Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-09-09 / 34. szám

HETI MEZEI CSOKOR Találkozás Gál Sándorral Amerikai előadókörútjának egyik első állomásaként Los An­gelesben járt Gál Sándor szlová­kiai magyar író és költő, a Csema­­dok korábbi alelnöke, jelenleg a Keleti Napló című irodalmi és kö­zéleti havilap főszerkesztője. A Magyar Főkonzulátus Bel Air Crest-i helyiségében tartott előa­dást csütörtökön este kis számú de lelkes közönség előtt. Az oda­­jutást megnehezítette, hogy az­nap délután 2 órától úgy a 405-ös freeway, mint a környék felszíni útjai le voltak zárva erdőtűz miatt. A tűzoltóság a kordont csak rö­viddel 8 óra után nyitotta meg, így sokan feladták a reménytelennek látszó küzdelmet és visszafordul­tak. Aki mégis odajutott, nem bánta meg, mert sok érdekes és sokak előtt eddig ismeretlen részletet tudhattunk meg a szlovákiai ma­gyarság életéről, nehézségeiről. Gál Sándor beszélt a magyar-el­lenes Benes-politikáról, és annak háború utáni drasztikusabb foly­tatásáról. A Kassán élő írót pél­dául már 6 éves korában háborús bűnösnek kiáltották ki! A magya­rok lába alól az anyaföldet akar­ták elvenni - 200 ezer etnikai ma­gyar kitelepítése volt a terv, de csak 70 ezer szlovákot találtak "csere-anyagként". Gál Sándor méltatta az 1949-ben, 45 éve ala­pított Csemadok jelentőségét, amelyet eredetileg az irredentiz­mus megszüntetésére alapítottak, de végül az etnikai magyarság leg­fontosabb kulturális, tudományos és közéleti szervezete lett, ma is 80 ezer tagja van. Elmondta, hogy az 1960-as területi átrende­zés során úgy osztották el az or­szágot, hogy minden kerület szlo­vák többségű lett. Beszélt a Prá­gai Tavaszról és Gustav Fiú­sakról, aki Esterházy Jánost az oroszok kezére adta. Szólt az is­kola-integrációról, amelynek kö­vetkeztében a hetvenes évek ele­jén 240 magyar település maradt iskola nélkül. Végül a mostani választási kampányról elmondta, hogy az abban résztvevő 3 magyar párt koalícióra lépett, és így a szlovák parlamentbe 30 magyar képviselő kerülhet be, ami egy­ötödös arányt jelent. Az író és politikus után (aki sa­ját bevallása szerint "nem politi­zál") a költő lépett színre és felol­vasta néhány versét korábbi köte­tekből. "A kútnál" ("a pincesor órája negyedszázadot késik..."); "Ahonnan elindultam"; "Szülő­föld"; "Veszteségeink" ("Minden nap kisebb a szó, kisebb az élet...; apáink szavát elfelejtik..."); "Kö­nyörgés" ("Uram, ha nem vagy is, szólítalak..."; "Lassan felmorzso­lódunk, mint a homokkő kemény kövekhez ütve...") Végül közkí­vánatra felolvasta egy kassai no­velláját is, "Bontás" címmel ("Mi­lyen kevés kell ahhoz, hogy valami leomoljon: néha elég egy hiányzó szög, vagy egy kimondott kér­dés..."). Az előadó legújabb köte­te, "A következő halál" a helyszí­nen kapható volt. Márton András főkonzul, Jan­­csó Gyula és más megjelentek kérdéseket tettek fel Gál Sándor­nak, majd baráti beszélgetés köz­ben elfogyasztották a Csárdásból rendelt édes és sós süteményeket, italokat. Gál Sándor pénteken el is látogatott a Csárdás étterembe újonnan felfedezett, több mint harminc év előtti komáromi, most Los Angeles-i - ismerősökkel. Másnap tovább indult útjának kö­vetkező állomására, Seattle-be. Külön köszönet illeti Törőcsik Jánost, aki a műsort szervezte és a bevezetőben a vendéget bemu­tatta. Jancsó Zsuzsa Gál Sándor: akárha keresztre vonva nem tudni miért s hogy miként lehet sötét halál-szín kérdés-felelet való vagy elvont teksztus részeg lebegés este akárha keresztre vonva mint ama gyermek teste s nincs megváltás sem jövő-távlat a túlvilág gyanús blöff hol újfent megaláznak "Apáczai Csere János" Elméleti Líceum Kolozsvár, I.C. Bratianu 26 (3400 Cluj-Napoca) ROMANIA A kolozsvári Apáczai Csere János Líceum utóda annak a Református Leányfőgimnázium­nak, amely Erdély kultúrtörté­netében jelentős szerepet töltött be. A hajdani iskola nemes szellemét igyekszünk példaként állítani a jelen diákjai elé. Minden törekvésünk célja mi­nőségi emberek formálása. Ta­nító- és óvónőképző osztályaink­ba főként falvakból jönnek a ta­nulók, szórvány és vegyes lakosságú helységekből. Leg­többen anyanyelvűket nem be­szélik tökéletesen. Az iskola ta­nári kara garancia arra, hogy öt év alatt rendszeres, komoly munkával jó tanítóvá váljanak. Ebben a munkában a legna­gyobb akadály, hogy nincs az is­kolának bennlakása, ahol irányí­tani és megszervezni lehetne a tanítási órákon kívüli tevékeny­ségeket. Kéréssel fordulunk mindazok­hoz, akiknek anyagi lehetősége­ik megengedik, hogy támogas­sák iskolánkat egy 60 személyt befogadó épület megvásárlásá­ban. A bennlakásra adományozott összeget kérjük a Budapest Bank RT győri fiókjánál vezetett 407-337-1522 deviza-számlán el­helyezni. Másik bankszámlaszám, amely szintén továbbítja iskolánknak a beérkezett összeget: Kto Nr. 101059505 (Bankleitzahl) 72060- 100 Raiffesien-Volksbank, Augsburg. Matzak Edith, Neu­säss Für Apáczai-Stiftung. Előre is köszönjük. Az iskola vezetősége. Román határilleték A román kormány szeptember 1-től határilletéket vetett ki a ro­mán állampolgárokra: minden kilépésnél 15 ezer lej (a feketepi­acon ezer forint) a fejenkénti ta­rifa. Kedvezményt csak a kisha­­tárforgalomban adnak, ahol 5 ezer lej az illeték. A kormány egyelőre nem adott magyaráza­tot, mire költik a befolyó pénzt, s meddig él a határozat. Idén már­cius-áprilisban már volt hasonló illetékrendszer: akkor 10 ezer lejt kellett az indulás előtt egy bankszámlára befizetni, az igazo­lást pedig a határon bemutatni. A tavaszi döntést azzal magyaráz­ták, hogy a rászorulók fűtéskölt­­ség-kiegészítését finanszírozzák a határ illetékből. A THÁLIA STÚDIÓ HÍREI Augusztus 27-4 jótékony célú rendezvényünk a kánikula elle­nére is rengeteg érdeklődőt vonzott a Magyar Házba. Gyö­nyörűek voltak a díszletek, pom­pásak a kosztümök. Mindenki­nek jól esett egy kis könnyű nyá­ri kabarét nézni, hallgatni, és a szereplők kitettek magukért, hogy a közönség jól szórakoz­zon. Néhány változás történt a szereposztásban, Hrotkó Emőke nem lépett fel, viszont ott volt kellemes meglepetésként Czö­­vek István. A rendezők öröm­mel látták, hogy ilyen nagy számban jöttek el a színházpár­toló magyarok. A védnökök aranyszegélyes fekete kávéscsé­szét kaptak ajándékba, rajta a Thália emblémával. A vendé­gek záróráig táncoltak Bodrogi Gyula zenéjére. Megkezdődtek a "Fatornyok" próbái Szombati Gille Ottó ren­dezésében. A két előadásra ok­tóberben a belvárosi California Theater Center-ben kerül sor, amely ragyogó tiszta és bizton­ságos környezetben, security parkolással várja a nézőket. Kérjük, ez ügyben figyeljék majd hirdetéseinket! Illegális kereskedelem sugárzó anyaggal (MN) Megkezdődött annak a két magyar férfinak a kihallgatá­sa, akiket egy budai szálloda parkolójában értek tetten, mi­közben egy két kilogramm súlyú plutoniumpasztillát tartalmazó csomagot próbáltak átadni egy harmadik személynek. A ren­dőrség által lefoglalt plutonium az emberi életre közvetlenül is veszélyes sugárzó anyag, amely kiégetése után nukleáris fegyver alapanyagaként felhasználható. Információink szerint egy húsz éve leszerelt rendőr százados vagy hírszerző tiszt az egyik gya­núsított. Amikor alkalmi mun­kákból élő sofőrjével a leendő vásárlóval találkozott, rajtaütött a rendőrség. A vevő Mazdájá­nak azonban sikerült kitörnie a rendőrség gyűrűjéből, mert a rendőrségi Ladák nem tudták követni... Mélyponton a forint Újabb mélypontra esett vissza a forint szerdán a bécsi valuta­piacon. Miután a hét elején 100 forintért már csak 9,70 schillin— get adtak (a múlt hét végi kur­zus még 10 schilling volt), ez to­vább esett 9,50 schillingre. Ugyanakkor a forintot vásárlók­nak már csak 11 schillinget kel­lett fizetniük 100 forintért. 1994. szeptember 25-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel a belvárosi LOS ANGELES HILTON & TOWERS HOTEL GOLDEN STATE TERMÉBEN 930 Wilshire Blvd. (Figueroa sarok) HÉCZEY IVÁN bemutatja NEKÜNK TALÁLKOZNI KELLETT! című vidám zenés műsorát. Közreműködnek: CSER LÁSZLÓ * CSER MÁRIA * DÓRA LÍVIA * HROTKÓ CSABA * HROTKÓ EMŐKE * KABÓK LAJOS * KISS ERZSÉBET * VARGA TIBOR » VÍG MIA * VÍG TOMMY Konferál: HÉCZEY IVÁN Zenei vezető: CSER LÁSZLÓ Színpadmester: SZOBOSZLAY SÁNDOR Egységes helyárak: $20 Jegyrendelés az összeg beküldésével: Héczey Iván, 700 N. Westmount Dr. #302, West Hollywood, CA 90069 Tel.(310) 652-6892 TRIMARK TRAVEL Speciális nyári árak!!! LAX - BUD - LAX $795.- + tax LAX - BUD O/W $525.- + tax LAX - PARIS - LAX $599.- + tax LAX - LONDON - LAX $599.- + tax LAX - CHICAGO - LAX $298.- + tax Első osztályú jegyek 70 százalékkal olcsóbban! Bővebb információért hívják Lászlót! Tel.: (310) 284-6822, 1-800- 455-5603 CSAK CSÜTÖRTÖK SPECIAL Diétás vendégszakács készít halételeket és olasz pasta különlegességeket A rendes menü is kapható Remek olasz és francia borkülönlegességek A múlt heti nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük időben foglalja le asztalát (213) 962-6434 CSAK CSÜTÖRTÖK SPECIAL A CSÁRDÁSBAN 5820 MELROSE AVE. ENGEL TAMÁS ÜGYVÉDI IRODÁJA (818)591-7990 5000 N.Parkway Calabasas, #103 Calabasas, CA 91302 GENERAL TORT PRACTICE personal injury, autóbaleset, slip and fall,wrongful death, munkahelyi balesetek, kártérítési ügyek, rágalmazás, becsületsértés, assault & battery pruducts liability medical malpractice etc. AMERIKAI MM tfagyar Ifcrlap y

Next

/
Oldalképek
Tartalom