyellem magam az emberek között, ha csak annyi vagyok, mint ők. Többnek kell lennem, hogy az eszmény­képük lehessek. Ha leülök közéjük része­­geskedni, két-három-négy pohár ital után elkezdik veregetni a vállamat, hogy “de jól csináltad ezt meg azt, Ferikém”, el­száll a varázs. Egész életemben csak egy­szer táncoltam nyilvános helyen. — Harmincnégy évesen már kétsze­res Kossuth-díjas színművész volt. Öt­venhat után egy évig még fellépni sem engedték, utána aztán ismét dolgozha­tott, sőt, a különböző szintű állami elis­merések sem maradtak eL — Igen. megvannak, valahol. Mégis, azt hiszem, a bársonypámán az utolsó kórházi zárójelentésemet fogják vinni a koporsóm mögött. — Hol lesz eltemetve? — Jó a kérdés, és aktuális, de nem tu­dom. Biztosan itt, valahol a fővárosban. Szerintem a színház fogja eldönteni, a Nemzeti Színház, melynek örökös tagja vagyok. Ha akkor még lesz Nemzeti Színház. Biztosan a saját halottjuknak fognak tekinteni. Nemrégiben szegény öcsém meghalt. Részt vett a háborúban, megsebesült, kiitta magát a világból. El­hamvasztották, a hamvait hatalmas víz­sugarakkal mosták be a temető földjébe. Gyönyörűségesen szép volt. Matúz Gábor CSETŐ -folytatás az 5. oldalról napra érkező turistacsoportok­kal. A szállóból eltűntek az elegáns vendégek, tele van rö­­vidnadrágos, tornacipős han­­goskodókkal. Az egyik régi ba­rát szállodai menedzser panasz­kodott, hogy az új tapétákat sok helyen letépték, összefröcs­költék paradicsomszósszal, és így tovább. Hiába minden mor­­golódás, "pénz beszél, kutya ugat". Lehet persze lakást is bérelni, a luxus igényeket kielégítőtől a szerényebbekig. Mióta a lakos­ság legalább 80 %-a a minden­napi megélhetés gondjaival küszködik, egyre többen szíve­sen kiadják bérbe otthonukat akár rövid időre is. Hosszú évek után először, nem az Intercontinental Hotel­ben (Mariott) szálltunk meg. Egyik barátunk, aki pesti tar­tózkodásunk idejére nyaralni ment, rendelkezésünkre bocsá­totta gyönyörű Gellért-hegyi villa-lakását, lélegzetelállító pa­norámával a budai hegyekre, a Várra és a Dunára. Budapest arca Egy év alatt sok minden tör­tént a városban. A budai hegy­oldalakon új csodapaloták épültek, az Andrássy utat lezár­ták a forgalom elől a milleneu­­mi földalatti rekonstruálási munkálatai miatt, és a Soroksá­ri út mentén, a Dunaparton építődaruk, munkagépek moz­golódnak. A város kulcsfontos­ságú pontjain Pizza Hut-ok, Burger King-ek táblái hivalkod­nak. A turistaforgalom csökkenését mutatja, hogy az Otthon Áru­ház környéki népművészeti tár­gyakat áruló bódésok "átprofi­­lozták" magukat "I love Hun­gary" trikók, csicsás, vékony kartonanyagból készült, térdet­­verő anti-szex dinamógatyák és olcsó kínai, taiwani eredetű egyéb bóvlik árusítására. A nagy melegben, áttekintve az utcákon a férfi lakosság öltöz­ködését, az az érzésem, hogy nagy részük ide jár a Rákóczi útra, vagy a nagy Kőbánya-i kí­nai piacra vásárolni. (Jövő héten folytatjuk) K Gulyás Éíícpcni: ás Koktél Bár ^ új tulajdonosa y- PORA LÍVIA Szeretette/ várja a közönséget ^ előadás után! # ! I Hwi életkülönlegességek \\ figyelmes kiszolgálás RENDELJE MEG KATALÓSUNKAT; Blue Danube Gifts 217 East 86. St, Suite 244 New York, NY. 10028 3415 W. VICTORY BLVD. • BURBANK, CA 31505 (818) 845-8724 jük, kegy step!, Tt-r*. a HtCZCy tST uim Színészéankefha foglaljon asztali időéért I Nyitva 7 napon át déli 12 órától éjjel 2-ig AMERIKAI ■■■ tyaQ bnekel: SÁNDOR LÁSZLÓ operaénekes Maggam oendégszereleh

Next

/
Oldalképek
Tartalom