Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-02-11 / 6. szám
Luxusadó Romániában A román kormány jelentősen megemelte a luxuscikknek minősített termékek fogyasztási illetékét. Nem számít, hogy belföldi gyártmányú vagy importból származó szeszes italokról, dohányárukról van-e szó, az illeték a jelenlegi 200-ról 300%-ra emelkedik. Ezáltal egy csomag Kent cigaretta ára elérheti a 4 ezer, a Marlboróé pedig az 5 ezer Tüntetés A rendőrök 250 ezerre, a szervezők 1 millióra becsülték azt a főként baloldali beállítottságú tömeget, amely tanügyi kérdések miatt tüntetett a múlt héten Párizsban. A közvetlen kiváltó ok a magán (egyházi) iskolák állami támogatásáról hozott törvény volt, de lejt is, vagyis körülbelül hat csomagra futja a nettó havi átlagkeresetből. A kormány 5%-os fogyasztási illetéket vetett ki az 1800 köbcentisnél nagyobb személygépkocsikra, és ezt rövidesen az elektronikai cikkekre is kiterjesztik, bár ezek ma is csaknem megfizethetetlenek a román állampolgár számára. Párizsban mögötte az iskolák anyagi helyzetével való elégedetlenség rejlik. Raymond Barre ex-miniszterelnök szerint a hatalmas létszámú tüntetés egyrészt a baloldal megerősödését mutatja, másrészt azt, hogy a franciák szeretik az állami iskolákat. Elmebetegek jogai BUDAPEST - A pszichiátriai kezelésre szoruló betegeket a jövőben csak bírósági határozat alapján lehetne korlátozni szabadságukban, ellentétben a mai gyakorlattal, amikor pusztán orvosi javallat alapján több hétig is kezelés alatt tartható egy elmebeteg - derül ki az egészségügyi törvény módosításának tervezetéből. Az orvosnak a jövőben "kötelezési eljárást" kell kezdeményeznie a bíróságnál, ha az általa kóros elmeállapotúnak diagnosztizált állampolgárt intézetbe akarja utalni. A tartósan beutaltak kezeléséről a bíróságnak független orvosszakértők bevonásával 30 naponként újból állást kell majd foglalnia. Összedőlt egy ház az Ó utcában Összeomlott egy háromemeletes ház Budapesten, a hatodik kerületi Ó utcában. A tragédiának egy halálos áldozata és két súlyos sebesültje van. Az 1890 táján épült házban három egymás fölötti lakás födémestől a ház pincéjébe zuhant, további hat lakás súlyosan megrongálódott. A szerencsétlenség oka még ismeretlen, de lehet, hogy összefüggésben van a pincében néhány hónappal előbb végzett földmunkákkal. A károsultak gyorssegélyt kaptak; a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal és a Vöröskereszt gyűjtést kezdeményezett a megsegítésükre. CAREER OPPORTUNITY A leading financial brokerage house is seeking aggressive financial brokers. Good social connection is a must, no experience needed. We provide full training and flexible hours. High income potential. Please call MOHAMMED at (310) 543-0381 Dr. GYULAI KATALIN fogszakorvos (714) 836-9466 Új cím: 1111 Town & Country Rd. #44 Orange (Main Place-nél) B AMERIKAI B Magyar Iftrlap SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Grace Hungarian Reformed Church, P.O. Box 370, Reseda, CA 91337-0370 Vasárnapi istentisztelet d.u. 2 órakor. Helye: Fountain Springs Foursquare Church, 18730 Erwin St. Lelkipásztor: Nt. Nagy Bálint Tel. & FAX: (818) 344-1855 Főgondnok: Törőcsik János (818) 990-2887, (818) 243-0711 VASÁRNAP Máté evangéliumának 25:31-46 v. alapján szólt az Ige üzenete. Jézus ebben a példázatában arról beszél, hogy milyen titkok fognak kiderülni a végítélet napján. Az élet és halál, az üdv és kárhozat fölött a Jézus Krisztushoz való reális életviszony dönt. Ez valóságos éltviszony azért, mert nemcsak ismeret, nemcsak az ajkak vallástétele, nemcsak a külső, hanem tettekben, életben, szolgálatban megnyilvánuló magatartás is. A teljes krisztusi élet megértéséhez hozzátartozik az is, hogy maga Jézus közelebb áll a szegényekhez, a beteghez, a szenvedőhöz, mint bárki más a világon. Örök tény, hogy Krisztus vagy a kereszten van az emberiségért, vagy a szenvedő mellett áll. EGYHÁZUNK megválasztott tisztségviselői, presbitériuma az 1994. évre: Törőcsik János főgondnok, Gáspár Dániel vagyon gondnok, Korányi Endre pénztáros, Palotay Csaba titkár, Balogh Irén lelki gondnok, Süli István rendezvény gondnok, Máté Judit ifjúsági gondnok, a pénzügyi bizottság tagjai: Bene Károly, Bihary János Sr., Cser László, Ifj. Balogh József orgonista és Kincses Magdalen. Pótpresbiterek: Kálmán Géza, Kelemen György TB főgondnok és Vémi István. Köszönet a presbitériumnak, hogy továbbra is elkötelezték magukat a szolgálat mellett, Isten áldását kérjük munkájukra. KÖSZÖNJÜK a Kincses család adományát. Egy "grand upright" zongorát adományoztak leedő Bethlen termünkbe. Imádkozunk érte, hogy legyen türelme a gyógyuláshoz, valamint családjáért, akik alázattal hordozzák a feleség, édesanya gondozását. Köszönjük Dafkó Erzsébetnek az egyházunk könyvtára számára adományozott értékes könyveket. FEBRUÁR 10. csütörtök este 1/2 8-tól Biblia-óra a Palotay családnál. FEBRUÁR 11. péntek este 1/2 8-tól ifjúsági Biblia-órát tartunk a parókián. FEBRUÁR 12. szombat d.e. 9-től Konfirmációi előkészítő a parókián. FEBRUÁR 15. kedd d.u. 1/2 3- tól lelkésztalálkozó a parókián. FEBRUÁR 20. vasárnap d.e. 11-től közös Böjti úrvacsorái alkalom a Hollywoodi Egyháznál. Az építkezésről: a múlt héten hétfőn a vállalkozók átvették a terveket a mérnöki irodán, hogy azokra árajánlatokat adjanak egyházunknak. Február 21 az ajánlatok beérkezési határideje. Valószínű, hogy március hó során elkezdhetjük az építkezést. * * * Nincs az az ember, akikt legalább egyszer életében meg ne látogatna a szerencse; de ha azt látja, hogy nem készültek fel fogadtatására, köszönés nélkül távozik. Montesquieu Harding a Szent Ligetben? A huszadik század cinikusai mondhatják, hogy az eredeti olimpiai gondolat, amikor még tiszta ideálok lelkesítettek, anakronizmus és nem illik a mi korunkba. Valóban, az üzleti szellem térhódítása és ezzel a felszínes, látszat-hivalkodás olyan messze sodorta az eredeti szellemet, hogy ma már foszlányokban is alig található meg az olimpiai játékok körül. Politikai diktatúrák a múltban propagandára használták fel a játékokat és mindegyik azt kívánta bizonyítani, hogy ő a felsőbbrendű küzdőfél, de sajnos, ezt nem a megengedett eszközökkel tette. Adataink vannak, hogy az akkori Szovjetunió vezetői presztízskérdésnek tartották, hogy a mérkőzésen ők legyenek az elsők és ennek a célnak az elérésére az önkényuralom monopolisztikus lehetőségeit mind igénybe vették. Tudjuk jól, hogy például a szovjet úszók kiképzéséhez mérhetetlen állami anyagi áldozattal nyíltan vagy titokban filmeket készítettek más államok versenyzőinek edzéséről és ezeket a felvételeket a legmodernebb technikai felszerelések segítségével ízekre szedték és igyekeztek megfejteni a titkot, miért győztek ezek a bajnokok. A magyar úszók például mindig az élvonalban voltak és miután Magyarországon Moszkva teljhatalmú úr volt négy és fél évtizedig, mi sem volt könynyebb neki, mint megszerezni a szükséges adatokat, néha még a megfélemlítést is igénybe venni. Más nemzetek a természetes őserőből fejlesztették ki sporttehetségeiket, az önkényuralom ezeket szintetikus úton igyekezett előállítani. Vajon összhangban van-e ez az olimpiai szellemmel, amely azt is előírja, hogy a versenyzők nem lehetnek professzionista sportolók, vagy olyanok, akiket az állam azért tart el, hogy minden energiájukkal versenyezzenek? Lassan eljutunk odáig, hogy senki sem törődött ezzel. Mindenki tudja például, hogy a kommunista Magyarország élsportolóinak jólfizetett hivatali pozíciókat juttatott, amit csak látszatból tartottak fent, tulajdonképpen semmiféle munkát nem kellett végezniük és minden energiájukat az edzésre fordíthatták. Vagyis szemérmetlenül becsapták az olimpiai gondolatot. Bizonyos kijátszás nyugaton is folyik, ahol ugyan nem az állam politikai propagandájának a céljára használják fel őket, de a nagyvállalatok szponzorságok vállalásával mégis eljuttatják a pénzüket, hogy a versenyzők kiképzéséhez segítséget nyújtsanak. Ezt is szépen "elnézik", mert az egyre nagyobb teret nyerő korrupció része mai világunknak. A játékokba beleszólt a háború és a politika. Az még természetes volt, amikor 1944-ben a folyó háború miatt lefújták a játékokat, hiszen az eredeti olimpiai elképzelés és előírás szerint a mérkőzések idején, három hónapig, az ókori Görögországban tilos volt a háborúskodás és az "isten békéjének" kellett uralkodnia. Jött azonban a politikai bojkott is, ami alaposan megzavarta ezt az előírt békés szellemet. 1980-ban Moszkvában, de különösen 1984-ben Los Angelesben, amikor moszkvai parancsra 15 szovjet befolyás alatt álló ország versenyzői maradtak távol és egyedül Románia küldte el olimpiai csapatát és a lélektani hatást kihasználva, a második helyen végzett. Vörös Kína is távol maradt a mérkőzésektől politikai okok miatt 1984-ig. Egyszóval enyhén szólva viharos körülmények között bukdácsolgatott ez a szépnek elképzelt békés olimpiai szellem. Ilyen körülmények között talán már nem is lehet csodálkozni azon, hogy az idei téli játékok előkészületeinek a békés verseny szellemében érkező híreit brutális merénylet zavarta meg. A műkorcsolyázás egyik amerikai bajnoknőjét váratlan merénylet érte. Az egyik edzés után, amikor rövid időre gyanútlanul egyedül maradt, akkor még ismeretlen tettes megrohanta és egy doronggal súlyos ütéseket mért a térdére, hogy ezzel harc- és versenyzésképtelenné tegye. Nem kell sok magyarázat hozzá, hogy a műkorcsolyázó sikeres, tehát bravúros teljesítményében milyen nagy szerepet játszik a térdizület. A merénylő jól tudta, hová kell mérni az ütést. Nem véletlen balesetről volt tehát szó, hanem tervszerűen, ördögien kiagyalt merényletről. Az FBI azonnal nyomozásba kezdett és a történtek gyors, bravúros feltárása után előállította a vádlottakat. Az ügyben az volt a megdöbbentő, hogy a merényletben lesújtó kart nem valamilyen kívülálló rajongó lendülete irányította. A felbérelt merénylő a vetélytársnő közvetlen környezetéből származó személytől kapta a megbízást és a támadásról jól tudott már előre maga az ellenfél is. Az áldozat: Nancy Kerrigan, a felbérlő: Tonya Harding. A kérdést kritikussá az teszi, hogy a téli versengés napokon belül indul Norvégiában, az amerikai felfogás szerint viszont mindenki ártatlan, míg bűnössége nem bizonyított. Vajon időben be lehet-e bizonyítani a bűnösséget? Nagy tétek forognak kockán, de az meg a játékok kicsúfolása lenne, ha bűnöző indulhat a versenyen - és esetleg nyerhet. A régi Görögországban az olimpia Szent Ligetben mellszobor járt a győztesnek. Vajon Tonya Hardingnak jár-e ez a mellszobor?