Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-05-27 / 21. szám
(Folytatás az 1. oldalról) pártok választási vereségét, hogy "hibát követtünk el a tömegtájékoztatásban, nem voltunk képesek meggyőzően bemutatni sikereinket". Arra a riporteri felvetésre, hogy a tekintélyelvű magatartás, a kormányt bíráló rádiós és tévés újságírók százainak elbocsátása okozta-e a vereséget, Jeszenszky úgy válaszol, hogy nem, mert ezeket az újságírókat nem a kromány, s nem is az MDF bocsátotta el. A határon túl élő magyarok nem elégedettek a televízióval és a rádióval. Arra panaszkodnak, hogy ezek a tömegtájékoztatási eszközök csak fekete színben mutatják be országunkat -tette hozzá Jeszenszky Géza. A magyar külügyek leköszönő irányítója végül kijelentette: nem várható alapvető változás az új magyar kormány külpolitikájában. Magyar sikerek a rákkutatásban Bödey Béla dr. a University of Southern California (USC) orvosi karának professzora Rosszindulatú daganatok kezelése a betegek immunrendszere által termelt sejtekkel Az emberi immunrendszer sejtekkel és ellenanyagokkal küzd a szervezetbe behatoló idegen kémiai anyagok ellen. Sajnálatos módon a ráksejteket nem érzékeli immunrendszerünk, hiszen ezek szervezetünk sejtjeiből alakultak ki. A mindenfajta regulációt nélkülöző sejtburjánzást megállítani, illetve a kialakult daganatot elpusztítani igen nehéz. Az évszázadok során három klasszikus rákellenes kezelési eljárás vált ismertté: 1) Sebészeti totális eltávolítás; 2) Besugárzás, általában az operációt követően; 3) Sejtölő gyógyszerek használata (kemotherápia). A negyedik, még jelenleg is vitatott kezelési módszert immuntherápiának neveztük el. A rák immunkezeléséről az orvosok több ezer cikket és megfigyelést írtak le az utóbbi száz évben. Coley (1,2), amerikai (New York-i) sebész a feji és nyaki sarcomák teljes visszafejlődését észlelte, ha a tumoros terület streptococcus suprafertőzést kapott. A német Ehrlich, a kemotherápia atyja "varázslövedéknek" nevezte a majdan kifejlesztésre kerülő, minden rosszindulatú daganatot elpusztító csodagyógyszert. A modern kemotherápiának (sejtölő gyógyszerek időközönként történő felhasználása) köszönhetjük a nyirokcsomók Hodgkin-daganatának teljes legyőzetését és számos kemény tumor esetében a jobb prognózist. Mégis úgy tűnik, hogy jelentősebb lehet a megtámadott emberi szervezet immunrendszerének sikeres in vivo és in vitro orvos által irányított, céltudatos használata a rosszindulatú sejtburjánzás ellen. De hát miért is kell a beteg immunrendszerét tudatosan irányítani ahhoz, hogy rákellenes effektor sejteket termeljen? Amint korábban már említettem, elsősorban azért, mert a ráksejtek képesek elkerülni az immunrendszer gyors és igen hatékony sejtes válaszait. A vér aktivált, CD8+ lymphocitái képesek tumor eredetű inger hatására kiépíteni a T sejt növekedő hormonnak", az interleukin-2 -nek (IL-2) az állandó termelését. Lassan az aktivált ölő lymphociták az egész daganatot infiltrálják más fehér vérsejtekkel együtt. A kemény tumorokat infiltráló aktivált státuszban lévő, sejttoxikus CD8+ lymphocitákat ma már az Egyesült Államok számos egészségügyi intézményében interleukin-2 T-lymphocita növesztő faktort tartalmazó sejttenyészeti tápszer felhasználásával kivonják a biopsziáknál kapott tumoros szövetekből, majd in vitro trilliard nagyságrendű sejttenyészeteket hoznak létre (4). Az ölő (saját) lymphocitákat különböző úton (vénás, artériás) visszajuttatják a beteg vérébe és ezek a sejtek a daganatokat részben képesek elpusztítani (5). Sinkovics József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az immunterápia nagy mestere Tanipában (Florida) a St. Joseph Cancer Centerben alkalmazza ezt a módszert. A másik döntő kérdés: lehet-e erősebbé tenni a ráksejt felszínének immunogenitását? Természetesen, például egy vírussal történő supra-fertőzéssel, amely "xenogenization" eljárás néven vonult be az orvostudományba (3). Az eljárás során a ráksejt vírusfertőzése egy teljesen új, testidegen, sejtfelületi antigént (immunoaktív kémiai struktúrát) termel ki, aminek következtében a sejtes immunválaszt sorozatosan "becsapó" rosszindulatú daganatsejt erős immunogénné válik, vagyis specifikus sejtes immunválasz keretében ölő, CD8+ antigént tartalmazó lymphociták populációja termelődik ellene. Egy régebbi módszer, a tumor-oltóanyagok valóságos reneszánszát éltük át a 80-as évek végén (6). A jó öreg BCG-ről kiderült, hogy alkalmazása gyógyítja a húgyhólyag átmeneti (Henle-féle) hámsejtekből kialakuló daganatát. Az újonnan kikísérletezett, ún. kombinált (élő tumor sejteket is tartalmazó) rák elleni oltóanyagok igen hatásosnak bizonyultak, pl. Hanna amerikai rákkutató vastagbél rák elleni oltóanyaga megakadályozta áttételek kifejlődését vastagbél- és végbélrák operatív eltávolítását követően (6). IRODALOM: 1. Coley W.B.: Contributions to the knowledge of sarcoma. Ann. Surg., 1891, 14, 199. 2. Coley W.B.: The treatment of malignant tumors by repeated inoculations of erysipelas: with a report of ten original cases. Amer. J. Med. Sei., 1893, 105, 487. 3. Kobayashi H.: Viral xenogenization of intact tumor cells. Adv. Cancer Res., 1979, 30, 279. 4. Rosenberg S.A.: Adoptive immunotherapy of cancer: accomplishments and prospects. Cancer Treat. Rep., 1984, 68, 233. 5. Rosenberg S.A., Longo D.L., Lotze M.T.: Principles and applications of biologic therapy. In: Cancer, 3rd edition, Eds. V.T. DeVita Jr., Heilman S., and Rosenberg S.A., J.B. Lippincott, Philadephia, 1989, pp. 301- 347. 6. Hoover H.C. Jr., Hanna M.G. Jr.: Active immunotherapy in colorectal cancer. Semin. Surg. Oncol., 1989, 5, 438. |J Maauar tfrrlap Italtörténet „Réges-régen egy buddhista szerzetes távoli, ismeretlen vidékre indult. Hegyről-hegyre, völgyről-völgyre vándorolt, hogy meglelje a világ legzamatosabb teáját. A hosszú, kitartó keresésben megfáradt szerzetes végül az indiai Darjeeling tartományban olyan csodás teára bukkant, mely nemcsak felüdítette, de még fáradt tagjait is felfrissítette." így meséli el a régi legenda az egyik legkedveltebb Darjeeling-teafajta Jelfedezését'. A tea azonban eredetileg nem indiai növény, először a kínaiak használták - maga a szó is kínai eredetű -, úgy ötezer évvel ezelőtt, kezdetben valószínűleg csak gyógyfőzetként. Az első évezred vége felé került át Japánba, de italként ott is csak 1300 körül kezdték fogyasztani, mégpedig a zöld teát. Indiában 1834-től tartják nyilván a tea .iparszerű" termesztését, ami Ceylon szigetén 1867-ben, Jáván 1878-ban indult - mindhárom területen a Bht Kelet-indiai Társaság közvetítésével. A múlt század végén jelent meg a tea a Kaukázus vidékén. Európában a 17. század elején - a Távol-Kelettel folytatott kereskedelem fellendülésekor - vált ismertté, s főként a fekete tea lett kedvelt ital. Ma már nem is említik külön, annyira természetes, hogy az Európában fogyasztott tea a kereskedelemben ismert háromféle típus közül az erjesztéssel, más szóval fermentálással készített fekete tea. A saját gőzében áthevített, nem erjesztett tea a zöld tea nevet viseli, a félig fermentált pedig a sárga vagy oolong tea. A teaital alapanyagául a teafélék családjába (Theaceae) tartozó trópusi örökzöld fa, a teacserje (Canellia sinensis) levélrügyei és fiatal levelei szolgálnak. A kényelmes szüretelés kedvéért az ültetvényeken bokor alakúra nevelik a teacserjét. A még ki nem festett leveleket kézzel szedik le (hajnalban, amikor a harmat már felszállt), egy órán át a napon hagyják, majd asztallapon hengergetik. Ezt követően a leveleket egy forró fémlapon többször felhevítik. Az erjesztés után rácsokra helyezik, s a rács alá szórt narancsvirágból felszálló illóolaj átjárja a leveleket. Noha a szüretelést és a feldolgozást is megpróbálták gépesíteni, a hagyományos, kézi szedésnél és feldolgozásnál máig sem sikerült a tea tulajdonságait jobban megőrző eljárást kidolgozni. A teafüveket sokféle aromával ízesítik. Az egyik legismertebb fajta talán az Earl Grey, amely különféle keleti teafüvek keveréke, bergamottolajjai átitatva. A legenda szerint a receptet az 1764 és 1845 közt élt 2. Charles Earl Grey kapta egy Kínából visszatért követtől. A család azóta is erre esküszik - legalábbis ha hinni lehet 6. Earl Grey .ajánlásának", amely máig a világ talán legpatinásabb tea- és kávéforgalmazó cége, az 1706-ban alapított londoni R.Twining & Co. Ltd. (Twinings) dobozain olvasható. Earl Grey fajtát természetesen más márkák is kínálnak a Liptontól a Sir Mortonig. Az eredeti és az ízesített teák is tartalmaznak koffeint, amely legteljesebben a 3-5 perces forrázás alatt válik ki, ha azonban ennél tovább marad a vízben a teafű, a túl sok csersavtól fanyar lesz a főzet íze. A zöld teát - főként Kínában - leginkább jázminnal ízesítik. Kínai különlegesség a rendkívül erős .puskapor tea" is, amelynek leveleit a szárítás és az erjesztés során apró golyókká sodorják össze, s azok leforrázva többszörösükre duzzadnak. Nem számítanak .valódi" teának a különféle gyümölcsökből és növényekből, mint például a szeder, a hárs, a borsmenta, a csipke, a kamilla vagy a csalán leveléből, virágából vagy terméséből készített italok, melyek főzése a teáéhoz hasonló, de az „infúzió" hossza legalább 10 perc. Kis magyar Frankfurt? Áz április végi Budapesti Könyvfesztivál szervezői a világ legnagyobb könyvvásárának, a frankfurtinak a tapasztalatait is felhasználták az előkészítésnél. A német vásárigazgatóság ugyanis az évtizedek során kicsiszólódott know-how-1 a magyar könyvkiadók rendelkezésére bocsátotta. A helyszínt, a Budapesti Kongresszusi Központot is a frankfurtiak választották ki. Mintegy 450 könyvszakmai cég kapott helyet a fesztiválon, a legtöbben, 225-en németországból jelentkeztek. A megszokott kiállítókon kívül albán, lett, ukrán, horvát, macedón könyvkiadók is képviseltették magukat. A magyar könyvszakmát mintegy nyolcvanan képviselték. MAGYAR MŰVÉSZEK RÁDIÓMŰSORA mindenszombaton délután 4 órakor a KTYM rádióállomáson, az 1460-as AM hullámhosszon Műsorvezetők: CZÖVEK ISTVÁN és CSAPÓ TAMÁS ALL DIRECTIONS TRAVEL Teljes utazási szolgálat az egész világon • Repülő • Hajó • Vasút • Kocsibérlet • Szálloda Kombinált túrák SZENZÁCIÓS MÁJUSI AJÁNLAT: LAX-BUD-LAX $725.-+tax BUD-LAX-BUD $754.-+tax Most fosig!ja le helyét nyárra: LAX-BUD-LAX $840.-+tax BUD-LAX-BUD $784.-+tax Super! Super! Super! • LAX-Montreal RT from $359.-+tax • Hawaii package - WAIKIKI 5 éjszaka from $ 471 (from LAX, including air fair) (310)271-8434 (800)243-8434 9080 Santa Monica Blvd.,Los Angeles, CA 90069 FREMOR - SELTZER Seltzer & Beverages 13531 WENTWORTH ST. PACOIMA,CA 91331 Kristálytiszta szódavíz, málnaszörp Telefonhívásra házhoz szállítva Los Angeles és San Fernando Valleyben (818) 780-5977 (818) 982-1760 DR. SZABÓ GÁBOR ügyvéd Personal injury Immigration Válás Workman Compensation ^Szerződések Végrendelet Autóbaleset Bűnügyek Real Estate 8484 Wilshire Blvd. #235 Beverly Hills, CA 90211-3245 Tel: (213) 653-4884 Fax: (213) 852-0845 Amerikai MAGYAR HÍRLAP (US PS -1)06 - 161) American/Hungarlan Journal * Weekly newspaper Megjelenik minden pénteken * Published every Friday except last week of June and first week of July Kiadja - Published by Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 13963 Sherman Way, Van Nuys, CA 91405 Telefon: (818) 786-0315 (818) 786-0686 Fax: (818) 786-1657 Kiadók: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ GYULA - Publishers Főszerkesztő: JANCSÓ ZSUZSA - Editor-In-Chlet Főmunkatársak BÁRDOSSYNÉ CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JÁNOS DR. CSETŐ F. ILDIKÓ DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ DR. UDVARDY MIKLÓS A szerkesztőség munkatársai: Adler Júlia, Bauer György, Jack Hahn, Holló Judit, Saáry Éva, Sároosy Judit, Szabó László, Tamás Andrea, Váradi István Előfizetés egy évié a USA-ban $25.00, félévre $14.00 Elő fizetésegyévreKanadában$40.00, Magyarországra $50.00 Subscription rates In the U S. $25.00 for a year, $14.00 for six months Subscription rates In Canada $40.00, In Hungary $50.00 fora year. Second Class Postage is Paid In Van Nuys, CA and at additional mailing offices POSTMASTER: Please send address changes to Amerikai MAGYAR HÍRLAP 13963 Sherman Way Van Nuys, CA 91405 Beküldött kéziratokat nam őrzünk meg 4a nem küldünk viasza. Minden sikkért szerzője (elelőe. A közöli írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményévol. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan Is, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosfhatők. A published ed le the result of a mutual agreement between publisher end advertiser and does no! necessaiily Indicate continued n-jbllcstlon.