Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)

1993-08-27 / 33. szám

Bosznia szindróma" Európa ismét lőporos hordón ül. Ha a Nyugat, az Egyesült Álla­mok, az ENSZ vagy a Biztonsági Tanács továbbra is tehetetlen­nek bizonyul a volt Jugoszlávia területén dúló háború megfékezé­sére, a forrongó Balkán századunk vége felé újra olyan szikrát pattint, amely tűzbe borítja földrészünket. Angol, orosz, francia, amerikai, norvég politikusok váltogatják egymást egyre sűrűbben Belgrádban, Szarajevóban és Zágrábban, ám a különféle rendezé­si tervek, politikai, katonai és közigazgatási elképzelések sorra megbuknak az egyre makacsakban és elkeseredettebben küzdő horvát, muzulmán és szerb erők ellenállásán. A tavasz közepén Iliescu ro­mán elnök is ellátogatott a har­coló felek mindegyikéhez. Vajon mi célból? A lapok rövid kommünikében számoltak be a "tájékozódó" jel­legű utazásról, amely a maga nemében igencsak meggondol­kodtató következtetésekre adhat alapot. Eltekintve attól, hogy a válságterület több éve már nem éppen állam vagy kormányfők kedvelt úticélja, a jelenlegi hely­zetben a nemzetközi diplomá­ciai "etikett" sem néz nyugodt és eltekintő szemmel az ilyen "nem egyeztetett" akcióra. Nem vélet­len, hogy a szomszédos orszá­gok első számú vezetői jól meg­fontolt érdekből, nem tüleked­nek Karadzics, Milosevics vagy Izetbegovics előszobájában, hisz könnyen rajtuk maradhat a bé­lyeg: be akarnak avatkozni a há­ború menetébe. Esetleg nyo­mást kívánnak gyakorolni az egyik félre, avagy már a konflik­tus utáni idők alkudozásainak feltételeit próbálják kipuhatolni. Nem volt tehát példa rá, hogy mondjuk Albánia, Ausztria, Olaszország vagy Bulgária elnö­ke levizitelt volna a konfliktus­­térségben. Hazánkról nem is be­szélve. Hiszen a Vajdaságban élő magyarok miatt különösen óvakodunk a hangsúlyeltolódás­tól. Néha még túlontúl visszafo­gottnak is tűnhetett külpoliti­kánk, még ha a diplomáciai erő­feszítések sok esetben nem is el­sősorban a nagy nyilvánosság előtt történtek, történnek... A román elnök "tapogatózó" útjára magyarázat lehetne az, ha egyfajta béke-missziót vállalt volna. Ám ezt kizárólag a szom­széd és a görög-keleti hittárs jo­gán tehette, hiszen nem rendel­kezett olyan nemzetközi felha­talmazással és jogosítványokkal, mint például Lord Owen vagy az ENSZ-erők főparancsnoka. Ili­escu elnök a nemzetközi sajtó­ban megszellőztetett embargó­megszegés miatt amúgy is ké­nyes helyzetben volt (ha igazak a vádak, ha nem). A dunai őr­hajók megjelenése azóta valamit enyhített Románia megítélésén, ám a hosszú közös határ Szerbi­ával továbbra is kételyeket tá­maszthat egyesekben: a haszon­nal kecsegtető benzinszállítás bizonyosan folytatódik. Termé­szetesen illegálisan. Az ortodox szerb testvérrel va­ló közeli érintkezés egyébként nem rí ki a hagyományosan két­arcú román külpolitika tettei közül. Valószínű, hogy egy ro­mán beavatkozást a szerb olda­lon nemcsak Karadzicsék és Mi­­losevicsék kétségtelen harctéri sikerei, nemcsak a nemzetközi politika pillanatnyi szerbellenes­­sége tesz kétségessé, hanem mindenekelőtt a román belpoli­tikai helyzet: a gazdaság össze­omlása, a korrupciós botrányok sorozata a parlamentben és azon kívül, és legfenyegetőbben a nemzetiségi kérdés... Megfigyelők hónapok óta arra hívják fel a figyelmet, hogy a Bosznia szindróma továbbgör­­dülése pillanatok kérdése: kö­vetkezhet Koszovó, a Vajdaság, aztán tovább... Iliescu is ponto­san tudhatja, hogy a válság ak­kor már aligha kerülheti el Ro­mániát, elsősorban Erdélyt. Ha­csak nem találtatik egy olyan nemzetközileg garantált megol­dás Boszniára, amit minden érintett feltételek nélkül el is fo­gad. Habár erre egyre kevesebb a kilátás. Ha mégis megszület­nék, úgy az etalonként szolgál­hatna a forrongó Balkán, Kö­­zép-Európa vagy a volt Szovjet­unió utódállamai számára min­den etnikai kérdésben. Eladdig utópia. A valóság sokkal keserűbb, fáj­dalmasabb: halottak, kisemmi­zettek, menekülők százezrei. A tehetetlenség nyomasztó érzését nem váltja föl és nem szünteti meg a ravasz meghúzása. A Nagyszerbiáról álmodozók pon­tosan azt érték el, amire keleti szomszéduk még csak áhítozik: a területgyarapítást! De ezzel együtt a közmegvetés is osztály­részük szerte a világon. így hát Nagyrománia hívei, ha Boszniát figyelik, Erdélyre gon­dolnak. És Moldovára. De köz­ben talán észre sem veszik, hogy ez a ragály, a Bosznia-szindró­­ma milyen gyorsan terjed. És hogy milyen veszedelmes. Józsa Péter A Magyar/Amerikai Koalíció további tervei Az 1990 augusztusában létre­hozott Magyar Amerikai Koalí­ció ez év augusztus 15-én tartot­ta legutóbbi igazgatótanácsi ülé­sét az Ohio állambeli Lake Hope ("Reménység Tava") parkjában. Az amerikai magyarság egyik jelentős szócsöveként - immár 23 államban működő - szerve­zet, mely többek között Magyar­­ország demokratikus fejlődésé­nek előmozdításán is fáradozik - igazgatósági ülése Lauer Edit elnökletével az elmúlt év ered­ményeiről szóló jelentésekkel és jövendő terveivel foglalkozott. Különös eredményként köny­velte el a gyűlés az angolnyelvű híradó harmadik számának megjelenését és az amerikai diá­kok számára elérhető magyaror­szági egyetemi programok rész­letes jegyzékének kiadását, az orvoscsere program előmozdítá­sát és a Magyarország történel­méről szóló nyolc részes video sorozat támogatását. A harminc különböző ameri­kai magyar szervezetből és szá­mos egyéni tagból álló Koalíció igazgatósága elnökéül ismét Nt. Bertalan Imrét választotta meg további egy évre és többségi döntéssel elhatározta a Magya­rok Világszövetségéhez való csatlakozását is. A Koalíció tervei közt szerepel a Magyarországról érkező ösz­töndíjas diákok helyi támogatá­sa, továbbá az 1994-es választá­sokat megelőzően a magyaror­szági demokratikus pártok kép­viselőinek meghívása pártjuk vá­lasztási programjának (plat­formjának) ismertetése céljából. Az igazgatósági ülés egybe­esett egyik tagegyesülete, a Ma­gyar Baráti Közösség ("Itt—Ott”) ugyanott megrendezett nyári konferenciájának kezdetével. Zúzdába került nyolcezer Kurír Bezúzták a pénteki Kurír első nyolcezer példányát. Az ok egy állítólagos volt állambiztonsági tiszt névtelen levelén alapuló cikk, amely titkos információkat tartalmazhat. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke, aki szintén megkapta a levelet, rövidesen felveszi a kap­csolatot a bizottság új elnökével, s felvilágosítást kérnek Füzessy Tibor minisztertől. A levélíró után aktívan nyomoznak. A Kurír ellenőrizni kezdte az információk hitelességét, de még akkor sem sikerült minden­nek a nyomára jutni, amikor be­indultak a nyomdagépek. Ezért döntött úgy a főszerkesztő, hogy még egy napig várnak, és a már kinyomott 8000 példányt meg­semmisítik. Szombati számában tehát teljesebb és jobban ellen­őrzött, államtitkot nem sértő írással jelentkezik a bulvárlap. A KOMMUNISTA IDŐK volt munkaszolgálatosai tartottak nagygyűlést Hőgyészen, ahol Dr. Hasznos Miklós országgyűlési képviselő tartott beszédet. A képviselő végigtekintette a ma­gyar történelem utolsó évtizede­it és a tanulságok levonására kérte hallgatóságát. "Az 1994-es választásokon eldől - mondta Hasznos Miklós -, hogy lesz-e keresztény nemzeti szellemű Magyarország vagy pedig bele­esünk az internacionalizmus vagy kozmopolitizmus szennyes árjába?" A volt munkaszolgála­tosok nagy tapssal fogadták a kereszténydemokrata-párti poli­tikus beszédét. INTEREX EXPORT Szállítás Los Angeles - Budapest között zárt konténerben, 5 hét alatt. *** Autóját, hajóját vagy bármi ingóságát, dobozait, garantált határidővel a legkedvezőbb áron szállítjuk. A házhoz szállítás is megoldott. Kérjük, hívják Tamást vagy Miklóst: Tel: (310) 634-9256 vagy (805) 527-4006 East Coast Office (407) 744-9832 East Coast Office Cím: 7525 Rosecrans Ave., #221 PARAMOUNT, CA 90723 TELJES UTAZÁSI SZOLGALAT bárhova a világon ‘Repülő ‘Hajo ‘Vasul ‘Kocsiberlef *$zalloda ‘Kombinált túrák WAIKIKI $398.­repülőút és 7 éjszaka * PUERTO VALLARTA $344.­­repülőút és 4 éjszaka * LAX - BUD - LAX $795.- + tax LAX - LON - LAX $525.- + .ax BUD - LAX - BUD $750.- < «ax 5 napos CARIB tengeri utazás $695-től 9030 Santa Manlca Blvd. Las Angelesf CA 90069 (Parkolets ax epü/e/ mögätty English , LAW OFFICES OF Korean Spanish • Hungarian E. ANDREW MATYAS PERSONAL INJURY NO RECOVERY SL|p & FALL ACCIDENTS NO EEE BOAT ACCIDENTS AUTO ACCIDENTS BUS ACCIDENTS MOTORCYCLE ACCIDENTS ACCIDENTAL DEATH 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT (310) 854-1113 PERSONAL INJURY E. ANDREW MATYAS Ügyvéd - Attorney at Law 250 S. La Cienega Blvd. Beverly Hills, CA 90211 MAGYARUL IS BESZÉLÜNK DÍJTALAN KONZULTÁCIÓ Aki erre a hirdetésre hivatkozik, 25 % engedményt kap! Amerikai MAGYAR HÍRLAP <usi*s - oor.-Ifin American/Hungarian Journal * Weekly newspaper Megjelenik minden pénteken Published every Friday, except last week of June and lirsl week of July Kiadja - Published, by Amerikai MAGYAR HÍRLAP. Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5528 Fulton Avenue Van Nuys, CA 91401 Telefon: (818) 786 0315 (818) 786 0686 Fax: (818) 786-4657 Kiadók: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ OYULA - Publisher* Főszerkesztő: SZEGEDI LÁ5ZLÓ - Edtlor-In-Chlet Főm unkáiénak BÁRDOSSYNÉ CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JÁNOS DR. CSETŐ ILDIKÓ DR FRIEDMAN ANDREW JANCSÓ ZSUZSA DR UDVARDY MIKLÓS A szerkesztőség munkatárséi: Adler Júlia, Bauer György. Jack Hahn, Holló Judit. Sairy Éva, Szabó László, Tamás Andrea, Váradi István Előfizetés egy évre ír USA*ban SZ5.0Q. félévre $14.00 Előfizetés egy évre Kanadébsn $40.00, Magyarországra $50.00 Subscription rates tn the U.S. $25.00 lor a year. $14.00 tot aix months Subscription rates in Canada $40.00. In Hungary $50.00 tor a year. Second Class Postage is Paid In Van Nuys, CA and at additional mailing offices POSTMASTER: Please send address changes to Amerikai MAGYAR HlRLAP 5528 Fulton Avenue Van Nuys, CA 91401 Beküldött kéziratokat nem Érzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerző|e felelős. A közölt írások nem szükségszerű­en egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban meglelem cikkek és hirdetések még kivonatosan k, csupán Iráa­­bell engedélyünkkel vehetők ét, vagy aokazoroalhatök. A published ad la the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily Indicate conti­nued publication. —— J AMERIKAI . Q Magyar Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom